Mi lett vele? 3. rész – Vojcsik “Golyó” Ferenc

Cikksorozatunk harmadik részében a mai napig igen népszerű miskolci versenyzővel beszélgettünk Vojcsik “Golyó” Ferenccel, mert a Race1.net olvasói közül ő rá szavaztak a legtöbben. És ezért, a már hatvanon túli pilóta igen hálás volt, mert ennek adta kifejezését a beszélgetésünk elején…😍

“Annyira jól esett. Máshonnan értesültem, hogy van ez a szavazás, persze utána figyeltem, és örömmel töltött el, hogy nyertem. Tudod minden győzelem fontos, most már a lelkemnek is, mert így kapok visszaigazolást arra, hogy jó dolgokat is csináltam az életben, és erre még most is így emlékeznek, és hálásak a szurkolók. Fantasztikus volt a másik három ember is, akivel együtt szavaztattatok, Budai Béla, Lajta Zsolt és Horner “Bubu”…” – meséli egy szuszra Golyó. Örömmel veszem a telefonban, hogy a habitusa a régi. Mert aki nem tudná, volt tizennégy nap az életében , amikor senki nem tudta, hogy merre indul el… Visszajön, vagy elmegy. Két hét kómában, de erről majd később.

“Annyira büszke vagyok arra, hogy tavaly bekerültem Miskolc Aranykönyvébe. Elismerték ezzel, hogy méltó módon képviseltem Miskolcot, bárhol jártam, és versenyző teljesítményemmel öregbítettem a város jó hírnevét. A zsúfolásig megtelt Miskolci Nemzeti Színházban vehettem át az ezért járó Gálffy Ignác életműdíjat. És ami még nagyon meghatott, hogy ezért személyesen jött el a helyszínre, a díjátadóra Oláh Gyárfás az MNASZ elnöke is. Ez nekem így együtt mindennél többet jelentett, na ezekért a pillanatokért volt érdemes csinálni…” – mondja most is nagyon meghatódottan ez a bohém, de nagyon szeretni való miskolci kedvenc… De, hogy is jutott el idáig, hogy hatvan évesen ilyen elismerésben részesüljön. A legelejéről kezdjük, kalandok sora következik.

“Motorozással kezdtem… Először az utcán, aztán később versenyszerűen is. Tudod itt Miskolc környékén baromi jó útszakaszok vannak. Na, nem tudsz olyant mondani, amelyiket ne ismerném négyzetcentiméter pontosan, annyit mentem rajtuk, mondom először motorral. Hetvenes évek közepéről beszélünk. estére mindig összerántottam a bandát, mentünk csajozni, meg csapatni a Bükkbe. Nagyon élveztük, tudod fiatalság, bohémság…” – mondja nevetve Golyó.

“Már ismertek a rendőrök is, azért néha bemutattam pár dolgot a belvárosban, produkáltam magam rendesen. És persze volt kis affér, kis menekülés, kis perecelések, ami ezzel járt akkor…Úgy tizenhét évesen már az autó is érdekelt, főleg apámé, amit párszor elkötöttem. Aztán volt lebukás is, nem mertem hazamenni, majd egy hétig, mire üzent a fater térjek haza… Nem fog felakasztani…”

“Jött a katonaság. Igazából jót tett nekem. Itt voltam Miskolcon sorkatona,  sofőr lettem, az ezredest hordtam mindenhova. Ez némi szabadságot jelentett, mentünk mindenfelé az országban. Megautóztattam párszor, de jóban voltam vele nagyon. Ha emlékszel, akkor volt a zsanai gázkitörés. Nos, oda hordtam őket jó párszor, mire sikeresen elfojtották. Utána vezérőrnagy lett. Azért jó volt egy ekkora rangú embert hozni-vinni. Nem is volt sok gond, ha néha áthágtuk a közlekedési szabályokat…” – következik logikusan, hisz a kor velejárója volt anno Magyarországon, a “kiváltság” intézménye…De hagyjuk is ezt.

“Így van, leszerelés után egyből az autók felé orientálódtam. Ilyen próbatételeken indultam először, meg szlalomversenyeken. Először egy Trabanttal. Az volt nekem, de nem azzal tudtam indulni, ugyanis már gyakorlás közben fejre raktam. na mondom ezt az égést! Én a közismert Golyó ekkora bakit csináltam… Ne félj, próbáltam takargatni a roncsot, de aztán mindenki rajtam röhögött, de utána szorítottak értem a túraversenyeken.” – idézi fel nevetve, kis hiúságot is belevéve a történetbe.

“De nem biztos, hogy én estem itt a legnagyobbat Trabival. Nézd meg, hogy megy most Hadik Andris a Ford R5-tel, de kérdezd majd meg tőle, mekkorát esett is Trabanttal, a későbbi spanommal Rózsa Sanyival??? 😂Szóval voltak itt nagy perecelések. Benne volt persze, mert nyomtuk, főleg, ha leesett a hó. Már rántottam is össze a brancsot és mentünk fel a hegyre. Olyan srácokkal nyomtuk, mint Havasi Tomi, Turi Tomi, Turi Laci… Volt ám névsor rendesen. Acél Stomil felugrott a kocsira, és hadd szóljon. Aztán ha beestünk, legyalogoltunk még éjszaka, hogy szerezzünk autómentőt, hogy reggel már senki ne lássa, mit műveltünk éjszaka…” – ecseteli még most is oly lelkesen, így hatvanon túl Golyó, mintha tegnap lett volna…

“Ilyen amatőr versenyekkel kezdtem. Volt gyors is a bükkszentkereszti út, már akkor is. Soha nem felejtem, én ott álltam egy utcai Zsigulival, amikor megjött Horner Bubu a becsövezett Zsigulijával. Pillogtam ám, mondom nekem mikor lesz ilyenem… Aztán a gyorson nem ez számított, hogy volt e benne cső, vagy sem…De nem sokkal később, 1982-ben megcsináltunk egy leharcolt Zsigulit. Saját kezünkkel, a haverokkal varázsoltunk belőle bukócsöves gépet, és indultam vele a Túra bajnokságban.” – jelöli meg az első hivatalos versenyzési időszakot Golyó.

“Két évet nyomtam itt, és az elején, elég jó eredményeket hozva. Mert ugye csak az kerülhetett fel az első osztályba, aki ott volt a túra elejében. Nos, én így kerültem a Lapkiadó SE-hez, ahol már 1984-ben a rali első osztályban mentem az “N”-es kereklámpás Zsigulival. Egyre ismertebb lettem, sokaknak tetszett a vezetési stílusom. És az eredmények sem voltak rosszak, de én azért a nézőket sem hagytam cserben, ha már eljöttek a futamokra, megkapták, amire vágytak…” – utal Vojcsik a keresztbe autózás művészetére, ami valljuk be nem volt olyan egyszerű egy lendületautózásra alkalmas Zsigulival. Kevesen tudták ezt, de ő köztük volt.

“Kaptam is ajánlatot, méghozzá Kaposvárról az Elastic SE keresett meg. Szántó Laci bácsiék már autót is adtak, de nem ment simán a dolog, Ugyanis nem akartak elengedni, a Gyurisics azonnal nem járult hozzá az átigazolásomhoz, így végül egy évet ki kellett hagynom, Igen ám, de a kocsi ott volt. Kérdezték tőlem, kit ajánlanék addig magam helyett. Nos, mondtam, éppen tudnék egy aranykezű srácot, aki  akkor a Nyíregyházi Dózsánál tolta. Ő volt Turi Tomi…” – emlékezik vissza a bükki betyárok társaságának tagjára. Persze,hogy segített Golyó, Tamásról meg tudjuk, mekkora karriert futott be. Ilyeneken múlik, látjátok…

“Az egy év letelte után 1988-ban kereklámpás Zsigulival nyomtam, végre mehettem. Jól ment, stabilan hoztam az eredményeket, ami kellett a csapatversenyekhez is. Jó brigád volt, ott volt Tóth Misi bácsi a Lanciával, Turiék már kockás kocsival mentek, de a kategóriám sem volt kutya. Lajtai Zsolti, Simon Pisti, meg Takácsy Pali. Szép kis névsor volt ám…” – idézi a nagyokat Golyó. Bizony, abban az időben minden kategóriában éles küzdelmek voltak a címekért, sokszereplős volt a bajnokság, sokan voltak esélyesek a végső győzelemre.

“Ezzel a kocsival sokat kellett kockáztatni, hát én megtettem. Az utolsó versenyen akkorát estünk, mint az ólajtó… A lábam is eltörött, a kocsi gyakorlatilag megsemmisült…Nem is volt rá keret az egyesületnél, hogy megcsináltassák. Magamnak köszönhettem, hisz feszegettem a fizikai határokat. Nem az enyémet, mert a kettő nem egyezett, és ebből volt a baj általában…”😂 – vállalja fel Golyó most is vakmerőségét, és az ezzel járó bukásokat.

“Megint úgy alakult a pályafutásom, hogy az 1990-es évet ki kellett hagynom. Aztán így voltam már a következő évvel is, mikor a Salgó rali előtt egy héttel jött egy telefon. Kovács Gyuri hívott a Regulus ASC-től. Kérdezték, nem e akarok indulni a Salgó ralin? Mondom normálisak vagytok, egy hét múlva verseny. És elindultunk, mert kaptam egy Ladát, amit pár nap alatt kipofoztunk, meg némi aprót,amiben megegyeztünk, hogy versenyeként kapok.” – jókat nevet Golyó. Aztán folytatja a versennyel.

“Gyuri a társam tanár ember, osztályfőnök volt Gödöllőn, ő nem teljesen ehhez a nyelvezethez volt szokva, de végül jól megértettük egymást. A versenyen mentünk mint a “golyó”, igaz voltunk árokban is, de a miskolci komálósok úgy raktak, mit raktak, dobtak vissza az útra, hogy alig vesztettünk időt. Végül Takácsy mögött másodikok lettünk” – tehát jól sikerült Kovács Gyurival a bemutatkozás.

“Nyomtuk is egész évben, azonban utána megint egy év kihagyás következett, majd érkezett egy tök jó ajánlat. A HungaroLada keresett meg és adott egy újabb lehetőséget, no meg autót. Tetszett nekik, ahogy Gyurival a Ladával közlekedtünk, és úgy gondolták, jót tesz a cégnek, ahogy mi működtetjük az orosz márkát a versenypályákon.”

“Éltünk a lehetőséggel, annál is inkább, mert én soha nem voltam lovéval úgy elengedve, hogy zsebből versenyezzek, így aztán megragadtam azokat a lehetőségeket, amiket így felkínáltak” – mondja el őszintén a Race1.net olvasóinak Golyó. Megjegyezném, hogy ezt viszont jól csinálta, hisz pár autócsodába beülhetett még így is, de az még csak most jön.

“Éppen Angliába készültünk Rali Vb-t nézni a srácokkal, mikor kiderült, hogy lejárt az útlevelem. Na a nagy szervezkedés közben, hogy egy nap alatt kész legyen, az akkori főszponzorunk szólt, hogy nem ciki, hogy még szocialista kocsival megyünk? Mondom azt kell szeretni, ami van. Azt mondja van pl. egy Ford Sierra Cosworth és menjünk azzal. Mondom ok, és hogy lesz megvéve? Megvette. Na, én a Vb futam alatt már csak ezeket a kocsikat néztem , kúsztam, másztam alatta, mellette, el sem akartam hinni, hogy ilyennel fogok menni. Pedig így lett.” – és valóban ez volt az első nyugati típusú kocsi amivel Golyó nyomhatta a magyar pályákon.

“Na, ezzel aztán szereztem pár irigyet is magamnak. Azokra mindjárt másképpen néztek, akik nyugati autóval mentek. De úgy gondoltam, majd az autózásommal kompenzálom ezt. Na, ez már nem volt annyira könnyű… De ezzel a kocsival már az abszolútat tekintve is top10-es időket lehetett produkálni, nem is beszélve később a Ford Escort Cosworthról. Bathó Zoli váltott Subarura, mi meg kipucoltuk a garázsát, minden tartalékcuccal, gumikkal…” – érünk az 1996-os esztendő végéhez. Amikor Golyó igazán kezdett élni az új kocsijával.

“Az “N” csoportban éles volt a küzdelem, volt pár jó kocsi, jó pilótával. A “N” abszolútat egy kaotikus versenyen megnyertem Miskolcon, aminek én nagyon örültem, de kicsit próbálták elvenni az ízét azzal, hogy biztos a helyi versenybírók keze is benne volt ebben. Nos, én erre még ebben az évben csattanós választ adtam.”

“Mert azt mondtam, ha tőlünk 400 kilométerre megcsinálom ugyanezt, az már ugye nem lehet a véletlen műve. Nos, 1997-ben megnyertem a Mecsek Ralit is, és megadtam a pályán a választ a kétkedőknek” – meséli még most is kicsit feldúltan Vojcsik. Ő mindig a pályán adott bele apait,anyait, és azt szerette, ha ott dőlnek el a dolgok tisztességes körülmények között.

“A következő évben is volt jó versenyem. Budapesten vertem halálra a mezőnyt egy Subaruval. Mentem a homokon, földön, mint a vadmalac, voltak kalandok is, de olyanokat osztottam a mezőnynek, hogy szinte utolértem őket a gyorsokon, 40-50 másodperceket adtam nekik. A kalandból kifolyólag végül második lettem, de igazoltam, hogy a miskolci verseny sem volt véletlen…Vizin Laci mögött kettő, azaz kettő másodperccel végeztem még így is.” – mondja most is teljes átéléssel Golyó.

“Ebben az évben az “N” csoportban abszolút negyedik lettem a Subaruval. A következő évben csak alkalmi versenyeim voltak, többek között a Buda Béla Toyota Celicájával. Azért az egy ízig-vérig raliautó volt, igaz már nem egy mai darab, de ki lehetett nyomni a szemét. A haveri köröm összedobta néha a lovét egy-egy ilyen autóra, és így mehettem. Legalább Miskolcon, hazai pályán.” – hálálkodik a Golyó a helyi közösségnek a mai napig.

“A 2000-es év az érdekes volt. Kibéreltük szintén baráti segítséggel a Szeleczky Ford Escort WRC-jét. A Budapest ralit műszaki hiba miatt nem tudtam befejezni. Elég ráérős volt a pályafutásom ebben az időszakban ismét, amikor jött szeptemberben egy falunap. Az ott megrendezésre került motokrossz verseny szünetében, mint civil ugrattam volna párat…Hát ez nagyon balul sikerült. Sokak előtt ismert a baleset, mert a fejem óriási ütést kapott, bevérzett az agyam, és kómába kerültem…” – idézi élete legszörnyűbb pillanatait.

“Ez egy intő jel volt a Jó Istentől! Ez biztos. Olyan üzenet volt, hogy vegyek vissza. Fél lábbal már máshol voltam hat napig. Most poénkodhatnék itt, mint ahogy tettem a nővérekkel, amikor magamhoz tértem, de valóban most közel tizenhét év után azt mondhatom, azért meleg volt a helyzet. Rengeteg emlék eltűnt, ami aztán szépen lassan, sok-sok év múlva jött vissza. A családomnak sem volt könnyű időszak, de köszönöm azt a rengeteg jó szót, biztatást, amit akkor kaptam, már teljesen megvagyok.” – utal a család kitartására, és az akkori hatalmas érdeklődésre, amit a ralis társadalom mutatott iránta.

Persze ezeket a megfontolt gondolatokat most adta elő az esettel kapcsolatban Golyó, mert ott akkor, ugye nem ez történt. Fél év múlva a kóma után, már versenyautóban akart lenni, akarták látni. Licencért folyamodott, amit egy igazságügyi elmeszakértői vizsgálat után megkapott. Nyilván ez úgy lehetett, hogy alapból a közvélemény sem tartja normálisnak az autóversenyzőket, erre alapozva a szakértő is megállapíthatta, hogy Golyó ezen a téren tuti nem fog kilógni közülük…😂

“Megkaptam valóban, bár rendesen mondták az igét ezzel kapcsolatban, de mégis ott álltam a rajtnál 2001-ben a Miskolc ralin. Soha nem felejtem, amit a közönségtől kaptam. Majd szétszedtek. Az engedélyt adó orvosszakértő, meg olyan önkéntes menedzserként ott volt a futamon, és adta a tanácsokat. Jó fej volt, hálás vagyok neki. Óriási lökést adott a lelkemnek ez a gesztus és a versenyen tapasztaltak. Úgyhogy Rózsa Sanyival mentünk “A”-s Subaruval, meg még Mitsubishivel is egy jó ideig.”

“Aztán 2003 végén beláttam, már nem vagyok a régi, a fiatalok gyorsak voltak, én meg úgy ötvenen túl ugyan teljesítettem a futamokat, de ezek már inkább a saját szórakoztatásunkra voltak. Így év végén kiszálltam. Egy Ford Sierra mindig itt állt nálam, az megmaradt. Néha hobbiból megjárattam, kicsit riogattam a kocsit havon, ő meg engem😂, jól elvoltunk így, míg nem megint jött egy ötlet” – kelti fel érdeklődésemet Golyó.

“Olyan búcsú futamot szerveztek nekem a 2007-es Miskolc ralira. A Forddal indultunk, de műszaki hiba miatt kiálltunk. Áhh, mondom nem érhet véget így a pályafutásom. Mivel a benzin, gumik megvoltak, még ebben az évben elindultunk Szombathelyen Rózsa Sándor barátommal. Ott másodikok lettünk a kategóriában, és ezzel lett vége a ralis életemnek…” -tájékoztat erős nosztalgikus állapotban Golyó.

“Jól vagyok, semmit nem bántam meg. Most már az előnyugdíjas napjaimat töltöm. Nem fáj semmim, a memóriám is rendben, sok minden visszatért, láthatod, hisz közös 1996-97-es élményeink is egyből beugrottak. A rengeteg sérülés, törés ellenére jó állapotban vagyok, pedig Anyukám összeszámolta a zárójelentések alapján, hogy eddig pontosan egy év és két hónapot voltam kórházban…” – adja hahotázva tudtunkra Golyó. És valóban igazolhatom, mindenre jól emlékszik, a húsz évvel ezelőtti történésekre is, amikor a cikk írójával még ellenfelek is voltak.

“Két dolognak hódolok manapság. Az egyik a kerékpározás, a másik a széllovaglás. Éppen tegnap ugrottunk át többen Szilvásváradra. A heti 100 kilométer simán megvan, és itt a Bükkben. Imádom ezeket a helyeket, ahol motorral kezdtem, majd autóval száguldottam, most meg nyugdíjasként bringázom… Fiatal koromban pedig vitorláztam versenyszerűen, igen eredményesen. A szelekkel kapcsolatban képben vagyok, így nyáron a környék tavain számomra külön csemege a széllovaglás. Imádom…” – meséli lelkesen aktív nyugdíjas időtöltését a bohém miskolci úriember.

“Jól megvagyok. Élvezem az életet, teszek, veszek. Összejárok a haverokkal, de mondom, az említett mozgásokkal karban tartom magam. Rengetegen ismernek Miskolcon. De a ralis berkekben is. Ha elmegyek egy-egy versenyre, rengetegen megszólítanak és ez nagyon jól esik. A népszerűségért megdolgoztam, megküzdöttem. Tiszta lélekkel értem el azt, amit elértem. Soha nem akartam több lenni, mint ami voltam, és vagyok. Talán ennek is köszönhetem, hogy nálad is nyertem a szavazást, ami igen meghatott és jól esett. Én minden ilyennek nagyon tudok örülni, őszintén…” – mondja nagyon szimpatikusan Golyó.

“Követem az eseményeket, nagyjából képben vagyok. Amit a Rali Vb-n csinálnak most a srácok, az már emberfeletti. Szinte felfoghatatlan, ahogy közlekednek. Az Eb is nagyon jó, és szurkolok  a magyaroknak. Elég erős ismét a magyar mezőny is, de jó lenne, ha már minden rendben lenne a szeretett sportunk körül. Jól esik, ha egy Hadik Andris megkérdez dolgokról, mint tette Veszprémben, de örülök annak is, ha Turi Tomi büszke rám, mint ahogy én is rá… “

“Alig várom a versenyeket, de első sorban a haverok miatt. A régi öregekkel imádom a találkozókat. Miskolcon itt volt nálam például Geiger Miki Pécsről, és tudom, hogy most ő vár nagyon októberben Pécsett. Na ezek a nagyszerű dolgok, amiért szinte vágja a centit az ember, hogy melyik verseny mikor jön már. És hazudnék, ha  azt mondanám ott rohangálok minden gyorson, mert mondom alapvetően a társaság miatt megyek. Úgy vagyok a kedvenc sportommal, mint a szexszel. Nem nézni kell, hanem csinálni…”😂😂😂 – nevetünk jókat még így zárásként is. Egy igazi bölcsességgel, mi mással…

Bevallom őszintén, mielőtt elkezdtük a beszélgetést, úgy elképzeltem, hogy majd mi lesz, hogy zajlik. Röpködni fognak a sztorik, a kötőszavak, jókat röhögünk majd és így tovább. Nos a dolog kicsit más lett. Egy megfontolt, kicsit mélyebb gondolatokat feszegető Golyóval beszélgettem, de persze a nevetés nem maradhatott el. Azt mondja két oka van. Az egyik, hogy a 2000-es balesete, ugyan később, de kicsit megfontoltabbá tette, és hallgat a Jó Isten intő szavára. A másik, hogy amióta szeretett városában díjat kapott, Miskolc Aranykönyvébe kerülhetett, nemcsak ki szerette volna érdemelni, hanem most annak megfelelően is kíván élni. Tudod Golyó, én most ezért emelem meg a kalapom előtted! Ölellek és várlak Pécsett októberben.

Kósa Andrés Race1.net

A fotók Vojcsik Ferenc facebook oldaláról lettek kiválogatva. 

Post2