Történelmi verseny lesz a Kaltenecker családban

A vezetéknév igen jól cseng a ralis berkekben, de Baranyában mindenképpen. Az ösvényt még az édesapa, Kaltenecker György járta ki, aki barátjával Gáspár Istvánnal a nyolcvanas években Ladákkal harapták az aszfaltot. Így nem kell csodálkozni azon, ha valaki lányok helyett ( az sem életbiztosítás…) két fiúgyermek apukája lesz, mert tuti a srácok is begőzölnek… Itt sem történt másképpen.

Gyuri, anno pécsi pilótaként, de javarészt kaposvári színekben nyomta, gyerekkori barátjával, Gazsival. Nem feledjük soha, a Ranga és több élpilóta nevével fémjelzett mezőnyben azt a TOP10-es időt az A1300-as sárga Ladával, Camping – Árpádtetőn. Mégiscsak hazai pálya volt… Szólította a kötelesség, buzdította a rengeteg pécsi szurkoló. És most a két gyerkőcnek lesz hasonló érzése, ráadásul egymás ellen (is).

A családot jól ismervén, kijelenthetem, hogy a Nagypapa is meg volt áldva a három fiúval… Antal, Nándi és a legkisebb Gyurival. Valamilyen versenyautó mindig állt a Szigeti úti családi ház udvarán. Tóni a legidősebb testvér, Németországba költözvén, hathatósan segítette a jó cuccokkal és autókkal a testvéreket. Nándi a középső testvér, sajnos gyerekkori betegségéből fakadóan rokkantkocsihoz volt kötve, de olyan emblematikus személye volt a ralipályáknak, akire szinte mindenki emlékszik, ki nem hagyott volna egy versenyt sem.

Édes Nándim, már sajnos nem lehet közöttünk, de a cikk írója is szívesen emlékszik azokra a napokra, amikor hátba kapta kedves barátját, és az átalakított Fiattal Pécsről robogtunk északra, hogy együtt éjszakázzunk a kazári gyors mellett a Salgó ralin, csak hogy jó helyünk legyen a hidas kanyarnál… Innen lentről is ölellek Barátom!

Gyuri, aki a három testvér közül versenyzett, az akkori körülmények és lehetőségek közül próbálta kihozni a maximumot. Az említett A1300-as Lada mellet széria kategóriában is nyomták, és néha hegyiversenyen is. Aztán a szögre akasztotta anyagi okok miatt a bukósisakot, és családot alapított. Na, akkor gondoltad tévesen Gyurikám, hogy olcsón megúszod…

Ugyanis a Jó isten elrendezte barátom sorsát, amikor egymás után két fiúval áldotta meg. Először Balázs szippantott a jó benzingőzös levegőbe, aztán jött  Ádám. A trónra kerülési sorrendet végig becsületesen betartották a srácok, ugyanis Balázs kezdett szlalomversenyeken mozgolódni, egy Opel Corsával. Persze, hogy Tóni meg Németországból tolta alá a lovat, Öccse legnagyobb örömére… Szóval kész tényként kezelte az egész család, akkor még Nándival is a sorban, hogy ebből a gyerekből is autóversenyző lesz…

Balázs jól tekerte a kormányt, egyre több kupa lepte el a polcot, végül annyi gyűlt össze, hogy az akkor dinamikusan fejlődő Kozármislenyben húztak fölé egy új családi fészket, persze dupla garázzsal… Na, aki arra járt ugyanaz a de ja vu érzése volt, mint a legendás Szigeti úton. Köztük a cikk szerzőjének… Akármikor járhattál arra, valamilyen versenyautó kandikált ki a garázsajtón, többnyire egy Opel Corsa.

Mert ebben a sportágban a pénz nagy úr, és Balázs pályafutásában is sokszor gátat jelentett az anyagi kérdés. Ráadásul Ádám is megunta a matchboxokat, és egyre többször jelezte versenyzői szándékát. Ági asszonnyal az élen, nem kevés estén ülhetett össze a válságstáb a vacsoraasztalnál, de hiába képviseltette magát egy személyben a bölcsebb nem, mégiscsak az erősebből volt három… Így aztán meg kellett oldani, hogy jusson és maradjon is…

Azaz Ádám is elkezdte bátyja útját követni és a családfő pechjére, ő sem ügyetlennek nyilvánított… Szegény Gyuri apu, dúdolgatta esténként a himnuszunk sorait, főként az “Isten áldd meg a magyart”, mert őt rendesen érintette ez, igaz a jókedv is, csak a bőség hiányzott kellő mértékben… a ralihoz.

De most ott tartanak hárman (bocsánat négyen, hisz minden férfi mögé kell, tudjátok…), hogy a család teljes mellszélességgel tolja a Baranya kupán, és életében először a két testvér egymás ellen. A trónörökös Balázs, helyzetét kihasználva egy Peugeot 208 R2-sel nevezett, míg Ádám majd az 1600-as motorral szerelt Opel Corsával veszi fel a versenyt. És ki maradt hoppon? Pedig az előadás Gyuri Historic szereplésével lett volna teljes…

És akkor most a szó a főszereplőké.“Itt van nálunk ez a Peugeot, de eddig tán, ha hat kilométert mentem vele, amikor fel és leálltam vele a trélerről. Úgyhogy a csütörtöki tesztet alaposan ki kell használnom, hogy kézbe kerüljön a kicsike. Az autó alkalmas a jó szereplésre, de kérdés az, én is az leszek e” -kezd bele Balázs. ” Szeretnénk nagyon az elején lenni, de azért a mostani másodosztály egy igen erős, és kiegyensúlyozott bajnokság, nagyon jó versenyzőkkel. Mi Koszta Viktorral tét nélkül, de eredményesen szeretnénk szerepelni. Tavaly versenyeztünk utoljára a Mecsek ralin, de egy éve ezen a futamon szintén mentünk.” – emeli ki a versenykilométer hiányát Balázs.

“Igen, ez nagy esemény a család életében, hogy az öcsém, Ádám is velem egy mezőnyben szerepel majd, egy rendes magyar bajnoki futamon. Tudom, hogy bizonyítani akar, megy is a zrikálás már otthon, de ez mindig is így volt, és ez megadja az alaphangulatát ennek a különleges eseménynek.” – fejezzük be Balázzsal, jókat nevetve.

És ahogy tárcsáztam Ádámot, erről azonnal tanúbizonyságot is nyertem“Persze, hogy lesz rivalizálás! Tuti nézni fogom az időeredményeit. De neki könnyű, ott egy jó kis autó, én a Corsával megyek. Ő új gumikkal, én meg az elfekvő készlettel, de majd beosztom őket” – kezdi nevetve Ádám, persze kicsit odaszúrva Balázsnak.“Így könnyű neki, pedig könnyen bajban lehetne, ha nálunk nem kettő, hanem három Ádám lenne. -tolja a poént az öcskös, utalva arra, hogy a Kaltenecker Ádám – Fodor Ádám páros a Corsa helyett egy Opel Adammal menne…

” Készülünk a hűséges társammal, Ádámmal. Ez lesz az első komoly bajnoki futamunk, ugye mi MARB versenyeken mentünk eddig. Azért azok jóval rövidebb versenytávval bírnak. De sebaj, most ennek is eljött az ideje. Nem tudom még most, hogyan lesznek a pályák, azon belül is a lassítók, de ez a Corsának nem olyan rossz. Inkább a tesóval szemben a végsebességben van jelentős különbség, vagy 30 km/h. Egyértelmű tervünk a célba érés, ugyanis Balázs amikor ezzel a kocsival versenyzett egyszer sem ért célba vele itt, na most rajtam a sor, hogy megmutassam, hogyan kell beterelni a szombat esti céldobogóra…” – bök még egyet oda az öcsi a bátyjának.

Kétségtelen, hogy nagy esemény lesz ez a család életében, de mi is különös figyelemmel kísérjük majd a srácok szereplését, és az egymás elleni csatát. Én, mint a család régi jó barátja, megtettem a kötelességem, hogy ezt a nyilvánosság elé tárjam, most srácok rajtatok a sor… Na, ezzel nem is raktam terhet a vállaitokra, de ezt meg tőlem kaptátok. Árgus szemekkel foglak benneteket figyelni! Hajrá fiúk!

fotók: Kaltenecker Racing facebook

Post2