Egyik R5-ös pilóta adta át a stafétát a másiknak. Lovász Pál hazánk egyik leggyorsabb versenyzőjének, Hadik Andrásnak a válaszaira vár. Nem kell már sokat, hisz Andris ma készséggel állt rendelkezésre. A nagyon szimpatikus, visszafogott modorú miskolci versenyző is megadta válaszait a tíz kérdésre.
1. Mennyire vagy elégedett az eddig elért eredményeiddel?
Figyelj! Közel harminc éve versenyzem. A huszonnyolc év alatt az elején azért nemigen volt bő a keret az anyagiak terén. Most már top autókkal mehetek, így azt mondom, elégedett vagyok. Amikor leválasztottak minket a WRC-ről, 2009-ben lettem először abszolút bajnok. Ezt 2018-ban meg tudtam ismételni, de a címvédés nem sikerült. De ezekre az eredményekre büszke vagyok. Szeretek külföldön is versenyezni, és pár futamot már teljesítettem, ami szintén elégedettséggel tölt el, így visszatekintve.
2. Mit szeretnél még elérni ebben a sportágban?
Még szeretnék pár évet versenyezni. Minél jobb eredményeket elérni. Idén is szeretnék harcba szállni a bajnoki címért, ha végre elindul majd a bajnokság. Szeretnék külföldi futamon menni, vagy rangos, ERC versenyen rajthoz állni.
3. Van példaképed, ha igen ki az, akire felnézel és inspirált téged is? És miért ismered el?
Az én pályakezdésemmel párhuzamosan került a világ élére Colin McRae, akire nagyon felnéztem. Ő volt a kedvenc. A tempója, az ügyessége nagyon megkapó volt. Most Tanak tetszik nagyon. Precíz, iszonyatosan gyors. Nyugodt és ért az autókhoz. Ő is autószerelő volt, nagy tehetségnek tartom, igaz ralis.
4. Mi volt az eddigi legnagyobb baklövésed, esésed és mennyibe került?
Ez 2013-ban volt. Arra az évre kitaláltam egy ERC programot. Az egyik előző futamon elég jó eredményt produkáltam, és ezen felbuzdulva igen nagy önbizalommal álltam rajthoz a Barum ralin. Azt hiszem a második gyorson már telibe kaptam a fát. Az anyagi kár jelentős volt, több millió forint. Még szilveszterkor is ezt láttam az Eurosporton az összefoglalókban. Én azért ennyire nem voltam feldobva tőle…
5. Ki volt eddigi pályafutásod alatt a legjobb navigátor, akivel együtt tudtál dolgozni és miért őt emeled ki?
Juhász Pistivel sokat mentem az elején, nagyon jó volt az együttműködés. Aztán Kertész Krisztiánt említhetem, vele megyek most is. Nagyon kedvelem mindkettőt és emberileg és szakmailag is remek volt velük az együttműködés.
6. Melyik autó feküdt neked eddig a legjobban és melyik nem és miért?
Igazából nekem mindegyik. Én minden autómat nagyon szerettem. Az elsőkerekes gépekkel sem volt bajom, az összkerekesekkel még kevésbé. Mentem Trabanttal, Peugeot 205 GTI-vel, Opellel, Skoda Octavia Kit Carral, Subarukkal, de a legjobban a Ford Fiesta R5-öt kedveltem meg. Remélem így leszek a legújabb változatával. is.
7. Mi az amivel elégedett vagy a ralisportunkban és mivel nem?
Nem nagyon változatosak a pályák. Tudom, hogy nagyon kicsi ebben a rendezők mozgástere. Néha azért a 28 év alatt vágyom másra is… Az RSB-től kicsit több következetességet várok. Nem kell félre érteni, de a lassítók megítélésével van kis bajom. Ez a meglöktem, nem löktem stb. dolgok, amelyek darabja 10 másodpercbe kerül, ezt kéne jobban figyelni és megítélni. Van ország, ahol bekamerázzák őket. Szóval csak annyit szeretnék mondani, amit megkövetelnek tőlünk, azt ellenőrizni is tudják. Egyébként mindenkit tisztelek és jóban vagyok azokkal, akik tesznek a sportunkért. Van egy elnökünk,aki ha itthon van, minden futamon ott van az eredményhirdetésnél. És ez így van jól. Kicsit haladnunk kell a korral, de alapvetően jó az irány.
8. Kit tartasz nagy tehetségnek a mai mezőnyből, mind a három osztályból együttesen?
Annyira nem ismerem a teljes utánpótlás korú mezőnyt. Szauer Gergő szerintem, és az érzéke is megvan hozzá. Csomós Mixire is kíváncsi vagyok, jó lesz szerintem az R5-tel. Kumrovecben pedig együtt mentem Bacsa Tamással, nagyon jól ment.
9. Ki, vagy kik a legnagyobb ellenfeleid a saját kategóriádban?
A legnagyobb ellenfelem mindig saját magam… Komolyra fordítva a szót, évek óta Turán Fricivel és Vincze Ferivel vívunk az elején. De vannak gyors pilóták még, csak nem mindenkinek jön össze minden. Remélem sokaknak kijön a lépés, ha végre indulhat a bajnokság.
10. Ezt a tíz kérdést kinek rakjuk fel a következő részben a te kérésedre?
Mindenképpen Bodolai Lacinak szeretném ezt a lehetőséget…
Kósa András Race1.net
Fotók: Hadik Rallye Team facebook, Csölle Dániel, Mikolicz László, Bödecs Krisztián, Takáts Ottó
A “Ki(?)böki az oldalam?!” cikksorozat eddig megjelent részeit a riportalany nevére kattintva olvashatod.
1. rész | Vincze Ferenc |
2. rész | Kiss László |
3. rész | Turán Frigyes |
4. rész | Ollé Sasa |
5. rész | Kerék Balázs |
6. rész | Rongits Attila |
7. rész | Matics Mihály |
8. rész | Hevesi István |
9. rész | Bacsa Tamás |
10. rész | Lovász Pál |