Egy élő legenda… Nincs mit szépíteni és magyarázni, pedig még ötven éves sincs, de mégis legenda. A magyar ralisportban Ferjáncz Attilát követően a legeredményesebb versenyző, a maga hét abszolút bajnoki címével. Az ország “Janikája”, akit így ismer mindenki. Aki a ’90-es évek elején új szint hozott a raliba, gyors, ugyanakkor látványos autózásával. A magyar ralisport nagy alakjaival küzdött a bajnoki címekért, és sikerült is hét alkalommal felülkerekednie a legjobbakon. Abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy lassan harminc éve ismerem, mint magánembert is. Sokat beszélgettünk, amikor baja volt, és hívott, amikor nekem osztott az élet rossz lapokat… Talán így sokan azt hiszitek, milyen könnyű volt nekem ezt a cikket összehozni Janikával. Nem, ez így nem igaz. Talán ez volt a legnehezebb, mert ő egy legenda, és rá vagytok kíváncsiak, nekem meg az volt a feladatom, hogy pályafutásához méltóan tárjam a tényeket a Race1.net olvasói elé. De mégis kérlek benneteket, bocsássátok meg, ha néhol összekevertük a szerepeinket…😜
Mert a beszélgetés is így kezdődött…
- Szia, ifjú Tóth Jani bácsi…😂
- Helló Andris!
- Utcán vagy, vagy hol sétálsz?
- Aha, kint vagyok itt a ház körül, kicsit sétálok, vártam a hívásod már…
- Jaja, kicsit túlcsúsztunk Gergely Ferivel, bocsi a pár percért…
- Na, és mit mondott a Feri? Szépeket?
- Nem mondom meg, ne befolyásoljon téged, de a végén nagyon meg volt hatódva. Azt mondta, csak benned bízott…
- Látod, sokszor nem volt elég, párszor megtréfáltam…
- És mit keresel kint, nem akarod, hogy hallják otthon, hogy mit nosztalgiázunk össze, igaz?
- Ja, de nem érdekli őket. A kislányom, aki hétéves a lóerőből, csak a lovat ismeri, azt viszont nagyon. Teljesen odavan értük. 😍Szépen lovagol már, de egyedül még nem ment. Csak vezetőszáron, de ült már nagy lovon is többször. Szóval ő ezt választotta.
- Ne viccelj, az veszélyes. Én nagyon tartok a lovaktól, a családban nálam is lovagoltak, de én egyszer nem mertem a közelükbe menni. Szóval mit szól otthon a család, hogy a hétszeres bajnok csak sétálgat idén.
- Andris nálunk nőuralom van😂, senkit nem érdekel.😅 Itt csak a lovak számítanak… Én meg elvagyok magammal, a kutyát sem érdekli a hétszeres bajnok… Még ő is itt csak a hátát mutatja…😂
- Kutyát sétáltatsz?
- Kihoztam az egyiket itt szaladgál mellettem, de ő sem fogad szót nekem. A szálkás tacskók egyébként is konok kutyák nagyon, kettő van, de egyszerre csak egyet tudok kihozni, mert kettővel nem bírnék, mondom ezek sem foglalkoznak velem, látod…😜
- Na, tessék én legalább rád csörögtem.
- Ja, téged még érdekel, mi van velem. Lassan nyugdíjas leszek, ez van ennyit tudok mondani.😮
- Persze, tudom, hogy még nem adtad fel, ne etessél.☝ Na, csapjunk bele, mert a fene enné meg, muszáj volt ennyit menni, hogy fogom ezt összefoglalni…😛
- Látod, mondom, csak a gond van velem, már nálad is, nem elég itthon…😳
- Jaj, hagyjuk, mert még elsírom magam, na váltsunk komolyra, kezdjük…😜
- Veled? Miért, beteg vagy? Na, tényleg kezdjük. A tiéd vagyok…😍
Szóval ez volt a nem publikus része, de aztán tényleg elkezdtük, mert soha nem érünk akkor a végére. Azt mindenki tudja, hogy az ismert és elismert autóversenyző Tóth János nagy hatással volt fiára, és karrierjének beindításában.
“Persze, ez így volt. Egészen pici korom óta, a benzingőz közelében voltam, úgy nőttem fel. Aput kísérte az egész család a versenyekre. Anyu és a húgom is. Amikor már kicsit nagyobb lettem, akkor már alig vártam, hogy kisebb feladatokhoz jussak az autó körül. Cserébe olyanokat kaptam, hogy a hegyipályán, vissza a rajthoz én mehettem a versenyautóval, és ezekért a pillanatokért mindent megtettem. Jól motivált Apám ezekkel a dolgokkal” – emlékezik vissza Janika.
“Aztán végre eljött a várva várt pillanat és éppen harminc éve 1987-ben indultam egy 2002-es BMW-vel a ralikrossz bajnokságban. Első versenyévem volt, sok tanulsággal. A következő évben már a 325ix kocsira váltottunk, és azzal meg is nyertem a magyar bajnokságot. Ennek volt köszönhető, hogy igényelhettem a ralis licencemet és még ebben az évben meg is kaptam” – meséli büszkén Janika. Bizony így volt, én meg kérhettem három nap szabadságot a katonaságnál, hogy láthassam a ’88-as Mecsek ralit, ugyanis…
“…emlékszem. Még a bajnoki évben kértem és kaptam a rali I.-es licencemet, és ezzel rajthoz állhattam a ’88-as Mecsek ralin. Apu korábbi társa Faludy Laci bácsi tette meg azt a szívességet, hogy beült mellém a 325 ix-be.” – nevetünk Janikával, mert ez inkább áldozat volt a részéről.😍 Soha nem felejtem, az egyik gyűjtőnél ott álltam mellettük, és Janika csöndesen beszélgetett velem, miközben a két öreg, Laci bácsi és Janika apukája hevesen beszélték meg az addig történteket. Lehet, aggodalmuk nem volt alaptalan…
“De az volt, mert nem a tempóval volt alapvetően a baj. Én slick gumin voltam, és leesett az eső, mi meg az árokba… Ez így történt, nincs mit ezen szépíteni, de ezek a kezdeti lépéseim voltak, és engem a tempó is érdekelt, hogy mire vagyok képes abban a mezőnyben.” – marad tárgyilagos Janika.
“Aztán végleg nem vettem el a kedvét Faludy Laci bácsinak, mert mentünk még. Apám vele látta biztonságban a fiát, meg a saját és a biztosító pénztárcáját😂, de ebben kicsit tévedett.😀 Kaptam otthon a magamét, de én menni akartam, gyors akartam lenni. A baleseteket meg természetes velejáróként éltem meg, ez benne van a pakliban. Ha nem feszegetem a határaimat, honnan tudjam mire vagyok, mire leszek képes. Én így voltam vele, ebben kicsit különbözött a véleményünk apuval. Néha elfelejtette a nagy hegyizésben, hogy miket produkált ő is a raliban. Még jó, hogy ilyenkor anyukám emlékeztette rá…”😂 – nevetünk össze Janikával. És akkor itt a bizonyíték, amit Pacsuta Attila felderített a Race1.net olvasóinak.
Jani bácsi, Jani bácsi…😂😂😂
“A BMW 325ix-et megcsináltuk “A” csoportos autónak, de ebből már Faludy Laci bácsi nem kért…😜. Itt ültünk először össze Gergely Ferivel. Ő már akkoriban edződött, tapasztalt navigátor volt, apám megismerte, és megkérte üljön be mellém…” – meg teljesíts egy Mecsek ralit végre, teszem én hozzá fülig érő szájjal.😂
“Na, az megint nem jött össze. Ferit is feldöntöttem Józsefházán. Azt mondta az nagy volt? Lehet, nem tudom. De azt biztosan, hogy én akartam tovább menni, de ő nem, mert hiányzott két kereke az autónak…😂. Leállították a versenyt, apám meg bejöhetett a rajtból, na ezt nem kellett volna… ha rajtam múlik, tuti engedem tovább a futamot😂😂😂” – mert akkor helyben megúszta volna a “hogy is kellett volna édes fiam” féle eligazítást. De Janikának azért szerencséje is volt, mert Ilonka néni is szeretett versenyre járni, így ahogy a két öreget anno, azaz Faludyt és id. Tóthot helyre rakta, úgy Janikát és Ferit is megvédte. Milyen jó is, ha van egy bölcs asszony a családban… Most nevetnek az öregek odafent, Isten nyugosztalja őket!❤
Tóth János bácsi és Faludy Laci bácsi😍
“A szárnybontogatás valahogy így telt, de ezt te jól tudod. A ralikrosszt is nagyon szerettem, mert jó alapokat adott, meg ment a test elleni küzdelem. Utóbbira a raliban nem volt szükségem, és igazából már arra akartam teljes mellszélességgel koncentrálni, főleg, amikor megadatott a gépkocsiváltás lehetősége. Apu összehozta az első Toyota Celicát, az ST165-öst. Ez a BMW után egy komoly gép volt. Csak annyi volt a baj, érkezése után hidd el, tíz kilométert tudtam vele menni. És jött az első éles verseny a ’92-es Salgó rali.” – tájékoztat Janika, pedig a debütálás a vártnál jobban sikerült.
“Andris szerencsém volt. Ranga Laci kiesett viszonylag korán, Ferjáncz Attilának meg valami motorhibája volt. Ez az igazság. Persze ettől még az én nevem került az évkönyvekbe , meg szép hogy első abszolút győzelmemet szereztem, de én akkor is szerettem volna ezt reálisan látni és értékelni” – mondja most is kissé szerényen Janika, viszont roppant sportszerűen. De miért kell ezt annyira kihangsúlyozni, vetem fel. “Azért mert én akkor is így gondolkodtam. Ha tudtam, hogy egyenlő küzdelmek alapján nyertem, akkor boldoggá tett, ha nem, próbáltam reálisan értékelni, és elsősorban nem becsapni magamat. Abból nem tudtam volna a későbbiekben sem tanulni, ezért már az elején erre törekedtem. Nem azért, mert én akartam lenni az álszerény, vidéki, zamárdi srác…” – fogadom el Janikától a magyarázatot. És arra mi lesz a magyarázat, ami Kisbéren következett be? Az a “feketególyás” sztori😂
“Semmi… Felborultunk. Nem viselt meg. Mondtam korábban, én ezt velejárójaként kezeltem. Mindig arra törekedtem, ha hiba van, akkor is a lehető leggyorsabban folytassam. Elszúrtam, a partoldalra felúszott a jobb hátulja, és már perec is volt. Tetőn álltunk meg, mondtam Ferinek a denevérállásban, nehogy kikapcsold magad, ahogy lehet megyünk tovább. Az más kérdés, hogy a stopban ott volt apám…😂” – és remélem anyukád is, teszem hozzá. De volt még egy jó eredményed a tanulóévben, mondom Janikának.
“Igen a Budapest rali pályái feküdtek nekem, a földes, homokos Kistarcsa, meg Domony, szóval itt abszolút második lettem. Azért az autót is meg kellett szokni, meg azért hogy ezt a kocsit megszereztük, üzemeltetni kellett, meg gumikat is biztosítani hozzá. Azért közel sem álltunk olyan szinten mint páran a mezőnyben, de nem panaszkodni akarok, csak ez is hozzátartozik megint a tényekhez. Viszont év végén kaptam egy lehetőséget, hogy mehettem egy olasz Eb futamon San Marinóban. Ilyen tanulás, és tapasztalatszerzés céljából. Megkaptam…Az első tízhez sem tudtam szagolni, ez tény. Nyilván nekem még semmi pályaismeretem nem volt a környéken, míg ellenfeleim többnyire helyi pilóták voltak, de megint reálisan kell ezt a szereplést értékelnem.” – meséli Janika.
Aztán jön az 1993-as szezon és Janika új navigátorral vágott neki. Papp György ült be Jani bácsi kérésére. Gyurit is Isten nyugosztalja, sajnos már ő sincs közöttünk.😢 “Igen, Gyurival vágtunk bele. Voltak dobogós helyezéseink, sőt nyerni tudtunk a Mecsek ralin. Jól ment a közös munka. Csak a hátterünk még nem volt az igazi, de a lehetőségekhez képest nyomtam, próbáltam minél érettebben, biztosabban versenyezni. Hogy egyre közelebb kerüljek az élen állókhoz. Ez az esztendő a korábbihoz képest jóval sikeresebb volt.”– összegzi Janika.
Nyilván te is vártad most már a pillanatot, hogy tartósan harcban legyél a bajnoki címért, vetem fel Ifj. Tóth Jánosnak. “Igen, két éve mentem már ezzel az autóval, ismertem a kocsit alaposan, és elérkezettnek láttam az időt, hogy ’94-ben ott legyek a legelején. De az anyagiak kicsit hátráltattak ebben. Ez nem látszott kifelé annyira az eredményekből, de ami addig összejött pontszám, közel sem volt egyenesen arányos azzal, amit addig nyújtottunk. Versenyben voltam végig a bajnoki címért, pedig úgy raktuk össze fordulóról fordulóra a fedezetet, hogy menni tudjak. És akkor jött a mindent eldöntő Mecsek rali…” – érkezünk egy újabb közös pontunkhoz Janikával.
Tagadhatatlan, hogy ekkor már kétesélyes volt a bajnokság. Vagy Ranga Laci, vagy Janika. Laci pécsi volt, ismerte a pályákat. Janika meg szerette volna… Sokat beszéltünk ebben az időben, hisz már újságíróként is erőteljesen a sportban voltam, helyben Pécsett is voltak különböző szerepeim. Nos, ekkor csörrent a mobil… Janika hívott, hogy baj van, lehet még indulni sem tud. Azt én ki nem bírtam volna.😮 Lacival is igen jó viszonyban voltunk, de tagadhatatlan volt, hogy Janikával a hat évvel korábbi katonás történetem miatt, sokkal bensőségesebb volt a viszonyom. Így aztán akkori vállalkozásom, a Dráva Rádió és még egy pécsi partnerem a Toyota Troska segítségével kipótoltuk azt, ami hiányzott. Mikor ez időben eldőlt, már az is, hogy új szakaszok is lesznek a versenyen. Mit tagadjuk a tényeket, a barátom jött Zamárdiból, már sötétben, hogy előálljon a piros utci Celica és felderítsük kettesben a mecseki éjszakában az új pályákat, közte az újonnan bekerült Márévára (Magyaregregy) – Pécsvárad szakaszt. Azt meg maximum egy jó nyomolvasó indián tudta volna megmondani, hogy a Celica vagy egy Lancia járt e arra korábban…😂😂😂 Így mentek kérem ezek a dolgok akkoriban…😊
Aztán, kis korai havazással egybekötve, elrajtolt a verseny. “El… Bár a kocsi is ezt tette volna. Emlékszem a körülményekre. Nem is volt vészes az árpedtetői rész, versenyben is voltunk Lacival. Vártam a lehetőséget, meg ahogy mentünk bele a futamba, hogy mi lesz, lássam, mit kell cselekedni, de a technika nem így akarta. Egy fogaskerék okozta a vesztemet. Az hibásodott meg a márévárai gyorsasági rajtjánál, és onnan már nem mozdult az autó. E hibából kifolyólag lefogazta magát a vezérműszíj és kész vége, elúszott minden. Ezt nem éltem meg jól, az kétségtelen, mert talán a bajnoki cím is benne volt, ilyen közel még nem álltam hozzá.” – ez van, konstatáltuk akkor is, meg most is közösen, ez bizony így alakult, és szerény személyem is igen nehezen tette túl magát. De ez már történelem…
Ezután viszont gyökeres változások történtek Janika pályafutásában. Tóth Jani bácsi egyre nehezebben teremtette meg, ami kellett egy abszolút bajnoki cím elnyeréséhez. Közte és Dudás Mihály között megbeszélések kezdődtek, aminek a vége az lett, hogy Misi menedzselésével és csapatvezetésével új fejezet kezdődött a kétségtelenül tehetséges, és egyre népszerűbb Janika életében. Dudás Misi hívó szavára visszatért Janika mellé korábbi navigátora Gergely Ferenc.
Természetesen most a szó Gergely Ferencé, akivel Janika első klasszikus mesterhármasát ért el abszolútban. Feri sem zöldfülűként ült be Ifj. Tóth János mellé, ezért gyorsan felidézzük Ferivel, hogy is vezetett odáig az útja.“Másodállásban taxiztam annak idején. Egy kollégám a Főtaxinál versenyzett, és általa kerültem közelebbi kapcsolatba az autósporttal. Gábe Zoltán barátom volt az, Isten nyugosztalja, aki elcsalt versenyekre, és megkért egy alkalommal, hogy üljek be mellé, és navigáljak. Nagyon jól ment, sőt annyira belejöttünk, hogy főállású taxis lettem azért, hogy több szabadidőm maradjon, és minden versenyre eljussak vele, a tréningektől, a futamokig bezárólag” – idézi fel Gergely Ferenc a kezdeti lépéseket.
“Meg is lett az erdménye, mert 1985-ben abszolút másodikok lettünk a rali másodosztályban. Egy bizonyos Bense István lett akkor a bajnok…” – meséli első jelentős címét Ferenc. “Aztán egyszer egy filmforgatásba keveredtem, egészen véletlenül, és ott ismerkedtem meg Szabó Tamással. Itt még a bimbózó barátságon kívül semmi fejlemény nem volt. De egy alkalommal, amikor Tamás épp külföldre tartott, engem hívott, és én szállítottam a repülőtérre. Felvetette, hogy nem ülnék be mellé a következő esztendőre, amit én szívesen elfogadtam. Szabó Tamásban egy igazi úriembert ismertem meg, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, egy remek személyiség, és ezért nagyon tisztelem. Nos, 1986-ban vele és egy Lada VFTS-sel indultunk. Két évet mentünk ezzel az autóval, majd egy 325i BMW-re váltottunk. Ezzel is lehúztunk egy szezont, majd jött 1989-ben a BMW M3-as. Ez egy nagyon erős, és aszfalton ütőképes autó volt akkoriban, nyertünk is vele három versenyt abszolútban” – mondja büszkén Feri.
Majd rátér, hogy hogyan is ismerte meg ebben az esztendőben Janikát. “Az M3-as BMW-hez kerestünk más rugókat, mert ami volt, azzal nem volt az igazi. Nos, köztudott volt, hogy a Tóth család nagy BMW párti és szakértő volt. Már a barátnőm mondta akkor, aki kicsivel korábban egy szombathelyi ralikrossz versenyen látta az új titánt versenyezni, hogy az ismert hegyiversenyző Tóth János fia hogy ment a futamon. Nos, elsősorban a rugó ügyében, én utána a következő ádándi fordulóra lementem, és valóban láttam, hogy nem hétköznapi módon közlekedik a srác. Az édesapjával meg beszéltem a rugóügyben, és a kezembe nyomta őket, menjünk ezzel…” – emlékszik vissza a gesztusra, és a barátkozásra Ferenc.
“A következő évre a Tóth János felkért, hogy üljek be Janika mellé, mert a barátja Faludy László kiszáll mellőle. Isten nyugosztalja mindkettőjüket. Így 1990-ben a BMW 325ix “N”-es versenygéppel nekivágtunk az esztendőnek. Estünk, keltünk, ez az igazság. Mert Janika nem a fékezésről volt híres, hanem arról, hogy tövig nyomja a gázt. Valamit sejtett Jani bácsi, mert menet közben jól megerősítette a BMW kasztniját…” – nevet Feri. “Emlékszem a Mecsek ralin úgy mentünk Árpádtetőnek lefelé, hogy nem használta a féket, hanem mindig olyan ralikrosszosan úsztatta a kocsit a kanyarok előtt, azzal csökkentette a tempót. Érdekes volt ez belül megélni… De az is tisztán előttem van, hogy akárhányszor estünk, mindig azonnal indítani próbált és továbbmenni, rám szólt azonnal, ki ne kapcsoljam magam!” – érzékelteti velünk Feri a fiatalos hévet.
“Persze, ha estünk, akkor Tóth Jani bácsinál mindig én voltam a hibás. Mert ő ennyire becsülte a navigátorokat…🙄😊 De erre már fel voltam készülve. De arra nem, amikor 1991-ben a Mecsek ralin tényleg baromi nagyot estünk. A Józsefháza – Zobák szakaszon a trafóház előtti jobbos, balos kombinációban, elég nagy tempónál a bal hátulja lecsúszott és egészen a trafóházig hemperegtünk. Persze, itt is menni akart egyből tovább, csak ehhez a fejtetőn lévő autót talpra kellett állítani. Na, nekem a nagy erőlködésben, ahogy alányúltam a kocsinak, végig elrepedt a versenyoverálom ott hátul, egészen a hátam közepéig.😂 Úgyhogy, hiába volt ix a BMW, két kerékkel az sem tudott menni, mert kettő tőből kiszakadt, nekem meg a ruhám ment tönkre. A versenyt megállították, a rajtból bejött Tóth Jani bácsi… Na, én először csak Zamárdiból, majd később egész Somogy megyéből ki lettem tiltva…🙄😀 Janika anyukája, Ilonka néni volt aranyos, aki mondta az öreg Tóthnak, mit ordibál, ő is esett, kelt a raliban… Janika meg csak állt ott szép csöndesen, és annyit mondott a faternak, tényleg ne ordibáljon, már rég beírtuk a naptárba, hogy hétfőn irány a Biztosító…”😂😜 – meséli Gergely Feri az igaz sztorikat.
“Aztán 1992-re komolyodott a helyzet. Jani bácsi megszerzett egy Toyota Celicát, az ST165 típusút. Ez egy gyári kocsi volt, amivel megnyertük a nyitó Salgó ralit. Szóval a debütálás jól sikerült. De azt is mondhatom, hogy Kisbéren meg ott folytattuk, ahol abbahagytuk, mert a Toyotával is felborultunk. De, hála a fekete gólyáknak, ezt nem sokat láthatták. Ugyanis miattuk egy, a nézőktől elzárt szakaszon történt a dolog. Elromlott a hangosítás, és csak mutogatva tudtam navigálni. Nos, még éppen az erdei szakaszon a partoldal megdobott minket, és úgy ahogy van, borultunk is már. De mentünk utána tovább, igaz szélvédő nem volt. Na, a célban Jani bácsi meglátta, persze megint én voltam a hibás…Sajnos a váltó meg kilyukadt, ömlött belőle az olaj, de Janika mondta töltsék fel, mert menni akar tovább, aztán belátta, nagyobb lett volna a kár, így kiálltunk…” – meséli Feri teljes természetességgel.
“Az évet egy külföldi versennyel zártuk. Eljutottunk San Marinóba. Első nagyobb megmérettetésünk volt, de nem sikerült jól. Az első tíz közelében nem voltunk, egyszerűen nem jött össze a verseny. Tapasztalatszerzésnek jó volt, de az eredményt tekintve, nem sokat produkáltunk. Aztán, amikor a következő év szervezésénél látszott, hogy az anyagi bázis nem áll össze, én elköszöntem a csapattól. Nem volt könnyű döntés. És ezzel gyakorlatilag én az 1993-as esztendőt kihagytam. Sosem felejtem el, de nagyon megviselt, és Ranga Laci vigasztalt. Ellenfelek voltunk, de fokozatosan összebarátkoztunk, és nagyon jól estek akkor a szavai.” – idézi fel Rangával kapcsolatos érzéseit Feri.
“Aztán érkezett egy megkeresés, amire igent mondtam. Faragó Szabó András, azaz “Ebi” mellé kerültem. A kocsi pedig, az 1992-es Monte Carlo győztes Auriol féle Lancia volt. Az autó nem volt rossz, a szponzori háttérrel volt kisebb probléma. Éppen a Budapest ralira készültünk, amikor a menedzsert letartóztatták, úgyhogy éppen csak elrajtoltunk, aztán ki is álltunk. Ez az év itt be is fejeződött, bár egyéb élményekkel nekem bőven szolgált” – osztja meg velünk Feri. ” Az év elején a Hungaroringen egy Ford Escort Cosworth autót mutatott be és promotált Stig Blomqvist rali-világbajnok, és én beülhettem mellé. Na, ez maga volt a csoda, egy más dimenzió. De ugyanígy voltam nyáron, a Budapesten versenyző Piero Liattival is. Megadatott, hogy vele is mehettem, és bizony láttam csodát a Vb-n vitézkedő subarus pilótától. Ezek örökös élmények maradnak számomra…” – eleveníti fel Gergely Ferenc.
“Az Ebitől való távozás körüli gondolatok nem sokáig terheltek, mert viszonylag korán eldőlt a sorsom. Októbert írtunk, amikor csörrent a telefonom és Dudás Mihály hívott fel. Vázolta elképzeléseit, és megkért, hogy üljek vissza Janika mellé. Nos, a történet ismerős, persze hogy örömmel mentem Janikához vissza, és egy gömbölyű Toyotával kezdtük az 1995-ös évet, az ST185-ös típussal.”
És itt visszatérünk Janikához. ” A kocsit Rolf Schmidt biztosította. Nekem csak annyit kellett tennem, hogy tudásom legjavát teljesítsem. Más mindent intézett Misi, olyan feltételeket, ami mellett csak a versenyzésre koncentrálhattam. Előtte például Franz Wittman mutatott pár dolgot a Toyotával kapcsolatban, amik számomra nagyon hasznos információk voltak. Nekivágtunk a szezonnak a gömbölyű Celicával, az ST 185-sel. Ez egy nagyon jó kocsi volt. Szerintem a legjobb a Celicák közül. Könnyen vezethető típus volt. Nagyon kézben lehetett tartani. Négy győzelmet is arattam vele, és sikerült megnyernem életem első abszolút bajnoki címét 1995-ben.” – húzzuk az első képzeletbeli strigulát a falon…
“Csak a versenyzéssel foglalkoztam, mint mondtam, és máris jöttek az eredmények. Belekóstolhattam végre én is abba, amibe már társaim közül többen, évek óta benne voltak. Érkezett a bérautó szerelőkkel, gumikkal, nem kellett a kocsira vigyázni, mint a hímes tojásra, bizonyos kereteken belül hullhatott róla pár dolog, ez ugye a murvás versenyeknél sem szabott így gátat. Én meg éltem ezzel a lehetőséggel, és nagyon élveztem.” – mesél Janika a megváltozott körülmények előnyéről. Aztán 1996-ban egy új autót kellett megtanulni.
“Igen az olasz Grifone csapattól jött a “szárnyas Toyota” az ST205-ös. Ez a kocsi igazán murván élt nagyon jól. Aszfalton már kevésbé. Utóbbi felületen csak vadonatúj gumikkal működött, ahogy azok fogytak, mindjárt más lett a viselkedése. A GT Four összességében nem volt akkora ugrás az előző évi kocsihoz, de nyilván egy újabb fejlesztés volt, csak azokkal a hibákkal, amit mondtam. A bajnokságot ismét megnyertük. Úgy, ahogy tavaly, most sem kellett már a Mecsek ralin sem rajthoz állnunk addigra eldőlt a javunkra a küzdelem. Én ennek kifejezetten örültem, hisz tudtam, ha ez így bekövetkezik, akkor mehetek egy Vb futamra, ami ugye a San Remo rali volt.” – érünk egy fontos ponthoz Janika pályafutásában. Óriási lehetőséghez jutott az ifjú titán, ne tagadjuk. A szurkolói támogatás is megvolt, mert erős túlzással a fél ralis társadalom kivonult a Mecsek rali után Olaszországba.
“Persze, éreztem az érdeklődést. De elég jól kizártam a dolgokat az én kis világomból, és teljes erővel készültem Ferivel a futamra. A Grifone 5 autót indított a versenyen, a pályák megismeréséhez minden segítséget megkaptam tőlük, és csapattársaimtól. Persze tudtam legbelül, hogy nagy lehetőséget kaptam, de próbáltam is vele élni. Kellően fel voltam tüzelve, a névsor meg óriási volt, akikkel mehettem. Amit lehetett, elmagyaráztak az autóval kapcsolatban, hisz a csapatnak ezen a futamon már óriási tapasztalata volt.” – meséli most is úgy Janika mintha abban az időben lennénk. E sorok írója meg nem hagyhatta ki, hogy ne legyen ott testközelben.
“Az első gyors, egy közel 50 kilométeres murvás szakasz volt. A négyállású turbónyomásra azt mondták a csapat emberei, használjam a hármasban, hogy ne olyan hirtelen adja le a kocsi a teljesítményt, mert akkor többet fog kaparni a murván, ami kigyorsításoknál időveszteséget fog okozni. Szót fogadtam. Itt már az új itiner szerint mentünk a Ferivel, azaz a kanyarokhoz sebességi fokozatokat írtunk. Átmentünk az első szakaszon és megmondom őszintén a stopba érve kicsit elszontyolódtam. Sokat kaptam, úgy 40-50 másodpercet, azaz kilométerenként egyet.” – idézi fel Janika pontosan az eseményeket.
“Nos, elhatároztam, hogy én most négyes fokozatba rakom azt a turbót. Így is tettem. Elindultunk és éreztem a kezdetektől fogva, hogy ez jó lesz. Mondtam is Ferinek, úgy megy a kocsi, hogy mehetünk eggyel nagyobb fokozatokban. És tudod, azt láttam, hogy mindenhol elfér eggyel feljebb, és egyből tudtam, hol kaptam meg az első körben a másodperceket. Bevallom őszintén Andris, szállt alattam a kocsi, nagyon élveztem. Kiadta magát minden kanyar, a teljesítmény megvolt a kigyorsításokhoz időben, de nem is kellett akkora, hisz eleve nagyobb tempóban érkeztem be…Próbáltam odafigyelni, de nagyon ment alattam a kocsi, és ez elmondhatatlanul jó érzés volt…” – mondja most is teljes átéléssel Janika.
Mi, akik a pálya szélén stopperral vártuk, ezt csak megerősíteni tudjuk. Az első körben láttuk a különbséget, és nyilván elfogadtuk a kedvencünktől, mert Sainz, Eriksson, McRae, Makinen, Auriol vagy a helyi Dallavilla meg Liattihoz mérhettük a mi Janikánkat. A következő körben megállt az ütő bennünk. Ugye, a mi pilótánk 22-sel jött. Addig már a nagymenők elmentek, és láttuk, hogy hozzájuk Loix, Navarra vagy Pianezzola mit kapott. Jó hosszan belátható résznél álltunk, úgy 7-800 métert láttunk a pályából. Murvás szakaszról lévén szó, a felszálló porból már messziről láttuk, ha autó közeledett. Vártuk ismét nagy izgalommal a magyar fiút, a kedvencet, a barátot… Mondogattuk, na még fél perc és kb. jön, ahogy mi saccoltuk…
És a vártnál sokkal előbb megjelent egy porfelhő, mindenki egymásra nézett, és csak annyit mondott “Na , ne!” És jött, repült…😮 Annyira jött Janika, hogy állt a szőr a karunkon, pedig októbert írtunk…Most is áll, ahogy ezt írom. Emberek a mi fiúnk Zamárdiból!🇭🇺 Nem is tudom már mit ráztunk, lengettünk, mutattunk, ahogy elment előttünk. Nyomtuk a stoppert. A gyorsasági utolsó harmadának kezdetén álltunk, elég mérvadó volt az idő. Lenyomtuk az órát és nem hittünk szemünknek. Nem akarom most írni, és túlzásokba bocsátkozni, mert pár “igaz magyar” jönne a kommentekkel, akik ott voltak, jó pár ezren, azok tudják. Az idő nagyon az elején volt, de annyira, hogy most is hihetetlen. Alig vártuk a célból az infókat.
“Hazudnék, ha azt mondanám nem éreztem ebből semmit, de most már nincs jelentősége… A gyors vége felé hibáztunk. Ahogy mondtam, minden kanyart eggyel nagyobb fokozatban kezdtem. Volt egy J5-ik, és én úgy, ahogy terveztük, hatodikban kezdtem. Az meg ugye nem kevés tempó… A hátulja hozzáért a falhoz, mert ilyen katlanszerű részen volt, és felborultunk tőle… Üvegek ki, de úgy nagyjából egyben maradt a kocsi. Visszaállítottak minket és tűz tovább… “
“A szervizben helyrepofozták a kocsit, de onnan már nem én versenyeztem. Andris én annyira összetörtem lelkileg… Nem tudom most ezt így elmondani… Bárki bármit mondhatott ott nekem. Szidhattak, biztathattak, minden mindegy volt. Én is tudtam magamtól, hogy ez ott nem volt szerencsés. Nem azért mert időt vesztettem, hanem inkább az önbizalmamnak, lelkemnek nem tett jót… Ami utána volt a versenyen, ahogy utána vezettem az nem az a Janika volt, aki miatt kijöttetek, ez az igazság…” – őszintén kifejezve mondja Janika. Annak meg nincs már jelentősége, mi van akkor, ha…
“Nincs, ez történt. A versenyt mindenképpen be akartam fejezni, mert tudtommal az első magyar voltam így, aki Vb futamot sikeresen teljesített. A helyezés, és az időeredmény lényegtelen számomra, azóta is. Azt viszont nem tagadom, kérdésedre, hogy ne gondolnék még mindig erre a napra. De, igen, gondolok… De itt meg is állok… Én hibáztam, én okoztam, a gondolatok is az enyémek… De volt benne valami, ott is maradt, maradjunk ennyiben.” – mondja meglepő őszinteséggel Janika. Nem tudom ezzel az esettel kapcsolatban, mondott e már valaha, valamit, engem ez a pár mondta most megérintett…
Aztán itthon ismét sziporkáztál. “Ez azért erős túlzás,de…” – nincs de, vágok közbe. Amely futamokon elindultál, mind megnyerted. “Ok, ez így igaz. Ötöt nyertünk zsinórban és a Budapest rali után már bajnokok lettünk. Elég korán befejeztük így az évet. És ezzel Ferivel három egymást követő esztendőben bajnokok lettünk. Tudom, hogy a legnagyobb ellenfelem Ranga Laci itt már emberfeletti teljesítményt nyújtott és ennek szellemében szeretném ezt az évet kiértékelni. Erre akartam célozni a mondat elején, és mindketten tudjuk ezzel kapcsolatban, hogy mi volt a helyzet…” – ez így igaz. Isten nyugosztalja Ranga Lacit! Ebben az évben búcsúzott az aktív pályafutásától.
Amikor Szombathelyen kapták a hírt, hogy elhunyt Ranga László, akkor Janika apukája így búcsúzott fia legnagyobb ellenfelétől…😍
A következő esztendőben, viszont egy másik “molos” fiút kaptál. “Igen, Laci segítségével a helyét Kiss Feri foglalta el, és lett a legnagyobb ellenfelem. Olyannyira, hogy a bajnokságot is ő nyerte. Ügyesen ment. Én már Kassán hibáztam egyet. Aztán a Gergely Feri Veszprémben. Így összességében a bajnoki cím már elúszott. Két futamot tudtam nyerni, de az kevésnek bizonyult. Így aztán maradt lehetőség még arra, hogy külföldön menjünk ismét, ezért elmentünk újból a ’98-as San Remo ralira.” – én meg kísértem, kíváncsi voltam az újabb Vb szereplésre. Ez már több dolog szempontjából más volt. Ugye az első hazai versenyt kivéve már Corolla WRC-vel mentek, a San Remo meg már csak az olasz riviéra feletti hegyekben zajlott.
“Igen, ez töményen egy aszfaltos verseny volt. Voltak kisebb kalandok itt is, defektet is szedtem össze. De összességében azt mondom, ezt szakmai szempontok alapján jobb versenyként éltem meg, mint a ’96-os eseményt. Megint a helyezés és idő nélkül elemezve, ez jobb volt. Jó mezőny volt, brutálisan hosszú, és nehéz pályák. Szinte mindenki célba ért a nagy nevezők közül, ezért itt az eredményem számomra mérvadó volt. Szóval én ilyen tapasztalatokkal zárom ennek a versenynek az értékelést.” – marad ismét reális, és tárgyilagos Janika.
De maradt még valami a zsákban… Még egy Semperit rali is…“Igen így van. Ez pedig arra volt jó, hogy egy friss Vb futammal a kezemben, mire vagyok képes esetleg egy jó mezőnyt, Európa második vonalából felvonultató versenyzőkből álló ellenfelekkel szemben. Nos, nem sikerült rosszul, hisz megnyertük a versenyt. Ha jól emlékszem nem is rossz időkülönbséggel” – igen így van, erősítem meg. De azért ezt így ne ugorjuk át, ez nem volt egy sima győzelem, azért itt igazán nagy közönségsikert is arattál. Mindent láttam, ott voltam, és nem indítottál egyszerűen, pontosan ott álltam, vetem oda Janikának😂 “Azt tudom, az elején egyet hibáztam, túlcsúsztam egy elágazásnál, lefulladtam, tolattam, és onnan eredtem a mezőny után. Bespájzoltam vagy 15-20 másodpercet, aztán éltre keltünk Ferivel, erre gondolsz?” – yess…😍” Utána elég hamar ledolgoztam a hátrányt, majd sikerült olyan ritmust találnom a csúszós, nyálkás úton, amivel szépen elhúztam a Mörtl és Navarra elől. Végül úgy kétperces előnnyel nyertük a versenyt. Így jó?” – igen, így kell ezt mondani.😂 A fene enné meg, hogy mindent olyan egyszerűen letudsz, még egy ekkora győzelmet is, dörgölöm Janika orra alá. Aztán nevetünk egy jót, de tényleg úgy kell kihúzni belőle, hogy elmondja úgy, ahogy történt!
Itt viszont egy nagyobb változás áll be a pályafutásában, hisz Gergely Feri végül úgy döntött, hogy kiszáll, és abbahagyja a versenyzést év végén. Éppen ezért Ferivel még onnan folytatjuk, hogy megjött a gömbölyű Celica, hogy ő is összefoglalhassa ezt az időszakot.
“Számomra ez volt a lehető legjobb autó, amivel mentem. Ez egy könnyen kezelhető, jó indulatú kocsi volt. Janika stílusán sokat változtatott, amikor Franz Wittman mutatott neki pár dolgot a kocsiról. Hogy nem kell vele kíméletesen menni, és ez jó hatással volt Janikára. Nagyon komolyan vettük a versenyzést. Semmi mást nem csináltunk, mint tréningeztünk, és versenyeztünk. Mi nem jártunk el bulizni, a versenyeken is a pályáról egyből a szállásra mentünk, csak arra koncentráltunk, ami a dolgunk és bajnokok is lettünk.” – meséli a Dudás Mihály által teremtett körülmények és versenyzések jellegét Feri.
“A következő, az 1996-os év elég töményre sikerült. Először is autót váltottunk, jött az ST205-ös, a szárnyas Toyota. Ezzel is megnyertük a bajnokságot. Ezeknek nagyon örültem, de egy szívfájdalmam volt, hogy mivel idő előtt már bajnokok voltunk, sosem indultunk Pécsett a Mecseken, pedig én azt nagyon szerettem. Ezt a mai napig bánom, és hiányolom. Igaz, helyette a San Remo Vb futamra készültünk már javában. Olasz földön, olasz csapattal, a Grifone tagjaként, elég felemelő érzés volt. Nagyon készültünk, és teljesen egyenrangú csapattagként kezeltek minket. Aztán jött a verseny…” – vágunk bele Ferivel.
“Itt már mi is olyan itinert használtunk, hogy sebességi fokozatokra írtuk fel, és Janika látta, hogy abból mi fér el. Kezdtünk egy 47 kilométeres gyorssal. Iszonyú hosszú volt. Sokat kaptunk. Nagyon bántott minket, de nem magyarázkodás, hogy a csapat tanácsára, nem a legmagasabb állású turbóval mentünk. No, a következő szakaszra mi is felkapcsoltuk, és Janika szárnyalt. Nagyon jól ment alattunk az autó. Éreztük is, meg a visszajelzésekből is tudtuk, igen közel voltunk a top időkhöz a gyorson belül. Azonban a vége felé, egy partoldalas résznél, a kocsi jobb hátulja megakadt és felborultunk. Ahogy talpra álltunk, folytattuk, Janika azonnal rám is szólt, hogy ki ne kapcsoljam az övet,de mind időben, mind mentálisan sokat veszítettünk ezzel… A verseny hátralévő része, már nem volt az igazi, nem találtuk magunkat. Célba értünk, a 11. helyen és percben úgy 15 körül kaptunk. Ebben a versenyben sok maradt” – meséli még most is szomorúan Gergely Feri.
“A következő évben megcsináltuk a klasszikus mesterhármast, azaz itthon ismét abszolút bajnoki címet szereztünk. És megint nem indultunk a Mecsek ralin… Aztán jött a ’98-as év, ahol új ellenfelünk lett, Ranga Lacit Kiss Feri váltotta. Nagyobb tempóra is kényszerültünk, Miskolcon elképesztően nyomta Janika. Veszprémben viszont én hibáztam… Másnap elnéztem a rajtidőt. Nyolcra vittem Janikát, miközben háromnegyed nyolc lett volna a miénk… Ez büntetéssel járt, és ezzel el is ment a verseny. És lehet a bajnoki cím is.”
“Kiss lett az abszolút győztes, mi pedig ismét mentünk a San Remo ralira. Ezt szakmailag sokkal jobb versenyként értékelem, mit a két évvel korábbit. Pedig itt 15. helyen értünk célba, de időben néha sokkal közelebb voltunk a világbajnoki élmezőnyhöz. Volt, hogy abszolút nyolcadik időt is autóztunk úgy, hogy alig volt kieső, és igen tömör volt a mezőny. De ezzel még nem volt vége az évnek, sőt talán életem egyik legnagyobb élménye várt” – megyünk elébe egy nagy győzelemnek.
“Elindultunk az olasz verseny után nem sokkal a Semperit ralin. Azt kell, hogy mondjam, Janikával így nem versenyeztem még, mint ott. Elképesztően ment. Olyanokat is bevállalt, hogy csak néztem. Volt, hogy két keréken is mentünk, de megfogta, de volt egy esőtől kialakult hatalmas víztócsa, de inkább tónak nevezném, na amikor itt kétszer is teli gázzal átment, az örök élmény maradt. A versenyt közel kettő perces előnnyel nyertük, az akkor a teljes Vb-t futó Mörtl és az Európa-bajnok Navarra előtt. Az egyik Subaru kettő percet, a másik kettő és felet kapott… A legnagyobb győzelmem volt Janikával. Pedig volt hibánk az elején, de utána Janika úgy nyomta, hogy közel fél perceket is adott nekik egy-egy hosszabb gyorson. Szóval ez a mai napig a legkedvesebb futamom.” -eleveníti fel még most is nagy lelkesedéssel Feri. Aztán érkezünk a szomorú véghez.
“Igen, így van. Az én döntésem volt. Sokat gondolkodtam itthon, de végül akkor 47 évesen úgy döntöttem, vége. Szóltam Dudás Misinek, és Janikának, hogy nem folytatom. Barátsággal váltunk el. És ami fontos, hogy mindenképpen egy komoly, felkészült navigátort szerettem volna utódomnak, és ez így is lett. Én javasoltam a srácoknak Tóth Imit, akit el is fogadtak, és vele folytatta Janika. Én meg szögre akasztottam a bukósisakot. Tudod, amikor elkezdtem, három igazi vágyam volt. Megnyerni a Salgó ralit, mert az volt a mindenem itthon. Magyar bajnoknak lenni abszolútban, és győzni szintén abszolútban a Semperit ralin, ami nekünk a legnépszerűbb, és legismertebb külföldi verseny volt itthon a szurkolóknak, versenyzőknek. Nos, mindhárom összejött, és így visszatekintve boldog, és elégedett vagyok. Volt később megkeresésem még, de nyugodtan írd le, és Janika után, csak Janikában bíztam, senki más mellé nem ültem volna be, és így is lett… Nekem ő a legjobb…” – zártuk Ferivel a beszélgetést. Megadatott neki, három abszolút cím, Semperit rali trófea és két Vb-futam szereplés. Sokan cserélnének vele…Szép volt Feri!
Tehát Feri után és ajánlására érkezett Tóth Imre. “Így van. Imi egy nagyon felkészült, talpraesett srác volt. Én megkockáztatom, hogy a legjobb navigátor az országban. Sokat segített nekem, jó észrevételei voltak, és ő sokat is foglalkozott ezzel. Nagyon jó meglátásai voltak, és reálisan tudott értékelni dolgokat. Megbeszéltem vele mindent, tehát megkonzultáltunk bizonyos várható szituációkat, kikértem a véleményét egy-egy szakasszal kapcsolatban. Elfogadtam tőle azt, ha mondta szerinte az úgy is jó lesz, akkor úgy próbáltuk meg. Nagyon megbíztam a tudásában.” – méltatja akkori társát Janika. De ki is az a Tóth Imi, és hogy érte el ezt a kitüntető elismerést. Nézzük csak.
Tóth Imre sem kezdőként ült Ifj. Tóth János mellé. Gyorsan felelevenítjük azokat a jelentős eseményeket pályafutásában, amik alapján Gergely Ferenc jó szívvel ajánlotta őt Janikának. Imi jelenleg is aktív résztvevője a magyar bajnokságnak Ifj. Ranga László mellett. Négy óra után, délutánra beszéltük meg a beszélgetést, mert akkor már kicsit nyugodtabb az élete, és ahogy illik egy navigátorhoz, percre pontosan kezdtük a beszélgetést. Egészen az elejéről…“Senki nem volt a családban, aki érdeklődött volna jelentősebben az autósport után. Én viszont a gyermekkoromat itt a Mátrában éltem meg, ahol rendszeresek voltak a versenyek. Gyakorlatilag a Salgó ralin nőttem fel. Kissrácként ki nem hagytam volna a futamokat, tehát már egészen fiatalon kapcsolatba kerültem a szeretett sportágammal, a ralival.” – kezdjük Imivel a visszatekintést.
“Aztán barátaim révén már aktív részvevője is lettem a versenyeknek, hisz 1988-ban Bugyka Györggyel kezdtem, majd a Főtaxinál Németh Zsolt következett. Aztán Tóth “Gili” Ferenccel lépdeltünk a ranglétrán a kereklámpás, majd kockalámpás Zsiguli után egy Suzukiban. Utóbbi versenyeket Gilivel már a Regulus ASE színeiben futottuk, ahol alig huszonévesen én lettem, a szakosztályvezető. Az egyesületben versenyzett még Vojcsik Golyó, Turi Tomi és Kiss Attila, azért jó kis csapat volt a miénk, elhiheted. Az ilyen srácok mellett, azért hamar megkaptam a kellő alapokat ahhoz, hogy eltaláljak az autósport ügyes-bajos dolgai között…” – nevetünk Imrével.
“De közben a versenyzés is ment teljes erővel, ’91-ben Turi Tomival már külföldön is mentünk a Semperit ralin a Suzuki Swift GTI-vel , ahol megnyertük a kategóriát. Nem volt baj, hogy kicsit kövessük a nemzetközi mezőnyt, meg a történéseket, amik folyamatosan zajlottak a rali világában. Egy dinamikus időszakról beszélünk, és a kapcsolatgyűjtés is működött. A következő esztendőben Tomival négy versenyből bajnokok lettünk az “N”-es Suzuki Swift GTI- vel. Ez volt az első bajnoki címem, de mindjárt megjegyezném, hogy a legtöbb magyar bajnokkal én mentem a mezőnyben, és erre büszke vagyok.” – utalunk bizony Imre nem mindennapi pályafutására. “1994.-ben egy Mazda 323 GTR-rel versenyeztünk Turi Tomival az N csoportban de sajnálatosan év közben kiderült, hogy Tomi egy betegséggel küzd, és emiatt a ’94-es esztendő további részét ki is kell hagynia. De hála Istennek, mint tudjátok, együtt tudott élni a problémával, és idővel visszatért a pályákra.” – eleveníti fel a nem várt eseményt Imre.
“Én 1995-ben folytattam. Több navigátornak is segítettem a felkészülésben.. Aztán végül az élet úgy hozta, hogy Szeleczky Tomival ültünk össze egy “N” csoportos Ford Escort Cosworthba. Egész jó évet produkáltunk, mert másodikok lettünk a csoport abszolút értékelésében, a nagy abszolútban pedig ötödikek. A következő évet is Szeleczkyvel kezdtem Esztergomban, de utána elkezdtem a versenyzést a KOKO Motorsportnál, ahol Turi Tomi visszatért, sőt egy egészen új autóval és “Nagykoko” Kovács László csapatvezetése mellett. Ez volt a nissanos korszak. Először a Sunny GTI, majd jött az Almera. Egész jó eredményeket értünk el vele az “A” csoportban. Haladós kis méregzsák volt a Sunny. Főleg aszfalton lehetett vele riogatni a mezőnyt és ment Turi Tominak is a kocsi kezelése. Tomival 1996-ban és 1997-ben Nissan Sunnyval, majd 1998-ban Nissan Almerával lettünk F-2000 magyar bajnokok. Így lettünk F 2000 mesterhármas bajnokok “
“Aztán 1999-ben megkeresett Gergely Feri, aki befejezte a pályafutását, és szólt, hogy szeretné, ha én ülnék Janika mellé. Feritől, akire én felnézek a mai napig, nagyon megtisztelő volt ez a felkérés. 1999-ben megkezdtük Janikával a közös pályafutásunkat. Egy Toyota Corolla WRC-vel mentünk, és a csapatot Dudás Misi menedzselte.” – vágunk a kalandba, amely igazából e cikk megírásának alapját szolgálja.
“Nem kezdődött rosszul az év. Janika és Kiss Feri között folytatódott az előző évben kialakult ádáz csata, amelyet ’98-ban Feri nyert. A nyitó esztergomi futamot viszont mi, bő egy perccel gyorsabbak voltunk Büki Ernőéknél. Jött a Salgó rali, ahol aztán felborultunk… Így ezt a versenyt nulláztuk. Utána három versenyt zsinórban a Kiss Feri nyert, majd kettőt mi, és következett a mindent eldöntő futam a Mecseken. Feri hazai pályán, de nem adtuk könnyen a bőrünket. Óriási élmény volt, nagy csata és soha nem látott nézőszám a pályák mellett. A mai napig felemlegetik az emberek azt a nagy párharcot egy csúcsszezon volt az évezred utolsó ralibajnoksága. Első nap után egy másodperccel vezetett a Kiss- Büki páros.” – idézzük fel az izgalmas pécsi, mindent eldöntő futamot.“Aztán másnap reggel kezdtünk egy Szentkút-Árpádtetővel, ahol szépen kaptuk a másodperceket. . Amit ott kaptunk, azt már nem tudtuk behozni és mind a versenyen, mind a bajnokságban végül második helyen zártunk.” -elevenítette fel első közös évüket Tóth Imi.
“A következő esztendőre önállósodtunk, új csapatot alakítottunk Janikával, így a Peugeot Hungária támogatásával márkát váltottunk. Itt egy közös osztrák-magyar projektről van szó, amit így talált ki a Peugeot. Rolf Schmidt felelt az autóért, ami akkor egy ütőképes Peugeot 206 WRC volt. Ezt közösen használtuk az osztrák Achim Mörtl versenyzőtársunkkal. Mivel az első futamunk egybeesett az osztrákok bajnokijával, nekünk még egy másik kocsit kellett bérelni, és ez még egy Toyota Corolla volt Svédországból. Egy nagy támogató állt a Peugeot csapat mellé, újra egy dohány termék a Symphonia, de ott volt a kocsin az Esso is. Szóval a Toyotával is behúztuk az Esztergom ralit. Szintén ilyen autóval üldözött minket Turi Tomi Papp Gyurival, és mögöttük meg Érdi és Varga a Subaru WRC-vel. Nem volt rossz kihívás…” – meséli Imre a sikeres évkezdést az új csapattal.
“Aztán a következő versenyre, Miskolcra megérkezett a “kisoroszlán” és nyertünk is vele. Aztán Kisbéren és Fehérváron is. Jól haladt a szekér. Budapesten kikaptunk Turi Tomitól, de a támogatóinknak köszönhetően, hazai versenynek számító zalaegerszegi futamon ismét nyertünk, és egyben a magyar bajnoki címet is bezsebeltük. Ennek igazából azon kívül, hogy abszolút bajnokok lettünk, én először, Janika negyedszer, azért volt jelentősége, mert ez augusztus végi időpontban történt és a Peugeot 206 WRC-nek így ez volt az első nemzeti bajnoki győzelme. Erre annyira büszke volt a Peugeot francia vezetése is, hogy meghívtak minket év végén Párizsba a Peugeot díjkiosztójára is…” – emlegeti méltán büszkén Tóth Imi.
“A következő év azért hozott némi változást a támogatói kört illetően. Egész pontosan nyáron életbe lépett a dohánytermékeket tiltó reklámtörvény, és ez minket is érintett. Persze találtunk egy kiskaput, mivel valóban a csapatnévben is ott volt a Symphonia, ezért a kocsira a felirat mellé felkerült a “rallye team” megnevezés is, így ezzel még megmentettük azt az éves keretet magunknak, amit a cég szánt ránk a teljes esztendőre. A kecske is jól lakott a káposzta is megmaradt..és a szezonunk sem került veszélybe.” – összegeztük a történteket Imrével.
Tóth Imi saját képe
“Úgy gondolom, ha ránézünk az akkori autókra, elmondható, hogy egy erős marketing is volt a háttérben, aminek igyekeztünk minden szinten megfelelni. Azért a versenyeken is kellőképpen propagáltuk a minket támogató cégeket, de úgy gondolom ez elvárható követelmény volt, ha már áldoztak ránk. Szerintem ezeknek így kell működniük, és én erre kényesen odafigyeltem. A szurkolóink több rendezvényen is találkozhattak az általunk képviselt termékekkel, aminek így együttesen kellett képviselnie azt a fogyasztók felé, amitől érdemes volt a gyártóknak, forgalmazóknak ránk áldoznia. Én ezt nagyon szerettem csinálni, mellette pedig a pályán is mindent beleadni. Így aztán az átmeneti időszak ellenére is bajnoki címet hozott számunkra a 2001-es esztendő is, olyannyira, ahol elindultunk, nyertünk. Így a bajnokság befejezése előtt két futammal már dupláztunk.” – meséli büszkén Imre.
Tóth Imi saját képe
“Igaz év végén egy Semperit ralin is indultunk, de ott nem sziporkáztunk, mert összetörtük a kocsit, és kiestünk…” – tette még hozzá a bajnok. “A következő szezonra az elsődleges feladat az volt, hogy a kivonuló dohányterméket forgalmazó támogatónkat egy tőkeerős céggel pótoljuk. Öröm volt számomra, hogy ezt is sikerült megoldani és a szurkolóinknak “Bomba”-hírrel tudtunk szolgálni… A csapat nevébe is bekerült az energiaital márka, így minden készen állt, hogy harcba induljunk az újabb bajnoki címért.” – avat minket a marketing háttérbe Imre.
“Jól indult az év, és sorban jöttek a győzelmek. Az első két versenyt nyertük, aztán a Fehérvár rali nem sikerült… Ott hibáztunk. Aztán megint győzelmek jöttek sorban, és a Mecsekre már úgy mentünk, hogy ha az első hatban végzünk bajnokok leszünk harmadszor is, egymásután. Egy második hellyel ezt hoztuk is, így Janika velem is megcsinálta a klasszikus mesterhármast Gergely Feri után. Ez azért engem is nagy büszkeséggel tölt el a mai napig.” – érződik is Imi hangján.
“Aztán 2003-ban harcba szálltunk a negyedik közös címünkért is. Azonban a Salgó ralin egyből kiestünk. Mindjárt nullázással kezdtünk, amit nem kellett volna, így utólag mondva. Benik Balázs volt a legnagyobb kihívónk, nos a következőn Miskolcon mi nyertünk, és Balázs nullázott, így visszajöttünk egálra. Viszont Fehérváron megint elestünk, ez valahogy nekünk nem ment, és megint hátrányba kerültünk így. Aztán következett a fontos szombathelyi futam, ahol Balázs négy másodperccel legyőzött minket. Talán erre mondhatom, hogy ennyin múlt először a bajnokságunk. Mert a következő három versenyt zsinórban nyertük, de Balázs is stabilan hozta a második helyeket az utolsó futamon kiestünk egy baleset miatt és Balázs nyert, és ezzel bajnok lett” -meséli Imre. “Igen akkor a bajnokság elég szoros volt, és ennyi hiba nem fért már bele.”
“A 2004 nem állt össze a szponzori háttér miatt, sajnos a mi közös pályafutásunk is ott ért véget. Én kiszálltam, Hercziggel folytattam, míg Janika kihagyta a következő szezont. Háromszoros közös bajnokként váltunk el. Azért úgy gondolom, ez egy eredményes szép időszak volt, közöttünk pedig egy nagyon jó munkakapcsolat alakult ki. Talán mondhatom, hogy hasznosan végeztem a munkám mellette, nagyon sok új dolgot kitaláltunk együtt amit a mai napig használunk mindketten. Sőt, még más párosok itinerében is visszahallani ezeket az akkori infóinkat. Mondhatom jó érzéssel tölt el, hogy még idén is ,így 15 év után a mai kis pilóták nézegetik a belső felvételeinket.” – zártuk az időutazást Imrével.
Tóth Imi saját képe
Janikát kérdezem Imi beszámolója után, hogy mit fűzne ehhez hozzá.” A Corollánál szerintem nem volt erősebb a Peugeot, de mindenképpen jobban fordult. A bekanyarodásai szenzációsak voltak. Egy igazi ékszerdoboz volt, amit igyekeztem megbecsülni és minden percét kiélvezni, mert nagyon szerettem ezt a típust. Ez egy teljesen más dimenzió volt. Nagyon jó emlékeket fűzök ehhez a kocsihoz.” – áradozik most is Janika.
“Megnyertük vele és Imivel háromszor a bajnokságot, ez önmagáért beszél. Azért 2000-2001-2002-ben nyerni abban a mezőnyben jó érzés volt. Meg így már hatszoros bajnok lettem, persze hogy sokat köszönök a Peugeot 206 WRC-nek, meg Imrének is. De volt olyan is, amikor nem minden volt rózsaszín, ezt is őszintén be kell vallani.” – mint például a 2003-as év? Dobom a labdát Janikának.
Tóth Imi saját képe
“Igen, ott voltak hibák, problémák. Salgó ralin mindjárt megállt az autó. Ok, benne van. Aztán nekem megint ez a Fehérvár rali nem jött össze. Elestünk, de ami a nagyobb baj volt, hogy a rossz helyen álló nézők közé mentünk, akiket ugyan nem ütöttem el, de ők menekülés közben egymásnak okoztak sérüléseket, amit őszintén sajnálok. Nem is szeretek erre a napra visszagondolni, de megtörtént és ez tény. Többen megsérültek, de tudtommal mindenki felépült, és ezzel ne is foglalkozzunk többet.” – zárjuk le az emlékezetes esetet Janikával.
“Aztán amikor eldőlt a bajnoki cím a Benik Balázs javára, akkor még a szponzori kötelezettségek miatt elindultunk a Zemplén ralin a 2003-as év lezárásaként. Nos, ilyenkor jön az, aminek nem kellett volna, hogy összetörtem az autót. Nem totálkárosra, de azért meggyűrtem. Nem tudom, talán nem voltam jó passzban, de nem jött jókor az biztos. Szóval így fejeztük be az évet, és mint kiderült Tóth Imivel a közös pályafutásunkat. Én azért büszkén nézek vissza az öt együtt eltöltött esztendőre, mégiscsak hozott három bajnoki címet mindkettőnk számára.” -zárunk le egy újabb jelentős korszakot Janika pályafutásában.
Az már nyilván érdekesebb történet, hogy ott volt hatszoros abszolút bajnokként és mégis ki kellett hagynia a következő esztendőt. Nem is nagyon járt sehova, otthon töltötte az időt, szervezéssel és munkával.“Igen, akkor, mint ahogy most is éppen, szeretek otthon lenni, nem járok nagyon sehova. Versenyekre sem. Nem azért, mert nem szeretem a szurkolókat, vagy nem érzem jól magam közöttük, imádom őket, amikor versenyzek. Amikor nem tudok, mit mondjak nekik? Mindenkinek ugyanazt, hogy szeretnék menni, dolgozunk rajta… Mert az teljesen érthető, hogy kíváncsiak, jól is esik, hogy várnak vissza, de te tudod Andris, nem vagyok egy ilyen nagy szereplő, feleslegesen magát mutogató ember. Amikor a mezőnyben lehetek, természetes velejárójának tartom a szereplést a szurkolók és a média előtt, amikor nem tudok részt venni, akkor teljesen civil emberként, az én kis világomban élek a Balatonon. Nevelem a kislányomat, élek a családommal, és viszem a szervizt. És persze gondolok arra, hátha még mehetek…” – mesél őszintén a Bajnok a “másik” Janikáról. Igen, ismerem magam is ezt az oldalát. Amikor felveszi a telefont, egyből lehet érezni, hogy milyen passzban van. De érthető, én mindig megértem. Ifj. Tóth János a magyar rali ikonja, egy élő legendája, és az egyik legismertebb magyar sportoló. Még mindig…Harminc éve így, vagy úgy, de az autósport területén abszolút a középpontban volt, és megkockáztatom, még van. Ha éppen nem megy, akkor a róla megjelenő esetleges hírek, igen olvasottak a mai napig. Érdekli a szurkolókat, hogy mi van vele, minket meg az, hogy mi történt 2004 után, innen folytatjuk. Ugyanis pályafutása egyik legmeglepőbb dolgát húzta meg Janika…
“Nem jól éltem meg az egy év kihagyást. Igazából egész évben szerveztem, hogy folytathassam, és ez sikerült is. Mikor már biztos voltam benne, hogy 2005-ben mehetek, akkor kezdtem a többi dolgot szervezni. Sokat segített Dorombi Zoltán, aki most a Red Bull Air Race, egyik fő embere. Szóval amikor tudtam mivel, melyik csapattal fogok versenyezni, akkor kezdtem navigátort felkutatni. Fontos szempont volt, hogy senki mellől ne csalogassak el embert, tehát csak a szabad navigátorokban gondolkodtam. Már 2005-öt írtunk, de még semmi fix nem volt, jelöltek igen. Aztán kaptam egy fülest, hogy egy újabb ember felszabadult, láttam is egy versenyen a Mecsek ralin… Felkutattam annyi belső felvételt róla, amennyit csak tudtam. Azokat nézegettem, elemeztem, hogy dolgozik. Aztán megszereztem a telefonszámát, és felhívtam…” – meséli részletesen Janika. És milyen komolyan vettek, bököm oda…😂 “Hogy érted?” kérdez vissza Janika. Mivel én már túl voltam ekkor a Beával az interjún, ismertem a részleteket, hogy a keresett hölgy, azt hitte ugratják, és nem vette komolyan az első telefont. “Ahh, erre így nem emlékszem pontosan (persze…😂), az igaz, hogy ez csak egy tapogatózós megkeresés volt. És később telefonáltam újból, sőt többször, és utána jött az első találkozó.” – mondom én😂… Hogy egyszer mondaná, “aha, szinte leráztak, vagy nem voltam elég határozott stb. …azt mondja “nem emlékszik pontosan”., röhögök nagyokat, de folytassuk, hallgatom az ő verzióját tovább, aztán Janika is elárul pár titkot ezzel kapcsolatban, végre ezt vártam…😂😂😂. Csak kiszedem belőle a lényeget…😊.
“Szóval megtörtént a személyes találkozás is. Volt pár alapkérdésem, a részletekben is megegyeztünk, de ezzel még nem volt vége… Jött a legnehezebb feladat. A páromnak, Krisztinának kellett ezt még előadnom…Gondolhatod.😂 Képletesen, de erre a dologra neki kellett a pecsétet ráütnie. Mentem haza, már gyűjtöttem a gondoltaimat, mert nem tudtam, hogy fogadja, hogy egy fiatal, csinos hölgy lesz a kocsiban a társam. 😬 Felkészítettem arra, hogy majd biztos fog sms, meg egyéb üzeneteket, meg pletykákat kapni, és tud e ezzel esetleg élni, ha ez előfordul. Végül átvittem otthon a terv engedélyeztetését😮👌, és nem volt semmi akadálya, hogy Beával folytassam.” – na, Janika tanultam tőled most valamit. Nem azt mondtad, hogy mi nem lesz, hanem azt mik lesznek. Ez jó, ezt bedobom én is majd, ha kell…😂 Holtig tanul az ember…😂 Nevetünk jókat ezen. Egyébként meg minden elismerésem Krisztináé, innen is kézcsókom érte!👍😍 És akkor ismerjük meg kicsit a harmadik személyt, aki Janikával végül abszolút bajnokságot nyert.
Bahor Bea indult a női sportolónők szépségversenyén. Döntőbe jutott… De ez Janika döntése után volt már…😜 fotó: duen
Tehát elérkeztünk Ifj. Tóth János egy meglepő húzásához. Így utólag nem az, de azért valljuk be, annak idején néztünk csak, hogy a kőkemény WRC autóba, egy év kihagyás után egy hölgyet választott maga mellé. Bahor Bea lett a szerencsés… Beát is, mint abszolút bajnok navigátort megkerestük. Készségesen állt a rendelkezésünkre. Csak egyeztetni kellett az időpontot, hogy mikor lesz alkalmas, mert ebben már nem ő dönt egymaga…😍 Délelőtt tíz órát beszéltünk meg a korábban tapasztaltak alapján, de ebből délután kettő óra lett, ugyanis egy kis lurkó így engedte szabaddá a mamát. Bea kisfia szeptember elején múlt két esztendős, így most már szabadideje kissé korlátozva van…😂 Aztán kaptunk a picitől bő másfél órát, és ezért utólag is hálás vagyok neki, így legalább egyszer majd ő is olvashatja, milyen bátor és kőkemény navigátor volt a mama. De hogyan is kezdődött ez…
“Miskolci lány vagyok, és ez már sok mindent elárul. Tagja voltam én is annak a magnak, akik ha leesett a hó, máris a Bükkbe mentek, kis élményautózásra. Korán ismertem meg így a helyi srácokat, mint Vojcsik Golyót, Balogh Janit, Kazár Mikit, Turi Tomit és Spitzmüller Csabát. Úgyhogy volt kiktől tanulnom, és megfertőződni ettől a sportágtól. De ez ott, hogy én lány vagyok, nem volt furcsa. Inkább természetes… “– meséli nevetve Bea. Aztán folytatjuk az első nyilvános szerepléssel.
” Balogh Janinál alakult úgy éppen, hogy egy versenyre nem volt navigátora. És engem keresett meg, hogy segítenék e neki az “N/2″-es Honda Civicben. Ez pont egy Zemplén rali volt, tehát egy közeli futam. Teljes izgalomba jöttem, persze hogy igent mondtam, és lóhalálában letettem a vizsgát, hogy a versenyre készen álljak. Óriási élmény volt, sőt siker is, mert nyertük a kategóriát. Aztán még több futamon is indultunk ebben az esztendőben. És akkor a következő év még váratlanabb fordulatot hozott számomra.” – haladunk szépen az emlékek között.
“Történt, hogy Spicinek, aki a srácok közül szinte a legjobb barátom volt, nem volt navigátora a Mecsek ralira. Harsányi Zsolt valamiért nem tudott menni, és engem kértek fel a helyettesítésére. Na, ez nagy élmény volt, mert azért abban az időben az a Mitsubshi EVO VI-os autó komoly gép volt, no meg Spici sem vezetett rosszul. Nagyon élveztem, bevallom őszintén, és büszkén is ültem mellette. És megint győzelemmel debütáltam, hisz az “N” csoportot nyertük. Akkor még nem tudtam mi vár rám…” – mondja Bea, most is olyan átéléssel, boldogsággal a hangjában. “Mivel korábban én már tréningeztem a srácokkal, néha ott ültem mögöttük, így tudtam, ismertem Spicit is, mit kér. De azzal teljesen meglepett, hogy a 2004-es évre engem kért fel, hogy menjek vele a teljes szezonban. Ez egy emlékezetes év marad örökre. Egyrészt azzal a sráccal mehettem, akivel még annak idején a Bükkben csak úgy poénból autóztunk, másrészt most komoly versenyeken, komoly teljesítményt nyújtottunk. Az összes versenyt nyertük az “N” csoportban, ahol elindultunk, így év végén a csoport abszolút bajnoki címét is begyűjtöttük értelemszerűen.” – meséli büszkén Bea. Ezt már csak én mondom, az évet kihagyó Ifj. Tóth János a versenyekre ellátogatván itt figyelt fel Beára…
“Aztán egész furcsa dolgok történtek az év végén. Kezdődött azzal, hogy Kazár Miki, aki akkor Angyalfi Karcsival ment, kiszállt onnan, hisz ott megállt a történet. Mivel Spicivel jóban voltak, korábban már mentek is együtt, és Miki anyagilag is tudott a közös dolgokhoz hozzájárulni, így a helyemre ült. Spici még sírt is, igazi könnyes búcsú volt, de tudomásul vettem. Kis pikantériája is volt még ennek, de ezt ne írjuk le, hogy mi volt az…😂😍” – kérte Bea. És látod nem írtam le…azt hogy mi volt az😂.
“Szóval bajnokként ott maradtam ülés nélkül. Lett volna kisebb kocsikba lehetőségem, de egyelőre semmi ilyenre nem gondoltam. Aztán egyszer csak csörgött a telefonom. Felvettem, és valaki beleszólt, hogy Ifj. Tóth János, és mit szólnék, ha elgondolkodnánk azon, hogy együtt versenyezzünk a jövőben. Mivel én soha nem beszéltem Janikával, nem is ismertem így közelebbről, gondoltam, valaki szórakozik velem. Mondtam persze, Janika, meg közös versenyzés, aztán leraktam…😂 Még mondtam is egy-két barátomnak, valaki szórakozik velem. Aztán megint csörgött, én meg mondtam, persze majd visszatérünk rá, úgyis elutazom, aztán megint leraktam…😂” – meséli most is nevetve Bea.
“Teljesen meg voltam győződve arról, hogy valaki kihasználva a helyzetet szórakozik velem az ismerősök közül. Emlékszem, el is utaztam a családdal, szüleimmel Prágába. még mondtam is Anyukámnak, valaki szórakozik velem, jót nevetett, majd megállt és azt mondta, mi van, ha tényleg ő az? Álltam ott és tényleg arra gondoltam, mi van ha Anyukámnak igaza van. Nos, pár nap után hazaérkeztünk, és ahogy ígérte megint hívott. És akkor kinyitottam a füleim, jobban figyeltem, és tényleg a Janika volt az. Arra már nem emlékszem, hogy ültem, vagy álltam, de a végén tuti jobb volt, hogy ültem…” – nevetett meg engem is Bea. Most is olyan aranyosan, és átéléssel meséli, hogy én is teljesen a sztori hatása alá kerültem.
“Mikor leraktam a telefont, csak arra gondoltam, hogy ez most komoly a nagy bajnok engem hív. Sokat nem volt időm ezen elmélkedni, mert elég hamar kérte a találkozót, ugyanis az idő sürgette Janikát. És a megbeszélésre tényleg ő jött el, teljes életnagyságában Ifj. Tóth János. Hazudnék, ha azt mondanám nem voltam zavarban, de ki ne lett volna. Elkezdett ilyen alapkérdéseket feltenni, de máig nem tudom, viccelni akart velem, vagy tényleg az alapokra volt kíváncsi.😜 De igyekeztem a részletekre koncentrálni, amiben hamar meg is egyeztünk. Alig telt el egy-két hét és már indultunk Franciaországba tesztelni az újabb Peugeot 206 WRC-t. Őszintén? Levegőt alig kaptam attól, amit ott tapasztaltam. És most nem a sebességről beszélek, hanem a szervezettségről, profizmusról. Óriási élmény volt.” – emlékezik vissza Bea.
“A franciák biztosítottak egy pályát, lezárták, és már mentünk is felírni, hogy aztán nyomjuk oda-vissza rajta. Na, az már érdekes volt. Komoly dolgokat tudott az az autó. Próbáltam a feladatra koncentrálni, Janika is a kocsira figyelt inkább, nem rám. Nem kellett engem biztatnia, nyugtatgatnia, nagyon figyeltem arra, hogy csak a munkájára összpontosítson, ne velem kelljen foglalkoznia. Minden jól sikerült, nagy élmény volt.” – idézi vissza még most hitetlenkedve Bea.
“Bea nagyon profin adta elő. Az elején megbeszéltük az alapokat, de azt kell mondanom, az elejétől jó volt az összhang a kocsiban. Megbíztam benne, és nem azt néztem, hogy hölgy diktál, hanem egy profi navigátor. Azért látott ő már addigra pár dolgot Spici mellett, de nyilván a WRC azért új kihívás volt számára. Ezt mondta is, de a kezdeti lépések utána, azért hozzászokott. Azért ott elég nagy erőhatások érik az embert, főleg a navigátort, aki “csak ül”, utasként van jelen ilyen értelemben a kocsiban. Az elején ezekre a fizikai dolgokra kicsit panaszkodott, meglepődött, de a munkáján ez nem látszott. De beszéljen erről ő, nálam biztosan jobban elmondja…” – jön a szokásos ‘”elhárítós” Janika.😂 És igaza volt, mert Bea szépen összefoglalta nekünk a 2005-ös esztendőt. Meg a többit is…😍
“Eljött az első magyar futam ideje, és Egerben győzelemmel kezdtünk. Ez boldogsággal töltött el a következő napok meg borogatással …😂 Azért a nyakamat nagyon megdolgoztatta a kocsi, bevallom. A helyzet az, hogy engem az elején nagyon zavarta a nyakvédő, így aztán az ott volt a lábamnál… Következett a hazai versenyem, Miskolc. Gondolhatod hogy készültem, micsoda izgalom volt bennem. Egy győzelem után, a hatszoros bajnokkal indulhatok az ismerőseim, barátaim előtt. Erre kiestünk műszaki hiba miatt…😡” -meséli egyik legjobban várt versenyét Bea.
“Na, mindegy, majd Kassán, mondtam magamban. Ez sem teljesen úgy alakult, ahogy gondoltam. Nem voltam soha egy félős típus, de egy valamitől mindig tartottam, hogy soha ne essek úgy autóval, hogy vízbe. Hogy megvárjam, amíg ellepi az autót, és utána kiszállni. Erről még rémálmaim is voltak. Én ezt nem tudom, hogy végig tudnám e csinálni. Mit ad Isten, egy teljesen váratlan szituációban valami megdobta a kocsi jobb hátulját, és befordított minket, és leestünk egy szakadékba. A szikla oldalán ott billegett a kocsi, alattunk meg egy bányató. Na, ez meleg volt. Az én oldalamon ki sem lehetett szállni. Janika az ő ajtaján kimászott, de a kocsi nagyon billegett, bármelyik pillanatban a tóba eshetett volna. Utána én következtem, emlékszem, szinte a hajamnál fogva húzott ki Janika, miközben ő arra is figyelt ne essen le a partoldalon. Kimásztunk, kocsi sem esett a tóba, de ez a helyzet azért meleg volt. Nem a baleset, mert a kocsi alig sérült, hanem a kialakult körülmények tették azzá.” – adta át teljes átéléssel Bea.
“A negyedik futam Szombathelyen volt. Jól nem álltunk, három versenyből egy győzelem és két nullás futam. Gondoltam itt majd maradandót alkotunk ismét… Így is lett.😅 Csak nem abban az értelemben. Jó kis tempós résznél lecsúsztunk az árokba, ami megdobott minket, és jött a hosszanti szaltó. Ez olyan emberes esés volt, nem mondom. Nem lett semmi bajunk, de a töréstesztet végrehajtottuk sikeresen. Ott álltunk, három nullás versennyel. Ezt követően leültünk és átbeszéltük a dolgainkat. Nem válságértekezlet volt, hanem egyszerűen rendet raktunk a kialakult helyzetben és erre szükség is volt.” – árulja el Bea.
“Onnantól kezdve egy teljesen más páros ült az autóban, szárnyaltunk. Megtapasztaltam milyen, amikor egy hatszoros bajnok belead apait-anyait. Egyből jöttek az eredmények, és az utolsó futam előtt úgy álltunk, hogy négyen voltunk esélyesek a bajnoki címre. Turiék, Benikék és Spiciék. Na, én egy percet nem aludtam a verseny előtt. Janika meg jött, halál nyugodtan. Ez volt az a verseny, hogy mondogatta nekem, nyugodjak meg, minden rendben lesz. Áradt belőle a magabiztosság, és a nyugalom. Nem is értettem így elsőre.” – meséli hitetlenkedve most is Bea.
“És a versenyen valóban azt történt amit mondott. Megküzdött a győzelemért, nagyon keményen, de annyira pontosan ment, és gyorsan, hogy nem lehetett ott megverni. Ezt a futamot én soha nem felejtem el, megnyertük a versenyt, és vele az abszolút bajnoki címet. De, hogy egy ilyen kiélezett helyzetben, hogy tudott így menni, ez számomra most is csak az elismerést hozza ki, nagyon felnézek rá emiatt, és nem akarok túlozni, de én ott ültem mellette.” – hatott rám is Beának ez az átélése. Talán ezért hétszeres bajnok Janika, eddig…
“Aztán a következő esztendőben folytatódott a közös történetünk. Egy új típusú konstrukció érkezett a Peugeot -tól a 307 WRC. Azért ez egy kicsit más volt, de erről majd Janika mond többet. Egerben másodikok lettünk, annak viszont nagyon örültem, hogy otthon most nyerni tudtunk Miskolcon. Aztán még két futamon voltunk a legjobbak, de a bajnokságban sajnos nem tudtuk az előző évi címünket megvédeni. Benik Balázs megelőzött minket. És következett egy újabb időszak…” – vágunk bele az újabb évadba Beával, ami sajnos már ne alakult teljesen jól.
“Akkor még nem tudtam. Kétségtelen, hogy a versenyzésem mellett a hivatásom, civil elfoglaltságom is egyre nőtt. Jött az új autó a Peugeot S2000-es. Ezzel a kocsival nemzetközi, az IRC futamokn is indultunk. Belgiumban nem értünk célba, rontottunk. Aztán jött a Barum rali. Bevallom férfiasan elrontottam, most én bakiztam úgy, hogy sötétben etapon rontottam. Ez így történt, talán nem tudtam megfelelően koncentrálni. A lényeg, hogy utána leültünk Janikával. Én már akkor egy telefonos cégnél 11 irodát vezettem, Janikának meg itt volt a folyamatos nemzetközi szereplés lehetősége. Így megbeszéltük, hogy külön válunk. Tehát a cseh verseny volt az utolsó közös futamunk. Most, hogy mesélek a közös éveinkről, továbbra is a legnagyobb dolgok között tartom számon. Nagyon boldog vagyok, hogy ennek részese lehettem.” – mondja őszintén Bea. Aztán nem bírta ki, egyszer még futott egy szezont.
“Egész pontosan először mentem a Dakaron Szalay Balázs csapatával. Aztán a sors úgy hozta, hogy 2010-re visszaültem Spici mellé, és mentem egy komplett szezont vele a Román ralibajnokságban. Éppen Kazár Miki helyét foglaltam el, vagy vissza a sajátomat?” – nevetünk Beával. És itt hagytuk abba, mint ahogy ő is a román évad végén. Lassan ébredezett a pici is. Nagyon hálás vagyok a csöppségnek, hogy így engedte az anyucit kicsit nosztalgiázni. Ennek a cikknek négy szereplője közül Bea volt az egyetlen, akit egyáltalán nem ismertem. Azt kell hogy mondjam, egy igen kellemes, és kedves asszonyt ismertem meg. Így aztán még nagyobb titok számomra, hogy egy ilyen személyiséget mi visz rá arra, hogy fiúkkal, WRC autóban hurcoltassa magát.🙄😂
De ezért én nagyon becsülöm, nem akármilyen szinten kellett helytállnia. És tette ezt akkor is, amikor a 2010-es év végén háztartási balesetben egy botmixer megfosztotta két ujjától…“Igen de meglettek, és szépen, gondos orvosi beavatkozásokkal, tökéletesen működnek, újra a helyükön…Na, ez volt számomra egy olyan égi jel, hogy abbahagyjam. Azóta nem voltam versenyen, talán egy futamot láttam Cipruson, de most megígérem, hogy jövőre a fiamat kiviszem egy hazai ralira, és remélem meg tudom neki mutatni, itt megy éppen a Janika! Nagyon szurkolok neki, hogy összejöjjön…”😍😍😍 ennél szebb zárszó sem kellett volna. És látod Bea, a közös titkunkat el sem árultam Janikáról…Tartottam a szavam.😂😂😂
Nézzük, mit mond még erről az időszakról Janika. “A 206-os autóról semmit, messzemenően a kedvencem volt, ezt már mondtam. A 307-es volt az, amely talán nem volt teljesen kiforrott modell. Olyan 80%-nak mondanám. Valahogy olyan félkész autónak érezted igazából. Nem voltak még a kocsi határai semmilyen értelemben feszegetve. Nem fejlesztették ki a végletekig. Ugye ez egy utcai coupé autóból lett kitalálva, és WRC-vé alakítva. Kicsit érdekes volt ezáltal a formája, és a hátsó tengely elhelyezkedése. Motorikusan nem volt gyenge, de mondom, teljesen nem volt kész.” – emlékszik vissza valóban a raliautók egyik furcsa darabjára.
“Három versenyt megnyertünk vele, mégsem lettünk bajnokok. Alapvetőn kis gondot okozott az is, hogy a Michelin gumiról Pirellire váltottunk. Budapest ralin műszaki hiba miatt megállt az autó. De így is versenyben voltunk az abszolút címért a Mecsek rali előtt. Ott elég lett volna a bajnokság megnyeréséhez, egy biztonságos pár pontot érő helyezés. Első nap után este, a kocsi bekerült a parc fermébe. Reggel is ott volt, csak kicsit több üzemanyaggal, aminek jelentős része gázolaj volt… Nem akarok erről már beszélni sokat, mert rendőrségi ügy is lett belőle, a tények ezek voltak, ezt műszaki vizsgálatok igazolták is, felelőst nem találtak. Ennyi… Ez egy szomorú történet, most már csak ennyit ér nekem…” – hagyjuk Janikával a téma jelentősebb elemzését.
“A következő évre úgy készültem, hogy WRC-vel fogok menni, én igazából azt is szerettem volna. Azonban a Peugeot úgy határozott marketing szempontból, hogy a nemzeti bajnokságok felé promotálja az S2000-es modelljét, így végül ilyen autót kaptam. Ezzel nyilván nem lehetett felvenni a versenyt a WRC-kel, ezért végül olyan sorozatban indultunk, ahol mindenki ilyen típusú autókkal versenyzett. Ez volt az akkori IRC, gyakorlatilag az Európa-bajnokság.” – amivel még Beával vágtál neki, teszem hozzá. “Igen, de év közben elváltunk, ezt ő már elmondta. Elfogadtam a helyzetet, és Tagai Róbert ült be mellém. Robi egy igazi jó ember, jó szívű, remek srác. Emellett full profi navigátor. Nagyon szerettem vele menni, és a társaságát is nagyon élveztem. Remek időszak volt, ilyen szempontból.” – meséli Janika. Mert ebben a felállásban, igen komoly európai versenyeken álltak rajthoz, és nem is akármilyen ellenfelek ellen.
“Nagyon jól szervezett futamokon vehettünk részt. Másfél évet mentünk az IRC bajnokságban. Volt kikhez mérnem magam, mert a komplett bajnokságban sem volt gyenge mezőny, de egy-egy futam erejéig sokan bekapcsolódtak a küzdelmekbe. Az akkori fiatalok közül többen most a WRC autókkal nyomják a Vb-n…” – mondja kis nosztalgiával Janika. Azért a fussunk át a névsoron a teljesség igénye nélkül. Hát akkor figyeljetek: Duval, Kopecky, Loix, Basso, Stohl, Hanninen, Auriol (!), Navarra, Wilks, Vouilloz, Bouffier (éppen a hétvégén nyert olasz ERC-t…), Mikkelsen, Meeke, Kresta, Novikov, Andersson, Neuville…. és Ifj. Tóth János. Ez így rendben van?
“Nagyon szép időszak volt, de már a múlt… Utána igazából, tehát úgy 2009-től már a hazai bajnokság volt fókuszban. Akkor már csak egy-egy futam erejéig mentem IRC-n. Itt volt, hogy pár versenyre nem tudott jönni Tagai Robi, és én Patkó Gergellyel mentem. Őt igazából a civil, üzleti életből ismertem meg, és pár futamon versenyeztünk együtt”
“Utána ismét Robi ült vissza. És mentünk egészen 2011 végéig. A legjobb eredményünk, hogy kétszer is abszolút másodikok lettünk 2010-ben és 2011-ben. Aztán ez a történet is befejeződött…” – mondja szűkszavúan Janika. Meg is szólom érte.
“Andris jó volt ez is, mondom főleg az IRC része. De valahol jobban örültem volna egy nagyobb autónak, de mégiscsak az S2000-es modellnek köszönhettem, hogy járhattam Európa pályáit, és a felsorolt pilóták ellen mehettem. Akkor így döntöttek, és végül ez a kategória és az IRC egy olyan előszele volt a mostani R5-ös autóknak és az ERC bajnokságnak. És én ennek akkor aktív részese lehettem.” – fogadom el Janikától ezt, tudván, hogy aki már tartósan WRC-ket hajtott, arról azért nehezen mond le. A versenyzésről meg végképp. Pedig ez következett. Sőt nagyon véglegesnek tűnt a befejezés.
“Ez valóban a pályafutásom legrosszabb időszaka volt. Tényleg nem tudtam, valaha is folytathatom. Visszavonultam szó szerint, de valahol reménykedtem abban, hogy ez csak egy “fizetés nélküli” szabadság. Akkor kezdtem reménykedni, amikor a Peugeot fejlesztette a 208 T16-ot és ebben volt nekem is szerepem. Ezek már turbós autók voltak, és erősebbek a korábbi gépnél. És végül összejött a lehetőség 2015-ben ismét autóba ülhettem.” – érünk a nagy visszatéréshez, amit óriási érdeklődés vett körül, mind a szurkolók, mind a “szakma” részéről.
“Szőke Tamással ültünk össze a 208 T16-ban. Tomi egy felkészült, kiforrott navigátor volt, megedződött Spici és Kazár Miki mellett…😄 Tehát a kezdetektől tudtunk zökkenőmentesen együtt dolgozni. Úgy gondolom ennyi kihagyás után talán az nem volt rossz eredmény, hogy Fehérváron már futamot tudtunk nyerni, aztán egyik kedvenc helyemen a Mecsek ralin ismét győztünk. Sokan féltettek, hogy veszem majd fel a tempót, mennyire vernek el a többiek, úgy az ötven év felé battyogva. Hát így… Persze, nem volt zökkenőmentes minden, hibáztam én is, de azért reménykedtem, hogy sikerül elfogadhatóan teljesítenem, tisztában voltam a várakozással, a megmérettetés jelentőségével. Ha nem lettem volna abban biztos, hogy versenyképes leszek, akkor vissza sem jöttem volna… Abszolút harmadikok lettünk Tomival év végén. Ezt a teljesítményt is tudtam magamban kezelni. “ – teszi hozzá Janika. Aztán, gondolom én, a következő évre rátett volna még egy lapáttal…Csak ez a Peugeot…
“Mindig ráraktam…😂 De tudom, hova akarsz kilyukadni. Igen, kimondom, nem ez volt a legjobb autó életemben, amivel mentem. De nem fogok magyarázkodni, ez volt akkor alattam, és ennyit tudtam vele nyújtani. Próbáltam kisajtolni belőle mindent, de ez hibával is járt, mint mondjuk a Mecsek rali, ahol estünk, de néha össze is jöttek a dolgok, mint Kassán, ahol nyertünk. Így történt, ezek voltak, mondhatnék ezt, vagy azt, semmi értelme nem lenne. Az is a Janika volt, meg ez is… Szóval így lett vége 2016-ban. Nem tudok többet erről mondani, szegény Tomival rányomta a bélyegét ez a dolog a közös munkánkra, mindketten nagyobb sikereket vártunk, ennyi lett belőle…Így kiszálltam az év végén.”
És most végleg? Dobom egyből a költői kérdést, hisz talán ez még mindig sokakat érdekel.“Ez tényleg költői, főleg tőled, hisz egész év elején hívogattál, hogy mi van már…🙄😜 Tehát tudod, közel volt a megegyezés, de sajnos mégsem jött össze. Pedig mennék. És persze egy R5-ös autóban. És azt is tudom, mert sokat beszélgettünk róla, hogy ez egy újabb, más kihívás lenne ismét. Komoly technikák ezek. De úgy gondolom, ha egy típust megismerhetnék, tesztelhetném, fokozatosan felépítve a dolgot, talán eltalálnék vele…” – ohh, fakadok sírva😂 Ez megint milyen…😃“Nem, Andris ez nem úgy van, hogy csak úgy beleülök, aztán “gyere cipó megeszlek”.😂 Azért itt van millió beállítási kérdés, és ebben sokaknak itthon már nagy tapasztalata van. Nekem semmi, hisz nem mentem a mostani fejlesztések közül egyikkel sem. Csak azt mondtam, ha minden lehetőség adott, akkor úgy érzem, még most is versenyképes lennék, ennyi és semmi több…”- ezt így már elfogadom. És tudom, hogy nem alibi autózás lenne. Elnyerhetné a leggyorsabb 50 éves versenyző címet…😂 Bocsi barátom, de ez sem tagadhatjuk, lassan jössz utánam…
“Hát az a ’88-as laktanyai látogatás nem ma volt, az biztos… De nem foglalkozom az évekkel. Csak úgy veszem észre, ahogy a kislányom növöget, mert már hét éves. És látom, ahogy egyre jobban ül a lovon, ahogy tanulgat, ahogy fejlődik. Nagyon szeretem.😍😍😍” – liheg közben nagyokat a megható mondatok után. Mi van, rosszul vagy, ennyire kimerültél a sétában, hagyjuk abba? Hogy lesz így visszatérés? Ugratom Janikát. “Dehogy, a tacskó amíg dumáltunk, kapart egy nagy lyukat, tiszta föld az egész kutya, őt kezdtem csutakolni, így nem jöhet haza… Na, látod ilyeneket csinál egy nyugdíjas autóversenyző…”😂 – nevetünk rajta. Pedig nem olyan vicces, ő nemcsak egy autóversenyző, hanem egy élő legenda a ralisport hétszeres abszolút bajnoka. Azért én még nagyon örülnék annak, hogy valaki, valakik látnának benne fantáziát, hogy versenyezhessen. Annyi mindenre van pénz ebben az országban, csak pont erre nincs? A kérdés költői, mint ahogy az is, hogy menne Janika, nyugodt háttérrel, egy R5-ös autóval? A választ majd megírjátok kommentekben…
Nem tudom, hogy tetszett a cikk, de igyekeztünk. A harminc év történéseit nehéz lett volna összefoglalni rövidebben. Azt is elfogadom, hogy más stílusú írás is születhetett volna, de én így akartam, kicsit másképpen. Akik ismerik Janikát tudják, nem szeret ő sokat és feleslegesen beszélni, de talán most többet mondott, amit én személy szerint el is vártam tőle…☝😜Olyan témákat feszegettünk, amelyek az autósportot érintik, és nem a privát szféráját. Bár ebből is átadott egy darabot, sokkal többet, mint szokott. Hamisak lettünk volna mindketten, ha egy száraz anyagot tárunk elétek, mert szoktunk hülyéskedni egymással, viszont a cikket sem lehetett elidétlenkedni. Elfogult vagyok vele szemben, de álszent sem lehettem, hogy ne kérdezzek rá bizonyos hibákra, kisebb titkokra, mert akkor sem lett volna hiteles, amit írok. Ő is ember, hibázhat, csak sokan nem kérdeztek még rá…Ő bízik bennem, én meg benne. Ilyen lett. Ha nem jó, úgyis tőle kapok ki először…😂🙄😂
Kósa András Race1.net
Nem tudok elég hálás lenni Pacsuta Attilának, ako sok száz képe nézett át, és figyelt az adatokra. Nélküle már elképzelhetetlen a cikksorozat! Birgés István a render képeket gyártotta futószalagon, nagyon köszönöm!
Kiemelt remek címlap fotónkat Peremicki Istvánnak köszönhetjük! www.pirirc.hu
A nem jelölt képeket köszönjük Peták Tibornak és Simon Tamásnak. De igénybe vettünk fotót Varga Tamástól, Kiss Sándortól, Szombati Robitól, Szalai Robitól, Tóth Istvántól, használtuk Tódori, Klíma, Csatos és a Kacsándi albumokat is. Köszönjük!
Szeptember 26-án, kedden megjelenő cikkünkben Szeleczky Tamás és Penderik ászló előtt tisztelgünk.
A cikksorozatban szereplő párosok névsorát alább láthatjátok, lilával a már megjelent írást jelöljük, a névre kattintva a cikket lehet elolvasni.
A párosok névsora:
| 1967,1969-1973,1975-1982,1985,1990. | Ferjáncz Attila | Zsembery Jenő/Iriczfalvi Ferenc/Tandari János |
| 1974 | Balatoni Mihály | Sándor István |
| 1983,1984 | Hideg János | Kecskeméti Zoltán/Bán Attila |
| 1986 | Németh László | Jójárt András |
| 1987,1988,1991-1994 | Ranga László | Dudás Mihály/Büki Ernő |
| 1989 | Selmeczi György | Jutassy József |
| 1995-1997,2000-2002,2005 | Ifj. Tóth János | Gergely Ferenc/Tóth Imre/Bahor Bea |
| 1998,1999 | Kiss Ferenc | Büki Ernő |
| 2003,2006,2007 | Benik Balázs | Somogyi Pál/Varga István |
| 2004 | Turi Tamás | Kerék istván |
| 2008 | Spitzmüller Csaba | Kazár Miklós |
| 2009 | Hadik András | Juhász István |
| 2010,2011 | Aschenbrenner György | Pikó Zsuzsa |
| 2012-2014 | Kazár Miklós | Ferencz Ramón/Szőke Tamás |
| 2015,2016 | Herczig Norbert | Bacigál Igor |
“N” csoport abszolút bajnokok
| 1988,1991,1993 | Oroszlán László | Oroszlán Tibor |
| 1989,1995 | Érdi Tibor | Borbély Zoltán/Varga István |
| 1987,1990 | Tóth Mihály | Járik László, Házi József |
| 1992 | Maksa Imre | Vass Norbert |
| 1994 | Gerencsér Tibor | Bathó Zoltán |
| 1996 | Szeleczky Tamás | Penderik László |
| 1997 | Vizin László | Gönczi László |
| 1998 | Hideg Krisztián | Tajnafői Péter |
| 1999 | Elek István | Iványi Sándor |
| 2000 | Tagai Tamás | Tagai Róbert |
| 2001,2002 | Aschenbrenner György | Koronczai Tibor/Földes Csaba |
| 2003,2004 | Spitzmüller Csaba | Harsányi Zsolt, Bahor Bea |
| 2005 | Szabó Gergely | Benics Kálmán |
| 2006 | Matics Mihály | Vinoczai Attila |
