Ki(?)böki az oldalam?! 42. rész: Paczúr Dominik

Teljesen természetes volt, hogy az előző fejezetben szereplő Dénes Szabolcs Paczúr Dominiknak adja tovább a stafétát. Akik tudják miért, azoknak ez nem volt meglepő, akik meg nem, azoknak mondom, nagyon jó barátok, együtt készítik fel az autókat, ha kell éjjel-nappal. A két srác pedig egyenlő mértékben épült be a Varga családba, hisz Szabolcs Katát, míg Dominik a testvérét, Nikit fertőzte meg benzingőzzel. Aranyos felállás, nem?

1. Mennyire vagy elégedett az eddig elért eredményeiddel?

Lehetne jobb is, de azért örülök, hogy egyáltalán van lehetőségem menni. Vannak olyan eredményeim, amelyekre azért büszke vagyok. Ilyen a Miniraliban Bezedeken elért abszolút 1. helyem 2017-ből. Itt egész nap Dénes Szabi barátommal vívtunk az első helyért, végül én lettem a befutó. Aztán 2018-ban kategória 3. lettem a magyarhertelendi rali3-as futamon és tavalyról hasonlóan jó eredményem van Porrogszentkirályról.

2. Mit szeretnél még elérni ebben a sportágban?

Nagyon sokat fejlődni, többször dobogóra állni. Szeretnék majd feljebb lépni, nagy álmom volt pl. egy Mecsek rali, ami tavaly megvalósult Dénes Szabi navigálásával. Nagyon szeretem a ralit, vezetni, de autókat felkészíteni is. Persze jó lenne egyszer rali1-ben versenyezni és az autófelkészítéssel együtt mindezt főállásban végezni.

3. Van példaképed, ha igen ki az, akire felnézel és inspirált téged is? És miért ismered el?

A kezdetek kezdetén Szabó Viktor segített és tanított meg mindenre. Nagyon jó barátom Szauer Gergő, akire mindenképpen felnézek. Ő is sokat segített és nekem példaértékű az az alázat, ahogy ő a sportunk iránt van. Látszik, hogy erre született, örülök, hogy ismét tud egy új autóval menni, és remélem hamar újból R5-ös autóban láthatjuk, mert ott a helye.

4. Mi volt az eddigi legnagyobb baklövésed, esésed és mennyibe került?

Egy-két kisebb volt a Miniraliban korábban. Kásádon, nagyon régen, egyszer kiszedte egy nagy lyuk a kezemből a kormányt, kiütöttük a jobb elejét, az egész cserére szorult. Most Alsómocsoládon látványosabb volt a dolog, kisebb lett ahhoz képest a sérülés. De megijedtem, megmondom őszintén, nagyon féletettem a páromat Nikit, hisz egy nagyobb  fa is volt az ő oldalán. Elkerültük szerencsésen, ő már rég nevetett az egészen, amikor én még fel sem ocsúdtam…

5. Ki volt eddigi pályafutásod alatt a legjobb navigátor, akivel együtt tudtál dolgozni és miért őt emeled ki?

Egyértelműen a párom, Varga Niki. Együtt kezdtük el, hamar beletanult, öt éve vagyunk együtt. Folyamatosan motivál és hajt. Nem hagy aludni a pályán (se…)…

6. Melyik autó feküdt neked eddig a legjobban és melyik nem és miért?

Eddig három Ladám volt. Az első 2012-ben egy fehér kocka 2107-es, utána jött a VFTS, majd a jelenlegi autóm, ez a P/12-es H-s autó. Ez utóbbi tetszik a legjobban. Amikor megvásároltam, már éreztem, hogy ez lesz az igazi. Igaz, azóta már csak a bódé az eredeti…

7. Mi az amivel elégedett vagy a ralisportunkban és mivel nem?

Év elején elég jól nézett ki a naptár… Aztán történt, ami történt, nem tudom milyen évünk lesz. Meglátjuk. Ami a gumiügyet érinti, én egyébként is utcai gumival szándékoztam idén versenyezni. A slickkel nem éreztem annyira az autót.

8. Kit tartasz nagy tehetségnek a mai mezőnyből, mind a három osztályból együttesen?

Az első osztályban Dudás Gergő, Szauer Gergő és az újból autóba ülő Kálmánczi Balázs egyértelműen. A rali2-ben Janovich Roland barátom, aki nagyon hiányzik most a rali3-ból, de ez az élet rendje. A rali3-ban vannak páran, mint Dénes Szabi, Geiger Máté, Korom Zsolt és Németh “8V” Peti.

9. Ki, vagy kik a legnagyobb ellenfeleid a saját kategóriádban?

Nagy Dávid, Bajusz Krisztián, velük fogok idén elsősorban csatázni. Geng Bence megfoghatatlan lesz, nagyon gyors. De Németh “8V” Peti is szedi már a lábait a Hondával…

10. Ezt a tíz kérdést kinek tegyük fel a következő részben a te kérésedre?

Én Pazaurek Attilának adnám tovább. A harkányi srác az amatőrök közül érkezve, tavaly már megmutatta Porrogszentkirályon, mit tud utcai gumival a slickkel versenyző társak között…

Kósa András Race1.net

A képket Paczúr Dominik iztosította számunkra. Fotók: Letflyfotó, Galadriel Sportfotó, Drift Fotó, Bittó Zsolt,

A “Ki(?)böki az oldalam?!” cikksorozat eddig megjelent részeit a riportalany nevére kattintva olvashatod. 

1. rész Vincze Ferenc
2. rész Kiss László
3. rész Turán Frigyes 
4. rész Ollé Sasa
5. rész Kerék Balázs
6. rész Rongits Attila 
7. rész Matics Mihály
8. rész Hevesi István
9. rész Bacsa Tamás
10. rész Lovász Pál
11. rész Hadik András 
12. rész Bodolai László
13. rész Balogh János
14. rész Csomós Miklós
15. rész Német László
16. rész Szauer Gergő
17. rész Fogarasi Attila
18. rész Határ Attila
19. rész Lencse Zoltán
20. rész Krajnyák Petra
21. rész Maricsek Miklós
22. rész Tóth Tibor
23. rész Perge György
24. rész Tajmel Tibor
25. rész Berki Gábor
26. rész Páhi Csaba
27. rész Klausz Kristóf
28. rész Bútor Róbert
29. rész Márta János
30. rész Vizelli Károly
31. rész Bodogán Ferenc
32. rész Papp Arnold
33. rész Baksai László
34. rész Juhász Csaba
35. rész Kolencsik Balázs
36. rész Bencs Zoltán
37. rész Nyilas Péter 
38. rész Marozsi Zsolt
39. rész Nagy Mátyás
40. rész Németh “8V” Péter
41. rész Dénes Szabolcs

 

Post2