Kolencsik Balázs adta a stafétát egy a másodosztályban vitézkedő pilótának. Megismerhetjük most legalább tíz kérdés alapján kicsit Bencs Zoltán is, aki egy Honda Civic volánját pörgeti, nem is akárhogyan. Olvassuk, mit nyilatkozott a szimpatikus pilóta, a háta mögötti 21 évvel kapcsolatban.
1. Mennyire vagy elégedett az eddig elért eredményeiddel?
Gyakorlatilag azt lehet mondani, elégedett vagyok. 21 éve versenyzem, de a navigátori székből a bal oldalra csak 2009-ben ültem át. De két kategória bajnoki cím viszonylag hamar jött egymás után a Skoda Favorittal, ami elégedetté tett akkor. Utána típust váltottam, jött a Felicia, de azzal annyira nem voltam sikeres. Ugyan a 2015-ös Kassa ralin kategóriát nyertem és abszolút negyedik helyen végeztem, de a Favorittal véghez vitt teljesítményemet nem értem el. 2017 augusztusában autót váltottam, Dékány Sanyitól megvásároltam a Honda Civicet. Várakozáson felül tudtam vele teljesíteni, hisz egy fehérvári kerék elvesztés mellett az összes futamon hibátlan volt, és minden versenyen a dobogóra állhattunk vele a kategóriában.
2. Mit szeretnél még elérni ebben a sportágban?
Jó lenne külföldön is menni. Például egy francia, vagy szlovák futamon. Nekem nagyon tetszenek a szűk aszfaltos versenyek. A Mitropa kupában is nagyon jó helyszíneken vannak a fordulók, itt is szívesen mennénk. A rali2-ben célom, hogy előrébb végezzek abszolútba, az első ötben és kategória bajnoki címet szerezzek.
3. Van példaképed, ha igen ki az, akire felnézel és inspirált téged is? És miért ismered el?
A négyszeres világbajnok Juha Kankkunen. Ahogy ő versenyzett, nyugodtam, mosolygósan, és amilyen lendülettel, az számomra iránymutató volt. Ő a példaképem minden szempontból. Itthonról pedig talán ennek az ellentétje, Turi Tomi, aki pedig azzal fogott meg, hogy bármibe ült, mindennel nagyon gyors volt.
4. Mi volt az eddigi legnagyobb baklövésed, esésed és mennyibe került?
A legnagyobb még a pályafutásom elején volt. 2011-es Miskolc ralin történt a Skoda Favorittal. Az első gyorson, úgy 3 km után egy nagy fát találta el a kocsi jobb oldalával, a tükörtől a fenekéig összetörtem. Ugyanis más kerékátmérővel próbálkoztam, ami nem jött be. Szóval drága kísérletezés volt, a kányi elág gyorson. Szintén a Favorittal zöldfülüként nem tudtam, hogy a kocsiban lévő két AC pumpa közül melyik a versenyre és melyik az etapra való. Persze hogy az utóbbival mentem a gyorson, ereje nem nagyon volt, így háromszor is lendületből partoldalt fogtam. Senki nem mondta el, hogy van ez, hisz egy kosárban vettük az autót, nem ismertük még…
5. Ki volt eddigi pályafutásod alatt a legjobb navigátor, akivel együtt tudtál dolgozni és miért őt emeled ki?
Kevés navigátorom volt eddigi pályafutásom alatt. A bátyámmal megyek, hat évvel idősebb nálam. Mentünk mi fordítva is, amikor én navigáltam, de most így próbálkozunk. Sokat tanultam tőle, de lehet megint vezetni fog, és akkor más után kell majd néznem. És akkro még jön a 22 éves fia, aki szintén versenyezne már…
6. Melyik autó feküdt neked eddig a legjobban és melyik nem és miért?
Imádtam a Skoda Favoritot. Első komolyabb autóm volt, gyári építésű. jól irányítható, kezelhető versenygép. Nagyon komoly ralis élményt nyújtott, szervó nélkül… A Felicia mindenféle újabb fejlesztéssel nem adott ekkora élményt. A Hondát is imádom, de ez már más karakterisztikájú autó már, jóval nagyobb teljesítménnyel.
7. Mi az amivel elégedett vagy a ralisportunkban és mivel nem?
Látom, van egy irány, amivel próbálkoznak a versenyzők igényei felé. Én egy nagy ralis családban nőttem fel, amikor mindenki szívesen megosztotta mindenét, segített a másiknak. Én ezt a hangulatot, közeget keresem a mai napig. A bajnokságokba sikerült visszacsábítani a mezőnyt. Ezzel elégedett vagyok. Amivel nem, hogy Magyarországon 20-30 éve ugyanazokon a pályákon megyünk. Ez sajnos tudjuk, miért van így. A szervizparkok viszont egyre kulturáltabbak. Az időterv még nem optimális, szerintem jobban össze lehetne sűríteni. Mindenkinek van családja, munkahelye, nem tudok egy versenyen közel egy hetet ott lenni…
8. Kit tartasz nagy tehetségnek a mai mezőnyből, mind a három osztályból együttesen?
Vannak többen. Bacsa Tamást még onnan ismerem, amikor jött nekünk is szervizelni. Most meg hol van, és milyen alázattal csinálja, és mellé még nagyon gyors is. Fogarasi Attila is szedi a lábait, nagyon jó kezű pilótának tartom őt is.
9. Ki, vagy kik a legnagyobb ellenfeleid a saját kategóriádban?
Mindenképpen Várnai Dávid, aki hasonló autóval bajnok lett. Talán Neukirchner Andris is talán jön. Az ötös kategória megerősödik Fogarasi Atival, Berta Janival. Gyors mindenki, legyen is erős a mezőny, mert úgy lesznek nagy küzdelmek.
10. Ezt a tíz kérdést kinek tegyük fel a következő részben a te kérésedre?
Márkatársamnak, akivel több éve baráti viszonyt ápolok. Az ORC-ben is megfordult Nyilas Péternek adnám tovább a stafétát…
Kósa András Race1.net
A képeket Bencs Zoltán küldte szerkesztőségünknek. Fotó: rallysport.hu
A “Ki(?)böki az oldalam?!” cikksorozat eddig megjelent részeit a riportalany nevére kattintva olvashatod.
1. rész | Vincze Ferenc |
2. rész | Kiss László |
3. rész | Turán Frigyes |
4. rész | Ollé Sasa |
5. rész | Kerék Balázs |
6. rész | Rongits Attila |
7. rész | Matics Mihály |
8. rész | Hevesi István |
9. rész | Bacsa Tamás |
10. rész | Lovász Pál |
11. rész | Hadik András |
12. rész | Bodolai László |
13. rész | Balogh János |
14. rész | Csomós Miklós |
15. rész | Német László |
16. rész | Szauer Gergő |
17. rész | Fogarasi Attila |
18. rész | Határ Attila |
19. rész | Lencse Zoltán |
20. rész | Krajnyák Petra |
21. rész | Maricsek Miklós |
22. rész | Tóth Tibor |
23. rész | Perge György |
24. rész | Tajmel Tibor |
25. rész | Berki Gábor |
26. rész | Páhi Csaba |
27. rész | Klausz Kristóf |
28. rész | Bútor Róbert |
29. rész | Márta János |
30. rész | Vizelli Károly |
31. rész | Bodogán Ferenc |
32. rész | Papp Arnold |
33. rész | Baksai László |
34. rész | Juhász Csaba |
35. rész | Kolencsik Balázs |