Ralibajnokaink 13. rész: Szeleczky Tamás – Penderik László

Sorozatunk újabb szereplője sem ma volt pályafutásának csúcspontján. Szeleczky Tamás berobbanva a ’90-es évek közepén, hozta a jobbnál jobb eredményeket, aztán később nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt sokan, és ő maga is szerette volna. Erről is beszélgettünk őszintén, és meg kell hogy mondjam, hogy igen kellemesre sikeredett a kedd esti csevegés. Remélem a cikk elolvasása után számotokra is ezt az érzést nyújtja.

Tamással 1996-ban közvetlen ellenfelek voltunk. Én mint az AMC Rally Team csapatvezető tulajdonosa, ő pedig egyik legnagyobb vetélytársunk volt a kategóriában. Több Ford Escort Cosworth feszült egymásnak akkor az “N”csoportban, köztük Bathó Zoli, és pont ezzel a nosztalgiázással kezdtük Tamással, hogy milyen jó is volt akkor közöttünk, ellenfelek közt a hangulat. A versenyeken kívül alkatrészben, tanácsokkal segítettük egymást, bármikor lehetett Tamáshoz, és Zolihoz is fordulni. Szó is lesz a cikkben Tomi egyik fair play cselekedetéről.😍

De haladjunk időrendi sorrendben, és nyilván azzal kezdjük, mi volt konkrétan, mielőtt a rali élvonalába berobbant egy Szeleczky Tamás nevezetű fiatal legény.” Ajjaj, őszinte leszek. Már úgy 13 éves koromban elkötöttem apukám autóját, és a barátaimat hívtam ki versenyre. Nem buzdítok erre senkit, de álszent sem lehetek most, ha ez így volt.🙄 Palágyi János barátommal vívtunk nagyokat, és akkor már látszott, hogy van ehhez érzékem. A katonaság után, aztán már komolyan is, az autókkal kezdtem foglalkozni, kis tuningolással.” – kezdünk bele Tomival.

“Megismerkedtem ezen körökön keresztül Bathó Zolival, az ő segítségével pedig Klink Jánossal, azaz “Pityu bácsival”. Mert mi csak így hívtuk, az akkor hegyimenő versenyzőt, nagy tisztelettel. Isten nyugosztalja! Szóval ő gyakorolta rám a legnagyobb hatást, és ő is inspirált arra, hogy legális körülmények között is megmérettessem magam.” -neveti el magát, és emlékszik vissza arra a vagány Tomira…

“Pályán kezdtem versenyezni egy Ford Fiesta 1600-as autóval. András bevallom neked őszintén, én annyira nem bírtam azt, hogy nagyon. Dögunalmas volt a Hungaroringen ilyen autóval, nem történt az égvilágon semmi. Nulla adrenalin…Még most is kiborító visszagondolni rá… A hegyipályákat szerettem, főleg a Mecseket, de Parádsasvár is bejött. De a Mecsek iránti szerelmem örök, ma is, ha Pécsett van dolgom, nagy nosztalgia kap el, a hegy és Pécs városa most is megdobbantja a szívemet.” -kezdünk már most igazi nosztalgikus állapotba kerülni. Már csak ropogó fával egy kandalló kéne…😜Meg egy postás aki mindkettőnknek hozza a nyugdíjat. Ebből kifolyólag tisztázzuk gyorsan, hogy Tomi még négy hónappal van az ötven előtt, én meg kicsit túl rajta. Így aztán jót nevetve megrázzuk magunkat és folytatjuk.😂

“A Fordból egy Suzukiba ültem át és az már raliautó volt. Mérei Lajos Swift autójával rajtoltam életem első rali II-es gyorsaságiján, Lábatlan- Bajnán. Na is tisztán emlékszem rá. Meg arra is, hogy gumiválaszték híján téli gumival, olyan 15 colossal…Nos, így sem sikerült rosszul a menet, mert abszolút hatodik időt autóztam. Tehát nem indult rosszul az egész, de azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy a volánpörgetésnek kívül, másban is felkészült versenyző lettem volna már…” – mosolyog saját magán Tomi.

“A következő versenyen, ami már Miskolcon volt, jobban megráztam magam, de még mindig hasonló abroncsokkal, abszolút harmadik időt autóztam. Igaz később szétesett alattam az autó, de az addigi eredmények azt mutatták, hogy a gyorsasággal nincsen baj. Olyan ember tudott előttem lenni, mint Bútor Robi…Később már normálisabb gumi került az autóra, utcai Yokohama, és ezzel már nyertem a rali II-ben. Olyan pilótát is le tudtam győzni, mint Maruzsi László…” – meséli büszkén Tamás.

“Utána összeült a kupaktanács, hisz jöhetett az első osztályú versenyzés, igen de mivel? Pityu bácsi biztatott, hogy mindenképpen olyan autót válasszak, amivel az elején lehet autózni. A tehetségem megvolt a tempóhoz, de olyan versenyautó is kellett hozzá, amit esetleg kiautózva, már az abszolút értékelésben is az elején lehet figyelembe venni. Nos, Pityu bácsi érveit is figyelembe véve egy Ford Escort Coswortra esett a választás. Így 1995-ben ezzel a típussal kezdtem meg az első osztályú karrieremet.” – avat be minket Tamás a döntés hátterébe.

Nyilván ezzel a típussal, mindkettőnknek szoros kapcsolata volt ezután, ezért aztán kicsit meglepődtem, amit ezzel kapcsolatban Tomi taglalni kezdett.“András sokat mentem ezzel az autóval, de azt kell hogy mondjam, nem volt egy jó autó. Sőt… Egyáltalán nem volt könnyű vezetni az “N”-es Fordot, nem volt egy kezesbárány. Megkockáztatom egy rosszindulatú autó volt, ahogy a pályán viselkedett. Agresszíven kellett vele menni, bár ilyen szempontból az én stílusomnak feküdt, de valószínű, csak ezért. Külsőre lehet nem azt vettétek észre, hogy nekem ezzel a kocsival bajom van, de mondom a Ford Escort Cosworth “N”-es változatáról ez a véleményem azóta is.”

És ennek ismeretében jöjjenek most a meglepő eredmények.“Az kétségtelen, hogy az volt. A ’95-ös Salgó ralin egy abszolút harmadik hellyel kezdtem. Ranga László és Érdi Tibor mögött tudtam ezt az eredményt produkálni. A társam pedig Tóth Imi volt. Vele versenyeztem végig az esztendőt, ami olyan tanulóév is volt igazából. Nem sikerült rosszul az év, összességében top10-es időink voltak. Az autót is folyamatosan ismertem meg, és mind vezetéstechnikában, mind műszaki adottságaiban kezdtem megtapasztalni a határait.”– foglalja össze az évet Tamás.

“A ’96-os év elég szerencsétlenül indult. Az új autó, új dekorral sokat nem élt meg, ugyanis az első esztergomi versenyen leégett…Az narancssárga Ford. Így indítottam az esztendőt, még Tóth Imivel, a következő Salgó ralin Rack Györggyel, de a verseny után már Penderik Laci váltotta. Török Péter lett a csapatvezetőm. Pétert imádtam, pont egy ilyen csupaszív ember kellett a csapat élére. Annyira lelkes, és teli energiával élő figura volt, hogy vitte magával ezzel a szenvedéllyel az egész csapatot. Az ő javaslatára jött a “Pölö” mellém, akivel aztán sok-sok versenyt éltünk meg közösen.” – meséli a megismerkedést Tomi.

“Kassán debütáltam Penderik “Pölö” Lacival. De itt más is történt, ami szintén meghatározó volt a pályafutásomban. Hamar összebarátkoztam Ranga Lászlóval. nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Nagyon jókat beszélgettünk, és tanácsokkal látott el, sőt Kassán vitt az “A” csoportos Fordjával is. A mai napig sokat gondolok rá, van fotó rólunk az irodám falán, nekem ő mindig egy nagy bajnok és egy jó ember marad, Isten nyugosztalja.”- osztja meg személyes élményét Tomi.

“Nagyon izgalmas bajnoki év volt a ’96-os. Ott volt a kategóriában Bathó Zoli és Kiss Feri többek között, és életre-halálra menő küzdelmeket vívtunk. Neked ezt nem kell mondanom, hisz testközelből élhetted meg, részese voltál. Ennek ellenére a viszony baráti volt. Zolit korábbról ismertem, Ferivel pedig menet közben alakult ki egy olyan kapcsolat, ami máig tart. Szóval vívtunk a bajnoki címért. Ez engem olyan felkészülésre ösztökélt, hogy iszonyatosan sokat tréningeztem. Verseny előtt nap 10-12 órát töltettem a tréningautóban. És mellette én sokat adtam a fizikai felkészülésre nap több órát töltöttem a konditeremben.” -meg a fodrásznál, bököm oda Tominak, aztán jót nevetünk ezen.😂😂😂

“Hát igen, adtam a külsőmre, ezt nem tagadom. Volt is eredménye, mert a pályán elért teljesítményekkel is, nőtt a szurkolótáborunk, és voltak közöttük hölgyek is, ez is tény…Többször előfordult, hogy Pölövel elbújtunk a gépátvétel alatt, mert elég nagy volt az érdeklődés, mi meg nyugalomban akartunk lenni, de azért persze jól esett, nem tagadom, és azt sem , hogy minden hölgyrajongó elől elszaladtunk volna…” – megyünk át röhögésbe Tomival, és idézzük fel a bő húsz évvel ezelőtti sztorikat. A részletekről csak annyit, voltak kellemes előnyei is annak, a pályán kívül, ha valaki népszerű autóversenyző volt…😍😍😍

“Nos, visszatérve a pályákra, éles küzdelem volt az ellenfeleim és köztem. Végül úgy alakult, hogy minden az utolsó mecseki versenyre maradt. Itt nekem kedvezett az eredmény. Kiss Feri sajnos, már az elején kiállt műszaki hiba miatt, én pedig Pécsett ünnepelhettem “N”-es abszolút bajnoki címemet Bathó Zolit megelőzve. Az év első versenyén való “leégés” után, év végére ez elég nagy csattanó volt, és Penderik Lacival, és rendkívül családias csapatommal behúztuk a bajnokságot. Ez nagy siker volt mindannyiunk számára, nem voltunk mi akkora csapat, de nagyon lelkes kis brigád voltunk” – emlékezik Tomi azokra, akikkel ezt elérte.

“Igen, Török Petit említettem már, ő volt a motorja. De a többiek Meggyesi Pisti, Csibe, a “kis” és a “nagy” Viktor, mind a négyen odatették magukat. Sajnos Varga “Balu” Balázs már nincs közöttünk, hamar itt hagyott minket, Isten nyugosztalja! De ezek a srácok így együtt igaz csapatot alkotva segítettek, amiért örök hálám, együtt lettünk bajnokok. És ez az ő érdemük is, rengeteget segítettek a műhelyben, a tréningen, és megszakadtak a versenyen. Köszi fiúk!”– öleli most is őket át képletesen Tomi.😍👌👍

És most tartunk egy kis szünetet Tomival, hisz végre elértük Penderik Lacit, a bajnok navigátort, vele is teszünk egy kis időutazást.“Én Török Péteren keresztül ismertem meg Szeleczky Tomit. Péter szakosztályában versenyeztem a Békási Mobil SE színeiben. Varga “Cigány” Zolitól vettünk Görög Petivel egy Ladát, amivel mentünk. Ez 1991-93-ig tartott. Utána Szabó Gergő mellett is ültem az “N”-es Lanciában, a Sashegy Autósportnál, amikor Ebi ment az “A”-s kocsival. Szóval ilyen előzmények után kerültem ’96-ban Tomi mellé.” – mutatkozott be a Race1.net olvasóinak egykori szakosztálytársam. Hisz Török Peti békási csapata közös szál életünkben…

“Én a Kassa ralin csatlakoztam a csapathoz, és itt mindjárt a dobogón végeztünk. Nagy élmény volt. Ranga Lacival is közelebbi kapcsolatba kerültünk. Aztán a többi közvetlen vetélytárssal is. Tomival folyamatosan történt az ismerkedés, barátkozás, ami egészen odáig “fajult”, hogy amíg ment, szinte csak velem versenyzett, és azt befejezve is megmaradt a jó kapcsolat, a mai napig, hisz családi szinten történnek találkozások. Nagyon jól kiegészítettük egymást, mert Tomi azért egy hevesebb vérmérsékletű ember, én nem annyira, így mind az autóban, mind az életben jó párost alkottunk. Akik nem ismerik annyira Tomit, lehet csak a hevesebb habitusa maradt meg, de ő egy csupaszív ember. Erre van egy példám, ami pont veletek kapcsolatos.” – sejtem már mire gondol Pölö, és már előre mondom, ez valóban így volt, minden szava igaz.

“Nem voltam még annyira beépülve a csapatba, hisz a Veszprém rali talán, ha a harmadik közös versenyünk volt. Igen éles küzdelem volt Bathó Zolival, és veletek azaz Kiss Ferivel. Emlékszem mindjárt az elején eltört a kormányösszekötőtök, és nem volt pótalkatrész. Katica, átszaladt hozzánk, hogy van egy kölcsönbe. Mondták a srácok, hogy nincs pluszban összekötő. Hallotta és felemelt szemöldökkel kérdezte, hogy nincs nálunk kormányösszekötő??? Mire a srácok mondták, hogy pluszban nincs, egy van. Hát akkor adjuk oda, utasította őket Tomi. A srácok ellenkeztek, hogy még a verseny elején vagyunk és… Mire Tomi végig sem engedte mondani, hogy nem értitek, nekik most van szükségük rá, nekünk meg nem… És már vették is ki szervizautóból és adták Katicának. Az egyik legnagyobb ellenfelünk főszerelőjének…Szóval ilyen volt Tomi, csak ezt akartam mondani.” – meséli Pölö. És ez így van, ezt teljes mértékben megerősíthetem, mint az érintett csapat vezetője. Most is ölellek érte Tamás!😍👌

“A bajnoki arany után, autót váltottunk és beültünk egy “A” csoportos Ford Cosworthba. Ez még úgy ahogy jó volt, de a következő váltásunk már nem annyira, ami ennek a WRC változata volt. Egy teljesen kiforratlan kocsi volt, és nyelte a pénzt, hogy mindig jobbá tegyük. Ezt egy idő után követni nem lehetett, ami rányomta  bélyegét a szereplésünkre. Rengeteg műszaki hibánk volt, pedig a felkészülés a régi volt, szinte fanatikus.” – meséli Laci.

“Tomival elképesztő menyiséget készültünk, tréningeztünk egy-egy versenyre. Egész nap kocsiban ültünk, ha kellett 10-15-öt mentünk egy pályán. És bő fél napot a kocsiban ültünk. Nekünk már a tréning egy verseny volt. Igaz akkor már olyan szinten voltunk a szakaszokkal, hogy Tomi tudta, hogy mit engedhetünk meg rajta magunknak, akár megváltozott időjárási körülmények között. Ő ezért szerette, ha kicsit taknyos, vizes volt az út, és jobban mozgott alatta az autó. Az ő vezetési stílusa kicsit agresszívebb volt, már a szárazon is azt erőltette, hogy legyen kicsit idegesebb a kocsi, ezt viszont tempó mellett lehetett elérni. Ezért aztán gyors volt…” – ecseteli Pölö.

“Szóval így vezetett Tomi, és én is ezt nagyon élveztem. Csak a sok kiesést nem, amit az autó okozott. Ebbe kezdett ő is belefásulni, egyre kevesebbet rajtoltunk, a végén már szinte csak alkalomszerűen, és így végül 2003-ban hagytuk abba a közös szereplést. De mondom, a kapcsolat a mai napig tart, és nekem összességében nagyon kellemes emlék a mi közös pályafutásunk.” – emlékezik vissza Laci.

“Én utána még mentem. Korda Erik mellé ültem be először a Subaruba. Mindjárt egy hatalmasat estünk, ez a 2003-as Budapest ralin volt, amely szakasza volt a Zagyvaróna – Cered. Na ez egy emberes bukás volt, a kocsi totálisan megsemmisült. Aztán Erik hozott össze Kiss Ferivel, a korábbi ellenfél, társ lett.” – nevetünk Lacival.

“Vele is voltak kalandjaim, estünk is. Főleg külföldi futamokon indultunk a Hyundai Accent WRC-vel. Szlovák, cseh osztrák és német futamokon mentünk. Aztán 2005 végén ez is abbamaradt, és Ifj. Érdi Tibivel versenyeztem, végül még 2010-ben megint Korda Erikkel. És itt, ebben az évben hagytam abba. Kezdek elszakadni a sportágamtól, bár idén Szombathelyen ott voltam, megnéztem Kiss Feri visszatérést, de ez nem rendszeres látogatás. Most más a civil dolgaimra fókuszálok.” – fejezzük be Lacival, aki egy igen kellemes személyiség. Sok sikert Pölö!

Aztán Szeleczky Tomival folytatjuk onnan, hogy lecserélte az “N”-es Fordot. “Igen adódott a lehetőség, hogy Ferjáncz Attilától megvegyem az “A” csoportos Ford Cosworth autóját. Emlékszem amikor egy téli hónapon elhozta. Slick gumikon volt, az út meg havas. Nyélbe ütöttük az üzletet, és én én melegében csapattam a kocsival egyet. Attila a többiektől elmeállapotom iránt érdeklődött, de én nagyon élveztem, ki nem hagyhattam volna.” – nevet jókat Tamás.😂

“Ez a kocsi nagyjából egyben volt, télen kicsit rendbe is raktuk. Körvonalakban tudtam mire számíthatok, hisz említettem korábban Ranga Laci vitt az övével Kassán. Mondom, nekem az ilyen döntéseimre is hatással volt. Nagyon felnéztem rá, és akkor és most is imádom a Ranga családot, nagyon szurkolok a két srácnak most, hogy eredményesen menjenek. Peti már gyűjtött is egy abszolút győzelmet, így tovább srácok! Nekem is kellemes élményeim fűződnek a Mecsekhez.”– nosztalgiázunk tovább.

“Az 1997-es futam az, ami nagyon bennem van. Ranga Laci ott búcsúzott a hazai közönségtől, az első helyért meg én vívtam Bathó Zoli barátom ellen. Jó verseny volt, itt már a sebességi fokozatokra felírt itinert használtuk Pölövel. A krónikához hozzátartozik, hogy a gumijainknak lába kélt, magyarul eltűntek, így fogytán lévő készletünkkel végül Zoli mögé a tudtunk bejönni az abszolút második helyre.” – idézi fel a történteket Tomi.

“A következő évben jött a WRC. Hát ez a Ford autó aztán alaposan megváltoztatta a hozzáállásomat a sporthoz. Így utólag is azt mondhatom, megbántam. Rengeteg probléma volt vele, és nem volt egy olcsó mulatság a fenntartása. Úgy váltottam egy drágább autóra, hogy közben az élet meg úgy hozta, hogy az anyagi forrásaim lettek egyre kevesebbek. Nos, így elég hamar szétnyílt ez az olló, és az autón ez kiütközött. Nem tudtuk megfelelően fejleszteni, és így minden gyermekbetegsége folyamatosan előjött.” – bosszankodik most is Szeleczky.

“Így még annyi esélyem sem volt, hogy egyáltalán megpróbálhassam felvenni a kesztyűt a kor két zseniális pilótájával szemben. Ifj. Tóth Jani és Kiss Feri elléptek a mezőnytől. Csodálatos két srác volt. Ha úgy alakult, sajnos elég sűrűn, hogy kiestünk, azonnal rohantam a pálya szélére nézni kettejük meccsét. Még most is feláll a szőr a karomon, ahogy közlekedtek, vívtak egymás ellen. Hatalmas, látványos csata volt a magyar rali, egyik legszebb küzdelme.” – ismeri el nagyon sportszerűen Tamás.

“Pedig nagyon készülte ellenük is. Reggel fekvőtámaszokkal kezdtem, konditerem, aztán a műszaki felkészülés. A kocsi dolgait betéve tudtam, a guminyomásoktól az abroncsok felmelegítéséig, a beállításokon keresztül a rajtokig mindent, de sanszom nem volt küzdeni ellenük. Itt vesztettem el kicsit a hitem. Kezdtem belefásulni. Ez az igazság. Én aki mindig küzdöttem, és a sportok közül is a küzdősportoknak hódolok, a raliban ez kezdett megtörni bennem. Elismerem így utólag is.”– vallja őszintén Tamás.

“Részsikereim voltak még, hisz a 2001-es Mecsek ralit abszolútban megnyertem, és erre nagyon büszke vagyok. Olyan szempontból szerencsém volt, hogy vizes, taknyos volt a pálya, és ez nekem nagyon bejött. Lubickoltam rajta, imádtam, ahogy sétál a kocsi a pályákon. Szerénytelenségül mondhatom, hogy akkor nem a kocsiról, hanem rólam szólt a verseny. Na, ott kiautóztam mindent magamból. Majdhogynem mindent, ami a pályafutásom alatt felgyülemlett bennem.” – meséli most is teljes átéléssel Szeleczky Tomi.

“Volt még egy verseny, amit nagyon élveztem, az jó sztori volt. Angyalfi Karcsi Subarujával indultam Szombathelyen 2002-ben. A kocsi elég gyengécske volt, nem volt benne a megfelelő elektronika. A Subaruval sem tudtam szinte semmit gyakorolni. Topp Zoli bácsi szervizelte a kocsit, megmutatott pár kapcsolót, aztán ennyi. Aztán a szó szerint a rajtra megérkezett az elektronika. Tudod hogy? Volt egy stewardess barátnőm, ő hozta Londonból aznap, egy barátom meg le a versenyre. Tíz perccel a rajt előtt érkezett. Zoli bácsi berakta, és rajt! Az abszolút harmadik helyen mentem, amikor ki kellett állnom féltengely törés miatt…” – sztorizgat Tamás.

“Még próbálkoztam egy Toyota Corollával is, de nem igazán volt már rá pénz. Mondom elment a hitem is, nem rúgtam már labdába vele. Akkor már megvoltak a gyermekeim is, egyre jobban a család lett a fontosabb. És teljesen belebonyolódtam a bunyóba. Azt az adrenalin töltetet, amit az autósport tud adni, azt mér ez sem helyettesítheti, de küzdést, igen! Kick-box, amit most is űzök negyvenkilenc évesen. Ma is voltam…” – lep meg ezzel kicsit Tamás.

“A két fiam is ezt választotta, ők 26 és 19 évesek. Hiába volt érzékük az autóversenyzéshez, letiltottam őket róla. Nálam csak sebeket szaggatna fel, helyette megküzdök velük a ringben. Egyébként is a korosztályomból már szinte mindenki abbahagyta, sőt már lassan azok gyerekei is, ezért kénytelen vagyok a fiatalokkal küzdeni. De ez visz még előre, és szeretem, ha próbára tehetem magam velük szemben. Ez most a szabadidőmben kielégít, és nagyon szeretem csinálni.” – mondja teljesen elkötelezve Tamás.

“Most hogy megkerestél, kicsit felzaklattak az élmények, mert ha tehetem nem is gondolok rá. Ezért nem járok versenyre sem. Úgy tekintek a pályafutásomra, hogy nincs befejezve, félbe maradt, és ez bánt. Jól indult, aztán szinte kettétört a Ford WRC-s időszaktól. Mondhatom az elején sztárok voltunk, szinte a “győzelem vagy halál” stílusban készültem, és versenyeztem. Ahogy Szabó Gergő is mondta. Elmebetegek voltunk, úgy készültünk egy-egy futamra. Kicsit többet vártam a második felében a pályafutásomnak.” – mondja némi keserűséggel a hangjában Tomi.

“A Ford WRC-ém 2009-ben elkelt, méltó helyre került, Angliában kötött ki. Szépen felújították, eredeti fényében pompázik. Volt egy Ford Sierra Cosworth kocsim is, amit néha elővettem, kicsit havon csapatni vele. De már hó sincs telente igazán. tavaly eladtam, nem tartogattam tovább. Végleg szakítottam mindennel. Ne is lássam azokat a dolgokat, amik a ralira emlékeztetnek, mert nagyon zavarnának, nem vagyok ezzel megbékülve. A serlegek elzárva egy szekrényben, rengeteg fotó pedig a dobozokban. Andris így vagyok ezekkel a dolgokkal.” – zárja Tamás a beszélgetésünket.

Alapvetően egy kellemes és őszinte csevegés volt közöttünk, éppen ezért lett ilyen szomorú a vége, mert Tomi nem kendőzte érzéseit, gondolatait. Hessegeti most is magától, hogy mi nem sikerült a második felében igazán jól, és miért…Nagyon szerette volna, mint ahogy mindig is maximalista volt ebben. Talán a tehetetlenség is felgyülemlett benne, a sorozatos műszaki hibák, és egyre csökkenő anyagi lehetőségek okán. Ez is érthető… Ebbéli energiáit pedig a boxban vezeti le. Amilyen jót beszélgettünk, annyira nem állnék vele egy szorítóban… De ha ő most ebben boldog, akkor kívánom neki a legjobbakat! Már csak a kormányösszekötő miatt is! Ölellek Tomikám!

 

Kósa András Race1.net

Külön köszönöm Pacsuta Attila gyűjtő munkáját ebben a feszített tempóban is. A render képekben is érdeme van, de azok főleg Birgés István munkáját dicsérik.

Fotók: a jelöletlen képek pedig a Klíma, Csatos, Csordás, Mihályi és Peták albumokból kerültek ki. Köszönjük!

 

 

 

Post2