Tótkomlóson idén 10. alkalommal rendezik meg a rendkívül népszerű autóversenyt. Évek óta óriási létszámban jelentkeznek nevezéseikkel a versenyzők. Egy hónap múlva pünkösdkor ismét felbörrögnek az autók motorjai a településen. Karasz Róberttel beszélgettem a közelgő eseménnyel kapcsolatban.
“Ez a verseny, most már hagyományosan az AMTOSZ égisze alatt kerül megrendezésre. Mészáros Iván alapította Szövetségről van szó, ahová én is csatlakoztam a tótkomlósi rendezvénnyel. Idén pünkösdkor 10. alkalommal kerül megrendezésre a futam. A település partner ebben, és várhatóan idén is nagyszámú nevezés érkezik majd. Gyakorlatilag maximálnunk kell a jelentkezéseket, hisz egy bizonyos szám felett nem tudunk elfogadni már nevezéseket. Az elmúlt években itt megszokott volt a 100-120-as részvételi igény.” – kezdi a főszervező Karasz Róbert.
“A sok induló mellé nagy örömünkre rengeteg néző is párosul. Idén is legalább 100 páros részvételére számítunk. A futam kétnapos lesz. Szombaton a prológ, aztán vasárnap több alkalommal a gyorsasági kerül megrendezésre. Tótkomlós Önkormányzata teljes mellszélességgel a rendezvény mellett van. Ez nyilván megkönnyíti a rendezést, ami azért ezen a településen nagyon kinőtte már magát. De azt kell, hogy mondjam, hogy a helyi lakosság is támogat minket, így van igazán értelme az egésznek. Öröm megrendezni évről-évre ezt az eseményt ilyen közegben.” – tájékoztat örömmel a főszervező.
“Nagyon sokan jönnek távolról a rendezvényre és a helyiekkel együtt élvezik a két napot. Rengeteg ismert versenyző fordult már meg itt korábban. És vitték jó hírét ennek az eseménynek. A nyomvonal nem változik, nagyon nem is tudunk rajta variálni, de úgy vagyunk vele, ami bevált, azon ne is változtassunk. A lényeg, hogy mindenki jól érezze magát, versenyző és néző egyaránt. És az eseménynek mindig van egy jótékony küldetése is.” – hívja fel rá a figyelmemet Karasz Róbert.
“Beteg gyermekeknek gyűjtünk a futam alatt. Különböző kiegészítő programok is vannak rendszeresen, amelyek bevételeket generálnak. Nos, mi ezt összegyűjtve a Tótkomlósi Evangélikus Egyházzal együttműködve egy istentiszteleten adjuk át az eseményt követően. Úgy gondolom, ez legalább akkora örömteli dolog, mint amit az esemény alatt a versenyzők okoznak a kilátogató szurkolóknak.” – állítja az eseményt évek óta szervező Róbert.
“Május elején lesznek ismertek az idei nevezéssel kapcsolatos feltételek. A futam június 8-9 között lesz pünkösdkor. Vázlatosan annyit tudok mondani, szombat délelőtt zajlanak az átvételek, 16 óra után kezdődik a rajtceremónia, majd ezt követően a prológ. 19 órától egy esti buli veszi kezdetét. Aztán a vasárnap a versenyzésé. Reggel 8 órától, várhatóan 19 óráig futnak az autók, amit követ egyből a díjkiosztó ünnepség. Dióhéjban ennyi, hisz ezt már nagyon sokan tudják, hogyan is zajlik ez mifelénk…” – mondja elégedetten Karasz Róbert.
Az esemény facebook oldala itt.
Az inerjúhoz a fotókat Karasz Róbert biztosította. Készítőiknek köszönjök a munkát!
Kósa András Race1.net