Dián Attila: Végre ismét bajnoki pontokért…

Dián Attila és Papp György nemrég a Baranya kupán indult és ért sikerrel célba. Ezt a futamot egyértelműen felkészülési szándékkal teljesítették, a hátralévő aszfaltos bajnoki futamokra. Nos, elérkeztünk az elsőhöz, amely a következő hétvégén lesz Ózd és Salgótarján környékén. Attilával beszélgettünk ma az előttük álló feladatokról.

“A baranyai versenyt egyértelműen pozitív élményekkel zártam. Pontosan szolgálta azt, amire nekünk még szükségünk van. Végig mentünk, és elég változatos körülmények között. Versenyeztünk sötétben, szárazon és vízen. Én egyébként is csípem az ilyen körülményeket, mert ez adja azt az igazi érzést, amit ralinak hívunk. Tehát bő 100 kilométer gyorsasági szakaszokkal gazdagodtunk, és különböző beállításokkal. Ezekre nekem pedig nagy szükségem van, hogy minél komfortosabban érezzem magam az autóban.” – kezdi önkritikusan Attila.

“Kihívás lesz 10 nap múlva az újabb bajnoki futam is. Nem minden pályáját ismerem, hisz olyan régóta még nem versenyzem. De egészen kellemes a kiírás alapján a feladat. Ránéztem az időjóslásra is, és hasonló körülményeket jeleznek előre, mint amelyeket a legutóbb tapasztaltunk a Mecsekben. Én nem bánom, ha úgy alakul majd. Elsődleges cél, hogy sikeresen teljesítsük a futamot. Én nyilván nem tudok már az év végi dobogós helyezésekbe beleszólni a Production Car kupában, de ettől még nagyon élvezem minden méterét a futamoknak. Ezért csinálom…” – osztja meg velünk mosolyogva a Rode Speed Car versenyzője.

“Egy tesztet még teljesítünk a futam előtt. Igazából ez egy kontroll, hogy a csapat versenyautóival minden rendben, vagy sem. Az enyém egyébként elég jól bírja, nem sok gondom van vele. Most fontos, hogy Dudás Gergőnek is összeálljon végre. Szóval ennek jegyében lesz egy gyakorlás jövő héten, és utána egyből jöhet a futam. A pályák, amelyeket a kiírás tartalmaz, egyik sem könnyű. Mindegyikre alaposan oda kell figyelni, és ezt mi meg is tesszük. És ha valóban változékony idő lesz, akkor bizony egy tényezővel több, ami élvezetessé teheti ezt a futamot.” – vélekedik továbbra is igen jó hangulatban Dián Attila.

“Három futam van vissza a bajnokságból, repül az idő. Így visszagondolva az eddigiekre, mindegyiket nagyon élveztem. Veszprémet azért hagytam ki, mert az elmaradt szombathelyi futam után nem láttam értelmét, egyetlen kőkemény murvás futamon megkínozni az autót. Ez így alakult, éppen ezért az aszfaltos versenyek képeznek prioritást és erre készülve mentünk Baranyában. Az, hogy mit tanultunk, fejlődtünk majd az eredmények és az idő megmutatja, de én így is nagyon élvezem. Ennek meg csak így van értelme…”- fejezte be a érdeklődésünkre Dián Attila.

Kósa András Race1.net

Fotók: Hajósi Hajóka Miklós

A Rodeo Speed Car támogatói:

Post2