Dián Attila: Én ezt nagyon élveztem

Dián Attila egy problémamentes Eger ralit tudhat maga mögött. Az autóját és a csapat munkáját csak dicsérni tudta a pilóta. Aki nem tagadja, neki sok kilométerre van szüksége, hogy feszegesse majd a Mitsubishi határait. Hisz ő is csak, alig másfél éve versenyez, mint csapattársa és családtagja Dudás Gergő a Rodeo Speed Car színeiben.

“Köszönöm érdeklődésed, én nagyon jól éreztem magam Egerben. Alig vártam már a futamot, mint mindegyiket, és összességében kellemes érzésekkel hajtottam le a céldobogóról. Egyedül a szuhai gyorsasági hagyott bennem némi kétséget. Félre értés ne essék, egy nagyon jó, ritmusos pályának tartom, de az állapota katasztrofális volt… Mondom ezt, mint egy N-es autó vezetője, azért ennek a géposztálynak és más kisebb kategóriáknak azért ez egy gyilkos pálya volt…” – mondja el véleményét Dián Attila.

“De azon kívül én nagyon élveztem, hogy végre elkezdődött a bajnokság. A Production kupában is vagyunk páran, hála Istennek, és ez így jó érzéssel tölt el. És az is, hogy az én autóm végig problémamentesen üzemelt. Egy nyekkenése sem volt az egész verseny alatt, igaz azért szuhán odafigyeltünk rá. A csapat remek munkát végzett az autó felkészítésével kapcsolatosan, és remélem társam és fiam, Gergő autója is teljesen rendben lesz már Miskolcra.” – állapítja meg reménykedve Attila.

“Én sem régen kezdtem a ralizást bajnoki szinten, így nem tagadom, hogy szükségem van a versenykilométerekre. Minél több lesz bennem, annál több a tapasztalat, amitől talá  majd egyre magabiztosabb leszek, és ezáltal egyre többet tudok kihozni majd az autóból. Nem vagyok türelmetlen, mert én elsősorban élvezni szeretném, amit csinálok. Ezért kezdtem bele. És azért ezek a Mistubishik annyira nem gyenge autók, hogy csak úgy félvállról kezeljük őket. Tehát türelmesen kell gyűjtenem a az információkat versenykörülmények között az autóról, de mi ezt is beszéltük meg a csapaton belül és navigátorommal Papp Györggyel.” – meséli őszintén Attila.

“Egerben az említett egy gyorsságit kivéve, a többi feküdt nekünk. Azok nagyon kíméletesek voltak az autónak. De mondom, én azon versenyzek, amit kiírnak, de azért szuha minősége hagyott némi kívánni valót. Olyan hangok voltak bent szegény autóban, amikor átkeltünk egy-egy kritikus részén a pályának, hogy fájt a szívem. De bírta, és ez a lényeg, meg az, hogy ott voltunk egyben a célban. És már számolom a napokat Miskolcig…” – neveti el magát Dián Attila.

“Láttam a Miskolc rali versenykiírás tervezetét. Na, ez sem lesz piskóta. Remek pályák és nem rövidek. És mindezt egy nap alatt… Bő 150 versenykilométer lesz reggeltől estig, ami azért elég kemény, még ERC futamon sincs így. De remek kihívás lesz. Taktikusan kell menni, mert ugye itt így nem lesz szuperrali, vagy nagyobb hibaelhárítási lehetőség, ezt bizony “egy szuszra” kell majd lenyomni. De ettől szép a rali, ennek biztos, hogy így olyan feelingje lesz… És én pedig gyűjtöm majd az újabb tapasztalatokat, remélem a kellemesebb részéből…” – nevet ismét a beszélgetés végén Dián Attila.

Reméljük valóban, hogy most a három Mitsubishit is szervízelő csapat és tagja kevésbé gondterhelt futam elé néznek Miskolcon. Az biztos, hogy az egy napra eső 153 kilométer gyorsasági, nem kis kihívás lesz a mezőnynek, köztük a Rodeo Speed Car versenyzőinek…

Kósa András Race1.net

Fotók: Csatlós Norbert

A Rodeo Speed car támogatói:

Post2