Márta Jana az ország egyik legnépszerűbb rali pilótájának adta át a stafétát. Ezt már több szavazás is bizonyította. Vizelli Karcsi pedig tudja, honnan ez a kedveltség és amikor teheti, tesz is róla. Nemcsak itthon, hanem külföldön is. Olvassuk Karesz válaszait.
1. Mennyire vagy elégedett az eddig elért eredményeiddel?
Igazából, amit eddig kihoztam a pályafutásomból, azzal elégedett vagyok. 2016-ban a Rali2-ben abszolút bajnok lettem, következő évben a kategóriámban a bajnoki címet megvédtem. Amikor nem itthon megyek és nem a stopper ellen, akkor pedig örömmel tölt el, hogy sok szurkoló szívét megdobogtatom azzal, amit csinálok. Mert szeretnék minden irányba megfelelni, de ha versenyen adok valamit a nézőknek, az csak ront az időn…
2. Mit szeretnél még elérni ebben a sportágban?
Éhes vagyok még a sikerre. Sőt nagyon motivált. Nem lennék versenyző, ha nem az lenne a célom, hogy egyszer legalább abszolút bajnok legyek. Most van egy R5-ös Skoda hozzá, amiben maradunk is egyelőre. Fogok én még Ladába ülni, de most nagyon elszánt vagyok, hogy az itthoni király kategóriába is előrébb jussak.
3. Van példaképed, ha igen ki az, akire felnézel és inspirált téged is? És miért ismered el?
Egy példaképem volt, ő pedig az édesapám. Sajnos már nincs itt velünk, de ő a mai napig belülről inspirál. Ő soha nem versenyzett, de emberként ő rá nézek fel. Versenyzőtársaim közül olyanokra tekintek fel, akik mindig alázattal és kitartással csinálták a sportunkat. És ez akár lehet egy másik szakágból, mint Michelisz Norbert, aki azért eljutott valahova…
4. Mi volt az eddigi legnagyobb baklövésed, esésed és mennyibe került?
Veszprémben 2018-ban. Nagy tetőt dobtunk. Eltört a lengőkar, amely a fékcsövet megsértette és így első fék nem volt már, mint kiderült. Lobogós 160-170-es tempónál elkezdődött a tánc, megállni nem tudtunk a kanyarig és nagyot estünk. Belülről izgalmas volt… Az anyagi kár jelentős volt, kasztnicsere stb. úgy 2-3 millióba került.
5. Ki volt eddigi pályafutásod alatt a legjobb navigátor, akivel együtt tudtál dolgozni és miért őt emeled ki?
Nekem eddig hárman navigáltak. Nagy Péter, Tukacs Ákos és a nejem Éva. Mindenkivel nagyon jó volt dolgozni. Talán a kedvesemmel a legjobban (mernél mást mondani… a szerk.). Idén, ha végre rajtolhatunk, Nagy Petivel megyek. De később ismét szóba jöhet a feleségem is, de a gyermekünk még picike, két éves, és azért még sok figyelmet igényel.
6. Melyik autó feküdt neked eddig a legjobban és melyik nem és miért?
Olyant nem tudok mondani, amelyik ne feküdt volna. BMW-vel havon, Ladával tíz évig és sorolhatnám. De a tavalyi Mikulás ralin a Mitsubishi R4-es, amit Maricsek Mikitől béreltem, az is jó volt, van abban a kocsiban potenciál. De most itt az R5-ös autó, amivel szinte gokartozni kell. Ezt azért nekem még szokni kell. A Ladával azért kevés dolog volt, amit ne mertem volna megcsinálni, hát ez a Skodánál egészen másképpen lesz.
7. Mi az amivel elégedett vagy a ralisportunkban és mivel nem?
Teljesen elégedett vagyok. Nem mondhatom, hogy nem mennek gördülékenyen a dolgok. Jó irányba haladunk. A pályabejárásokat kéne kicsit szigorítani. Ebben mindenképpen egyenlő esélyeket kell teremteni mindenki számára. ó elképzeléseket látok amúgy, talán még több néző kéne. Tudom, hogy internet és az okos telefonok sokakat otthon tartanak, de talán ez is változni fog.
8. Kit tartasz nagy tehetségnek a mai mezőnyből, mind a három osztályból együttesen?
Nagyon sok tehetséges pilóta van. A rali3-ból én kiemelném Janovich Rolandot a Rali2-ből Krehlik Nándit. Utóbbinak sajnos az elmúlt időszak nem állt össze, de remélem ez változni fog, mert nagyon ügyes. Az első osztályból nem emelnék ki senki, mert aki már ott van, az is minősíti a rátermettségét, ha meg valamit elér címekben, akkor meg pláne.
9. Ki, vagy kik a legnagyobb ellenfeleid a saját kategóriádban?
Ha kicsit visszafele nézhetek, akkor 2016-ban életem küzdelmét vívtam Szauer Gergővel. De sok más kategória társsal is megküzdöttem az évek folyamán. Most? Remélem a szintén R5-ös autóra váltó Dudás Gergővel és Csomós Mixivel jó csatákat vívunk majd. Úgy érzem, azért ahhoz kell még idő, hogy ott a legelejében tudjak majd menni. Hogy az sikerül, az a jövő titka még, de azon leszek.
10. Ezt a tíz kérdést kinek tegyük fel a következő részben a te kérésedre?
Én szeretném, ha ezeket a kérdéseket Bodogán Feri válaszolhatná meg a következő részben…
Kósa András Race1.net
Fotók: ZSfotó, Korda Racing, Mikolicz László, Peremicki István, Bence photo, Farkas Tamás
A “Ki(?)böki az oldalam?!” cikksorozat eddig megjelent részeit a riportalany nevére kattintva olvashatod.
1. rész | Vincze Ferenc |
2. rész | Kiss László |
3. rész | Turán Frigyes |
4. rész | Ollé Sasa |
5. rész | Kerék Balázs |
6. rész | Rongits Attila |
7. rész | Matics Mihály |
8. rész | Hevesi István |
9. rész | Bacsa Tamás |
10. rész | Lovász Pál |
11. rész | Hadik András |
12. rész | Bodolai László |
13. rész | Balogh János |
14. rész | Csomós Miklós |
15. rész | Német László |
16. rész | Szauer Gergő |
17. rész | Fogarasi Attila |
18. rész | Határ Attila |
19. rész | Lencse Zoltán |
20. rész | Krajnyák Petra |
21. rész | Maricsek Miklós |
22. rész | Tóth Tibor |
23. rész | Perge György |
24. rész | Tajmel Tibor |
25. rész | Berki Gábor |
26. rész | Páhi Csaba |
27. rész | Klausz Kristóf |
28. rész | Bútor Róbert |
29. rész | Márta János |