Kétségtelen, hogy a magyar ralisport egyik megosztó személyiségéhez érkeztünk. Mikor elkezdtem ezt a részt előkészíteni cikksorozatunkban, azon gondolkodtam, hogy miért alakult ez így? Merthogy megosztó volt, ahhoz nem férhet kétség. Az ő személye volt valóban olyan, vagy azzá tették azáltal, hogy igazából soha nem fogadták be a többiek. És utóbbinak mi lehetett az oka, mert ez az állítás is megállja a helyét, a mai napig, talán kiderül ebből a visszaemlékezésből…
Mivel a kettőnk viszonya teljesen normális, ezért vettem a merészséget, és rákérdeztem pár dologra, és azt kell hogy mondjam, nagyon a lovat sem kellett ASI alá adni, egyből tolta, alig tudtam jegyzetelni… Mert Aschenbrenner György ilyen volt, ilyen most, és ilyen is marad…
“Amikor elkezdtem versenyezni, egy cél mindig a szemem előtt lebegett, hogy megmutassam, kellő alázattal, felkészüléssel, egy magyar pilóta is lehet gyors. Mert ennek igazából nem itt van az igazi megmérettetése, hanem külföldön. Itthon koronázzuk sorban a bajnokokat, majd kimennek a szomszédba, vagy netalán az ERC-re és én szégyellem magam, amennyit kapnak ott, percben… Szánalmas nem?” – adja meg az alaphangot a beszélgetésünknek ASI.
“Nézd meg, a bajnokunk elmegy az ERC-re és ugyan a helyezése csalóka, de kap 4-5 percet egy azonos autótól. A TOP10-es pilótáink kimennek a szomszédba, és annyit kapnak percben, mint ahányadikok itthon voltak abszolútban. Itt Ausztriában, érted? Most ez komoly? Mert szerintem nem az! Ez pontos képe a mai magyar ralipilóták többségéről. De hát nekik van pénzük erre. Ott van egy-két tehetségünk, és szegények álmodoznak egy jobb autóról, miközben az R5-ös mezőny jelentős része vakegér…” – mondja megállás nélkül.
“Na, mindegy. Szóval az volt a kérdés, hogy kezdtem…”- igen, bököm oda, de erre a hosszú válaszra sem volt időm, mert folytatta…
” Gyerekkoromban sokat jártam versenyekre, főleg a Farkasgyepű-Bakonybél gyorsaságit szerettem. Itt a haverokkal mértük az időt, így nem volt nehéz megállapítani, hogy csaltak akkor a sportbírók… Ott álltunk a vége felé, Janika jött jól, legalább 5-6 másodperccel jobbat, a táblára meg plusz 5 másodperc került… Most akkor mit mondjak?” – tartja fenn állítását továbbra is ASI, mikor visszakérdeztem.
“Később már nehezebb dolguk volt, mert jött a fotocella…
Na, mindegy, ettől még megszerettem a száguldást. A versenyzés hangulatát, csak a megfigyeléseimmel együtt tudtam, hogy esetleg mi várhat rám… Sokat nem tévedtem. De most miért hallgattam volna? Én, amikor bekerültem a mezőnybe és esetleg nyertem, és egyből gyanúsítgattak, meg kérdezték, mitől vagyok gyors, azt mondtam mindenkinek a szemébe, te vagy a lassú… Menjél gyorsabban. Megmondtam én mindenkinek! Ennyi.” – mosolygok most már, pedig ASI halálosan komolyan mondja, mint ahogy tette ezt akkor is.
“Ok, rátérünk a konkrétumokra…
Először gyorsulási és szlalomversenyekre jártam. A Rali2-be 1998-ba kerültem, egy Suzukival. Minden versenyt megnyertem, 1999-ben a Suzuki kupa nyertese is lettem. De tényleg nagy általánosságban azt mondhatom, 20-ból 19-et behúztam, megnyertük. Percze Nándival következő évben már egy bérelt “A”-s Suzukival mentünk. Ezzel megnyertük a bajnokságot. Persze, hogy jöttek, hogy ez is csalós autó volt…” – mondja ASI, majd beavat minket a részletekbe.
“A kocsit a Magyar Suzuki cég bérelte nekünk egy osztrák csapattól. A szerződéseben benne volt, ha műszaki szabálytalanságok miatt kizárnak minket, nem kell a bérleti díjat kifizetni. Nos, minden verseny után keményen ellenőriztek minket, mert ugye győztünk, de még erre is rátettek egy lapáttal, már akkor… Kétszer köbölték az autót, és hadd ne soroljam tovább… Teljesen szabályos motor volt benne. Akkor most mit mondjak, ennyi év után?” – zárja ezt a korszakot ASI.
Aztán vezetem fel a következő esztendőt a 2001-es évet, hisz akkor ült először Mitsubishibe. De ő a nem a megszokott visszaemlékezéssel vezeti fel a váltást. “Tudod, én mindig azt mondtam, hogy az a versenyző aki akkor, meg most is azzal jön, hogy az autót meg kell szokni, meg bele kell jönni, azokból soha nem lesz autóversenyző. Most sem! Ezt a sok süket dumát, miközben már a második, vagy harmadik versenyét tudja le, ugyanazzal a kocsival. Áhh, én ezeket nem tartom senkinek. Arra van eszük, hogy magyarázkodjanak, meg ha van pénzük, inkább azért fizetnek, hogy valamelyik gyors ne legyen… “ – vezeti fel ASI tőle teljesen természetes módon a kategória váltását.
“Mivel magammal szemben is ugyanilyen véleménnyel vagyok, ezért nyilván a váltás után egyből bizonyítani akartam magamnak, és a mezőnynek is, hogy elboldogulok egy Mitsubishivel is. És mindent megtettem azért, hogy a kocsit időben megismerjem, és a hozzávaló gumikat, ezáltal a mozgását, és nem a versenyen találkozni először ezekkel a dolgokkal. Már úgy akartam odamenni, hogy a lehető legjobbat nyújtsam vele.” – meséli őszintén, ami nyilván összecseng a legendás felkészüléseivel. Mindjárt rákérdezek egyre, hogy a gumikat valóban otthon, kézzel modellezve, elemezve ismerte meg?
“Vizsgálgattam őket… Persze hogy megnéztem, melyik mit tud. Ezért aztán később jöttek olyan húzásaim, amikor mások ettől a fejüket fogták, igaz utána a beíróban is… Valóban raktam úgy fel gumikat, hogy teljesen más márka, teljesen más keveréke volt elől, mint hátul… És működött a dolog. Aztán szépen kezdték átvenni páran. Igen, igaz, hogy én mentem úgy murva gumikkal először, hogy bebizonyítottam, hogy a kopottabbal gyorsabban lehet menni, mint a “vadiúj” változatával… Hogy ezekre rájöjjél, tenni is kellett érte… “ – mondja ASI.
“Szóval 2001-ben éles csatákat vívtunk a bajnoki címért. Tagaiék, Oroszlánék, Hidegék, Vizinék voltak a közvetlen ellenfelek azt hiszem. Tagaiék biztos, mert mi fosztottuk meg őket az előző évi bajnoki címük után a duplázástól. Ott is ment az óvás, kizárás színjáték, oda-vissza, de mégis mi lettünk bajnokok. Az utolsó zempléni futamon mi nyertünk és ezzel az N-es bajnoki címet is. Kicsit ment még utána a herce-hurca, de maradt a pályán elért eredmény.” – idézi vissza ASI.
(A bajnoki címet ASI Koronczai Tiborral nyerte. KOTI is megkapta a lehetőséget a szereplésre, és telefonszámán többször kerestük, üzentünk, de a kapcsolatfelvétel sajnos nem sikerült – a szerző)
Aztán folytattuk ASI-val, aki kocsiban utazva adta az interjút, éppen lovagolni indult. Nem kertelt magánéletével sem. “Szeretem az életet, ez kétségtelen. De nem a fővárosban, hanem mellette, vidéken élek, több hektáros területen. Nyugalom, csend, tó. Most éppen lovagolni megyek, ahogy mondtam. Jó fizikumban vagyok, sokkal jobban, mint kortársaim. De őszintén megvallva, nem vágyom vissza, nyilván kapok ilyen kérdéseket is. Most nézd meg , mi van. Mindenki a pénzt hajkurássza, nyúlják le egymás szponzorait. Aki igazságtalan, az jobban boldogul. Aki meg tényleg komoly hátteret tud megteremteni, az meg csinálja a hülyeséget, és ettől azt hiszi, mindent megtehet. Ez nekem nem hiányzik…” – fogalmaz tömören, velősen ASI.
“Imádom a természetet, az állatokat. Mezőgazdász vagyok, tehát nem idegen tőlem ez a közeg. Inkább lovagolok. Talán egy dolog lenne, amit kipróbálnék, ha úgy döntök, visszatérek. Ez akkor mindenképpen a ralikrossz lenne. Ezek az 500 lóerős autók már versenygépek, na ez tetszik. Segítek is Kárai Tominak, tehát eléggé testközelben mozgok. Mentem is többször a kocsijával, és megkapó érzés, nem mondom. De ha mennék, akkor sem itthon… Ez csak rajtam múlik, de egyelőre maradnak azok a lovak, akik már várnak az istállóban.” – mondja nevetve ASI.
“Visszatérve kronológiailag a következő évben Percze Nándival és Földesi Csabival mentem. Az újabb bajnoki címet velük szereztem. Pedig az autó nem volt valami nagy szám. Csukovicstól vettem a Mitsubishi EVO V-öt, de nem egy jó állapotú paripa volt. De így is bezsebeltük a címet. Ezt majd a srácok bővebben elmesélik. Nándival éppen tegnap beszéltem, napi kapcsolatban vagyunk azóta is.” – tudatja velünk a bajnok. Nos, így is teszünk, itt adunk szót Percze Nándinak, aki nem kevés kilométert bírt ki ASI mellett már a kezdetektől…
“Én 1995-ben ismertem meg őt. Egymás ellen versenyeztük a szlalomban. Nagyon jó hangulatú összejövetelek voltak ezek. Így lett ellenfélből az egyik legjobb barát ASI. 1997-ben már együtt mentünk hét versenyt a Suzukival, meg Radóné Peugeot autójával. Radó Pisti látta, hogy csak fejtörést fogunk neki okozni, ezért aztán segített nekünk inkább egy Suzukihoz jutni… Utána jött a Suzuki kupa, ahol elsők lettünk.” – kezd bele Nándi az élményekbe.
“Bár az egyik címünk kicsit veszélyben forgott Pécsett. Történt, hogy a menetlevél egyszer csak eltűnt. Na, mondom ilyen amatőr hibát. Már éppen indultunk kiállni, amikor kiesett a lábamhoz. Ugyanis előtte felraktam a műszerfalra, de beesett az és a kesztyűtartó közé… Kis késéssel, de megérkeztünk a beíróba, aztán megnyertük hátrányból is a versenyt. Következő évben, meg az N/1-es kategóriát, meg a Suzuki kupát is. Aztán jött a bérelt osztrák autó. Tényleg úgy volt a megállapodás Zellhoferrel, hogy nem fizetünk, ha a kocsin kifogást találnak a technikai ellenőrzések során. És ez így is volt, emlékszem egy 136 lóerős autóról beszélünk.” – erősíti meg Nándi, amit ASI is elmondott.
“Utána nem velem ment ASI, nekem nem mindig volt jó, de 2002-ben is szerepeltünk egy-két futamon, aztán az “A”-s Mitsubishivel már velem lett bajnok az “A” csoportban 2003-ban. A Következő évben meg az oszlopnak vitt… Emlékezetes baleset volt, sokan láthattátok, hisz volt belső felvételünk róla. Hatalmas csattanás volt, inkább a lassulás volt hirtelen. A májam elrepedt, a kocsi alja mögöttem is még hullámos volt. De ebből is látszik, hogy egy nagyon jól megépített profi autóról beszélünk.” – idézi fel a töréstesztet Nándi.
“2006-ban visszaültem mellé. Akkor meg a Lőtéren előztük Angyalfi Karcsit… Szintén emlékezetes eset volt. Azt kell hogy mondjam, kerestük a bajt. Rendesen fel voltunk tüzelve, az ellenfelek által is, és ASI nagyon akarta nyomni. Ott úgy döntött előzni fog. Az első lövészárkot még átrepültük, de a másikat telibe kaptuk, amitől aztán jöttek a hosszanti bukfencek. Nem volt kicsi esés, de komolyabb sérülések nélkül megúsztuk.” – emlékezik vissza Nándi.
“Mondhatni én már gyakorlott balesetező voltam. Így tudtam pontosan, hogy utána nem kell azonnal ugrálni, és nagyfiúnak lenni. Bent voltunk a kórházban, én nyugodtan feküdtem, de ASI nem. Pedig a traumát, amit a baleset okozott, csak így lehet kipihenni. ASI nem nyugodott, kiment a WC-re, na ott össze is esett, és jól beverte a fejét, úgy kellett összevarrni. Jót nevettem, mert engem másnap kiengedtek, őt nem, a WC-s baleset miatt maradnia kellett… Én másnap visszamentem versenyt nézni, ő meg az öltéseivel maradt bent, amit nem is a kocsiban szerzett…“ – nevet jókat Nándi.
“ASI-val a mai napig tartom a kapcsolatot. Pedig sokat veszekedtünk a versenyautóban. De elfogadtam őt a hibáival együtt, mint ahogy ő is engem. És végül is ezért tudtunk jól együtt dolgozni. Mi nem voltunk dörzsölködős fiúk, de azáltal nem is voltunk egyenlőek. Nem tekintettek minket annak. Mi is jártunk tiltott pályát járni, de sem többet, se nem kevesebbet, mint a többiek. Mégis minket találtak meg mindig, még a mosolygós fiúk csak sunnyogtak…” – mondja el véleményét Nándi.
“Mindenfélével gyanúsítottak minket. De tudtuk, hogy nem csalunk, és ezt állítom most is. Én erre azt mondtam mindig, ha a kocsi 10 lóerővel több, akkor is el kell tudni vezetni, egyébként meg hol volt egy WRC-hez képest?! Mégis szorongattuk, és vertük őket. ASI nem volt akkora tehetség, mint egy Turi Tomi, de a legszorgalmasabb versenyző volt akkor. Most egyet látok ilyent a mezőnyben, és ennek biztos örülni fogsz. Meg is mondtam neki most Egerben, hogy a példaképem. Ő pedig a Szauer Gergő. Egy korábbi Szilveszter ralira való felkészülésnél a belsőit használtam, és a versenyen is segített. Elképesztően jól tudja a pályákat, és ez nagyon tetszik benne.” – fogadom Nánditól Gergő helyett is az elismerő szavakat.
“Négy magyar abszolút bajnoknak diktálhattam. ASI mellett, Benikkel, Kazárral és Turival is mentem. De ASI volt a legfelkészültebb a szorgalma miatt. Egy komplex felmérésnél, ahol a fizikai dolgok mellett, egyéb szempontokat, mint például a reakció stb. vizsgáltak, és engem hoztak ki a legjobb navigátornak. Én erre azt mondom, lehet hogy jó voltam, de én ezt Pikó Zsuzsira ruháznám. Nekem ő volt a legjobb. Elképesztő teljesítményt nyújtott utánam ASU mellett.” – fejezzük be Nándival a visszaemlékezést.
Folytatás holnap, azaz kedden!
Fő fotónk Daniel Hlinka képe. Minden fotós kollégának köszönjük a képeket!
