Dudás Gergő és Szabó Krisztián is indul a Baranya kupán. Előzetes terveik alapján a Mitsubishi R4 RS-sel, hogy az ORC hátralévő aszfaltos futamaira alaposan felkészüljenek. Hisz Gergőnek komoly tervei, céljai vannak az év második felére és ennek érdekében megragadja a rajthoz állás lehetőségét. De lehet, nem minden alakul majd úgy a hétvégén, ahogy azt előre eltervezte. Vele beszélgettem ma.
“Mindenképpen rajthoz állunk a Baranya kupán, de van még egy kis bökkenő. Az autóhoz még várunk egy fontos alkatrészt, hogy valóban az R4 RS variációban tudjak rajtolni. Ennek lenne igazi értelme, hisz idén eddig egyszer volt csak alattam a kocsi úgy, ahogy én azt szerettem volna, méghozzá Miskolcon. Vagy előtte, vagy utána nem volt rendben, vagy nem is tudtuk abban a formájában elrajtoltatni. Ha nem lesz egyben a kocsi, akkor megint egy öszvér megoldás lesz, azaz az N-es motor kerül bele az autóba. De a remény hal meg utoljára…” – kezdi a bizonytalanság okával Gergő. Én pedig egészségi állapotáról kérdezem tovább.
“A külföldi nyaralásom során az egész család összeszedett egy erős gyomorrontást. Még vannak kisebb utójelei, de Komlóra már rendben leszek. Bármelyik variációval tudok indulni, a versenyt komolyan veszem, mert alaposan szeretnék felkészülni a bajnokság hátralévő három aszfaltos futamára, ehhez pedig kilométerek és tapasztalatok kellenek. Amit hol másutt tennék meg , mint éppen a Mecseken. Itt nagyon jó pályák vannak, szívesen jövök ide, no meg egy-két barát is indul, úgyhogy remélem jó hangulatú futam lesz.” – fejei ki reményét az ORC éllovasa.
“A kijelölt gyorsaságikon mind mentem már, vagy ilyen, vagy olyan autóval. De most legjobb lenne az R4 RS-sel, mert azért azzal más dimenzióba kerülnének. Gyorsak a szakaszok, azért a kanyarsebességek, no meg a féktávok kicsit másak lesznek a korábbi autókhoz képest. Az árpádtetői részt nagyon komolynak tartom, de a többi sem rossz. Szóval van benne kihívás és mondom, nekem még nagyon kellenek a kilométerek. Az ORC-ben szereplő versenytársaim nem ma kezdték a versenyzést, nekem viszont velük kell felvennem a versenyt. Ehhez mindenképpen nagyon jól jön a barnai szereplés.” – fejtegeti tovább Dudás Gergő.
“Arról még korai beszélni, hogy milyen esélyek vannak az ORC hátralévő futamain. Egyrészt nagyon szoros a bajnokság, én úgy gondolom legalább hatesélyes a bajnoki cím. Nagyon jó futamok várnak még ránk, így nyomni kell majd a gázt. És remélem ez nekem is sikerül majd, egy egészséges R4 RS-sel. Most csak a Baranya kupára koncentrálok Krisztiánnal, aztán ha itt jól teljesítünk, elérjük a célunkat a futammal kapcsolatban, akkor az mindenképpen jól fogja szolgálni az idei további feladatok teljesítését.” – búcsúzunk ezzel a fiatal pilótától. Még hármat alszunk és úgyis találkozunk…
Kósa András Race1.net
Fotók: Hajósi Hajóka Miklós, Csatlos Norbert
A Rodeo Speed Car támogatói: