Csomós Mixi: Innen már csak az R5 lenne előrelépés…

Egy újabb bajnoki interjú. Csomós “Mixi” Miklós és Nagy Attila  nyerték az idei Peugeot kupa győztesei. A Rali2 2017-es abszolút bajnokainak ez volt a kitűzött céljuk az idei esztendőre, és pár külföldi futamon is összemérhessék magukat vetélytársaikkal, hol is tartanak éppen hozzájuk képest. A bajnok pilótával foglaltuk össze röviden az idei évet.

“Teljes mértékben az idei évet a Peugeot kupa megnyerésének rendeltük alá. Az elején nem tudtuk, pontosan kik, és hányan lesznek az ellenfeleink, aztán a bajnokság első futamához közeledve szép és erős mezőny gyűlt össze. Nagy kihívás lett az eredményes szereplés megvalósítása, de semennyit nem szerettünk volna leadni Attilával az elképzelésünkből. Sejtettük, hogy nagy csatáknak nézünk elébe és így is lett. Akik követték a mi sorozatunkat, nem panaszkodhatnak, mint ahogy mi sem, mert nagyon jó volt ez így. Komoly futamok, nagy meccselések.” – kezdi évértékelését a népszerű Mixi.

“Ugye a mi kupánkban teljesen azonos autók és gumik állnak rendelkezésre. Tehát azon dől el a verseny, ki, hogyan készül fel, abból mit tud megvalósítani, mennyit vállal. Talán az Eger rali volt a legkönnyebb, azok az útminőségek egyébként is fekszenek a mi autóinknak. De a Miskolc már nagyon kemény volt, hisz egy nap alatt pörgettük le az egészet, és közben egy esetleges szuperralis lehetőségre ott nem lehetett kalkulálni. Aztán jöttek a mecseki extrém körülmények, amiről azt hittük, hogy nem lehet már felül múlni itthon. Nos, erre alaposan rácáfolt a zempléni körülmény, de ez a rali. Szóval pokolian nehéz volt, de megvan a bajnoki cím!”  – meséli elégedetten Csomós Mixi.

“Szeretem magam megmérettetni külföldön is a kategóriatársak ellenébe. A fő futamnak idén a Barum ralit tekintettük. Olyannyira, hogy előtte májusban egy másik cseh futamon is indultunk felkészülésképpen. A Krumlov ralin nyertük a kategóriánkat, ezért nagyon vártam a Barumot. Sajnos összességében azt kell mondanom, csalódott voltam az ERC futam után. Ugyan 39-ből a 7. helyet szereztük meg, de én nem voltam egyáltalán elégedett magammal. Görcsösen mentem, legalábbis azt hiszem, ennek tudható be az a különbség, amit elszenvedtem ott. Bár még nem jöttem rá az okára teljesen… Olyan 7-8 tizedet kaptam kilométerenként azoktól, akik jelentős támogatással szinte éjjel-nappal ezekben az autókban ülnek. Ez nem biztos, hogy annyira rossz, de én előrébb szerettem volna végezni.” – vallja be őszintén a Peugeot 208-as pilótája.

“Nyíregyházát olyan visszavágónak tekintettem egy-két pilóta ellen, ami az adott gyorsokon futott idők szerint, nagyjából sikerült. Azonban Mádon kilyukadt a hűtőnk, mert lecsúsztunk az útról, így számunkra ott befejeződött az első nap. Aztán a másodikon visszaálltunk és hat gyorsaságiból négyet megnyertünk. Persze, kicsit segített a hazai pálya is, de úgy gondolom, hogy a cseh Cais és a német Griebel ellen ez azért nem olyan rossz… Talán egy picivel jobban tudtuk, hogy egy-egy pályán a használat után mi várható. De ez benne van, amikor meg mi megyünk Csehországban. Ezzel a vasárnappal azért elégedett voltam.” – meséli joggal büszkén a sárospataki pilóta.

“Hogyan tovább? Nos, az elég ismert, hogy az R2-es és R5-ös autók üzemeltetési költségei között mekkora szakadék van. Ezt áthidalni nem könnyű. Ezen dolgozunk, de nem tudom, milyen sikerrel járunk. Nagy valószínűséggel a Szilveszter ralin láthatnak minket egy R5-ös autóban. De 2020-ra ezt még nem tudom ígérni. Pedig ez lenne a logikus lépés, de mint említettem ez anyagilag már nagyon komoly megterhelés. Talán sikerül majd egy Skodába beülni, mert nekem az az autó tetszik a legjobban. “B” tervnek marad a Peugeot, hisz a kisoroszlán itt van kéznél. Meglátjuk… Végül szeretném megköszöni Tagai Tamásnak és Balkányi Györgynek a Peugeotnak az idei kupasorozat megvalósulását, lebonyolítását. És természetesen minden támogatónknak és partnerünknek, Sisának, a családomnak és mindenkinek akik segítettek ebben, a nekünk szurkolóknak a biztatást és segítséget.” – zárta a bajnok Csomós Mixi.

Kósa András Race1.net

Fotók: Csölle Dániel

Post2