Egy közönség kedvenc pilótát szerettem volna bemutatni nektek, meg én is jobban megismerni. Ez sikerült, mert jókat nevettünk a beszélgetés alatt, és remélem ti is jót szórakoztok, ha elolvassátok. Nagyon aranyos párról van szó. Sőt hárman vannak a pakliban, így még izgalmasabb…
Vizelli Károly ralis berkekben nem ismeretlen pilóta. Tavaly megnyerte a rali másodosztály küzdelmét, nyáron Veszprémben pedig már egy Skoda Fabia R5-tel rajtolt, és ért célba abszolút tizedik helyen. De hogyan vezetett idáig az út, és kik segítették őt ebben?! Na, ez az aranyos történet…
Végül is, ha mindent figyelembe veszünk egy szűk tízesztendős pályafutásról beszélünk, kezdem a beszélgetés a népszerű Karcsival.“Igen, 2007-ben vettem egy Ladát, aminek aztán minden baja volt. Még a színe is, olyan “strandkorlát kék” volt…
Itt még utcai gumikkal…
“De az erőnk, és a kedvünk, csak fokozódott. Igaz, minket az eredmények annyira nem érdekeltek. A rali túrában mentünk 2009-2010-ben. Egy volt a fontos, hogy többet menjünk keresztbe, mint egyenesen. Gyűltek is szépen a hálás komálósok, és mi meg örömmel produkáltuk magunkat Petivel, versenyről versenyre. Meg is tettünk mindent a látványért, ezért mentünk sima utcai gumikkal…” – lep meg Karcsi a kulisszatitkokkal.
Ezek már komolyabb abroncsok…
“Már a 2010-es év vége felé jártunk, amikor a Tatabánya ralira először raktunk fel igazi verseny slick gumikat. Na, itt már az idő ellen is versenyeztünk, és egész jól sikerült. Mi is kíváncsiak voltunk Petivel, végül is hová tartozunk a mezőnyben. Nos, dobogó közeli időket sikerült autóznunk, így egyre biztatóbbnak láttuk a jövőnket a versenypályán. A következő két évben továbbra is túráztunk a raliban, az “A”-s Ladával. Harmadikok lettünk 2011-ben a kategóriában, egy év múlva pedig a legjobb LADÁSOK, és kategória másodikok.” – ecseteli a töretlen fejlődést Karcsi a Race1.net-nek.
Nagy Péterrel tolták a kezdetektől fogva…
“A fejlődés érdekében a jó kis “A”-s autót 2012 végén átépítettük VFTS-nek. A következő évben már egy jóval erősebb, izmos autóval mentünk Péterrel. Dobogós helyezéseket is elértünk, egyre jobban vettük fel a ritmust az autóval.” – meséli Karcsi.
Az átöltöztetett autó, csak a rendszám maradt a régi, itt a VFTS
Aztán olyan történt vele, ami azért ritkán esik megy egy sportolóval. Beleszeretett az ellenfelébe…
Péter, ha kellett a matricákat ragasztotta, míg a pár turbékolt az autóban…
“Igen, ez így volt. De a 2014, így mondhatom, hogy a küzdelem éve volt. Mert Péterrel küzdöttünk a műszaki hibákkal, no meg a páromék ellen, és bevallom jócskán alul maradtunk. Évi bajnok lett a testvérével… Mi még dobogósok sem voltunk. Azt nem részletezem, hogy mit kaptam én otthon…
De a következő évben Karcsi kerekedett felül a családban, értsétek, ahogy akarjátok
Itt már az asszony dirigált…
“Persze mit tehettem volna, hisz ott szuszogott mellettem nap, mint nap egy bajnok navigátor, naná, hogy megvalósítottuk az álmunkat, hogy együtt teljesítsünk egy egész szezont. Friss házasokként mérlegelnünk kellett, hogy belekezdünk azonnal a babaprojektba, vagy versenyzünk legalább egy évet együtt. Mivel Péter mindenben partner volt (
A háromszoros bajnok felség éppen a saját negyedik,míg újdonsült férjét első címe felé hajtja…
“Igen, így is lehet értelmezni. És a baba helyett a bajnoki cím jött. Ugyanis Évivel megnyertük 2016-ban a VFTS-sel az abszolút bajnoki címet. Így végre nem kellett annyit pironkodnom már otthon, hisz nekem is van egy bajnoki címem, igaz az asszonynak már négy…
Félreértés ne essék, Évának ez már a negyedik, mármint a bajnoki serlegből…
De az idei évet már nem Vizelliné Jobbágy Évivel folytatta, no nem azért, mert Nagy Péternek elfogyott a türelme, hanem mert a családban valóban fókuszba került a családalapítás. Ebben Péter hatékonyan segít, mármint azzal, hogy visszaült a jobb egybe…
“Így van, most több fronton kell helytállnom. Azért év elején még egy kérését teljesítettük Évinek, hogy számára hazai pályának minősülő miskolci versenyen még vele indultam, de onnét valóban megoszlanak a feladatok. Otthon a Vizelli-Vizelliné páros szerepel, a versenypályán pedig a Vizelli Károly – Nagy Péter duó”– nevetünk jókat Károllyal.
És akkor napjainkban, a Fabia R5-tel…
És akkor még fokoztad az izgalmakat, ami biztos jót tesz neked? Szegezem a felvetést Karcsinak.“Igen már év eleje óta dolgoztunk az R5-ös lehetőségen, de csak Veszprémre jött össze. Kicsit nagy ugrás volt az idei rali 2-es VFTS után egyből egy Skoda Fabia R5-be ülni, de ezt szerettük volna, és Korda Erik a csapatfőnökünk ebben végig támogatott. Sikerült megoldani mindent, és már ezzel a kocsival rajtoltunk a veszprémi murvás versenyen” – idézi fel a közelmúltat a boldog pilóta.
A Vizelli – Nagy páros, középen Korda Erik csapatfőnökkel
“Brutálisan jó volt, és azt kell hogy mondjam, hogy nagyobb hiba nélkül lehoztuk Péterrel a versenyt. Ráhagyásokkal írtuk az itinert, és olyan helyeken próbálkoztunk jobban, ahol volt kis menekülési útvonal. Itt próbálgattuk csak a határokat, egy túlfutásunk volt, de ott, ahol valóban volt egy másik út is, tehát azonnal kézifékkel irányba tudtuk rakni az autót. A célunkat teljesítettük és abszolútban a tizedikek lettünk és karcmentesen célba értünk a kocsival” – meséli elégedetten Károly.
Ilyen nehézségek után is karcmentesen a célban Veszprémben
A hogyan továbbra, amit felvetettem, ismét összenevettünk, mert ő másra gondolt…
Éva asszonyt nem zavartuk, úgyhogy ezúton kíván a négyszeres bajnok feleségnek sok sikert a gyermekáldáshoz a Race1.net, a srácoknak meg jó háttérmunkát ahhoz, hogy a hátralévő két bajnokin ismét a Skodával láthassuk őket.
Nekik most más dolguk van, sok sikert !
Kósa András Race1.net
