Ahogy Balogh Jani kérte, most a feltörekvő fiatalok térfelén pattog a labda, egész pontosan Csomós Miklós “Mixi” térfelén. Az egyik legismertebb és legelismertebb tehetségünk válaszait olvashatjátok cikksorozatunk eme részében. Nézzük, hogy értékeli aránylag rövid pályafutását az észak-magyarországi pilóta.
1. Mennyire vagy elégedett az eddig elért eredményeiddel?
Azt gondolom, amit eddig letettünk az asztalra, azzal elégedettek lehetünk, de ettől még nem kényelmesedünk el. Többes számban beszélek, hisz Nagy Attilával értem el az eddigi bajnoki címeinket. 2017-ben a rali2-ben abszolút bajnokok lettünk és más kategória győzelmek mellett tavaly a Peugeot kupa győztesei lettünk. És az is elégedetté tesz, hogy ezeket az eredményeket nagyon jó autókkal érhettem el, amely kiváltságos helyzet, sajnos nem mindenkinek adatik meg.
2. Mit szeretnél még elérni ebben a sportágban?
Természetesen az álmom, hogy legalább egyszer magyar abszolút bajnok legyek. Reálisan ennél többre itthonról nem nagyon kell számolni. Mondhatnék ERC, vagy WRC szerepléseket, de a privát élet elfoglaltságai mellett ez lehetetlen. Itthon az élmezőnyben szeretnék menni inkább, engem nem motivál a második vonalban szerepelni.
3. Van példaképed, ha igen ki az, akire felnézel és inspirált téged is? És miért ismered el?
A helyzet az, hogy én nem a pályák mentém nőttem fel. Nem szerettem volna mindenáron autóversenyző lenni. Édesapám is versenyzett, de nem mentem mindenhová vele. Így igazi példakép sem került a látókörömbe. Én talán már más nemzedék tagja vagyok. Ettől még nagyon tetszik Tanak. Ért is az autóhoz, és nagyon gyors. Én kifejezetten az eredmény miatt csinálom, no meg kis adrenalin miatt.
4. Mi volt az eddigi legnagyobb baklövésed, esésed és mennyibe került?
Ami talán a 2018-as Barum ralin következett be, még az LPWM Peugeot R2-es autójával. Jelentős volt a kár, de inkább a lelki része fájt nagyon, mert jó pozícióból estünk ki, egy jó eredményt elbukva.
5. Ki volt eddigi pályafutásod alatt a legjobb navigátor, akivel együtt tudtál dolgozni és miért őt emeled ki?
Sok emberrel nem mentem, de egyértelműen Nagy Attila áll hozzám a legközelebb. Egy korosztály vagyunk, egy szintről is kezdtük. A magánéletben is nagyon jó a kapcsolatunk és ez nagyon fontos. Egy a célunk és ezt én vele szeretném elérni.
6. Melyik autó feküdt neked eddig a legjobban és melyik nem és miért?
Jó autókban ülhettem, ezért azt mondhatom mindegyik nagyon tetszett. A Citroen C2-es kis méregzsák, a Peugeot már egy újabb konstrukció volt ahhoz képest. A Skoda Fabia pedig egy álomautó. De, ha úgy adódna, én még visszaülnék a Citroenbe, annyira jó volt az a közel 15 éves felesztésű R2-es autó. De azért most, ha lehet a Skodával érném el a céljaimat.
7. Mi az amivel elégedett vagy a ralisportunkban és mivel nem?
Az például nagyon jó, hisz tapasztalhattam, hogy így foglalkoznak a fiatalokkal, hogy van egy Peugeot kupánk. Viszont talán többet kéne a Szövetségnek kommunikálnia a versenyzőkkel, vagy a rendezőknek velünk. De ezek kisebb dolgok, azért olyan erős 80%-an jól mennek és jó irányba a dolgok. Nekem tetszik.
8. Kit tartasz nagy tehetségnek a mai mezőnyből, mind a három osztályból együttesen?
Van 2-3 név az én fejemben is. Szauer Gergő ha kicsit lehiggad és pontosabb lesz, még gyorsabb és eredményesebb lesz. Kíváncsi vagyok Dudás Gergőre, hogy az R5-tel hogy megy majd, mert ő is ügyes. Bacsa Tamás is megérkezett, az ő eredményeit is figyelemmel kísérem. De ott van Határ Attila, Géringer Zoli, vagy Lendvai Pisti, akik milyen jó lenne, ha olyan segítséget kapnának, mint Bacsa Tomi…
9. Ki, vagy kik a legnagyobb ellenfeleid a saját kategóriádban?
Most már az R5-ös ellenfelek közül kell mondanom… A Hadik András, Vincze Ferenc, Turán Frigyes triót mindenképpen kiemelem. Ők lesznek a legnagyobb ellenfeleim, remélem fel tudok nőni hozzájuk.
10. Ezt a tíz kérdést kinek rakjuk fel a következő részben a te kérésedre?
Én Németh Lászlónak szeretném adni a lehetőséget, ő olyan csöndesebb alkat, hát most beszéljen csak…
Kósa András Race1.net
Fotók: Csomós Mikló és Nagy Attila facebook, Bödecs Krisztián, Pánics Róbert
A “Ki(?)böki az oldalam?!” cikksorozat eddig megjelent részeit a riportalany nevére kattintva olvashatod.
1. rész | Vincze Ferenc |
2. rész | Kiss László |
3. rész | Turán Frigyes |
4. rész | Ollé Sasa |
5. rész | Kerék Balázs |
6. rész | Rongits Attila |
7. rész | Matics Mihály |
8. rész | Hevesi István |
9. rész | Bacsa Tamás |
10. rész | Lovász Pál |
11. rész | Hadik András |
12. rész | Bodolai László |
13. rész | Balogh János |