Race1.net

Ki(?)böki az oldalam?! 18.rész: Határ Attila

Továbbra is a fiataloknál a labda. Fogarasi Attila druszájának Határ Attilának passzolta át a válaszadás lehetőségét. Az autósportos családban cseperedő Attila nem is választhatott más sportágat, hisz az édesapja által állított mérce igen magasan van. Határ István négy szakágban is vitézkedett. Attila pedig, ha rossz jegyet vitt haza az iskolából és világgá kellett futnia, csak egy irányba tehette a hírhedt kazári gyorson, hisz ennek rajtjában/céljában laknak, azóta is…

1. Mennyire vagy elégedett az eddig elért eredményeiddel?

Lassan tíz éve versenyzek. Az első felére büszke vagyok és elégedett vele. Szlalomban és amatőr raliban is bajnok lettem. Aztán úgy 2017-től nem igazán voltam sikeres. Sokszor még célba se értem.

2. Mit szeretnél még elérni ebben a sportágban?

A rali2-ben nem sokat tudtam még felmutatni. Éppen ezért szeretnék kategóriában bajnok lenni, vagy akár abszolútat nyerni. Utána pedig feljutni egy olyan sorozatba, mint a Peugeot kupa. Hogy egyszer nagy abszolútat nyerjek a rali1-ben, nem hiszem, hogy az nekem a hátteret elnézve egyszer is megadatik majd. Tudom, nem helyes így gondolkodni, de azért van realitás is… Pedig nekem a rali a szívem csücske. Szeretnék azért valami olyant elérni, hogy megmaradjon a nevem…

3. Van példaképed, ha igen ki az, akire felnézel és inspirált téged is? És miért ismered el?

Igen, több is. Például Hosszú Katinka. Nem hiszem, hogy meg kéne magyaráznom. Az autósportból pedig két legenda, akik már nincsenek velünk. A Nascar emblematikus alakja Dale Earnhardt és a F1 ikonja Ayrton Senna. Ők mind olya szintet képviseltek a sportágukban, hogy a világ a lábuk előtt hevert. Nyilván a személyiségüket nem ismertem közvetlenül, de amit letettek az asztalra… Itthon ASI és Vincze Feri számomra az etalon. Ahogy alulról építkezve eljutottak a csúcsra. De mindenki előtt itt van az édesapám, Határ István, aki négy szakágban is bajnok tudott lenni. És felnézek rá, atekintetben is, amit a civil életben elért.

4. Mi volt az eddigi legnagyobb baklövésed, esésed és mennyibe került?

Az első 2018-ban volt. Bakó Laci Peugeot autójával mentem. Siettem, pedig már csak szuperraliztam. Ennek ellenére elszálltam az utolsó előtti gyorson. Ezt nem kellett volna. Az autó szépen körbe tört, nem maradt rajta egy ép elem sem. Milliós volt a kár. A másik pedig a Mecsek ralin volt, tavaly. A pécsváradi gyorson egy rönköt találtam el. Itt sem volt már hova sietnem, mégis megtörtént, amit nagy baklövésként éltem meg.

5. Ki volt eddigi pályafutásod alatt a legjobb navigátor, akivel együtt tudtál dolgozni és miért őt emeled ki?

Volt már pár társam. Kettővel viszont már hosszabb időket töltöttem az autóban. Losonczi Csabával nyertem az elején az amatőr bajnoki címünket. Nagyon jó barátok vagyunk a mai napig. Akit kicsit fölé tudok emelni az Deák Henrietta. Alázatos, példaértékű a kitartása. Nagyon jól tudtunk együttműködni. Bízom benne, hogy fogunk mi még együtt versenyezni.

6. Melyik autó feküdt neked eddig a legjobban és melyik nem és miért?

A sajátom a kis Peugeot 306-os. Kevés meglepetést tud már okozni. Mentem Hondával is, igaz keveset, így az annyira nem mérvadó. Viszont a Peugeot 208-as, eddig mindent felülmúlt. Nagyon jó érzést nyújt és persze meg is tréfál, mert úgy gondolod mindent megtehetsz vele, na abból van a baj…

7. Mi az amivel elégedett vagy a ralisportunkban és mivel nem?

Azzal elégedett vagyok, hogy sok jó verseny van. A kisebb osztályok elfogadottságával nem vagyok megelégedve. Néha olyan az ember érzése, mintha kicsit nyűg lenne a jelenlétünk. És a költségeken is kéne picit faragni, amelyek terhelik a versenyzőket. A lassítok megítélésén is még finomítani kéne.

8. Kit tartasz nagy tehetségnek a mai mezőnyből, mind a három osztályból együttesen?

A névsor nálam Szauer Gergő, Csomós Mixi, Bacsa Tamás, Dudás Gergő, Janovich Roland, Lendvai István, Géringer Zoli, Fogarasi Ati. De közülük kiemelkedik Szauer Gergő.

9. Ki, vagy kik a legnagyobb ellenfeleid a saját kategóriádban?

A P/13-ban szeretnék menni a rali2-ben. Nem nagyon tudom megmondani még, hogy kik lesznek pontosan az ellenfelek. A kényszerszünet után okosabbak leszünk. Remélem, sokan leszünk, de Fogarasi Attila biztos nagy ellenfél lesz.

10. Ezt a tíz kérdést kinek rakjuk fel a következő részben a te kérésedre?

Én Lencse Zoltánnak a válaszait várom tisztelettel…

Kósa András Race1.net

Címlapfotó: Csatlós Norbert

A többi képet Határ Attila biztosította saját gyűjteményéből. 

A “Ki(?)böki az oldalam?!” cikksorozat eddig megjelent részeit a riportalany nevére kattintva olvashatod. 

1. rész Vincze Ferenc
2. rész Kiss László
3. rész Turán Frigyes 
4. rész Ollé Sasa
5. rész Kerék Balázs
6. rész Rongits Attila 
7. rész Matics Mihály
8. rész Hevesi István
9. rész Bacsa Tamás
10. rész Lovász Pál
11. rész Hadik András 
12. rész Bodolai László
13. rész Balogh János
14. rész Csomós Miklós
15. rész Német László
16. rész Szauer Gergő
17. rész Fogarasi Attila

 

Exit mobile version