Ritka a magyar ralibajnokság történetében az, hogy egy testvérpár így beleírja magát az emlékkönyvekbe, főleg ebben az elosztásban. Hisz egyikük csak vezetett, még a másik csak navigált. De a legszebb az egészben, hogy ezt egy párként tették. És lettek bajnokok, méghozzá 2000-ben az N-csoportban. Tagai Tamás és Tagai Róbert neve ma is jól cseng a honi rali világában, sőt határainkon túl is, hisz civil vállalkozásuk révén aktív résztvevői szeretett sportáguknak. Cikksorozatunkban most ők következnek, és tisztelgünk pályafutásuk előtt.
Ahhoz képest, amilyen elfoglaltak, viszonylag hamar összejött a találkozó, hisz az interjúnak mindenképpen az kellett hogy adja a hitelességét, ha a két testvér együtt nyilatkozik. Na, ezt nem bántuk meg, mert ment a zrikálás, de sokszor egymást segítették ki a dátumokkal, történésekkel kapcsolatban. Így aztán egy igazán jó hangulatú időutazáson vettünk részt hármasban. Egészen 1993-ig repültünk vissza…
“Nálunk és a közvetlen környezetünkben senki nem volt, aki a technikai sportoknak hódolt volna. Tehát ez nekünk csak úgy jött. Én elkezdtem gokartozni, és valahogy ez vezetett az autósport irányába” – kezdi Tamás a visszaemlékezést. “Persze, hogy ez vezetett a ralihoz, hisz állandóan összetörted a gokartot, így inkább hagytad a fenébe…
“ – szólt közbe Robi, ezzel megadva az alaphangulatot az elkövetkezendő másfél órára…
“Ez így igaz, nem tagadom… Ezért aztán 1993-ban vettem egy kereklámpás Zsigulit, becsövezve. Úgy gondoltam ez majd jó lesz versenyzésre. De kiderült, hogy a kocsinak versenyautó kinézete van, de csak nekünk, mert ebben szinte minden kamu volt, azaz semmi nem volt homológ az akkori szabályok szerint. Így másra nem tudtam használni, mint egyetemre járni… De ez lett a pechje, meg nekem is, mert egyszer kölcsönadtam ott egy társamnak, aki rommá törte…” – idézi fel első komolyabb autójának sorsát Tomi.
Bár én ezt kis fenntartással fogadtam, de Robi igazolta, itt most tényleg nem Tamás volt a ludas…
A kocsit végül együtt, mármint a két testvér helyrepofozta, és piacra is került. “Igen, mert tudtunk úgy venni egy N-es 2015-ös Ladát, hogy a kereklámpást beszámolták. És ez a kocsi, kis simítással már alkalmas volt arra, hogy benevezzünk vele az 1994-es rali2-es bajnokságba. Ezzel kezdtük meg hivatalosan és közösen a ralis pályafutásunkat.” – emlékezik vissza Tamás.
“Soha nem felejtem, az első gyors a strázsahegyi volt. Alaposan készültünk rá, vagy húsz alkalommal letréningeztük. Ezt ma is kívülről fújjuk Tomival. De annyit nyüstöltük szegény autót, hogy már a felkészülés alatt tönkre tettük a váltót. Tapasztalatlanok voltunk, kezdők. De mindig az vitt előre minket később is folyamatosan, hogy mindent a saját bőrünkön éreztünk, ha valamit nem csináltunk jól. És ebből próbáltunk tanulni.” – mondja Robi.
” A Ladával jelentősebb eredményeink még nem voltak, különben emlékeznénk rá…. De tisztességgel végig nyomtuk az évet. A következő esztendőt is a másodosztályban töltöttük, de már egy “nyugati” autóval. Egy Peugeot 205-ös lett az új társunk. Ez már azért ütőképesnek számított a mezőnyben, de nem nekünk. Meg kellett ismerni a fronthajtású autót, de segítségre sehonnan nem számíthattál. Próbálkoztunk vele, így gyakorlatilag több időt töltöttünk a technika megismerésével, mint a versenyzéssel.” – nevet rajta most már Tamás.
“Két évet mentünk ezzel az autóval, de 1996-ra már mi építettük át “A” csoportosra. Azt gondoltuk, így egyszer már biztos meglátjuk a célvonalat is, mert addig egyszer sem sikerült… Úgy éreztük, jó munkát végeztünk, de az autó nem… Ugyanolyan makacs maradt utána is, félt az ünnepléstől, vagy nem tudom mi volt a baja, de soha nem értünk vele célba… Nem is tartottuk meg, hamar megváltunk tőle.” – tette hozzá Robi.
“A fronthajtásról ismét a hátsó kerekes meghajtásra váltottunk egy “A”-s Lada képében. Matics Misitől vettük meg. Elég látványosan, és gyorsan közlekedtek vele akkor sporttársaink, gondoltuk, majd mi is… Nos, nem teljesen így történt. Misinél benne volt a tolókerekes váltó, mi nem azzal vettük meg. Később nálunk is belekerült persze, és mindjárt más volt. De jelentősebb eredményeket nem tudtam vele elérni, a népes kategóriában olyan 4-5-6. időket és helyezéseket produkáltam vele.” – meséli közömbösen Tomi. Mire Robi:” Nem a fenét nem értünk el vele jelentősebb eredményt. Ugyan már 1998-at írtunk, de Esztergomban célba értünk vele, és ez volt pályafutásunk első teljesített versenye!
“ – tör ki belőlünk a röhögés, szó szerint. Mégis van kellemes emlék a Ladáról…
“De az áttörést más szempont alapján is ez az év hozta meg.” – tesz rá még egy lapáttal Tomi. “A ’98-as Mecsek ralin már egy Ford Escort Cosworth autóval indultunk az N-csoportban. A sok hiba ellenére végül az abszolút 13. helyen értünk célba. Relatív jó eredményeket értünk el a szakaszokon is. Nyilván ez az autó azért más volt már elődeihez képest. Összkerekes, jóval erősebb…” “Aha, csak megbízhatóságban nem…“ – böki oda Robi, majd folytatja.
” Igaz az OMP ralin Miskolcon megszereztük vele első dobogós helyezésünket. Ez már egy komolyabb eredmény volt, és ha azt nézzük, hogy Elek és Angyalfi Karcsi végzett előttünk két Mitsubishivel, már a sportértéke is jelentős volt. Emlékszem, ahogy közeledett a verseny vége, már Tomival nem is szóltunk egymáshoz, úgy szorongtunk, csak most ne álljon meg, vigyen be minket a célba…” – meséli most is teljes átéléssel Robi.
“Ennek a kocsinak a Mecsek ralin adtuk meg a kegyelemdöfést 1999-ben. A Camping – Árpádtető szakaszon mentünk felfelé. Az első balos-jobbos kanyarkombinációban a jobbosban egy kiálló szikladarabot eltaláltam a jobb első gumival. Amitől, mint kiderült defektet kaptam, hisz kicsípte a gumit, és nem sokkal később, egy balosban már nem fordult el az autó, és csattanás lett a vége.” – adja a magyarázatot Tomi az esésre. “Az egy érdekes bukás volt, mert nem tűnt olyan nagynak, bár a kocsi kapott rendesen, de mi nem… Ennek ellenére minden tiszta piros volt kocsin belül, szélvédőn, rajtam is, mindenhol… Mint kiderült olyan bokrok voltak ott, amin ilyen piros kis bogyók voltak tömkelegével, és ezek mosódtak szét mindenhol, csakhogy könnyebb legyen utána a rendbetétel…“– jegyezte meg Robi, majd folytattuk továbbra is jó hangulatban a beszélgetést. Elérkeztünk a 2000-es esztendőhöz.
“Mi építettünk egy új autót, méghozzá egy Mitsubishi EVO VI-ot. Minden porcikáját mi készítettük, és raktuk össze. Olyan volt nekünk, mint egy hímes tojás…”– mesélné átéléssel Tomi, mire beleszól Robi. “Úgyis mentünk vele Esztergomban, minden bokrot kikerültél. Nehogy megkarcolja a fényezést…“ – nevetünk ismét egy nagyot.
“Persze, mert olyan szép volt. Na, szóval azért a második helyre beértünk vele, és a következő futamon is, Miskolcon az ezüstérem volt a miénk. Sajnos azért a boldogságunkat néha megzavarták olyan közjátékok, hogy versenyzőtársakat zártak ki nem megfelelő nyomtáv szélességgel… De mi a saját versenyeinkkel törődtünk, és utána öt versenyből négyet megnyertünk. Elég jól haladt a szekerünk…”– osztja meg velünk büszkén Tomi.
“A géposztályunkban a veszprémi 3. hely volt a legrosszabb. A Budapest ralin pedig úgy lettünk abszolút 4. helyezettek, hogy az N csoportban az összes gyorsaságit megnyertük. Folyamatosan tanultunk, már konyítottunk valamennyit a beállításokhoz, gumikhoz. És ez így együttesen hozta a sikereket. No meg volt egy ütőképes autónk. Egy mukkanás nélkül ment bajnokiról bajnokira.” – tette hozzá Robi.
“Úgy érkeztünk a zalaegerszegi versenyre, hogy akár már bajnokok is lehetünk. Ez az egész a korábbi évek eredményekből kiindulva, olyan hihetetlen helyzet volt. De nem hibáztunk és beérve megnyertük az N csoport bajnoki címét! Komolyan mondom, mikor áthaladtunk a célon, el sem hittük Robival. Pedig azért voltak tapasztalt és gyors pilóták bőven. Vizin Laci, Oroszlánék, Hideg Krisztián…” – sorolja büszkén Tamás. Majd érdeklődöm az ünneplés felől.
“Ahh, nálunk Tomi viszi a prímet ebben, ő az a “hátonforgós” típus“ – tör ki mindenki a röhögéstől Robi beszólása után. “Nem, semmi extra nem volt, elvitt vacsorázni…” – szúrja még oda ezt a fél mondatot a navigátor. El is mondja, hogy ebbe a szereposztásba is úgy került, hogy Tamás mondta, ő fog navigálni… Persze Robit sem kellett noszogatni anno, mint ahogy a vacsora is biztosan jó hangulatban zajlott. Hisz elérték legnagyobb eredményüket, a magyar bajnoki címet.
Ez a 2000-es esztendő minden szempontból sikeres volt a testvérpár számára. Hisz Tomi a Műszaki Egyetemen szerzett autógépész szakon szerzett ismereteit, Robi pedig közgazdász végzettségét kamatoztatva, megalapították a TRT elnevezésű cégüket. Még ebben az esztendőben a műhelyben elkészült három darab Mitsubishi. A saját autójukon kívül, 2001-ben már itthoni és román versenyzők is bérelhették a TRT műhely versenyautóit.
“A következő évünk elég mozgalmasra sikeredett. Alapvetően Asival küzdöttünk a bajnoki címért. Megmondom őszintén, nem szívesen emlékszem vissza erre az időszakra. Ezért inkább a száraz tényekről csak. Ő és mi is adtunk be óvást a versenyek után. Az egyik ügy hónapokig elhúzódott, mert igazunk bizonyítására egészen Párizsig elmentünk az FIA-hoz. Végül ugyan a műszaki dolgok minket igazoltak, viszont nem olyan állásfoglalás született ott, ami minket segített volna.” – meséli Tamás.
“Én jártam ki a tárgyalásokra a francia fővárosba. Több alkalommal is mennem kellett. De végül olyan szinten nem tette le a voksát mellettünk a nemzetközi szövetség, amely alapján az itthon hozott határozatok megváltoztatását eredményezte volna. Így azonban elbuktuk, és a bajnokságban is második helyezettek lettünk ezáltal Asi mögött. A tényekhez azért hozzátartozik, hogy az utolsó zempléni futamon, ha mi nyerünk, akkor bajnokok vagyunk a párizsi döntéstől függetlenül, de ott Asi volt a jobb.”– mondja el Robi, pontosítva a bajnokság végeredményét.
Ezzel egy időre hátat fordítottak a Mitsubishinek, az N csoportnak meg végleg. Ugyanis családi segítséggel, ami már korábban is éreztette hatását a típusváltásoknál, megvásároltak egy Subaru WRC-ét, amivel konkrétan Juha Kankkunen megnyerte utolsó Vb futamát Finnországban.
“Ez így van, pontosan. Nagyon komoly autó volt még akkor is, amikor mi Írországban megvásároltuk. Öröm volt vele autózni. Az első versenyünkön rögtön az abszolút harmadik helyen végeztünk. Azon kívül, hogy mi is eredményesen akartunk vele szerepleni, a kocsit bérbeadásra vásároltuk. Ezért aztán az elsődleges szempont az üzlet volt, így néha mi magyar futamokat hagytunk ki ezért. De a bajnokságot így is az abszolút 5. helyen zártuk.” – árulja el Tamás.
“A 2003-as esztendőben itthon összesen öt versenyen indultunk. Volt abszolút harmadik helyezés, és negyedik is. De a legszebb a zempléni futam volt, amikor már hó is volt a pálya szélén, akkor bejöttünk az abszolút második helyre. Benik Balázs mögött végeztünk 3, 4 másodperccel. Balázs akkor ott lett bajnok. Nagy meccset vívtunk, egyik legjobb futamunk volt.” -emlékezik pontosan vissza Robi.
“Aztán a Subarut egy Skoda WRC váltotta. Eladtuk jó pénzért a japán barátunkat, és annak feléért megvettük alkatrészekkel, és plusz karosszériával a Skodát… Akkor még nem tudtuk, hogy tényleg milyen jó, hogy van egy plusz karosszériánk…(…) Sok versenyen nem indultunk itthon. Talán három futamon, ahol mindegyiken kiestünk, igaz az első helyről. Aztán elmentünk a 2004-es Finn ralira. Nem egyszerű verseny, az biztos. Mi sem fejeztük be. Sajnos elég nagyot estünk, a cső nem sérült…“ – idézi fel a nagy bukást Tamás, kissé elviccelve…
“Ahogy ezen a versenyen sűrűn szokott lenni, egy ugrató után egyből jött egy kanyar. Nos, ez konkrétan egy balos volt, amit az ugratás után a földre érkezve mi már nem tudtunk abszolválni. Felborultunk. Nem volt kicsi… A lelkes finn szurkolók azonnal segítettek, de a kocsi már nem volt alkalmas a további küzdelmekre. Északi barátaink azzal vigasztaltak minket, hogy előző évben ugyanott esett el Solberg is, és később világbajnok lett… Mi még előtte azt sem tudtuk, hogy ez volt Solberg kanyarja, pedig így utólag nem ártott volna…“ – poénkodik az eseten Robi, most már…
“2005-ben teljes bajnoki programot tudtunk teljesíteni itthon. Mármint a rajtolások szempontjából, a célba érkezések már foghíjasabbak voltak…
Gondolok itt elsősorban Kassára. Turi Tomi mögött a második helyen álltunk, megelőzve Spicit és Beniket is. Robogtunk a gyorson, amikor valami nem tetszett a hajtással. Nos, én bőszen kapcsolgattam a gombot, azzal voltam elfoglalva, és nem figyeltem kellőképpen. Ebből aztán pályafutásunk legnagyobb esése lett. Ez tényleg félelmetes volt azért, mert, többször is a földhöz csapódtunk, és mindegyik után egyre jobban rogyott meg a bukócső… Ezt nem volt szívderítő ilyen közelről nézni…”– érzékelteti velünk most is átélve Tomi. Majd Robi oldja a hangulatot.
“A legnagyobb kárt én szenvedtem el. Ugyan a kocsi valóban kuka lett, de nekem a szemüvegem is elrepült. Úgy, hogy rajtam volt a sisak, és az alatt a szemüveg. Soha nem lett meg… Tesókám rendesen lerendezett minket ott, gyakorlatilag előre gondoskodott a kiszállásomról, hisz mire megálltunk már az én ajtóm sem volt sehol… Nézzed meg a képeket sehol az ajtó, olyan kis kirándulós autóra formálta Tomi… Szép szellős modell lett belőle…”
“A következő évben ismét Skoda WRC-vel versenyeztünk. Itt pár futam erejéig Zsíros Gabi helyettesítette Robit, aki a veszprémi futamon tért vissza. Dobogóra nem kerültünk fel a bajnokságban. Nem magyarázkodás, nem is annak szánom, de itt már az üzleti élet vette át jobban a főszerepet az életemben. A TRT jól működött, volt munkánk, bérlőnk bőven. A Mecsek ralival zártuk az évet, de ott például a Subaruval indultunk, mert a verseny előtt az Octavia meghibásodott. “ – összegzi ezt az esztendőt Tagai Tomi.
“Ezt követően ismét egy érdekes darabba ruháztunk be. Megvettük Henning Solbergtől az egyik exgyári Mitsubishit, amivel Tommi Makinen sorban nyerte a Vb címeket. No, ez nekünk nem jött össze… Nem is emlékszem, hogy ezzel a kocsival célba értünk volna…”
“Folyamatosan műszaki gondokkal küzdöttünk. Szép részeredményeink voltak, többször álltunk vele a második helyen is, de motorproblémák miatt kiálltunk szinte minden alkalommal. Valahogy így telt el a 2007-es bajnokság hat futama számunkra…” – értékelte Robi.
“Aztán a követező évben, ha jól emlékszem csak a Mecseken ralin indultunk. Bár ne tettük volna… Szegény “A” csoportos Mitsubishi kapott rendesen, meg mi is… Sajnos elestünk, és a hirtelen lassulás után nem nagyon kaptunk levegőt… Tátogtunk Robival, mint a halak, de ennyivel megúsztuk… A kocsi nem annyira… De alapvetően beláttam akkor és most is utólag, ezek a nem kellő összpontosítás miatt következhettek be. Hisz rengeteg dolgom volt a TRT-vel. Úgyhogy lassan itt volt vége számomra a pályafutásomnak.” – mondja ezt kicsit elgondolkodva Tomi.
“Egész pontosan 2012-ben mentünk utoljára együtt a Waldviertel ralin. De ott már az égiek akarták biztosan, hogy ez a kínszenvedés véget érjen… Mert az már az volt. Ők akarták talán, hogy a nyelestengely törjön el, és hagyjuk abba már… Abbahagytuk, mármint a közös versenyzést…” – meghatottság helyett nevetve idézi fel Robi.
“Én, gyakorlatilag pár futamot kivéve, mindig a testvéremmel, Robival versenyeztem. Nem is mennék már mással, mi egymásnak adtuk az élményeket. Néha én is eljátszottam a gondolattal, hogy egy verseny erejéig még jó lenne visszaülni, mondjuk egy R5-be. De tudod, már nem tudnék úgy menni, ahogy szeretnék. Sokadik meg nem szeretnék lenni, ezért igazából nem látom értelmét, és el is hessegetem magamtól. “ – vallja be őszintén Tomi.
“Nekem a 2012-es versenyzésünk előtt már akkor terepraliban más társam is volt. Aztán mentem Ifj. Tóth Jánossal is az S2000-es Peugeot-val. Azért ott komoly versenyeken vehettem még részt Janikával, hisz versenyeztünk az akkori ERC sorozatban. Ez is úgy volt, hogy Janikának mi biztosítottuk az autót, viszont nem volt navigátora… Tomi ezt is elintézte nekem…” – zrikál egyet Robi a tesónak.
“De Mayer Gábornak pedig Vb -futamokon navigáltam. Az is nagy élmény marad, ahogy Tomival, úgy vele is abban a közegben versenyezni örök élmény marad. Azért az a szalma csúcsa a Vb…” – emlékezik vissza szívesen Robi.
“Most pedig kisnyugdíjasként Bútor Robival megyek évente 2-3 futamon. Persze ezt is Tomi intézte… Valahogy nem akarja, hogy abbahagyjam… Robi jó barátunk, így innen jött az ötlet. Ő is úgy van vele, hogy majd szól, melyik futamon szeretne indulni, ahogy van rá ideje, és akkor megyünk a Skoda Fabiával. Ez gyakorlatilag már a saját szórakoztatásunkra történik. De egyet én még szórakoznék a Tomival is… Tudna azért ő is még jól menni. Meglátjuk…” – zárja Robi az időutazásunkat.
Kicsit még beszélgettünk ezt követően a jelenről, a Peugeot kupáról, amiben nagy szerepük van a testvéreknek. Hisz a cégük változatlan profillal működik, és a rali ezáltal továbbra is a mindennapjaik része… A remek beszélgetésünk átölelt egy negyedszázados időszakot, és remélem nem bántátok meg, hogy az elolvasásával ti is velünk tartottatok. Én nagyon élveztem, remélem nem maradok ezzel egyedül. Köszi az élményt Tagai srácok!
Kósa András Race1.net
Külön köszönöm Pacsuta Attila fáradhatatlan felderítő és gyűjtő munkáját!
A képek többsége az egykori TRT honlapról valók, a más megjelölt képekért az elkészítőiknek vagyunk hálásak!
A következő cikkünkben Aschenbrenner György és Koronczai Tibor, Földes Csaba és Pikó Zsuzsa előtt tisztelgünk.
A cikksorozatban szereplő párosok névsorát alább láthatjátok, lilával a már megjelent írást jelöljük, a névre kattintva a cikket lehet elolvasni.
A párosok névsora:
| 1967,1969-1973,1975-1982,1985,1990. | Ferjáncz Attila | Zsembery Jenő/Iriczfalvi Ferenc/Tandari János |
| 1974 | Balatoni Mihály | Sándor István |
| 1983,1984 | Hideg János | Kecskeméti Zoltán/Bán Attila |
| 1986 | Németh László | Jójárt András |
| 1987,1988,1991-1994 | Ranga László | Dudás Mihály/Büki Ernő |
| 1989 | Selmeczi György | Jutassy József |
| 1995-1997,2000-2002,2005 | Ifj. Tóth János | Gergely Ferenc/Tóth Imre/Bahor Bea |
| 1998,1999 | Kiss Ferenc | Büki Ernő |
| 2003,2006,2007 | Benik Balázs | Somogyi Pál/Varga István |
| 2004 | Turi Tamás | Kerék istván |
| 2008 | Spitzmüller Csaba | Kazár Miklós |
| 2009 | Hadik András | Juhász István |
| 2010,2011 | Aschenbrenner György | Pikó Zsuzsa |
| 2012-2014 | Kazár Miklós | Ferencz Ramón/Szőke Tamás |
| 2015,2016,2017 | Herczig Norbert | Bacigál Igor |
“N” csoport abszolút bajnokok
| 1988,1991,1993 | Oroszlán László | Oroszlán Tibor |
| 1989,1995 | Érdi Tibor | Borbély Zoltán/Varga István |
| 1987,1990 | Tóth Mihály | Járik László, Házi József |
| 1992 | Maksa Imre | Vass Norbert |
| 1994 | Gerencsér Tibor | Bathó Zoltán |
| 1996 | Szeleczky Tamás | Penderik László |
| 1997 | Vizin László | Gönczi László |
| 1998 | Hideg Krisztián | Tajnafői Péter |
| 1999,2007 | Elek István | Iványi Sándor, Budai Annamária |
| 2000 | Tagai Tamás | Tagai Róbert |
| 2001,2002 | Aschenbrenner György | Koronczai Tibor/Földesi Csaba |
| 2003,2004 | Spitzmüller Csaba | Harsányi Zsolt, Bahor Bea |
| 2005 | Szabó Gergely | Benics Kálmán |
| 2006 | Matics Mihály | Vinoczai Attila |
