Cikksorozatunk második részében Kiss László Turán Frigyesnek adta tovább a stafétát. Szerintem nemcsak Laci, hanem mi is nagyon kíváncsian vártuk Frici, a magyar autósport egyik meghatározó alakjának válaszait. Nem is csalódtam benne, egy kellemes bringázást követően már válaszolt is a kissé kutakodó kérdésekre…
1. Mennyire vagy elégedett az eddig elért eredményeiddel?
Az ideivel eddig nem vagyok elégedett… Na, de komolyra fordítva a szót, alapvetően elégedett vagyok azzal, amit eddig letettem az asztalra. Természetesen hiányzik egy ralis, magyar abszolút bajnoki cím. De azt gondolom, hogy amennyin és ahol eddig külföldön indulhattam versenyen, az kicsit kárpótol. Úgy gondolom az ott elért eredmények és részeredmények örömmel tölthetnek el.
2. Mit szeretnél még elérni ebben a sportágban?
Ahogy az előbb említettem, nincs még magyar abszolút címem a raliban. Ez különösen motivál még engem. A saját pályafutámsomon kívül már gondolkodom az azutáni tevékenységemen is. Bár úgy néz ki ez párhuzamosan is tud működni, mert a csapatom, a társaim képesek rá. Szeretnénk egy, vagy két versenyző számára lehetőséget nyújtani a pályafutásuk fejlődésében. Autó, szerviz, szakmai támogatás rendelkezésre áll.
3. Van példaképed, ha igen ki az, akire felnézel és inspirált téged is? És miért ismered el?
Sok példaképem van. Az édesapám a kitartásban és a precizitásban nyújtott példát számomra. Érdekes módon nekem Ayrton Senna a nagy példaképem. Az az alázat és fegyelem, amit ő a karriere érdekében alárendelt az nagyon megfogott. A ralisok közül Colin McRae és Sebastien Loeb, itthonról pedig Ranga László, aki előtt megemelem a kalapom és nagy tisztelettel nézek fel rájuk.
4. Mi volt az eddigi legnagyobb baklövésed, esésed és mennyibe került?
A 2010-es Catalunya Vb futamon elkövetett hibám. Az enyém volt, mert a pályafelírást ugye 80 Km/h órás tempóval lehetett abszolválni. Nos, mint kiderült, nem jó ütemben, ritmusban diktáltam fel. Egy abszolút hatodik helyezést dobtunk el magunktól. Nem az anyagi kár miatt bánkodtam, hanem az elszalasztott lehetőség miatt. A kárrendezésre ott volt a biztosítás, hanem inkább a lelkemből szakított ki egy nagy darabot. Ott, abban a mezőnyben elől menni és helyezést elérni, úgy gondolom szép teljesítmény lett volna… Utána lett volna lehetőségünk az M-Sportnál egy egész szezonra autót kapni, csak az anyagiak…
5. Ki volt eddigi pályafutásod alatt a legjobb navigátor, akivel együtt tudtál dolgozni és miért őt emeled ki?
Mindenkitől sokat tanultam. És ők is rengeteget segítettek nekem. Podina Péterrel kezdtem, aztán Csökő Zolitól nagyon komoly alapokat kaptam. Rusznák Laci a Mitsubishiben segített, míg Benics Kálmánnal a Skoda Octaviában szereztük feledhetetlen élményeket, a Peugeotban már nem… Zsíros Gabival mentem a legtöbbet eddig és a legjobb külföldi nemzetközi futamokat. Farnadi Áginak is sokat köszönhetek, míg jelenlegi társam Bagaméri Laci, aki igazi társam. Nagyon szeretek vele menni, de mindenkinek köszönöm, hogy kibírnak az autóban a versenyeken, ami nem lehet nekik olyan könnyű…
6. Melyik autó feküdt neked eddig a legjobban és melyik nem és miért?
A Peugeot 208 T16, az nem jött be… De nagyon, az egy rendkívül rossz szezonunk volt. A 2008-as Ford Focus WRC viszont nagyon, azt szerettem a legjobban. A Ford Fiesta R5 is nagy kedvencem lett és remélem, hogy az idei VW Poloról is ezt mondhatom majd…
7. Mi az amivel elégedett vagy a ralisportunkban és mivel nem?
Fantasztikus a magyar mezőny. Nagyon kell annak szednie a lábát, aki az élen szeretne végezni. Gyorsak a pilóták. Apait, anyait bele kell adni egy-egy győzelemért. Nem vagyok elégedett az itthoni pályákkal, színesíteni kéne újabbakkal. Tudom, milyen nehézségekbe ütközik ez, de próbálni kell folyamatosan. A technikai ellenőrzést tenném még szigorúbbá.
8. Kit tartasz nagy tehetségnek a mai mezőnyből, mind a három osztályból együttesen?
Kezdik a fiatalok is felütni a fejüket, ami számunkra is nagy kihívást okoz. Bacsa Tamásban és Csomós Mixiben látom azt, hogy mint az új generáció tagjai már bontogatják a szárnyukat, ott lesznek rajtunk, mert remélem ehhez meg is kapják a lehetőséget. Az alsóbb osztályokban is vannak ügyes, lendületes srácok, akik remélem hamar eljutnak az első osztályba.
9. Ki, vagy kik a legnagyobb ellenfeleid a saját kategóriádban?
Vincze Ferivel és Hadik Andrissal már eddig is nagy csatákat vívtunk. De úgy gondolom Balogh Jani, Velenczei Ádám és a már említett Csomós Mixi is ott lesz egészen az elejében.
10. Ezt a tíz kérdést kinek rakjuk fel a következő részben a te kérésedre?
Ollé Sasának küldöm szeretettel ezt a lehetőséget…
Kósa András Race1.net
Fotók: MGR Images, Kacsándi fotó, Rallyfeeling, Csölle Dániel, Bagaméri lászló
A “Ki(?)böki az oldalam?!” cikksorozat eddig megjelent részeit a riportalany nevére kattintva olvashatod.
1. rész | Vincze Ferenc |
2. rész | Kiss László |