Dián Attila imád versenyezni, versenyre járni. Kifejezetten az élményért hajt, és saját és navigátora szórakoztatására. Azt mondja, néha nem is tudja hányadik helyen áll éppen, mert ő minden gyors rajtjába úgy áll oda, hogy azon jól érezzék magukat, és élvezzék, mert azért jöttek… A Rodeo Speed Car másik pilótájával beszélgettem ma.
“Idén is ugyanez a szemlélet lesz. Ezen én nem változtatok, mert nekem ez a filozófiám a versenyről. Elsősorban én élvezzem a társammal, aki a kocsiban ül mellettem. Hogy az mire elég, az mindig mutatja az óra, a táblázat, de minket inkább az érdekel, hogy a stopban mi jól érezzük magunkat. ha igen, már megérte, és megyünk a másik szakaszra. Nekem ez a rali. Nem feszítek semmit túl, nem gondolom túl, nem csinálok kis dolgokból nagy ügyet, hanem egyszerűen élvezem minden percét. Viszont ezért egyetlen futamot sem hagynék ki…” – kezd bele Attila a race1.net olvasóinak. Akkor ezek szerint, kezdek bele, de Attila már folytatja is…
“…igen, idén is ott leszünk mind a nyolc bajnoki futamon. Az autó maradt, ugyanaz a Mitsubishi lesz meglovagolva, amelyik tavaly. Persze a télen apró darabjaira szedtük, és mindent átnéztünk. Azért ez egy N-es autó, és vannak benne fáradékony alkatrészek. Így ráfér a frissítés. Ez megtörtént és napokon belül tesztelünk is, átmozgatjuk a kicsikét. Ezek lesznek az első idei méterei. Igaz, bennem már van egy kicsi, de azt még Gergő fiam tavalyi autójával tettem meg az FRT kupán. De az enyémet téli álmából, most ébresztjük majd fel…” – meséli mosolyogva Dián Attila.
“Most már nagy a láz a családban, hisz nevelt fiam, Dudás Gergő is az első osztályban szerepel majd. Ő váltott igazából majd az ORC-ben megy én meg az ORB-ben. Az ő autója kicsit vadabb, de remélem az enyém is jól szól majd. Ez hétfőn már kiderül, mert akkor végzünk közösen egy tesztet. Utána hétvégén pedig már Egerben nyomjuk. A család már rá van hangolódva, de nincs is nagyon más választásuk, mert Gergővel mi ebből nem engedünk… De nem is gond ez itthon, mindenki tudja, hogy mi ketten ezt nagyon szeretjük, Gergő meg, aki nem is olyan régóta nyomja, hamar megfertőződött…” – árulja el Attila az elkövetkezendő családi hétvégék elfoglaltságát…
“Nem tudom, hányan leszünk az ORB-n belül kiírt Production Car kupában, ami ugye a volt N-es autókat tömöríti majd, gyakorlatilag. Minden majd az egri nevezési listából derül ki, de remélem leszünk páran. De, mint mondtam, engem tényleg az érdekel, hogy mi jól érezzük magunkat. Az autó rendben legyen és bírja majd a megpróbáltatásokat. Mint az utóbbi években, most is Egerben kezdünk. Elég gyorsak a pályák, igaz nem olyan rossz minőségűek. Úgyhogy én személy szerint már nagyon várom a kezdést, tényleg jó, hogy már tavaszodik…” – osztja meg őszintén érzéseit Attila.
“A csapatunkban többen vagyunk, de a legmagasabb osztályban csak mi ketten Gergővel képviseljük a klubot. A többiek inkább a kisebb sorozatokban vetélkednek, mint az FRT kupa. De Gergő sem azért megy az ORC-ben, mert nehogy elverjen engem, hisz a fiataloké a jövő. Neki volt egy lehetősége, és azt kihasználva végül az R4 RS-sel megy. Én meg élvezem majd az én kis “production car” autómat… Azt nem tudom, hogy családon belül ki-kinek szurkol, de nem is mondják, mert úgyis tudom, hogy nekem… Mindketten fontosak vagyunk, csak vicc volt, és én örülök annak, ha Gergő is tudja majd oroszlánkörmeit mutogatni… Élvezze ő is, mint mi, mert tényleg egy abbahagyhatatlan sport a rali…” – mondja teljes átéléssel Dián Attila. Ha ő mondja…
Kósa András Race1.net
A fotókat Csatlós Norbert készítette.
A Rodeo Speed Car idei versenyzését támogatja: