Várkonyi, Makai: Hamar jött a közös nagy siker…

Bizony, ez így van. Mindent összeszámolva a páros, nyolcadik közös versenyén feljutott a csúcsra, és először ünnepeltek abszolút elsőséget a Mitropa kupában. Egy jó páros, egy jó autóval, és egy jó csapattal…

Várkonyi Szabolcs nem ma kezdte. Akik emlékeznek rá, oszlopos tagja volt ő a magyar mezőnynek a kilencvenesek évek közepén. De röviden foglaljuk össze mi is kellett ahhoz, hogy valaki 2017-ben egy nemzetközi versenyen abszolút első legyen. ” Kiskőrösön volt 1991-ben életem első versenye egy Trabanttal, a túra bajnokságban. A következő évben már bajnok voltam a kategóriámban a rali2-ben. Így 1993-ban már a rali első osztályban egy Opel Kadett GSI-vel nyomtam. Nem volt nekem semmi tapasztalatom, mert sem a családomban, de még a rokonságomban sem volt senki, aki az autósporthoz közel állt volna. Koch Gábor, aki akkor meghatározó alakja volt ennek a kategóriának, sokat segített nekem, és Hoffer Barna a navigátora, még beült mellém segédkezni is egy Szilveszter ralira.”– kezdi hálálkodva most is Szabolcs, az említett személyeknek.

fotó és kiemelt képünk MGR Images

“Mivel akkor eléggé benne voltam az opelos körökben, így én is szerepet kaptam a 1994-ben az első Opel Astra kupában. Nagy hasznomra volt, azért tapasztalatból mondhatom, hogy jó raliversenyző legyél, kellenek a pályás tapasztalatok is, az ívek megfelelő megválasztásához. Egy év után visszatértem a raliba ,ismét Kadett GSI-vel és ezüstérmes lettem Takácsy Pali mögött. Aztán 1996-ban beért a dolog, mert bajnok lettem Radó István előtt Ferenczi Tiborral együtt. Akkor azt hittem, sínen van minden…” – idézi a legszebb éveket Szabolcs. Nos, annyira nem jött össze semmi a regnáló bajnoknak, hogy jóval alacsonyabb szinten tudta folytatni.”Igen, a bajnoki címmel a zsebemben sem nyíltak előttem kapuk a szponzoroknál, így 1997-ben az akkori “H” csoportban tudtam már a lejárt homologú autóval menni, ha mentem volna egyáltalán,. Ugyanis sokszor csak az első napra volt pénzem, aztán kiálltam” – meséli Szabolcs az igazságot.

fotó: MGR Images

” A következő évben legalább egy épített raliautóba ülhettem, a pécsi Dara Gábor Opel Corsájával próbálkoztam, amit meg szépen összetörtem év végén a Mecsek ralin, és két lavórban adtam vissza Gábornak… Ezt követően egy Opel Astrát vettem, ami inkább volt utcai autó, mint versenygép, de legalább mentem. Egyszerűen annyi pénzem volt, hogy néhány futamon tudtam menni, amit nyertem is, de a pénzhiány miatt, egy bajnoki elsőséget lehetetlenség volt így összehozni. Bár két futam kárpótol ebből az időszakból, az pedig a Waldviertel verseny, amin kétszer nyertem a kategóriát, amire most is büszke vagyok!” – teszi ezt jogosan Szabolcs.

fotó: MGR Images

Ezt követte a Peugeot időszaka pályafutásában. Először egy 306-os, majd már egy komolyabb a 206 RC. De ez is a valóságában azért messze volt az igazi épített gépektől. Szabolcs azt mondja, fürge és fordulékony autó volt, de 150 körül meghalt, ott volt vége… Viszont olyan autóba ült át 2007-ben, amelyik meg onnan gyorsult… “Így van ez volt a Honda. Három évig az “N”-es alappal mentem, aztán kicsit fejlesztettük a gépet, és ezzel szinte csak külföldi futamokon versenyeztem. Mint ahogy teszem is nagyjából azóta. Volt egy rövid időszak még Peugeot 208-sal, ami jó kocsi, csak nekünk semmilyen beállítás nem volt hozzá. Honnan lett volna… 2016-ban, év közben pedig Mitsubishire váltottunk” – foglaljuk össze, átfutva az elmúlt bő 25 évet… És érkezünk a tegnapi győzelemhez.

fotó: MGR Images

“Kis tapasztalatom volt már ezzel a típussal, na de a hétvégén használt R4-hez semmi… Kapatam beállítva Hideg Krisztiántól az autót, ami nekem valóban megfelelt. Azért ő mégiscsak tudja, hova mi kell ezzel az autóval… Nos, nagyon élveztük a versenyt, igazából a meleg volt a legnagyobb ellenfél. Ez brutálisan kemény volt, de nem csak nekünk, mindenkinek. Nagyon örülök, hogy a Mitropa kupában elsők lettünk, ez eddig a legjobb eredményem, de azért van amire még ennél is büszkébb vagyok.” – lep meg kicsit Szabolcs. ” Jó verseny volt ez is, de azért egy Rebenland ralin végig mész, és ráadásul jól, azért az kemény feladat. Ott rettentően erős a mezőny. Itt nem volt annyira, de pont ezért nem is akarom ezt túlértékelni. A másik pedig az, hogy ugyan most mentem ezzel a kocsival először, és nincs a kezemben még egy éve sem a Mitsubishi, de néztem, hogy hol vagyok Maricsek Mikihez és Matics Misihez. Ennél most nem tudtam közelebb kerülni hozzájuk, ők jól mentek a számukra ismert pályákon, amihez gratulálok. De az a célom, hogy ezt az autót minél jobban megtanuljam, és hátha lesz kint majd egy visszavágó…” – fejezte be sportszerűen értékelve a versenyt Várkonyi Szabolcs, akinek ismét csak gratulálni tudunk.

fotó: Hajósi Hajóka Miklós

Makai Gergely veszi át a szót, őt faggatjuk a továbbiakban. “Nekem meg pláne a legnagyobb sikerem a tegnapi, hogy még egy éve sincs, hogy versenyautóba ültem. Én gyakorlatilag nulla előélettel vetettem magam a navigátor ülésbe. Az első három fellépésünk, az olyan buli versenyek voltak, aztán télen megbeszéltük a részleteket. Amikor kiderült az én éves programom, akkor megállapodtunk Szabolccsal, hogy nincs elvi és gyakorlati akadálya annak, hogy idén már együtt versenyezzünk.” – meséli a részleteket kiváló fotósunk. Ha valaki nem tudná, Makai Gergely kapta tavaly az FIA díját a legjobb ralifotóért. Azóta kettőzött feladatai vannak a rali Vb futamokon, így minden állomásán ott van a remek magyar fotós.

fotó: Hajósi Hajóka Miklós

“A komlói volt az ötödik idei versenyünk. Nos, mivel Hideg Krisztián nem indult, már beszélgettünk arról Szabolccsal, hogy jó lenne megnyerni a futamot. Aztán kiderült, hogy Lovász Pali is a friss Hyundai R5-ös technikával  nevezett a Mitropa kupába, így már nem tűnt egyáltalán egyszerűnek a feladat. Ráadásul Pali remek formában autózott, de egy műszaki hiba miatt büntetést kapott, így most nekünk kedvezett a szerencse. Onnantól végig az volt a feladat, hogy Gassnert magunk mögött tartsuk, aki ősellenfele Hideg Krisztiánnak már több, mint egy évtizede. Ez olyannyira sikerült, hogy minden gyorsaságin jobbak voltunk nála. Így úgy gondolom jogosan örültünk a célban…” – meséli Geri hatalmas élményét a Race1net olvasóinak. Aztán az új autóval kapcsolatban faggattuk őt is

fotó: Hajósi Hajóka Miklós

“Nincs olyan nagy különbség. Az R4-es autónak a futóműve, a gátlók jobbak, én ennyit éreztem. Meg annyiban más, hogy az ablakot nem lehet lehúzni, mint a korábbi autónknál, itt csak egy kis plexi ablakocskát lehet kinyitni, most amikor kint negyven, bent meg közel hetven fok volt… Pont jókor cseréltünk autót, de megérte” Most kis szünet, aztán munka a német rali Vb futamon, utána a Barum ERC versenyen és azt követően indulnak Szabolccsal, most már tapasztalt és futamgyőztes párosként Szlovéniában!

Post2