Minden sikeres férfi mögött áll, egy még sikeresebb nő… Mint Vizelliéknél…

Egy közönség kedvenc pilótát szerettem volna bemutatni nektek, meg én is jobban megismerni. Ez sikerült, mert jókat nevettünk a beszélgetés alatt, és remélem ti is jót szórakoztok, ha elolvassátok. Nagyon aranyos párról van szó. Sőt hárman vannak a pakliban, így még izgalmasabb…

Vizelli Károly ralis berkekben nem ismeretlen pilóta. Tavaly megnyerte a rali másodosztály küzdelmét, nyáron Veszprémben pedig már egy Skoda Fabia R5-tel rajtolt, és ért célba abszolút tizedik helyen. De hogyan vezetett idáig az út, és kik segítették őt ebben?! Na, ez az aranyos történet…

Végül is, ha mindent figyelembe veszünk egy szűk tízesztendős pályafutásról beszélünk, kezdem a beszélgetés a népszerű Karcsival.“Igen, 2007-ben vettem egy Ladát, aminek aztán minden baja volt. Még a színe is, olyan “strandkorlát kék” volt… Karosszériahibás, egy gyengécske motorral, meg pár gátlóval. Ez volt az én első autóm, amit utcai bohóckodásra vadítottunk meg barátaimmal. Szegény Édesapám ezt nem nézte jó szemmel, ezért ő inkább megfinanszírozta, csak kerüljön bele bukócső. Na, én ettől mindjárt meg is bolondultam, hisz a remekmű elkészült 2008-nyarára. Még abban az évben indultunk Nagy Péterrel pár sprintversenyen, és a másodikon már sikerült is összetörni, kezdhettünk mindent elölről…” – meséli Karcsi a kezdeti lépéseket, azóta is hű társával, Nagy Péterrel.

Itt még utcai gumikkal…

“De az erőnk, és a kedvünk, csak fokozódott. Igaz, minket az eredmények annyira nem érdekeltek. A rali túrában mentünk 2009-2010-ben. Egy volt a fontos, hogy többet menjünk keresztbe, mint egyenesen. Gyűltek is szépen a hálás komálósok, és mi meg örömmel produkáltuk magunkat Petivel, versenyről versenyre. Meg is tettünk mindent a látványért, ezért mentünk sima utcai gumikkal…” – lep meg Karcsi a kulisszatitkokkal.

Ezek már komolyabb abroncsok…

“Már a 2010-es év vége felé jártunk, amikor a Tatabánya ralira először raktunk fel igazi verseny slick gumikat. Na, itt már az idő ellen is versenyeztünk, és egész jól sikerült. Mi is kíváncsiak voltunk Petivel, végül is hová tartozunk a mezőnyben. Nos, dobogó közeli időket sikerült autóznunk, így egyre biztatóbbnak láttuk a jövőnket a versenypályán. A következő két évben továbbra is túráztunk a raliban, az “A”-s Ladával. Harmadikok lettünk 2011-ben a kategóriában, egy év múlva pedig a legjobb LADÁSOK, és kategória másodikok.” – ecseteli a töretlen fejlődést Karcsi a Race1.net-nek.

Nagy Péterrel tolták a kezdetektől fogva…

“A fejlődés érdekében a jó kis “A”-s autót 2012 végén átépítettük VFTS-nek. A következő évben már egy jóval erősebb, izmos autóval mentünk Péterrel. Dobogós helyezéseket is elértünk, egyre jobban vettük fel a ritmust az autóval.” – meséli Karcsi.

Az átöltöztetett autó, csak a rendszám maradt a régi, itt a VFTS

Aztán olyan történt vele, ami azért ritkán esik megy egy sportolóval. Beleszeretett az ellenfelébe… Mielőtt félreértés történne, itt nem csapat sportágakról van szó, bár ez most már ott sem akadály… De mi itt most a raliról beszélünk, ami egy olyan sport, ahol a gyengébb nem is együtt szerepel a mezőnyben. Nos, az illető egy igen csinos hölgy Éva, aki testvérének Jobbágy Péternek navigált már akkoriban. Így aztán már év végén megeshetett az a dolog, hogy a turbékoló pár együtt autózott a Szilveszter ralin, Nagy Péter lojalitása mellett

Péter, ha kellett a matricákat ragasztotta, míg a pár turbékolt az autóban…

“Igen, ez így volt. De a 2014, így mondhatom, hogy a küzdelem éve volt. Mert Péterrel küzdöttünk a műszaki hibákkal, no meg a páromék ellen, és bevallom jócskán alul maradtunk. Évi bajnok lett a testvérével… Mi még dobogósok sem voltunk. Azt nem részletezem, hogy mit kaptam én otthon… De gondolhatjátok…” – vallja be Karcsi, hogy egy ideig ki volt téve a cinkeléseknek.

De a következő évben Karcsi kerekedett felül a családban, értsétek, ahogy akarjátok Mi maradunk a tényeknél. Péterrel jó évet zártak a rali 2-ben, a Ladák között harmadikok lettek, míg abszolútban ötödikek. Éva viszont kénytelen volt abbahagyni, mert testvére más civil elfoglaltsága miatt kiszállt a raliból. A menyecskének így viszont maradt ideje az esküvő megszervezésére, tehát Karcsi több fronton is befutott… Az igazi násztánc egy ilyen párnál nyilván az újabb Szilveszter rali volt. A nászajándék meg Péteré, aki ismét átadta ülését, és még szerelt is nekik. Szegény, akkor még nem tudta, ha egy nő valamit nagyon akar, azt meg is szerzi. Márpedig így történt, ugyanis Éva egy egész esztendőre az ülésben ragadt. Na, és most figyeljétek a magyarázatot Karcsitól.

Itt már az asszony dirigált…

“Persze mit tehettem volna, hisz ott szuszogott mellettem nap, mint nap egy bajnok navigátor, naná, hogy megvalósítottuk az álmunkat, hogy együtt teljesítsünk egy egész szezont. Friss házasokként mérlegelnünk kellett, hogy belekezdünk azonnal a babaprojektba, vagy versenyzünk legalább egy évet együtt. Mivel Péter mindenben partner volt (), így a 2016-os esztendőt a ralinak szenteltük” – értem, vágom rá Karcsinak. Mi mást is tehetne egy újdonsült házaspár, mint versenyez Azért a ralit, mint védekezési formát még nem értelmeztette velem senki 25 éves újságíró pályafutásom alatt, de ezek szerint fogamzásgátlásra is jó…

A háromszoros bajnok felség éppen a saját negyedik,míg újdonsült férjét első címe felé hajtja…

“Igen, így is lehet értelmezni. És a baba helyett a bajnoki cím jött. Ugyanis Évivel megnyertük 2016-ban a VFTS-sel az abszolút bajnoki címet. Így végre nem kellett annyit pironkodnom már otthon, hisz nekem is van egy bajnoki címem, igaz az asszonynak már négy…” – meséli nevetve Karcsi.

Félreértés ne essék, Évának ez már a negyedik, mármint a bajnoki serlegből…

De az idei évet már nem Vizelliné Jobbágy Évivel folytatta, no nem azért, mert Nagy Péternek elfogyott a türelme, hanem mert a családban valóban fókuszba került a családalapítás. Ebben Péter hatékonyan segít, mármint azzal, hogy visszaült a jobb egybe…

“Így van, most több fronton kell helytállnom. Azért év elején még egy kérését teljesítettük Évinek, hogy számára hazai pályának minősülő miskolci versenyen még vele indultam, de onnét valóban megoszlanak a feladatok. Otthon a Vizelli-Vizelliné páros szerepel, a versenypályán pedig a Vizelli Károly – Nagy Péter duó”– nevetünk jókat Károllyal.

És akkor napjainkban, a Fabia R5-tel…

És akkor még fokoztad az izgalmakat, ami biztos jót tesz neked? Szegezem a felvetést Karcsinak.“Igen már év eleje óta dolgoztunk az R5-ös lehetőségen, de csak Veszprémre jött össze. Kicsit nagy ugrás volt az idei rali 2-es VFTS után egyből egy Skoda Fabia R5-be ülni, de ezt szerettük volna, és Korda Erik a csapatfőnökünk ebben végig támogatott. Sikerült megoldani mindent, és már ezzel a kocsival rajtoltunk a veszprémi murvás versenyen” – idézi fel a közelmúltat a boldog pilóta.

A Vizelli – Nagy páros, középen Korda Erik csapatfőnökkel

“Brutálisan jó volt, és azt kell hogy mondjam, hogy nagyobb hiba nélkül lehoztuk Péterrel a versenyt. Ráhagyásokkal írtuk az itinert, és olyan helyeken próbálkoztunk jobban, ahol volt kis menekülési útvonal. Itt próbálgattuk csak a határokat, egy túlfutásunk volt, de ott, ahol valóban volt egy másik út is, tehát azonnal kézifékkel irányba tudtuk rakni az autót. A célunkat teljesítettük és abszolútban a tizedikek lettünk és karcmentesen célba értünk a kocsival” – meséli elégedetten Károly.

Ilyen nehézségek után is karcmentesen a célban Veszprémben

A hogyan továbbra, amit felvetettem, ismét összenevettünk, mert ő másra gondolt… “Nyugodtan, nem titok Tehát harcolok két fronton, otthon sajnos még nincs eredménye, de már szeretnénk… A versenyeken Péterrel meg azon vagyunk, hogy továbbra is, tehát Pesten és Pécsett is a csapat Skodájával indulhassunk.” – maradunk ennyiben Vizelli Károllyal.

Éva asszonyt nem zavartuk, úgyhogy ezúton kíván a négyszeres bajnok feleségnek sok sikert a gyermekáldáshoz a Race1.net, a srácoknak meg jó háttérmunkát ahhoz, hogy a hátralévő két bajnokin ismét a Skodával láthassuk őket.

Nekik most más dolguk van, sok sikert ! 

Kósa András Race1.net

 

Post2