Dián Attila: A Mecsek mindig próbára tesz…

Dián Attila mindig azt nyilatkozza nekünk, hogy számára az a rali, ha az időjárási és terepviszonyok is változatosak. Nos, ebből bőven kapott a Rodeo Speed Car pilótája a pécsi futamon. Papp Györggyel az oldalán mentek vízen, sárban és szárazon is, no meg sok tátongó, defektre éhes lyuk tetején… Ennek ellenére 5 pontot gyűjtött a kettős a kategória negyedik helyükkel. És ismét teljesítettek egy feladatot azzal, hogy bármilyen nehéz is egy futam, ők érjenek célba.

“Ez így van, erre vagyok a legbüszkébb a mostani Mecsek rali után. Kaptunk hideget, meleget, vizet, sarat, de defektet nem. Pedig ez egy elég általános jelensége volt most a pécsi futamnak. Rengetegen kaptak defektet, de mi nem, és ez is egy kulcsa volt a célba érkezésnek. Hisz ezeken a pályákon nem volt mindegy, ha kap az ember, melyik részén, hisz vagy azonnal kereket cserél, vagy kockáztat és megpróbál kijönni vele. Elég hosszúak voltak ilyen szempontból a szakaszok, és ugye egy foszló kerék rendesen tudja rongálni az autót. Megkönnyebbülten beszélek most így róla, hiszen nekünk ezzel nem kellett foglalkoznunk.” – eleveníti fel az 53. Mecsek rali történéseit Dián Attila.

“Egy nagyobb hibát vétettem, amikor megforogtunk az alsómocsoládi szűk részen a kilences gyorson. Ott is saras volt. De megúsztuk nagyobb baj nélkül és végül simán kijöttünk a gyorsról. Pedig ez már a második napon volt, de bizony a szűk, erdei fás részeken még ilyen kalandok várták a mezőnyt. Persze tudtuk, hiába a csütörtöki nagy eső után a kétnapos napsütés, azért ezeken a zárt részeken rendesen próbára tett mindenkit a gyorsasági szakaszok. De én ezt élveztem, mert unalmasnak nem volt nevezhető a futam, és annak ellenére, hogy számunkra két gyors is etap lett, egyáltalán nem volt könnyű a megrendezett szűk 120 km.” – vélekedik a versenyről Atus.

“Elégedett vagyok a futammal, mert megint tanultam. Egyrészt, egyre több pályát és furfangjait ismerem meg a Mecseknek, ami jól jön majd a későbbiekben. Másrészt, tényleg egy olyan verseny volt, ahol a gumizás, a kocsi beállításai is döntők lehettek, no meg a szakaszokon a defektveszélyes pontok feltérképezése. Szóval minden szempontból hasznos volt. Az autó alapvetően hibátlanul működött, úgyhogy a szervizcsapatunk is viszonylag kényelmesen tudta le a futamot. Hogy miket tudunk majd hasznosítani az itt tapasztaltakból majd a záró futamon, azt meglátjuk.” – tekint előre a Rodeo Speed Car versenyzője.

“Kétségtelen, ha a versenytávot nézzük a legnehezebb forduló következeik a Zemplénben. Az időjárás zsákbamacska lesz, ezt láthattuk tavaly is. Teljesen mindegy, milyen egy gyorsasági, ha belepi a köd. Akkor csak annak sűrűsége az egyetlen tényező, amivel meg kell majd birkózni. Talán jobb lesz a helyzet, mint tavaly, de ezt előre senki nem tudja a Zemplén lábánál. Ott is a célba érkezés lesz az elsődleges feladat és az, hogy kellemesen, gond nélkül teljesítsük a 200 km feletti gyorsaságikat. Én kíváncsian várom, hogy mennyi szurkoló lesz, ki jön el megtekinteni a helyszínre a futamot, de úgy hallom, hogy azért van érdeklődés az ERC futam után. És jó lesz elrajtolni egy ilyen kiemelt figyelemmel kísért raliversenyen.” – zárja beszélgetésünket várakozva Dián Attila.

Kósa András Race1.net

Fotók: Photocsn Csatlos Norbert

A Rodeo Speed Car támogatói:

Post2