Nagy örömmel olvastam az idei Baranya kupa nevezési listáját. Hisz felbukkant rajta ismét egy olyan név, akinek megítélésem szerint, tagsági igazolvánnyal kéne rendelkeznie, például az idei Peugeot kupa sorozatban. Minden alkalommal igazolja tehetségét, mégsem sikerül stabilan versenyeznie, akár egy évadot is. Évente, ha egyszer autóba tud ülni, de akkor maradandót alkot. Kaltenecker Balázst pici gyerekkora óta ismerem. Édesapja Gyuri, oszlopos tagja volt pécsiként a Kaposvári Áfor csapatának, N-es és A-s Ladákkal egyaránt. Volt honnan szívni a benzingőzt a gyerkőcnek.
Pechjére, mikor másodszor érkezett a gólya a családba, éppen nem lehetett otthon Balázs, hisz messzire kergette volna, mert húgi helyett egy öcsköst rakott a párkányra, aki aztán szintén a raliautók bűvöletében él. De jó a két testvér viszonya, állíthatom, igaz Gyurinak csökkent a hajkoronája, ahogy cseperedtek a gyerekek.
Most megbeszélték, hogy Balázs ragadja meg az alkalmat és rajtol a Baranya kupán. Két év után… Micsoda névsor volt 2017-ben a rali2-es mezőnyben, ahol még gyorsaságit is nyert és végül Ifj Fogarasi Attila és Csomós “Mixi” mögött abszolút harmadik lett, Koszta Viktor segítségével. Nézzétek csak itt.
Most más szelek fújdogálnak körülötte, hisz barátaival csapatot alapítottak és a Ranga Rally Team együttesét képviselik a futamon, egy Peugeot 208 R2-vel. Öccse és a baráti kör egyik, mindenki által “lízingelt” navigátorával indul, Fodor Ádámmal. A csapatvezetők meg a Ranga tesók lesznek.
Vidáman, lazán, de komolyan véve a futamot. Balázst kötelezi a hagyomány, mindenki tudja, egy nagyon jó kezű srác, és most itt az alkalom, hogy ismét bebizonyítsa. Hátha egyszer rá is rámosolyog a szerencse. Szombat délelőtt beszélgettem vele.
“Tavaly ültem utoljára versenyautóban, akkor Porrogszentkirályon mentem a Rali3-as versenyen. Azóta semmi, így tényleg nagyon örülök ennek a lehetőségnek. Egyébként is szívesen gondolok vissza a két évvel ezelőtti futamra, valóban jó versenyt futottunk. Most is szeretnék jól teljesíteni, de nem ismerem annyira a mostani vetélytársaimat. De nagyon jó a mezőny. Mindenképpen a célba érés az elsődleges elvárás, csapatvezetőim, családom is ezt szeretné…” – neveti el magát Balázs. A mosolygás oka az, hogy a bizonyos csapatvezetők, no meg a navigátor is, mind-mind igazi jóbarátok a magánéletben. El tudom képzelni azokat a kőkemény utasításokat… Persze pizzát is kell rendelnie valakinek…
“A futamot valóban komolyan vesszük. Ehhez kellett navigátort is választanom, nyílván Fodor Ádámra esett a választás, hisz társunk, barátunk, ült már az öcsém, a Ranga testvérek mellett, tehát van bőven tapasztalata. No, meg könnyű a srác… A poént félre téve szeretnék az elejében menni, de ennyi kihagyás után milyen lesz a vereny első fele, nem tudom. De talán sikerül megfelelni, és talán nem egyszeri versenyzés ez megint. Jó lenne már egyszer több futamot lenyomni, de tudod a pénz nagy úr… “ – térünk vissza a földre a jó hangulatú beszélgetés közepette.
“Most én megyek ezen a futamon és öcsém, Ádám pedig majd Porrogszentkirályon. Egyelőre ennyi a biztos. Most ezen legyünk túl, aztán később visszatérhetünk arra, mi és hogyan alakul. A barátaimmal a magunk urai vagyunk, talán sikerül valami később, de már annyiszor csalódtam, hogy nem merek ennyire előre gondolkodni. Az egész család és a csapat is szurkol nekünk. Nekik pedig nem szeretnék csalódást okozni, de elsősorban a saját örömünkre autóznánk és nem életre, halálra, mert a kocsit illene a célba egyben behozni. Remélem egy jó eredménnyel párosítva…” – mondja őszintén Balázs.
Én sem szerettem volna most feleslegesen tovább faggatni, és nem iszunk előre a medve bőrére sem. Egy biztos a helyszínen egy újabb párosért szorítok majd, nem tudok nem elfogult lenni. De ez érthető. Tudom, mit tud a srác, és remélem meglátjátok ti is…
Kósa András Race1.net
Fotók: Sári Péter, a Gyenis Sportfotó és Salánki Gábor képeit Balázs küldte szerkesztőségünknek. Köszönjük mindenki munkáját!