MotoGP, Németország – Sachsenring

A németországi Chemnitz melletti pályán rendezik a MotoGP világbajnokság újabb futamát. A Sachsenring 3, 7 kilométer hosszú pálya, ami a szintkülönbségeitől nagyon élvezetes. tíz balos és csak három jobbos kanyar van a pályán, ami a gumikat érdekesen veszi igénybe. A leghosszabb egyenes 700 méter.

MotoGP

Marc Marquez gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott. Egy fél kör erejéig a hazai pályán versenyző Jonas Folger tudta vezetni a mezőnyt. Végül ő lett amásodik, ami nagy siker. Harmadik Dani Pedrosa a Honda másik gyári pilótája lett. Maverick Vinales a tizenegyedik helyről jött fel a negyedikre, míg Valentino Rossi a kilencedikről az ötödikre. Alvaro Bautista is sokat előzött a tizenkettedik helyről indulva a hatodikon intették le.

Moto2

Franco Morbidelli szoros csatában győzött Miguel Oliveira előtt 0,066 ezreddel. Pedig egy ideig úgy nézett ki sima ügy lesz, hisz akik szorongatták, mint Thomas Luthi, vagy Alex Marquez, mint elestek közvetlen mögötte. Harmadik helyre Francesco Bagna érkezett.

Moto3

Egy hármas fogat ért be alig valamivel több, mint két tizeden kívül. Közölük Joan Mir nyerte a versenyt, második + 0,121 ezred lemaradással Romano Fenati, mg a harmadik Marcos Ramirez lett + 0,218 ezred hátránnyal. Részletek később.

A futamok kezdési időpontja:

Moto3   11 óra    27 kör

Moto2  12 óra 20 perc   29 kör

MotoGP  14 óra    30 kör

Rajtsorrendek:

Moto3    1. Canet 2. Mir 3. Bulega 4. Ramirez 5. Arbolino 6. Fenati 

Moto2    1. Morbidelli  2. A. Marquez  3. Cortese  4. Pasini  5. Garzo  6. Oliveira

MotoGP   1. M. Marquez  2. Petrucci  3. Pedrosa  4. Crutchlow  5. Folger  6. Lorenzo  7. P. Espargaro  

8. A. Espargao  9. Rossi

Post2