A “Mi lett vele” cikksorozatunkban mindenképen helye van a Veszprémi Barnáról szóló fejezetnek. A ’80-as, ’90-es évek egyik kedvenc pilótája volt, aki ellentmondást nem tűrő módon nyomta a gázt. Kifacsart mindent az autójából, néha többet is, mint kellett volna. Voltak ebből kifolyólag nagy esések is, de Barna most is azt mondja, nem csinálná másképpen, úgy nincs értelme…
Így hát, egy bő 20 éves pályafutás áll mögötte, rengeteg kalanddal, bajnoki címekkel, óriási esésekkel. És mindenben a partnere, kedves felesége, Debreczeni Éva volt, aki nemcsak a szendvicseket készítette el a futamokon, hanem az itinert is. Hisz Barna pályafutása jelentős részében ő navigált férjének, ami abban az időben még igazi kuriózum volt itt nálunk. Nos, akkor csapjunk bele Barnával.
“Hogyan kerültem kapcsoltba az autósporttal? Ez úgy történt, hogy az utcánkban lakott Miskolcon a Kerecsényi Laci navigátora a Lovas Jancsi. Azon kívül, hogy Lacinak navigált, épített itthon a garázsban egy Forma Easter autót. Nos, én egyre többet átjártam hozzá segíteni. A szakmám egyébként karosszéria lakatos, így az alapképzettségem is az autókhoz köt. Szóval neki segédkeztem baráti alapon, és bizony egyre jobban a szívemhez nőtt az autó, a versenyautók, mikor eldöntöttem, ezt én is kipróbálom.” – idézi fel Veszprémi Barna.
“Eljött a pillanat 1977-ben, amikor két nagy dolog történt az életemben. Elvettem feleségül Évát, és megvettem azt a lepusztult volt “Tsz-es” 1500-as Polski Fiatot, amiből versenyautót építettem. Éva mindenben a partnerem volt, friss házasként nem is kívánhattam többet, mert amikor elkészült az autó, nem volt kérdés, hogy ő ül be mellém. Ez így is történt még abban az évben, majdnem azt mondhatom a nászutunk az első versenyünk, egy Főtaxi futam volt a túrában. És a népes mezőnyben egy 5. helyet értünk el, a saját kezemmel épített Polskival.” – meséli büszkén Barna.
“Nagyon örültünk az eredménynek. Ezzel a nagy lendülettel vágtunk bele a következő Nyírség ralinak. Én már akkor eldöntöttem, hogy az én stílusom a nagy gáz, a lendület lesz… Így is volt és meg is lett az eredménye, mert totálkárra törtem a Polskit… Ott a második futamon. Hamar felavattam Évát is, akkor még nem sejtettük, hogy ez többször előfordul majd… A kocsit szinte időm sem volt megcsinálni, mert még abban az évben, tehát 1977 őszén elvittek két évre katonának. Így természetesen a versenyzés is abbamaradt egy időre…” – folytatja az akkor szinte elkerülhetetlen kötelezettséget felidézve Barna.
“Leszerelés után nem sokkal, 1980-ban tértem vissza. De először csak navigátorkodtam Jablonkai Lajosnak. Aztán párhuzamosan mellette megcsináltam egy 1300-as kereklámpás Zsigulit, amivel túra és szlalom versenyeken indultam. Sokat megnyertem, dobogós helyezésből is jutott bőven. És még összeraktam egy 1500-as Zigulit is, így hol ezzel, hol azzal indultam. Lényeg, hogy folyamatosan mentem, mert nagyon tetszett. Így aztán eljött az ideje, hogy eggyel magasabb osztályba lépjek.” – emlékezik vissza Veszprémi Barna.
“1983-ban már a Miskolci AFIT színeiben versenyeztem és indultam a rali2-ben. Az 1500-as Zsigulival jártam a futamokat és év végére a kategória bajnoka lettem Évával. Ezt követően autót váltottunk és már az első osztályban egy weber karburátoros 1300-as Zsigulival mentünk. Egész jól, közvetlen az élmezőnyben autóztunk, úgy mondanám a top5-ben. Ez nem volt egy rossz autó, abban az időben egy jó kategória volt, sok nevezővel. 1985-ben is hasonló eredményeket értünk el, ha célba értünk. Mert azt nem mondom, hogy ez mindig megtörtént…” – nevet rajta Barna.
“Törtem én az autókat, nem tagadom, voltak pity-putyok. Igen, mert ha én estem, akkor az kicsi nem lehetett… Ez így igaz, nem tagadom. Több autó is a MÉH telepen végezte, ami a kezeim alatt futott. Hidd el, karosszériásként mondom, azok a kasztnik menthetetlenek voltak… De nagy volt a küzdelem, hisz sok jó pilóta volt én Garamiékkal küzdöttem. Nekem nem volt mindig keretem a jó gumikra és egyéb dolgokra, ezért aztán a lendületemmel próbáltam a dolgokat pótolni, amiben viszont benne volt a nagyobb hibázási lehetőség.” – nevet továbbra is ezen Barna.
“1985-ben már VFTS-sel mentünk, a fehérrel. És sajnos a Salgón nagyot estünk. Egy hidat találtam el. Az autó jobb oldala kapott nagyobbat, nem mintha a többi része nem, de sajnos Évi itt sérült meg először komolyabban. A bokáját törtem el ezzel a manőverrel, szegény, ha tudta volna, hogy nem ez lesz az első… De a sorban ez volt az első. No, mindegy, szóval így esett a dolog. De nem vette a kedvemet, mondom ez az én tempómban benne volt. Az eredmények is mutatták, hogy ez a stílus eredményes is lehet, mert azért a következő év nem volt rossz…” – vezeti fel viccesen az 1986-os esztendőt Barna.
“Év végén abszolút 3. helyen végeztünk a bajnokságban. Pedig Miskolcon ismét csináltam egy totálkárt, no meg gipszet Évinek, hisz másodszor is eltörtem a bokáját. A kasztni megint eldobós lett… Szóval, azért voltak áldozatok is ezért a harmadik helyért. Igaz elismerés is, mert válogatottak lettünk, és indulhattunk külföldi versenyeken is már a BBK futamokon. Ekkor már a Nyíregyházai Volán tagjai voltunk. Jók voltak nagyon ezek a szocialista testvérországokban a futamok, megannyi sztori kapcsolódik hozzájuk.” – nosztalgiázik nekünk kicsit Barna.
“Ugye úgy értékeltek egy válogatottat, ha a benevezett autók közül legalább három értékelhetően célba ér. Az NDK-ban voltunk, ketten már elég jó helyen befutottunk, de sajnos többen kiestek. Viszont Török Peti barátunk még versenyben volt, igaz elég hátul, de jött. A célban vártuk, ég Trabantok is előtte voltak, de egy volt a lényeg, hogy csak érjen be, nem volt hova kapkodnia. Nos, Petikénk az utolsó gyorsaságin nekiment egy fának… Ejj, mikor úgy kezdte az üzenetét, hogy “Srácok kis baj van,…” Pedig mondtuk neki, hogy nem kell tépnie…” – szakad ki Barnából a nevetés. Majd hozzáteszi, baromi jó hangulat volt a csapaton belül, ez bárkivel megeshetett, mint ahogy van erre újabb sztorija.
“Szintén az NDK-ban voltunk és a válogatott tagja volt Ranga Laci is. Isten nyugosztalja, nagyon kedveltem őt. Laci barátunk az első gyorsasági előtt melegítette a gumikat. Tudod, úgy rángatta jobb-balra az autót , egészen az első öles fáig… Azt sikerült telibe kapnia annyira, hogy ott vége is lett a versenyének, amit igazából el sem kezdett… Mi meg mínusz egy autóval rajtoltunk. Ez sem volt egy szerencsés dolog, de én ezeken a külföldi versenyeken kicsit jobban vigyáztam az autókra…” – megy elébe az indokoknak Barna.
“Ugyanis abban az időben lábon, vagy vontatva mentünk a versenyeken helyszínére, nem volt még trélerezés. Úgyhogy, ha összecsuktad az autót, bizony elég bonyolult volt vele hazajönni. Mi konkrétan egy fix háromszöggel húztuk az autót magunk után, így nem kellett abban senkinek ülnie. Úgy látszik ez egy magyar találmány lehetett, persze nem túl szabályos, de mi így mentünk az NDK-ba is. Álltak az út szélén a rendőrök és nem hittek a szemüknek, amikor elment előttük a vontatvány. Fogadtak egymás között, hogy kinek káprázott a szeme, és utánunk jöttek ezerrel. Leesett az álluk, mikor megállítottak minket. Ott még nem láttak ilyent, de elengedtek minket, azért azokban az időkben ezek nagyon híres futamok voltak az országokon belül.” – vázolta ezt a kiváltságos helyzetet Barna, amin jót mulattunk.
“Az egyik szervizesem Pénzes Pista bácsi volt. Szegény az egyik versenyen kint mosóbenzint öntött a kocsiba, a végeredményt sejtheted. Persze odalett a verseny. De van egy másik sztorim is vele kapcsolatban. Egy Barkasszal szervizelt nekünk, kimentünk az NDK-ba. Hol másutt, mint ott lett főtengelyes a kelet-német remekmű. Szerinted ott, ahol gyártották lehetett szerezni egy főtengelyt? Hát nem… Minden követ megmozgattunk, de nem, így indultunk haza vele. Kétszáz kilométerenként gyertyákat cserélt, meg állítgatott, meg alátétet rakott alá, de végül hazahozta a kocsit így is. Elég viszontagságos utunk volt, de ezeken már jókat nevetünk.” – mint ahogy mi is, miközben hallgatjuk a Legendát.
“Nos, a kis kitérők után folytassuk 1987-től itthon. Ebben az évben már a piros VFTS-sel mentünk. Salgó rali nekem nagyon bejött, ebben az évben is abszolút 3. helyen értünk célba. Én nagyon szerettem ezeket az autókat, az északi versenyek pedig nagyon feküdtek nekem. Aztán 1988 év végén olyan történt, ami addig szinte még soha. Évi abbahagyta, kicsit elege lett az egészből, no meg hát családunk is volt már. Így navigátorváltás következett be és Monori Tamás, majd őt követve Hegedűs Zoltán lett a társam. Aztán ennek is egy nagy esés vetett véget, a piros VFTS-t is összetörtem. Na, akkor már nekem is kicsit elegem lett. Nem akartam már megcsinálni.” – torpan meg egy időre az addig lendületes pályafutás.
“És valóban nem csináltam meg a kocsit, hanem egy “parasztmerci” készült szépen lassan, és képzeld a navigátor 1991-től megint a feleségem lett. Ezzel mentünk egy ideig, de akkor már egyre több nyugati autó kezdett a rendszerváltás után a magyar mezőnybe is szivárogni. Én is belekerültem egy Peugeot 205 GTI-be, de ez a váltás nem volt annyira egyértelmű. Ennek megint külön története van. Németországból bekerült egy autó, ami igazából Sziklai Tibornak készült. Ő noszogatott., hogy próbáljam ki. “Én első kerekessel? Ugyan már!” Aztán amikor elkészült az autó, mégis kipróbáltam. Németh “Uborka” István navigált ’92 év végén a Mecsek ralin. Kategória 3. helyen értünk be az A/8 1600cm3-es gépek között, és megtetszett az autó. Úgyhogy leboltoltam Sziklaival és nálam maradt.” – kezdett az új kalandba Veszprémi Barna.
“Évivel belekezdtünk az 1993-as szezonba a Peugeot 205 GTI-vel. Hát hamar felavattam ezt az autót is… Tardos – Bikol gyorsasági volt a helyszín. Már volt egy másik eset előtte, amiért többek között egy tűzoltó autó is bement a szakaszra. Nos, ebből sajnos, gázolaj került az aszfaltra, majd erre később eső, én meg nyomtam a kocsinak. A tapadás megszűnt és hatalmas esés lett belőle. Nemcsak én jártam pórul itt, de sajnos minket és főleg Évit ezt nem vigasztalta. Gyakorlatilag beleálltam a hegybe és Évi bokája ismét eltört… Rosszul járt az autó is, az fémeket veszített, míg Éva meg kapott a bokacsontjához…” – próbálja kicsit színezni Barna az újabb nagy esést. Persze az idő megszépít mindent. No, meg az utána elért eredmények.
“A z 1994-es esztendőre újjáépítettem az autót és folytattuk. Ennek év végén egy 2. hely lett a jutalma. Futamot nyertünk Veszprémben és Esztergomban is. A következő évben csak a kategória 4. helyét tudtuk elérni, de nem adtuk el. És jól tettük, mert 1996-ban bajnokok lettünk! Ezzel a típussal is felértem a csúcsra, és ez elégedetté tett. Évi a párom ezt követően abbahagyta a versenyzést. Volt azért a magánszférában is dolgunk. De én még folytattam.” -mondja kis elégedettséggel a hangjában Barna.
“Itthon már kevés futamon álltam rajthoz, mert inkább a szlovák bajnokságban indultunk Gáspár Bélával. Ott még pár évet lehúztunk, több, kevesebb sikerrel. A végén még volt olyan futam is, ahol a fiam Roland navigált, majd Kassai Tibor. Az utolsó pár futamot kivéve az 1600-as Peugeot 205 GTI-vel mentem ott is, aztán a végén kipróbáltam a 106 S16-ot is. És gyakorlatilag ezt követően raktam le a lantot és befejeztem. Fiam vitte tovább a ralipályákon a Veszprémi nevet, Kassai Kittivel az oldalán alkottak ők is vegyes párost…” – neveti el magát a Bajnok.
“Tudod semmit nem bántam meg. Még egyszer kezdeném, ugyanígy csinálnám. Az én időmben, főleg miután megszűntek az állami egyesületek, nehéz volt szponzort találni. A Nyíregyházi Volán után én is saját egyesületet alapítottam, de 90%-ban magam teremtettem elő a versenyzésre a fedezetet. Nem voltam egy nyüzsgő, kilincselős típus. De így, hogy a család is összefogott, kicsit könnyebb volt, és mondom boldogan éreztem magam a pályafutásom alatt. most a 60 és 70 között vagyok félúton, köszönöm szépen érdeklődésed jól vagyok. Trélerrel járom az utakat, és lekopogom jól érzem magam. Jobban izgultam a megkeresésed után, mint akkor a rajtokban. De remélem, sikerült nagyjából megfelelnem.” – zárja vidáman, de kicsit elérzékenyülve Veszprémi Barna.
Barnával a tavalyi Mecsek rali goricai stopjában futottunk össze, és mit mondjak, semmit nem változott. Közös barátainkkal, a Vámosi testvérpárral érkezett. Már akkor ott, a köztes közel 20 évet félre rakva ott folytattuk, ahol anno abbahagytuk. Nekem nagyon bejött Barna stílusa, imádtam a nyolcvanas években, ahogy tolta a VFTS-sel a Salgó ralikon. Üde színfolt volt, no és Évivel úttörők abban, hogy szíve választottja navigált. Régi ígéretemet váltottam be most ezzel a visszaemlékezéssel, de ők erre nagyon rászolgáltak. Példát állítva a mostani ladásoknak, “vegyes párosoknak”, hogy bizony nagy eredményeket lehet elérni együtt. Pedig akkor hemzsegtek a nevezők, és ők abban a mezőnybe arattak kiváló eredményeket. Megtiszteltetés volt Barna a beszélgetés. Köszönöm, és jó egészséget mindenkinek!
Kósa András Race1.net
A fotókat gyűjtötte Pacsuta Attila, akinek ezért a kutatásért külön hálás vagyok.
A képeket készítették: Simon Tamás, Peták Tibor, Tódori Tibor, Varga Tamás, Toljadneki.hu, Duen.hu Köszönjük!
