Mindenféle számítás, kalkuláció alapján az ORC-t jelenleg az újonc, a napokban a 23. születésnapját ünneplő Dudás Gergő vezeti. Következik a Mecsek rali, a bajnokság utolsó előtti futama. Egy olyan sorozatban, ahol még jelenleg hatan esélyesek az abszolút bajnoki címre. A matematika alapján a legkedvezőbb helyzetben a Rodeo Speed Car pilótája van, azonban itt minden lehet. Szabó Krisztiánnal ennek megfelelően vágnak neki a pécsi futamnak.
“Akármit is mutat a táblázat, az teljesen egyértelmű, hogy mindkét futamon célba kell érkezni. Sorban az első feladat Pécsett vár ránk. Úgy gondlom, minden sorozatot, bajnokságot is figyelembe véve, nálunk zajlik a legszorosabb csata a végső győzelemért. Hatan vagyunk, akik még bajnokok lehetünk és senki nem tudja egy futam előtt megmondani, hogy ott konkrétan ki a legesélyesebb, ki nyerhet. Borzasztóan szoros és remek meccsek vannak nálunk.” – állapítja meg Gergő.
“De ez ettől élvezetes és nagyban szolgálja személy szerint az én fejlődésemet. Mert ugyan vezetek most, de van még mit tanulnom, és tehetem ezt olyan tapasztalt, öreg rókák ellenében, mint a közvetlen vetélytársaim. Itt olyan előnyt nem lehet kiautózni, mint más kategóriákban, itt sokkal szorosabb. ha rontasz, azonnal mások lépnek a helyedre, még minimális hibalehetőség sincs. Folyamatosan körről körre változik a tabella nálunk. Itt tényleg csak a célban derül ki minden.” – neveti el magát Dudás Gergő.
“A Mecsek ralin remek, technikás pályák várnak ránk. Elnézve a kiírást a gyorsaságik 70%-a erdei, egysávos úton lesz. Ilyen idén még sehol sem volt, erre is át kell majd állni. Sok hibázási lehetőséget az ilyen pályák nem engednek. Tavaly mentem itt először N-es Mitsubishivel, de abból sokat nem tudok hasznosítani. Egyrészt az akkori és mostani autóm között óriási különbség van, másrészt a pályákból egy méter sem azonos a tavalyival. Szóval marad a pályabejárás és a józan ész…” – elmélkedik az előttük álló feladaton az éllovas.
“Pécsett nem lehet 110%-on autózni, mint legutóbb Ózdon. Ezek a pályák ezt nem engedik meg, mégis végig nyomni kell majd. De nagyon csalókák ezek az egysávos utak, arról nem is beszélve beköszönt az ősz. Pára és lehullott falevelek is lesznek bőven, amelyek csak fokozzák a kockázatot. Egy esetleges bővebb csapadék meg aztán hab lenne a tortán. De a feladat adott, ismert a versenykiírás. Most ezt kell megoldani, és meg kell oldani, ha az ember bajnok szeretne lenni. Nekem evés közben jött meg az étvágy, és most már olyan vagyok mint egy kis foxi kutya, aki megragadta a rongyot és már nem szívesen engedné el…” – zárjuk nagyot nevetve Gergővel. Aki egyébként teljesen komolyan gondolja, amit vázolni szeretett volna nekünk.
Kósa András Race1.net
Fotók: Peremicki István, Hajóka fotó, Rallyfeeling, Photocsn
A Rodeo Speed Car támogatói: