Dudás Gergő: Ideje már…

A Rodeo Speed Car páros, Dudás Gergő és Szabó Krisztián türelmetlenül várja a jövő hétvégét. Azt mondják ideje már… Két okból is. Az egyik, végre megint bajnoki futamon indulhatnak, ami feldobja őket, másrészt, nagyon úgy néz ki, hogy összeáll  a Mitsubishi R4 RS. A pilóta azt mondja, ennek is ideje már, így nagyobb eséllyel veszi fel a küzdelmet a többi vetélytárssal. Ami most már nagyon fontos számára, hisz idei eredményeivel a fiatal pilóta is bejelentkezett egy előkelő év végi helyezésre az ORC mezőnyében. Gergővel beszélgettem ma délután.

“A Baranya kupán is a gyakorlás céljával indultunk. Igaz nem azzal az összerakott autóval, amivel szerettem volna, de így is nagy hasznát vettük az ott gyűjtött kilométereknek. Ugyan célba nem értünk, de én annak ellenére élveztem a mecseki száguldást és összességében elérte a célját a rajthoz állás, de az majd a Mecsek ralin derül ki igazán. Most egyelőre az Ózd ralira koncentrálunk, amit valóban nagyon várunk már.” – kezd bele Gergő, aki éppen egy esztergomi interjú után fogadta hívásomat. Elért eredményeivel egyre kapósabb a fiatal komáromi pilóta.

“Elfogultság nélkül mondhatom, nálunk az ORC-ben legalább akkora küzdelem van a végső győzelemért, mint az ORB-ben. Nos, hogy a magammal szemben támasztott követelményeknek megfeleljek, ahhoz kell egy jól összerakott autó is. Végre azt mondhatom, hogy sok-sok hét után most ez Ózdra megvalósul. Éppen ezért izgatottan várom már a futamot. Jó lenne egy műszaki hiba mentes futamon, sok pontot gyűjteni. Nem rossz pillanatnyilag a helyzetem, de ez akkor ér majd valamit, ha a hátralévő futamokon is eredményes leszek és valahol a dobogón végeznék az év végi összesítésben…” – tekint előre Gergő. Most már lehet kezdeni a számolgatást valóban, hisz a bajnokságból három futam van vissza.

“Az ózdi futam hetében tesztelünk egy napot valahol a környéken. Aztán jöhet a futam. Én még ezeken a pályákon ebben az irányban egyszer sem mentem. A kazári és ceredi úton igen, csak a másik irányban. Minden más újdonság lesz. De fel kell készülni alaposan, mert nagyon erős a mezőny nálunk, aszfalton meg pláne többen nagyon gyorsak, meg nem mondom ki az esélyes egy futamgyőzelemre.  De szeretnénk beleszólni ebbe a küzdelembe, ki ne tenné… A környéken imádják a ralit, sok a hozzáértő szurkoló, azért előttük is kéne mutatni valamit… Nagy hagyományokra visszatekintő helyszíneken fogunk robogni…”  – mondja elismerően Dudás Gergő.

“Szóval több oka is van annak, hogy bizseregjen már a tenyerem bő tíz nappal a futam előtt. Most már minden eredmény nagyon számít majd. Élesedik a harc, jobban figyeljük majd egymást, szinte minden futam már vízválasztó lesz.  De én most nagyon koncentrálok az autómra is, remélem minden rendben lesz vele. Jó lenne egy egészséges, nagyobb problémák nélküli futamot teljesíteni. Év elején tanulási szándékkal neveztem ide, de nem tagadhatom, hogy menet közben megjön az étvágya az embernek, de továbbra is a tapasztalat szerzés a cél és versenyezni, hozzámérni magam olyan remek pilótákhoz, mint akikkel versengek a bajnoki pontokért.” – ismeri el őszintén Dudás Gergő.

Még 10-12 nap és ismét felbőgnek a ralimotorok Ózd és Salgótarján környékén. Jöttök, ugye? 

Kósa András Race1.net

Fotók: Hajósi Hajóka Miklós

A Rodeo Speed Car támogatói:

Post2