Race1.net

Ki(?)böki az oldalam?! 38. rész: Marozsi Zsolt

Nyilas Péter, klubtársának adta tovább a válaszadás lehetőségét. Így legalább oldalunkon Marozsi Zsoltot is megismerhetjük kicsit közelebbről. Mint mondja, az élvezetért csinálja, mi pedig irigyeljük érte, hisz most már pár éve csak R5-ös autókban nyomja.

1. Mennyire vagy elégedett az eddig elért eredményeiddel?

Figyelj, nem lehetek elégedetlen. Ilyen autóval versenyezhetek, mint a Hyundai i20 R5, ide eljutottam, ez már számomra boldogságot okoz. A privát dolgaim miatt nem tudok annyit foglalkozni az versenyekkel jelen pillanatban, mint amennyit az megkívánna. De visszanézve 2011 és 2015 között, amikor Mitsubishivel mentünk és P csoportos bajnokok is voltunk Szeles Péterrel, az egy szép időszak volt. De igazából attól sem változott semmi, nem lett jobb a helyzetünk. Szóval számomra nagy dolog és elégedettség, hogy most R5-ös autóval versenyezhetek.

2. Mit szeretnél még elérni ebben a sportágban?

Nézd, minél többet szeretnék versenyautóban ülni. Jelen pillanatban erre kevesebb időm van. Remélem a későbbiekben majd a hobbimnak élek majd, és nem a munkámnak, mert most még fordítva van. Sajnos a vállalkozások nélkülem még nem mennek és ez sok időmet elveszi. Versenyeken is éppen csak beesek a pályabejárásokra. De szeretném még sokáig folytatni.

3. Van példaképed, ha igen ki az, akire felnézel és inspirált téged is? És miért ismered el?

Én 1994-ben kezdtem egy Trabanttal. Mint az akkori és az utána következő korszaknak megvoltak a legendás alakjai. Ranga Laci, aztán később a WRC-s időszakban Turi Tomi, jelen pillanatban pedig Hadik Andris. Ők számomra jelentős személyiségek a magyar raliban. És Turán Frici is, aki mindenféle autóval nagyon gyors.

4. Mi volt az eddigi legnagyobb baklövésed, esésed és mennyibe került?

Olyan óriási eddig még nem volt, hála istennek. Ha jól emlékszem Cereden 2013-ban befenekeltünk a Mitsubishivel, ahol otthagytuk a komplett hátulját. De a futamot tudtuk folytatni. A tempós kanyarban rontottan, onnantól kezdve nem volt hátulja a kocsinak… Azért megijedtünk, hogy ez mennyibe fog kerülni. Persze ezen kívül több kisebb “karcolás” még volt, de nem jelentősek…

5. Ki volt eddigi pályafutásod alatt a legjobb navigátor, akivel együtt tudtál dolgozni és miért őt emeled ki?

Az elmúlt években nagyon sok emberrel mentem. De kiemelni nagyon nem szeretnék senkit, mert mindenkivel nagyon jól érzetem magam az autóban. Talán Mihalik Pétert, picit kiemelném, mert tőle sokat tanultam. Szerintem ő Magyarország egyik legjobb navigátora. nagyon tudja a szakmát.

6. Melyik autó feküdt neked eddig a legjobban és melyik nem és miért?

Mint említettem, Trabanttal kezdtem és egészen eljutottam az R5-ös autókig. Utóbbiakat emelném ki, nagyon megkedveltem őket. Mentem Forddal, Skodával és most a Hyundait hajtom. Kezdetben a Ford tetszett, de aztán ahogy kezdtem megismerni a Hyundait, egyre jobban beleszerettem. Ez most nálam a top autó. Volt Opel Astrám, sőt a Fiat Punto Super 2000-es is. Ezeket nem szerettem, sőt utóbbit kifejezetten. 11 futamból egyszer értünk célba vele… Viszont rekordidő alatt sikerült eladnom Spanyolországba, ekkor voltam a legboldogabb…

7. Mi az amivel elégedett vagy a ralisportunkban és mivel nem?

Szerintem rossz a kommunikáció. Versenyzők és a szakág között. Van egy irány, próbálkoznak, de azért még jócskán össze kéne kovácsolódni. Hiányoznak a nézők, több kéne, mint ahogy nevező is. Sajnos az itthoni monoton dolgok miatt, többen a környező országokban próbálkoznak. A gyorsaságik lehetnének változatosabbak, a technikai ellenőrzések meg következetesebbek. A szabályszegések miatt pedig valódi szankciók legyenek. Viszont annál nincs felemelőbb, hogy itthon hazai szurkolók előtt menni. Hátha újra éled minden.

8. Kit tartasz nagy tehetségnek a mai mezőnyből, mind a három osztályból együttesen?

A fiatalok nagyon gyorsak. Én Csomós Mixit említeném, akit nagy tehetségnek tartok. Ha lesz rá ideje és lehetősége, tőle komoly eredményeket várok.

9. Ki, vagy kik a legnagyobb ellenfeleid a saját kategóriádban?

Itt mindenki ellenfél. A kategóriánkat három részre lehet választani. Az eleje pokoli gyors. Aztán jön a középső mezőny, akik egy része még főállásban megy, de van aki már hobbiból. És van még a lelkes harmada. Az első harmad nagyon elől megy, de valahol a második kétharmadhoz sorlom magam, mert nagyon szeretek menni az élvezetért csinálom.

10. Ezt a tíz kérdést kinek tegyük fel a következő részben a te kérésedre?

Egy nagyon jó barátomnak adnám tovább a lehetőséget, Nagy Matyinak…

Kósa András Race1.net

A képeket Marozsi Zsolt küldte számunkra. Fotók: DUEN.hu

A “Ki(?)böki az oldalam?!” cikksorozat eddig megjelent részeit a riportalany nevére kattintva olvashatod. 

1. rész Vincze Ferenc
2. rész Kiss László
3. rész Turán Frigyes 
4. rész Ollé Sasa
5. rész Kerék Balázs
6. rész Rongits Attila 
7. rész Matics Mihály
8. rész Hevesi István
9. rész Bacsa Tamás
10. rész Lovász Pál
11. rész Hadik András 
12. rész Bodolai László
13. rész Balogh János
14. rész Csomós Miklós
15. rész Német László
16. rész Szauer Gergő
17. rész Fogarasi Attila
18. rész Határ Attila
19. rész Lencse Zoltán
20. rész Krajnyák Petra
21. rész Maricsek Miklós
22. rész Tóth Tibor
23. rész Perge György
24. rész Tajmel Tibor
25. rész Berki Gábor
26. rész Páhi Csaba
27. rész Klausz Kristóf
28. rész Bútor Róbert
29. rész Márta János
30. rész Vizelli Károly
31. rész Bodogán Ferenc
32. rész Papp Arnold
33. rész Baksai László
34. rész Juhász Csaba
35. rész Kolencsik Balázs
36. rész Bencs Zoltán
37. rész Nyilas Péter

 

Exit mobile version