MotoGP Cseh Nagydíj, Brno: Hol esett, hol nem… most az eső.

Ez aranyos volt ma. Szegény versenyzők pattogtak, mint a bolhák, motorról motorra. Ma az eső volt a főszereplő a MotoGP cseh futamán. A Motos3-as mezőny esőben rajtolt, és száraz pályán ért célba, a Moto2 fordítva, aztán a nagyok megint mint a kicsik…

A MotoGP versenyét végül a legjobb ütemben motort cserélő spanyol Marquez nyerte. Ő egyébként is nagy mestere a motorról motorra ugrásnak, mint a nikkel bolha…

Nagyon elkalapálta a mezőnyt, több, mint tizenkettő másodpercet vert csapattársásra a szintén Hondával versenyző Pedrosára. A két gyári Yamaha versenyző közül csak Vinales fért a dobogóra, Rossi éppen lemaradt róla.

A győztes jogos öröme:

A pontos végeredményt itt találjátok.

A Moto2-ben két verseny volt, hisz ott az eső miatt a tizennegyedik körben leintették a futamot. Akkor Pasini, Morbidelli és Oliveira volt a sorrend. Az újraindítás után a hatkörös sprintversenyben Luthi, Marquez és Oliveira sorrend alakult ki, és a sors fintora, hogy ez a nagydíj végeredménye is, amit itt találtok. 

A Motos3-ban esőben kezdtek, aztán felszáradt a pálya. A végeredmény megegyezik az összetett állással, hisz Mir nyert, Fenati és Canet előtt. Itt meggyőződhettek róla ti is.

Forrás: MotoGP twitter

Post2