Szinte az egész ország tudja, mi történt az idei Miskolc ralin, nemcsak a rali szurkolói. Megtörtént, nem lehet már az idő kerekét visszaforgatni. Elvesztettük Tóth Zsoltot, de a társa, az autót vezető fiatal, tehetséges pilóta itt van velünk. Igen velünk, veletek, velem. Zsolt elvesztését nyilván nehezen dolgozza fel a családja, hozzátartozói, barátai. De Dudás Gergőnek és családjának sem könnyű. Erről is beszélgettem a fiatalemberrel, mert ő is kicsit beszélni szeretett volna.
Most tart ott, hogy igazából nem is tudja, mi a jó neki éppen, vagy mitől lesz jobb. Próbálkozik feldolgozni a szinte feldolgozhatatlant. És nagyon fiatal még, nagy erőpróbán kell most átesnie neki is. Barátként beszélgettünk, az eset óta is, de valahogy most jött ki úgy, hogy esetleg számotokra is van mondanivalója. Én pedig csak írtam és közös döntés az, hogy ennek egy részét most elolvashatjátok ti is. Tiszteljük meg érte.
“Elég fiatalon kezdhettem versenyezni. Ezért nagyon szerencsésnek tudhattam magam. Tudtam, hogy az autóversenyzés, a rali veszélyes és persze láttam a korábbi külföldi tudósításokban, hogy néha tragikus véget ért. Csak ez olyan távolinak tűnt, hogy magadban azt gondoltad, hogy veled ez nem történhet meg. Igazából, komolyan soha nem gondolt bele az ember. És most tessék, itt ülök és próbálom feldolgozni azt, amit eddig csak a videókban láttam…” – kezdi Gergő valahogy érzékeltetni, mi is zajlik most a gondolataiban.
“Voltak már meleg helyzeteim versenyen nekem is, mint mindenkinek. De, ha megijedtem, akkor egy pillanatra, mert valóban annyira veszélyes volt, két verseny között volt időm átgondolni, mi történhetett ott és reálisan értékelni. Valahogy megnyugtatta magát az ember, hogy egy olyan autóban ül, ami 99%-os mértékben biztonságos. Tavaly Nyíregyházán 198-as tempónál kaptam defektet, vagy Pécsett a Baranya kupán hasonló sebességnél elment a fék, de egy lassító lerombolásával megúsztuk… De ezeket utólag, azért feldolgoztad és a következő futamon ugyanolyan bátran rajtoltál. Most más a helyzet…” – mondja szépen lassan Gergő.
“A tragikus eset után Tián ( Szabó Krisztián) nagyon a hónom alá nyúlt. Ő vetette fel még Zsolt temetése előtt, hogy az Eger ralit menjünk és nézzük meg együtt. Kicsit vonakodtam, de azt mondtam, ok, menjünk, benne vagyok, hátha így könnyebb lesz. Aztán módosította, mi lenne, ha egy utcai autóval előfutnánk. Nos, a helyzet az, hogy még most is a közúti közlekedésben nem igazán érzem jól magam. Így elsőre nemet mondtam. De csak mondta, mert segíteni akart, sőt az ellenállásom ellenére azt mondta, menjünk egy éles autóval… Teljesen elképzelhetetlennek tartottam.” – osztja meg velünk most belső vívódását Dudás Gergő.
“Aztán együtt mentünk el Zsolt barátom temetésére. Ott és azután éreztem, talán mégis az ő tiszteletére mennem kéne előfutóként, de nem volt egy könnyű döntés. És ezt komolyan mondom, a testem egyetlen porcikája sem kívánta. De a döntésem két okból született. Egyrészt Zsolt felé irányuló végtelen tisztelem miatt, a másik, amit Tián fogalmazott meg, hogy ha ez lesz életed utolsó ralis fellépése, akkor ne a miskolci futam legyen az… Mert, hogy a versenyzői pályafutásommal kapcsolatban mi lesz, az most nincs napirenden, senki ne is várjon erre tőlem ígéretet, mert magammal kapcsolatban is minden bizonytalan.” – folytatja őszintén Gergő.
“Tián abszolút ilyen terápiás szándékkal erőltette ezt az egri részvételt. De ott az autóban nagyon nehéz volt. Nyomást is éreztem magunkon. Pedig a helyzet az, hogy mindent észleltem, ami a pálya szélén történt. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki tapsolt, integetett, molinókat rakott ki, hogy minden átjött. Néhányszor megkönnyeztem, hogy milyen feliratokat olvashattam, biztattak, visszavárnak, együtt éreznek. És ez így ment kanyarról kanyarra Egerben. De hidd el, rettenetesen nehéz volt, és utána, ahogy vége lett, jött itthon a mélypont…” – árulja el az ORC tavalyi abszolút bajnoka.
“Nem vagyok jól most, ez az igazság. Éppen ezért nem ígérek semmit a hosszabb jövőmmel kapcsolatban. Korai, nagyon korai még. Az egész családom támogat. Én pedig próbálom magam a nap 24 órájában lefoglalni. Dolgozom, teszem, veszem. Nem zárkózok el senki elől, de amíg a baleset után nem akartam egyedül lenni, most éppen erre van inkább igényem. Aki szeretett volna, eddig is elért, többen felhívtak, tanácsot adtak, biztattak. Sok kedvesség jutott el hozzám, főleg a közösségi oldalakon. Persze rossz is, bár abból csak egy volt igazán az…” – ad betekintést Gergő mostani napjaiba.
“Igen, fiatal vagyok még, a húszas éveim elején most egy olyan esetet kell feldolgoznom, amely több család életét törte ketté. Zsolt családja a lányokkal, édesanyja, aztán a barátnője és navigátorom testvére, és persze az én családom. Miért pont velem, csak ez jár a fejemben. Úgyhogy nagyon nem tudok mit mondani, csak keresem a válaszokat. Hiányzik a ralis közösség, a versenyzőtársak, a futamok hangulata, de a versenyzés nem… Az nagyon nem. A barátaim is próbálnak rám figyelni, imádtam pecázni, most a napokban úgy rángattak le magukkal, hogy végre menjek már. Nem találom most a helyem.” – vallja be őszintén Gergő.
“Eger óta ott tartok, hogy próbálom most magam felépíteni, mint ember. Sok erőt ad, amit kapok a szurkolóktól. És Tián is úgy van mellettem, mint egy mentor. Ő a vezérem, sokat segít, mint ember. Ő azt mondja, a Vértes ralin megint induljunk a rali2 előtt előfutóként. Megpróbálom… Szeretném megköszönni mindenkinek a támogatást és a biztatást. Nem bújok el, nem zárkózom el semmi elől, csak annyi a kérésem, hogy a jövőmmel kapcsolatban még ne kérdezzenek, mert én sem tudom. Nagyon nehéz most, lehet még nehezebb lesz, de először helyre kell tennem fejben pár dolgot. Köszönöm szépen a megértést!” – zárta a beszélgetést Dudás Gergő.
Kósa András Race1.net
Fotók: Csatlos Norbert, Hajósi Hajóka Miklós, Dudás Gergő, Kósa András
