Race1.net

Ki(?)böki az oldalam?! 48. rész: Ifj. Érdi Tibor

Király Gabi ezt jól kifőzte, Ifj. Érdi Tibor pedig megette… Mondhatnám így is, és ne biztos, hogy messze állok a valóságtól. Hisz pécsi barátom kíséri mindenhova Európa-bajnok pilótánkat és gondoskodik a megfelelő mennyiségű és minőségű étkezésről… Na, de nézzük Tibi válaszait.

1. Mennyire vagy elégedett az eddig elért eredményeiddel?

Én azt gondolom, hogy nálam elégedettebb versenyző kevés lehet itthon. A családunk negyven éve van az autósportban. Apa itthon hódította meg a szurkolókat, én pedig külföldön, Európában. Egyszer harmadik voltam az ERC2-ben, és kétszer pedig Európa-bajnok! Húsz éve versenyzem már és roppant elégedett vagyok. Itthon WRC-vel voltam harmadik is, elmondhatom, hogy mentem mindenféle autóval. Tényleg egy színes pályafutás van már mögöttem.

2. Mit szeretnél még elérni ebben a sportágban?

Alakul, ahogy alakul ez az év. Ez a vírushelyzet teljesen átvariálta az egészet. Ismét a Mitsubishivel megyek most az ERC2-ben és szeretnék még Európa-bajnok lenni ebben a kategóriában. Erről a jelenlegi helyzetben sem mondtam le. Nagyra törő vágyaim nem lehetnek az ERC abszolút értékelésében, ezt reálisan kell látni. Azt azért anyagilag sem bírná itthonról az ember. De van egy bakancslistás vágyam, hogy egy WRC-vel még Historic Európa-bajnok lehessek.

3. Van példaképed, ha igen ki az, akire felnézel és inspirált téged is? És miért ismered el?

Egy példaképem van az Édesapám. És nem azért, mert nem merek mást mondani, hanem azért mert mint apa, egykori versenyző, utánpótlást nevelő vezető, szóval mindenféle szempontból remek ember. Úgyhogy ez teljesen egyértelmű számomra.

4. Mi volt az eddigi legnagyobb baklövésed, esésed és mennyibe került?

Talán a 2008-as esztendőben, amikor Miskolcon a Skoda Fabia WRC-vel estem egy nagyot. Hosszában kezdtem a szaltózást, aztán volt pörgés is. Az autó nagyon összetört, az egy fájó tétel volt a családban, mert még akkor nagyon biztosítás sem volt. De kimozogtuk, mint mindent mindig, becsületesen lerendeztük. Ezért van bizalom felénk a mai napig Európában. Szegény, megboldogult Horváth Tibor ült mellettem, utána már nem navigált senkinek…

5. Ki volt eddigi pályafutásod alatt a legjobb navigátor, akivel együtt tudtál dolgozni és miért őt emeled ki?

Kevés versenyző van, aki ennyi jó navigátorral mehetett, mint én. A szakma krémje ült mellettem és segített, és mindenkitől rengeteget tanultam. És mind a javamra is vált. A nagyon rutinos rókák között, nincs nagy különbség, pár saját rigolyája maximum, mind profi a maga nemében. Talán egy picit Papp Gyurit emelném ki, akivel Európa-bajnok is lettem.

6. Melyik autó feküdt neked eddig a legjobban és melyik nem és miért?

Rengeteg remek autó volt a fenekem alatt a húsz év során. Úgy gondolom a “veselámpás” Subaru (S8 WRC ’02) az feküdt nekem a legjobban. Jobb volt szerintem, mint az S12B. A kedvencem volt, mehettem vele vb-s programmal is. Nagyon komoly autó volt. Az R5-ös autót nem tudtam belakni. Olyan lendület autó, erőben kevesebb, mint azok a korábbi legendás autók, de még az N-es Mitsubishim is erősebb. Ezért is szeretem a mostani kocsim, egyáltalán nem tartom lelkileg egy visszalépésnek. Mikor idén ismét beleültem itthon a teszten, vigyorogtam a sisakban, ahogy csapattam vele. Jól lehet vele autózni.

7. Mi az amivel elégedett vagy a ralisportunkban és mivel nem?

Az elégedettséget nehéz lenne megfogalmazni. Annyira, hogy ezért mentünk inkább külföldre versenyezni… Mindig elkeseredve jövünk haza egy magyar futamról. Főleg, ha előtte és utána sorozatban ERC futamokon tudsz szerepelni. Mert igazából az hiányzik itthon, ami külföldön megvan, hogy versenyzőpártiak a futamok. Ez a lényeg.

8. Kit tartasz nagy tehetségnek a mai mezőnyből, mind a három osztályból együttesen?

Bacsa Tamást nagyon tehetségesnek tartom. Csomós Mixi pedig már megmutatta, hogy R5-ös autóval is ügyes, benne is szép jövőt látok. És én Dudás Gergőt is nagyon ügyes srácnak tartom, nem véletlenül nyerte az ORC-t tavaly. De vannak az alsóbb osztályban is reményteljes pilóták és remélem ők is juthatnak olyan lehetőségekhez, amelyet az említett három pilóta már megkap. Mert az is kell az eredményhez.

9. Ki, vagy kik a legnagyobb ellenfeleid a saját kategóriádban?

Nagyon jó kategóriánk volt korábban. És büszkén mondhatom, mint bajnok, hogy mindenkit legyőztem. Azért az Alonso, Remennik, Melegari fémjelezte csapat ismét összejöhetne. Barátokként versenyeztünk egymás ellen. Hihetetlen kellemes atmoszférában. Itthon meg már szinte autó sincs a kategóriánkban…

10. Ezt a tíz kérdést kinek tegyük fel a következő részben a te kérésedre?

Egy nagyon jó barátomnak továbbítanám a lehetőséget. Fischer Dani válaszait olvasnám szívesen.

Kósa András Race1.net

A képeket Ifj. Érdi Tibor küldte szerkesztőségünkne. Fotók: rallyefoto.com, DUEN.hu, Cseh Gábor

A “Ki(?)böki az oldalam?!” cikksorozat eddig megjelent részeit a riportalany nevére kattintva olvashatod. 

1. rész Vincze Ferenc
2. rész Kiss László
3. rész Turán Frigyes 
4. rész Ollé Sasa
5. rész Kerék Balázs
6. rész Rongits Attila 
7. rész Matics Mihály
8. rész Hevesi István
9. rész Bacsa Tamás
10. rész Lovász Pál
11. rész Hadik András 
12. rész Bodolai László
13. rész Balogh János
14. rész Csomós Miklós
15. rész Német László
16. rész Szauer Gergő
17. rész Fogarasi Attila
18. rész Határ Attila
19. rész Lencse Zoltán
20. rész Krajnyák Petra
21. rész Maricsek Miklós
22. rész Tóth Tibor
23. rész Perge György
24. rész Tajmel Tibor
25. rész Berki Gábor
26. rész Páhi Csaba
27. rész Klausz Kristóf
28. rész Bútor Róbert
29. rész Márta János
30. rész Vizelli Károly
31. rész Bodogán Ferenc
32. rész Papp Arnold
33. rész Baksai László
34. rész Juhász Csaba
35. rész Kolencsik Balázs
36. rész Bencs Zoltán
37. rész Nyilas Péter 
38. rész Marozsi Zsolt
39. rész Nagy Mátyás
40. rész Németh “8V” Péter
41. rész Dénes Szabolcs
42. rész Paczúr Dominik
43. rész Pazaurek Attila
44. rész Temesi Roland
45. rész Kiss Roland
46. rész Amrein László
47. rész Király Gábor

 

Exit mobile version