Végre összejött a kapcsolat Istvánnal. És semmilyen külföldi út, eltűnés nem volt oka a csúszásnak, hanem egyszerűen egy telefonszám egyik száma. A hatost valaki nyolcasnak nézte… Ő is, meg én is bőszen ezt a számot hívogattuk napokon keresztül. Már kezdtünk aggódni, besértődni, hogy Bense István sem őt, sem engem nem hív vissza…😗Mindenkit bevontunk, hogy megtaláljuk, és közben azon gondolkodtunk mi lehet az oka, hisz István egy igazi úriember, ő nem tenne ilyent.🙄 Végre, ahogy István néha teszi, feljött a Race1.net oldalára, és látta a szavazás eredményét, és végre itt a közösségi oldalon létrejött a kapcsolat, aztán kiderült minden. Jó szándékú, csupaszív segítőm is, aki elütötte a számot, csapágyasra tárcsázta a telefonját, így nem árulom el, hogy Vojcsik Golyó volt az….😂😂😂 Bocsi Golyó, ezt nem hagyhattam ki!😍
Akkor kezdjük, hogy időben pótoljuk, és tudjuk meg mi lett Bense Istvánnal. Azzal a pilótával, aki pokolian gyors volt, de mindezt tudatosan tette. István mérnök emberként úgy közlekedett a pályákon, hogy pontosan tudta, mit miért csinál, és az autó ott akkor, miért viselkedik úgy. Kortársai között István egy igazi számítógép volt, látva a pályán pedig olyan szimulátoros érzése volt az embernek. Hogy ennél tökéletsebben, és gyorsabban, mintha nem is lehetne menni. Mire belevágtunk a múlt felidézésébe, már több táblázat is érkezett tőle e-mail-ben a segítségemre. Na, ilyen ember Bense István.
Kezdjük teljesen az elején, mert nagyon aranyos a sztori.“Igen, a családban, és a környezetemben senki nem volt érintett az autósportban. Egészen más történet az, ami engem megfogott. Úgy tizennégy esztendős lehettem, amikor már az ágyban voltam, de nem tudtam aludni. Ott laktunk a Nagyrét környékén a II. kerülteben, ami ugye ilyen peremkerület volt. Hallottam éjjel valami autós zajokat. Mondom, megnézem mi ez. Kimentem pizsamában, de a hangok nem közvetlen közel voltak, de jól hallhatóak. Na, én úgy ahogy voltam, addig mentem míg fel nem fedeztem a forrás helyét. Éppen akkor onnan rajtolt a Cordatic rali. Én meg pizsamában, éjszak ott álltam a szakasz rajtjánál, és néztem, ahogy Ferjáncz a 8-as Gordinivel, meg a többiek, hogy indulnak el. Itt eldőlt minden, szerelem első látásra volt…” – meséli az aranyos történetet István.
“Egyértelmű volt, hogy olyan foglalkozást választok, ami az autósporttal összefüggésbe hozható. Érettségi után elmentem autószerelőnek, később pedig Győrben tanultam. Diplomámat 1983-ban szereztem a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. Így teljesen biztosítva volt, hogy valahol az autók körül, és az autósportban tevékenykedem, sőt hasznosíthatom majd azt, amit tanultam. Így is lett…” -utal a céltudatosságra István.
“Jogosítványt korengedménnyel szereztem 1973-ban, és nem sokkal később már illegális módon fitogtattam a tudásomat. El-el kötöttem édesapám autóját. Ilyen-olyan indokokkal el is kértem, de soha nem azért, amit otthon mondtam. Így volt amikor a VW Bogárral titokban indultam a Mátra kupán. Le is buktam, nem tagadhattam, mivel a társammal etapon felborultunk… Elkeverte a papírokat, ott kevert a kocsiban, hogy hol a papírok, merre menjünk, én is azzal voltam elfoglalva, és már borultunk is… Otthon nem volt egy könnyű történet, hogy ezt beadjam apámnak.” – nevetünk Istvánnal.
“Viszont 1983-tól komolyan elkezdtem a versenyzést. A szlalommal, és persze, hogy apám kocsijával, egy 1500-as Zsigulival. Szerettem a versenyeket, mert itt aztán a futóműről pontos információim lettek. A tempó nyilván nem volt nagy, viszont az autó stabilitásáról, meg úttartásáról itt alapismereteket lehetett szerezni. Emlékszem bejutottam az országos döntőbe. Békéscsabán volt a mindent eldöntő forduló. El sem akartam menni, de aztán rábeszéltek. Végül 21 századdal kaptam ki, így második lettem a bajnokságban. Szüleim, főleg édesapám annyira nem örült ebbéli sikereimnek, több okból is… De sajnos pont ebben az időszakban mindkettejüket egy éven belül elvesztettem, így egyedül dönthettem a dolgaimról a továbbikban…” – emlékezik vissza István. Nyilván nem így képzelte, hogy szabad útja legyen a következőkben a rali irányába.
“Bizony nem. Egy kollégámmal, aki mellettem dolgozott egy másik helyen, jól összebarátkoztam. Látta rajtam, hogy menyire akarom ezt a versenyzést, és milyen energiákat fektetek bele. Pénzem persze nem volt rá, így a továbblépés esélye nem nagyon körvonalazódott. Egészen addig, amíg Biró Andris nem mondta, hogy van egy kereklámpás Zsigulija, és építsünk belőle raliautót. Több sem kellett, és a ’84-es Porán rali a túrások között már mi is ott voltunk. Elképesztően éles versenyek voltak, a kategóriánkban 40-45 nevezővel. Olyan nevek voltak, mint Varga “Cigány” Zoli, Vojcsik “Golyó”, Bögös Sanyi, a kisebbik Havasi és sorolhatnám még” – sorolja Bense István.
“Az elején gumira alig volt pénzünk. Képzeld el, vágott téli gumikkal mentünk. Volt, hogy annyira elmelegedett, hogy a stopban túlmentem, úgy kellett gyalog visszafutni a beíróba…Aztán később hozzájutottam használt, Németországból behozott abroncsokhoz. Így került Uniroyal, meg semmire nem jó Barum gumi a birtokomba, de én büszkén használtam életem első nyugati kerekeit. Egészen más is volt, gyorsultam velük, ezzel arányosan meg estem is…” – nevet István a kezdeteken.
“De nemcsak a gumikba kellett beletanulni. Hanem úgy az egészbe, közte a tájékozódásba, navigálásba is. Ebben az évben a Mecsek ralin rendesen elkeveredtünk, szó szerint eltévedtünk etapon. Ugye együtt ment a mi másodosztályú mezőnyünk, meg a rali I., és mi a “nagyok” útvonalára tévedtünk… Elindult a régi hatoson Pest felé, amikor Hird után belefutottunk a traffipaxba. El is vették a menetlevelünket, de legalább tudtuk, hiába jöttünk erre, a mi mezőnyünk homlokegyenest a másik irányba tartott…” – eleveníti fel jó hangulatban pécsi élményeit István.
“De a következő esztendő már kárpótolt mindenben. Sorra nyertük a versenyeket, ás az utolsó futam előtt úgy álltunk a rali II.-ben, hogy a záró miskolci verseny előtt elég lett volna egy hatodik hely is az abszolút bajnoki címhez. A többiek erősen is kezdtek, de éppen ebből kifolyólag potyogtak is szépen. A vége az lett, hogy a húzós, de biztonságos menettel is nyerni tudtunk a Bükkben. Gábe Zoli és Gergely Ferenc lett éves összesítésben a második.” – jutunk az első bajnoki címhez Istvánnal.
“Ilyenkor automatikus megnyílt az út a rali I. felé, de ahol én mentem az AFIT-nál, ott ebben hathatósan nem tudtak támogatni. Nagyjából bele is törődtem a dolgokba, amikor a munkahelyemen egyszer csörgött a telefon. A Budapesti Volánból hívtak, hogy jöjjek be két nap múlva, mert szeretnének leigazolni. Nem is hittem a fülemnek előre. Ott az előző év nem igazán sikerült fényesen, és elég nagy személyi változásokat hatottak végre, jó pár hely felszabadult. Így ért a megtiszteltetés, hogy odakerülhettem. Az autót vittem magammal, amiből egy Gr. “A”-as 1300-as autó épült. Az egyesület állta a versenyeztetést, tehát költségek, gumik, szállás, ami akkor nekem a mennyet jelentette. Egy kategóriába kerültem az akkori bajnokkal Hutter Ivánnal. Egy egyesület, egy kategória, szép kihívás volt…” – merülünk bele Istvánnal.
“Az első versenyeken gyorsabb volt nálam, de Veszprémben már adtuk egymásnak rendesen. Hol én adtam húszat, hol ő adott nekem. De összesítésben mindig egy-két másodperc volt közöttünk a végén. A verseny végén meg az én javamra dőlt el minden, pedig a barátnőmtől tudtam, hogy az egyesület vezetése beleakart szólni, hogy Iván nyerjen, de végül nem tették… Aztán a dupla szorzós Salgó ralin műszaki hibánk volt, és ezzel elúszott minden, de így is büszke vagyok arra, hogy első évemben az Iván és Budai Béla mögött harmadik lettem. És azt képzeld el, hogy nagy abszolútban meg hatodik! Azért akkor a rengeteg VFTS között ez szép eredmény volt, amire nagyon büszke vagyok!” – böngésszük együtt az István által készített táblázatot.
“Aztán a ’87-es év vitt mindent. Pályafutásom legeredményesebb esztendője volt. Megkaptam első állami autómat. Ez is egy Gr.”A”-s 1300-as Lada volt. És legyőztem nagy harc árán csapattársamat Hutter Ivánt. Nagyon boldog voltam. Így nézett ki az A/9 géposztály végeredménye. 1. Bense – Szalai 2. Hutter – Kedves 3. Turi – Ajtay. Jó kis névsor nem? Az “A” csoport abszolút címét is bezsebeltem. Ott közém és Iván közé a második helyre az Ivánszki- Bakó kettős ékelődött, nagy abszolútban év végén pedig a hetedik lettem. Azt hiszem az akkor kiegyenlített mezőnyben, és ilyen nevek között ez egy sikeres év volt” – értünk egyet Istvánnal.
“Nem akarok telhetetlennek tűnni, de ez lehetett volna még jobb is, mert itt van egy sztorim. Ugyanis a Veszprém ralin a Budai Béla – Bán Attila kettős mögött nagy abszolútban másodikok lettünk. Azonban verseny közben valóban volt egy kis malőr. Itt még Tihanyból átkompoztunk a déli partra pár gyorsasági miatt. Nos, mi a parton vezető úton közelítettük meg, sok társammal a tihanyi kikötőt, nem északról. Volt egy időellenőrző, de azt végül a két út kereszteződése előtt 30 méterrel rakták be, nem a kikötőnél, így viszont a mi útvonalunkon, vagy szemből, vagy tolatva tudtuk volna megközelíteni. Nos, egyik sem szabályos, így kis felderítő munka után a fák, bokrok mögött találtunk egy gyalogösvényt, ahol többed magunkkal visszamentünk, és szemből megérkeztük az időellenőrzőre. Hallottak a bírók hangokat, de látni nem láttak semmit… De a verseny végén a Testület behívott minket, meghallgattak, és végül kizártak többed magammal. Nos, ha a pályán elért eredmény maradt volna, év végén abszolút negyedik vagyok a bajnokságban…” -adta közre a tényeket Bense István, ami azért az 1300-as Ladával nem kis eredmény lett volna.
“Ment a szekér, és 1988-ban is, ismét ebben a kategóriában indultam. Azt ne kérdezd, hogy egy bajnoki cím után, miért nem ülhettem nagyobb autóba… Maradjunk annyiban a Volán vezetése úgy látta, hogy minden autón a megfelelő ember ül, így maradtam az A/9-ben. Ahol azért ádáz csatákat vívtunk. Mert az évekkel korábban pályaversenyen megismert pécsi Porth Gábor, no meg Turi Tamás egyre jobban bontogatták a szárnyaikat. Nagyon jókat meccseltünk.”
“Végül az A/9 sorrendje így alakult év végére. 1. Bense – Szalai 2. Porth – Mohácsi 3. Turi – Ajtay. Nem rossz szerintem… És arra is nagyon büszke vagyok, hogy az “A” csoport abszolútban második lettem, egy bizonyos Ranga László – Dudás Mihály – Audi Quattro trió mögött…Ez sem mutat rosszul, máig becsben őrzöm ezeket a trófeákat.” – értek egyet Istvánnal. Itt jegyezném meg, amikor Bense István nevét beraktam szavazásra a négy jelölt közé, sejtettem, hogy sokan majd nem tudják őt hova sorolni. Nos, talán már értitek, hogy miért nyerte a szavazást…
“A ’89-es év két malőr számlájára írható. Nem akarok senkit untatni a műszaki részletekkel, de az igazság az, hogy rosszul választottam tengelyt a kocsiba, és több műszaki hibám is volt az év során. Nem jól döntöttem, hogy milyen köszörült tengelyt használjak, és ez végül nem sült el jól. A kocsi a Budapest ralin is cserben hagyott, pedig mit variáltam előtte. Állandóan állítgattam, de nem mentem semmire vele, mint ahogy a Mecsek rali sem, ahol megállt a magyarhertelendi gyorson. Így ez most nem jött össze, Porth Gabi lett a bajnok, Turi Tomi a második előttem. De ami a nagyobb tragédia volt számomra ebben az esztendőben, év végén teljesen váratlanul megszűnt a Budapesti Volán…”– ami bizony nagy érvágást jelentett Bense István pályafutásában.
“Tagadhatatlanul. Már megígérték a Gr.”A”-s 1600-as autót de sajnos nem lett belőle semmi. Eléggé mellbe vágott a hír. Aztán valahogy csak lett folytatás. Az Elton Varázs Garázs SE-től hívtak. Adódott a lehetőség, hogy ebben az egyesületben folytassam. De még korábbra kell ezért visszanyúlnom. Mert kipróbálhattam egy Renault 5 turbó “N” csoportos autót. nagyon tetszett, kis aranyos jószág volt. De nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Viszont a megkeresés után igen, mert az autó kibelezve, összetörve Újpesten állt, és volt rá 650 000 forint, hogy rendbe hozzuk, és versenyezhessünk vele. Nos, megcsináltuk a csodát. El tudtunk indulni.” – idézi fel a váltás történetét István.
“De volt baja elég a kocsinak, kellett volna bele egy új turbó, de pénzünk nem volt rá. Ezért aztán versenyről, versenyre hegesztettük a turbót, hogy ne fújjon ki és legyen teljesítménye a kocsinak. Még így is értem el vele számottevő eredményt, hisz Veszprémben abszolút negyedik, míg a Mecseken abszolút hetedik helyet értünk el vele. Pécsett már szinte nulla volt a verseny vége felé a turbónyomás, de még így is alig vertek meg a Kövesdán Andrásék a Lanciával. Jó móka volt, persze senki nem hitte el, hogy az elért eredmény ellenére ilyen műszaki gondokkal kellett végig versenyeznem” – meséli büszkén Bense István.
“Aztán felcsillant a remény ismét. Már Belgiumban tréleren volt egy ugyanilyen, csak profin összerakott R5 turbó. Ezzel a kocsival már nagyobb eséllyel vettük volna fel a küzdelmet 1991-ben. Bele is éltem magam a lehetőségbe, amikor kaptam egy telefont, hogy mégsem jött össze a pénz, szóljak ki, hogy ne induljanak el a kocsival. Ez volt az uolsó lehetőségem, ez nem jött össze, így ki kellett vonulnom a raliból. Egy hattyúdalom azért volt még ’91-ben a Mecsek ralin indulhattam egy Gr.”A”-s Ladával. Szedett-vedett kocsi volt, de én kinyomtam a szemét. Pont arra volt jó, hogy Koch mögött második legyek, az ő profi autóját ezzel nem lehetett utolérni. Azért még utoljára megmutattam, mit tudok, de lehetőséghez utána már nem jutottam.” – jegyzi meg szomorúan Bense István.
István ralis pályafutásával párhuzamosan, azért a pályaversenyeken is vitézkedett. Azt mondja, az nem volt kihívás, unalmas volt, néha majdnem bealudt verseny közben. De a csapatverseny miatt indult a Budapesti Volán színeiben, és háromszor magyar bajnok lett, mint ahogy egyéniben is. Azt mondja arra jó volt, hogy az aszfalton íveket tanuljon autózni, féktávokat jól bemérni, pontosságot tanulni. Másra nem igazán, az edzésekkel együtt a négy felfutás őt nem elégítette ki, a rali közelébe sem érhet ez a szakág, állítja a mai napig. Neki azért hihetünk, hisz mindkét területen magyar bajnok versenyzővel beszélgetünk.
Aztán négy év kihagyás után jött még egy lehetőség. Akkor már a második szezonját kezdő Opel Astra kupában jutott egy autóhoz. Az Opel Gombos két kocsival nevezett és Domján Kázmér mellett Bense István kapta a másik autót. “Nem volt olyan rossz. A Hunagroringen jó kis tülekedések voltak, még a saját csapattársam is belém kötött, így a viszonyunk rányomta az egész szezonra bélyegét. Ebben a sorozatban a barátom volt a király, hisz Porth gabi az öt szezonból négyet megnyert, egyen pedig második lett. Én végén hatodik lettem. Így alakult a sorrend. Itt nyert Bakos András a Porth Gabi előtt. Utána sorrendben Él István, Turén Frigyes és Turi Tomi voltak előttem. Nem gondolnám hogy rossz eredmény négy év kihagyás után… Főleg úgy, hogy az összes kocsit össze-vissza buherálták, ezek csak papíron voltak egyformák. Aztán a szezon végén kirúgtak innen, de krokodil könnyeket nem hullajtottam, a rali miatt annál inkább.” – vallja be őszintén István.
“Sokáig reménykedtem, hogy még adódik lehetőség. A tüzet is éreztem magamban, úgy ötven éves koromig. Most már hatvanegy vagyok, és belenyugodtam, hogy így alakult. Nem vagyok megkeseredett, hisz azért szépe eredményeket értem el, és már nem foglalkozom azzal, hogy mi lett volna, ha…Aktív szurkoló lettem, járok versenyekre. Rengeteg pályatársammal tartom a kapcsolatot. Köztük a legjobban tán egykori ellenfelemmel Porth Gabival, hetente beszélünk, és most Pécsett is találkozunk. De Golyóval, Lipták Sanyival, Turi Tomival és sorolhatnám, vannak összejöveteleink.” – meséli boldogan István.
“Nagyon megtisztelő volt, hogy rám szavaztak a legtöbben, és ezt őszintén szeretném megköszönni. Nagy elismerés volt ez a számomra, hogy kíváncsiak voltak rám, hogy egyáltalán még emlékeznek a pályán nyújtott teljesítményemre. Éppen ezért kérlek, hogy hadd fejezzem ki a hálámat azon személyek felé, akik nélkül én ezeket az eredményeket soha nem értem volna el. A mai napig a szívemben őrzőm Bélteki Sándor, Kádár József, Sebestyén Sándor, Eötvös Ferenc, Szlifka Pál és Zentai Gábor önzetlen segítségét. Szinte mindenkivel tartom most is a kapcsolatot” – fejezzük be Istvánnal.
Igen, nincs a sportban, mint az életben sem a “mi lett volna ha…” történeteknek jelentőségük. De, talán Istvánnál én igazán kíváncsi lettem volna mégis egy olyan történetre is. Ezzel a kézzel, szakmai alázattal, mérnöki tudással, gyorsasággal egy jobb autóban csodát láthattunk volna. Ezt nem csak én állítom, a társai is… Néha, bizonyos korszakokban sokat vesztett a magyar rali. Bense Istvánnal mindenképpen, hogy nem adódott lehetősége az abszolút címért egy jobb autóval harcolnia… Remélem, a Race1.net olvasói viszont nyertek azzal, hogy megtudták Bense Istvánról, hogy ki volt ő és “Mi lett vele?”
Kósa András Race1.net
Köszönöm Pacsuta Attilának, hogy ő is átütemezte munkarendjét, hogy ezt a cikket be tudjuk pótolni.
A nem jelölt képek Peták Tibor és Simon Tamás albumából lettek felhasználva. Köszönjük szépen!
