Vizelli Karcsi, egy másik nagyon népszerű ladásnak adta át a válaszadás lehetőségét. Bodogán Ferenc már megmutatta, mit tud a Ladával, idén pedig egy teljesen testreszabott VFTS-sel próbálkozik majd, no meg új navigátorral. De minden másról ő maga a tíz kérdés megválaszolásával.
1. Mennyire vagy elégedett az eddig elért eredményeiddel?
Maximálisan elégedett vagyok. Nincs hiányérzetem, mert az eddigi pályafutásomat a kitartásomnak és a szívből jövő raliszeretetemnek köszönhetem, nem pedig a tehetségemnek. De mondom, elégedett vagyok, az elején csetlettem, botlottam, éppen ezért sok kitartás kellett ahhoz, hogy itt legyek most is.
2. Mit szeretnél még elérni ebben a sportágban?
Bajnok szeretnék lenni a kategóriámban. Ez eddig még nem sikerült, mindig második és harmadik helyezéseket értem el. Remélem az ORC-ben idén népes lesz a mi csapatunk, lesznek sokan, mert azért nekem is az volt az igazi, amikor egy Vizelli Karcsival, vagy Szauer Gergővel küzdhettem. Nagyon reménykedem abban, hogy idén leszünk vagy 10-15-en a kategóriában és hasonló színvonalú küzdelmeket vívhatunk!
3. Van példaképed, ha igen ki az, akire felnézel és inspirált téged is? És miért ismered el?
Sporton belül nincs. Nagyon sok sportolót elismerek, felnézek rá, a teljesítményükre, de nem példaképként. Az életben Édesapám volt a nagy példaképem. Sajnos korán, tizennyolc éves koromban elveszítettem. Az ő határozottsága, hozzáállása és kitartása az életben, példaképpé is emelte. Ő pár ralikrossz autónak készítette a csövezését, így mellette fertőződtem meg a ralisporttal.
4. Mi volt az eddigi legnagyobb baklövésed, esésed és mennyibe került?
A legnagyobb? Volt több is, azért nem szűkölködöm a kalandokban. 2012 körül volt Esztergomban egy Bajna – Lábatlan gyorson a rali túrában, amikor totál szemből kaptunk telibe egy fát. Szépen felvettük a formáját… De végül a kasztni menthető volt, de váltó, difi, hátsó híd stb. minden cserés volt, persze milliós összegben… Egy versenyt utána ki kellett hagyni ez miatt. De mondom, volt több is, egyik sem annyira olcsó, sajnos…
5. Ki volt eddigi pályafutásod alatt a legjobb navigátor, akivel együtt tudtál dolgozni és miért őt emeled ki?
Nehéz lenne megfogalmazni, hogy ki a legjobb. Mindenki, akivel mentem nagyszerű volt. Molnár Tamás nagyon lelkes és mindig segítőkész volt. A testvérem, Balázs úgyszintén, úgyhogy nem szeretnék különbséget tenni közöttük. Nekik köszönhetem, hogy eddig is eljutottam és remek hangulatot teremtettek az autóban is. Idén egy hölggyel próbálkozom majd, Velezdi Eszter lesz a társam, és remélem, sok kellemes futam elé nézünk majd, csak már kezdhessük…
6. Melyik autó feküdt neked eddig a legjobban és melyik nem és miért?
Melyik? Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szinte mindig Ladában ülhettem. Igaz, ennek több evolúciós változatában. Tavaly készült el az a VFTS, amely Szaniszló Dávid “Csipesz” munkáját dicséri és szinte egy testre szabott autó a számomra. Van benne minden, teljesen tökéletes autónak tartom. Nagyon várom vele a szezont. Nem titok, Vizelli Karcsival közösen ruháztunk be egy Skoda Fabai R5-be, ezt is kipróbáltam már. Ez valóban egy épített gyári versenyautó, fantasztikus. Biztos lesz egy-két kisebb sprintverseny, ahol elindulok vele. De egy szó mint száz, nekem a VFTS a versenyautó.
7. Mi az amivel elégedett vagy a ralisportunkban és mivel nem?
Az emberi kapcsolatokkal elégedett vagyok. Nagyon sok barátot, kapcsolatot adott nekem már eddig is ez a sport. Jó hangulatú társak vesznek körül és így jó versenyezni. Amivel kevésbé vagyok elégedett az a szervezetlenség. Egy-egy futamon órákig tart egy adminisztratív átvétel, mondom most példaként. De ott volt a tavalyi nyíregyházi futam, ahol nem igazán működött a logikus és frappáns alternatív útvonal kialakítása, ennek és az időjárási körülmények ellenére az a futam egy örök élmény marad. Igazi rali volt…
8. Kit tartasz nagy tehetségnek a mai mezőnyből, mind a három osztályból együttesen?
A ladások közül tudok mondani neveket. Vizelli Karcsi, Szauer Gergő, Bacsa Tamás és Papp Arnold. Őket mind nagyon tehetségesnek tartok, más osztályokból én most több nevet nem tudok mondani.
9. Ki, vagy kik a legnagyobb ellenfeleid a saját kategóriádban?
Remélem, egyre többen lesznek. Bízom benne, hogy sok ügyes kezű pilóta lesz a kategóriában, ahol szeretnék már bajnoki címet nyerni. Eddig mindig az örök második voltam, persze azt mondom, inkább legyek egy Vizelli, Szauer küzdelemben a harmadik, mint egy gyengébb mezőnyben bajnok. De mondom, idén reménykedem egy nagyon jó kis csapatban az ORC-ben.
10. Ezt a tíz kérdést kinek tegyük fel a következő részben a te kérésedre?
Én ezt a lehetőséget a már említett tehetségnek, Papp Arnoldnak adnám tovább, élvezettel olvasnám válaszait.
Kósa András Race1.net
A képeket Bodogán Ferenc biztosította a cikkhez. Fotók: FTF Pictures Farkas Tamás, Csepela Ricsi, ZSfoto.hu
A “Ki(?)böki az oldalam?!” cikksorozat eddig megjelent részeit a riportalany nevére kattintva olvashatod.
1. rész | Vincze Ferenc |
2. rész | Kiss László |
3. rész | Turán Frigyes |
4. rész | Ollé Sasa |
5. rész | Kerék Balázs |
6. rész | Rongits Attila |
7. rész | Matics Mihály |
8. rész | Hevesi István |
9. rész | Bacsa Tamás |
10. rész | Lovász Pál |
11. rész | Hadik András |
12. rész | Bodolai László |
13. rész | Balogh János |
14. rész | Csomós Miklós |
15. rész | Német László |
16. rész | Szauer Gergő |
17. rész | Fogarasi Attila |
18. rész | Határ Attila |
19. rész | Lencse Zoltán |
20. rész | Krajnyák Petra |
21. rész | Maricsek Miklós |
22. rész | Tóth Tibor |
23. rész | Perge György |
24. rész | Tajmel Tibor |
25. rész | Berki Gábor |
26. rész | Páhi Csaba |
27. rész | Klausz Kristóf |
28. rész | Bútor Róbert |
29. rész | Márta János |
30. rész | Vizelli Károly |