Pazaurek Attila szintén az amatőrök között küzdő pilóta társának adta át a stafétát. Én kifejezetten örülök, hogy ezek a srácok kapnak most szót, mert ugyanúgy építgetik autóikat, és harcolnak a fillérekért, hogy indulni tudjanak. Éppen ezért boldog vagyok, hogy a trabantos Temesi Roland válaszait ismerhetjük most meg.
1. Mennyire vagy elégedett az eddig elért eredményeiddel?
Felemásan. Igazából pilótaként még nem szereztem bajnoki címet. Navigátorként 2015-ben viszont igen. A Déli Régió sprint bajnokságában győztünk Kiss Rolanddal a 4-es kategóriában, a Lada kupában és abszolútban is! Erre nagyon büszke vagyok. Mindezt egy Lada 2105-sel. Pilótaként ugyaninnen “csak” kategória második és harmadik helyezéseim vannak 2009 és 2013 között.
2. Mit szeretnél még elérni ebben a sportágban?
Nyilván szeretnék feljebb lépni. Jó lenne a Rali2-ben menni, esetleg Rali1-ben. De ez most nagyon nehéz, pedig ez a célom, az álmom. Méghozzá egy Citroen C2 R2-vel. Mivel eddig első kerekes autóval mentem, főleg Trabiztam pilótaként, de navigátorként tapasztaltam, mit tud egy Suzuki is…
3. Van példaképed, ha igen ki az, akire felnézel és inspirált téged is? És miért ismered el?
Nagyon sok van, szinte korszakonként. Itthonról Szabó Gergő, Turi Tomi, Bútor Robi. Utóbbit élmény volt nézni a fronthajtású autókkal. Tátott szájjal figyeltem. Külföldön először McRae-t bálványoztam, aztán Loeb, Ogier és most Tanak mutat olyant nekem mentálisan és fizikálisan, amire nagyon szeretnék hasonlítani.
4. Mi volt az eddigi legnagyobb baklövésed, esésed és mennyibe került?
Legnagyobb esésem 2010-ben Geresdlakon volt. Egy második helyet dobtam el, szó szerint. Egy lassítót próbáltam végsebességgel bevenni. Elsőre sikerült, de a második körben figyelmen kívül hagytam, hogy augusztus lévén a kátrány délre felolvadt és elcsúsztam rajta, beestünk az árokba. A kocsi eleje nagyon összetört, olyan 2-300 ezer volt a kár a Trabiban.
5. Ki volt eddigi pályafutásod alatt a legjobb navigátor, akivel együtt tudtál dolgozni és miért őt emeled ki?
Varga Barbarát említeném. Talán azért, mert nagyon hamar megvolt közöttünk az összhang, és nagyon kordában tudott tartani. Amikor kezdtem megőrülni, visszafogott, ha lassú voltam, gyorsított.
6. Melyik autó feküdt neked eddig a legjobban és melyik nem és miért?
Nyilván a Trabant! Ami az elején jó volt benne, hogy olcsó volt vele versenyezni. Mindent meg tudtunk oldani hozzá. Most Lada árakon van már itt is az alkatrész, kevés van hozzá, kevesen foglalkoznak a legyártásával. De ez egy szerelem! A mostani autóm rali1-es gépkönyvvel rendelkezik, itthon vagy külföldön is tudnék első osztályban menni vele. Az értéke most olyan 10 ezer euró lehet. Szóval nem olcsó…
7. Mi az amivel elégedett vagy a ralisportunkban és mivel nem?
Amivel nem az, ami most a Ral3 körül forog. Mindig ugyanazon a pályákon megyünk, csak már háromszor annyiért… A történet vége meg az, hogy alig van 30 nevező… Amivel elégedett vagyok, hogy nyitottunk, van ERC futamunk, próbának a szervezők új pályákkal kirukkolni.
8. Kit tartasz nagy tehetségnek a mai mezőnyből, mind a három osztályból együttesen?
Szauer Gergőt, Klausz Kristófot, Csomós Mixit. Mind nagy alázattal vannak a sport iránt. Őket említeném sokuk közül elsősorban.
9. Ki, vagy kik a legnagyobb ellenfeleid a saját kategóriádban?
Tavaly többen voltak, mint Szilágyi Dezső, Kiss István, Szabó Béla. Velük vívtam nagy csatákat. Idén szinte senki nincs az 1-es kategóriában. Tervbe vettem már egy tavalyi Rally Legendet, de ahogy akkor, idén sem érhető el számunkra. Reményeim szerint a Szilveszter ralin tudok indulni…
10. Ezt a tíz kérdést kinek tegyük fel a következő részben a te kérésedre?
Kiss Rolandnak adnám át a lehetőséget, eddig idén ő sem tudott menni…
Kósa András Race1.net
A képeket Temesi Roland küldte szerkesztőségünknek. Fotók: Kárpáti Nikolett, DUEN.hu, Galadriel Sportfotó, komi-picurka.hu,
A “Ki(?)böki az oldalam?!” cikksorozat eddig megjelent részeit a riportalany nevére kattintva olvashatod.
1. rész | Vincze Ferenc |
2. rész | Kiss László |
3. rész | Turán Frigyes |
4. rész | Ollé Sasa |
5. rész | Kerék Balázs |
6. rész | Rongits Attila |
7. rész | Matics Mihály |
8. rész | Hevesi István |
9. rész | Bacsa Tamás |
10. rész | Lovász Pál |
11. rész | Hadik András |
12. rész | Bodolai László |
13. rész | Balogh János |
14. rész | Csomós Miklós |
15. rész | Német László |
16. rész | Szauer Gergő |
17. rész | Fogarasi Attila |
18. rész | Határ Attila |
19. rész | Lencse Zoltán |
20. rész | Krajnyák Petra |
21. rész | Maricsek Miklós |
22. rész | Tóth Tibor |
23. rész | Perge György |
24. rész | Tajmel Tibor |
25. rész | Berki Gábor |
26. rész | Páhi Csaba |
27. rész | Klausz Kristóf |
28. rész | Bútor Róbert |
29. rész | Márta János |
30. rész | Vizelli Károly |
31. rész | Bodogán Ferenc |
32. rész | Papp Arnold |
33. rész | Baksai László |
34. rész | Juhász Csaba |
35. rész | Kolencsik Balázs |
36. rész | Bencs Zoltán |
37. rész | Nyilas Péter |
38. rész | Marozsi Zsolt |
39. rész | Nagy Mátyás |
40. rész | Németh “8V” Péter |
41. rész | Dénes Szabolcs |
42. rész | Paczúr Dominik |
43. rész | Pazaurek Attila |