Oláh Gyárfás: Megígértem Ferjáncz Attilának…

A Nyíregyháza rali sikere most már nyilvánvaló, és az azt követő sportdiplomáciai elismerés is napvilágot látott. Gondoltam tekintsünk be végre a kulisszák mögé, és ezért kértem fel egy interjúra Oláh Gyárfást az MNASZ elnökét, aki mint mindig, most is készséggel állt a Race1.net rendelkezésére.

  • Elnök úr, tavaly ilyenkor kiegyezett volna a mára elért sportdiplomáciai sikerekkel?

A sikerek, amelyeket ebben az évben elértünk négy év munkájának eredménye. 2014-ben, amikor készültem az MNASZ közgyűlés tisztségviselő választására, mindenki számára nyilvánvalóvá tettem, mit szeretnék elérni. Vállalt feladataimat akkor a tagság szavazataival erősítette meg. A sportdiplomáciai eredmények, sikerek a magyar autósport érdekében tett munkánk nemzetközi elismerése. Az elégedettség egyenlő a sikerélménnyel, ami ösztönöz a további elismerések begyűjtésében.

  • Tavaly, ha jól emlékszem pont ilyentájt járt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszonynál. Azóta bejelentettek két állami garanciát, és egy konkrét ERC futamot is…

Az Államtitkár Asszony, mint élsportoló, olimpikon, és mint a hazai sportok legmagasabb döntés hozó testületének a vezetője pontosan tudja, hogy egy adott sportágban milyen körülményeket kell teremteni ahhoz, hogy kimagasló eredményeket lehessen generálni. Amikor mint az MNASZ elnöke sportszakmai megbeszélést kezdeményeztem hivatalánál, és lehetőséget kaptam a bemutatkozásra, kevés szóból megértettük egymást, mert mindkettőnknek ugyanaz az érdeke, nevezetesen a magyar autósportot is arra a szintre emelni, ahová a múltja alapján jogosan való. A Nyíregyházán épülő Multifunkcionális Autósport Centrum egy olyan lehetőség a magyar autósportnak mely 1986-ban volt utoljára, amikor a Hungaroring megépült. Az új versenypálya hiánypótló minden szakágunk számára, hatalmas lehetőség az utánpótlás terén is. Az ERC futammal tiszteletemet szeretném kifejezni Ferjáncz Attila emléke előtt, akinek megígértem, hogy újra hazánkba hozom az Európa -bajnokságot.

  • Mi volt nehezebb az Ön számára? AZ FIA-n belül és a promóterrel arról egyeztetni, hogy állami garancia esetén Európa-bajnoki ralifutam lehessen hazánkban, vagy a kormányzatunknál elérni az állami garanciát, mert ebben az esetben a Nemzetközi Automobil Szövetség igen támogatóan áll az ötlet mögé?

A Rally szakág a legnagyobb érdeklődést birtokló szervezet az MNASZ életében. Tudtam, nekik megfelelni a legnagyobb kihívást jelenti elnöki feladataim között. Tudtam a versenyzőknek, rally rajongóknak egyik, ha nem a legnagyobb kívánsága, hogy új pályákon is legyenek versenyek. A feladat, hogy teljesíthető legyen, ez az egyébként jogos kívánság, egy magas kvalitású rendezvény Magyarországra hozatalával sikerülhet. Kézenfekvő volt az ERC-t megcélozni, hiszen ott már indultak és eredményeket is felmutattak magyar versenyzők. A gondolatot követően a felkészülés egy  nagyon összetett, pontos munka volt. Pontosan tudtam, hogy állami garancia nélkül nehéz belépni az FIA naptárba. Siker érdekében a feladatokat megosztottam, csapatban dolgoztunk az Önkormányzatokkal, az RSB-vel, a Kelet Autósport-tal és a TRP Hungary-val. Az eredmény, a zempléni pályák, amik a példaértékű összefogásból jöttek létre. A csapatmunkának a Magyar Autósport a kedvezményezettje.

  • Az elért sikerek és tények bejelentése és ismertetése mellett, szépen csöndben egy másik hatalmas autósport eseménynek is otthon adunk, az Ön munkájának eredményeként. Jövő év február 02-án  az FIA, a Nemzetközi Autósport Szövetség Budapestet választotta RX Világbajnokság és az Európa Bajnokság díjkiosztó helyszínéül! Mit lehet tudni az előkészületekről? Sztárparádé lesz?

Fontos megjegyezni, hogy nem csak a díjkiosztót tartja itt az FIA hanem az éves FIA Offroad sportkonferenciát is, melyen a magyar sportszakma is részt vesz.  Háromnapos program lesz, melyre meghívtam Jean Todt elnök urat is. Múlt héten hazánkban járt az FIA delegációja, kiválasztottuk a helyszínt és megtörténtek az előzetes egyeztetések. Mára már tudjuk, hogy Johan Kristoffersson Világbajnok mellett Mattias Ekstrom és Andreas Bakkerud is hazánkba látogat, míg a Csapat világbajnoki trófeát remélem eljön átvenni  Petter Solberg is.

  • Visszatérve az eredményes, bő egy éve tartó együttműködésre, hogy látja, Kormányunk kezd “megfertőzödni” autósportunk F1-en kívüli világával is?

Miniszterelnök úr ült már Kiss Norbi és Major Benedek versenykamionjában és megelégedett mosollyal szállt ki a kormány mögül. Úgy gondolom, ha tovább folytatjuk az elmúlt évek munkáját, akkor tovább nő a pozitív megítélés és egyelőre ez bőven elég számunkra. Van utánpótlás programunk, vannak nemzetközileg elismert versenyzőink, vannak Európa-bajnoki és világbajnoki futamaink, van egy erős, tettrekész szövetségünk, a nemzetközi szövetségben számos meghatározó pozíciót töltünk be. Eljött az idő, hogy új szintre emeljük a támogatási rendszert, ennek érdekében dolgozok az MNASZ Sportágfejlesztési tervén, mely a következő négy év elnöki programja lesz.

  • Tudom, hogy vannak az utánpótlást szolgáló programok is, de ezek nyilván nem hasonlíthatóak össze az olimpiai sportágak utánpótlását kinevelő módszerekkel. Az autóversenyzés más, ezen belül a rali. Most nagy valószínüséggel, minimum öt évig idelátogat a Európa élmezőnye. Jó lenne, ha a mostani fiatalokból az időszak második felére egy, vagy két párosból álló magyar csapat is lehetne. Természetesen tiszteletben tartva a jelent jelentő Herczig Norbert és Ifj. Érdi Tibor féle próbálkozásokat.

Mindenképp pozitívan fog hatni az ERC futam az utánpótlásra is. Láttuk, hallhattuk, a Nyíregyháza Rallyn, hogy többen a fiatalok közül már most elkezdtek készülni a jövő évre.  Az ERC Junior kategória sajnos 2019-ben még nem jön el Nyíregyházára, de 2020-ra mindent megteszünk, hogy benne legyünk a 6 lehetséges helyszínben. Örömmel töltött el, hogy az ERC promótere Jean Baptiste személyesen kérte, hogy a jövő évi naptár bejelentésénél ifj. Érdi Tibit és Klausz Kristófot is hogy jelenjen meg. Mindketten megtisztelték az idei versenyt indulásukkal, mely a promóter számára ez kiemelten fontos volt.

  • Kérem áruljon már el némi kulisszatitkokat. Amikor az idelátogató FIA delegáció meglátta először a Nyíregyháza rali gyorsasági szakaszait, mit mondtak?

Hogy másnap jelentsük be az ERC naptárat. Viccet félre téve, megleptük a promótert és a Observert a felkészültségünkkel, a bemutatott gyorsasági szakaszok milyenségével, a biztonsági intézkedéseinkkel, a rádiózás lefedettségével. Ők is megállapították a rendezők minden apró részletre kiterjedő előkészítő munkát végeztek. Fontos volt mindannyiunknak, hogy ne legyen kétséges, a Magyar pályázatnak  a naptárba kell kerülni!

  • Azt viszont közösen élték meg, hogy bizony ennek az időpontnak van egy időjárási kockázata is. Tudom, hogy a háttérben megy a megoldás kidolgozása, hogy áll ezzel, és milyen esélyt lát már most, egy kedvezőbb időpont kijelölésében?

Az időjárás is egy kockázat, de számunkra most inkább a Mindenszentek/Halottak napja okoz fejtörést. Tiszteletet érzünk az  üdvözült lelkek ünnepének fontossága előtt így mindent megteszünk annak érdekében, hogy másik időpont kerüljön a Világtanácsi előterjesztésbe december 5-én. Nehéz dolgunk van, mert figyelembe kell venni a Mecsek rallye státuszát, a város egyéb programjait és természetesen a promóter és FIA szabályait is. Egyeztetések folyamatban vannak, én most úgy látom lesz másik időpont, ami megfelel minden feltételnek.

  • A delegáció túlnyomó többsége frnacia volt, tudomásom szerint. Nos, ők szeretik a borokat, és méltán büszkék a saját borvidékeikre. Mit szóltak, hogy az egyik gyorsasági konkrétan az egyik legismertebb magyar termék termőhelyén vezet majd át? Ez azért a jövőre nézve elég erős marketing lehetőséget is hordoz magában, nem?

Eurosport számára mindenképp fontos szempont, hogy a közvetítés alatt Hungarikumokról tudunk beszélni és azokat látványosan bemutatni. Meggyőződésem, hogy a kormánygarancia és a magyar promóter szakmai felkészültsége mellett ez is döntő szempont volt. Gyönyörű a vidék ősszel, ezt bizonyítják a felvételek is, amiket láttunk az I. Nyíregyháza Rallyeról. Hétvége során büszkeséggel töltött el ahogy dicsérték a vidéket, a tájat, a munkánkat és hatalmas elismerés volt hallani Jean Baptiste-tól a sajtótájékoztatón, hogy Magyarország készen áll az Eb rendezésre.

  • Végül, de kérem tegye a szívére a kezét, azért titkon készült már arra, hogy Nyíregyházán bejelentésre kerül a 2019-es naptár a magyar helyszínnel. Államtitkár asszonynak mikor súgta meg, hogy készüljön…?

Őszintén mondom, arra készültem és ezt ígértem Államtitkár asszonynak is,  hogy majd december 5-én tudom meg a végső döntést a Világtanács ülés alatt. Persze információm voltak, hogy jól áll a szénánk, de nem mertem még remélni se, hogy már a verseny alatt megtörténik a bejelentés. A verseny hetében, szerdán volt egy sajtótájékoztatónk, melyen bejelentettük a hétvége programját és még akkor se tudtunk semmit. Csütörtökön Zágrábba kellett utaznom a CEZ elnöki megbeszélésre és útközben hívott Őry Tomi, hogy álljak félre az autópályán, mert most jött ki Jean Baptistetól és híre van számomra. Kezemen felállt a szőr mikor arra kért, másnap négy órakor legyek Nyíregyházán hogy bejelentjük a jövő évi ERC naptárát melyben a szezonzáró futam a Rally Hungary. Ezekért a pillanatokért már megérte az elmúlt négy év munkája, köszönöm mindenkinek, aki bízott bennünk és segítette a munkánkat.

Kósa András Race1.net

A képek többsége Oláh Gyárfás facebook oldaláról lettek válogatva Elnök úr engedélyével, ezen kívül a többit köszönjük a Rallyfeeling, az MGR Images és a Hadik Rallye Team csapatának. 

Post2