Dián Attila: Többet ésszel, mint erővel

Dián Attila még nem ment soha ilyen sokat egy nap… Mármint versenyautóval… A két éve versenyző Rodeo Speed Car pilóta már nagyon készül a hétvégére. Nemcsak neki, az egész mezőnynek nagy kihívás lesz a szombati 154 kilométer gyorsasági. Attila azt mondja, ezen a versenyen többet ésszel, mint erővel…

“És ezt komolyan gondolom. Egy nap alatt zavarunk le egy kétnapos verseny össztávját, ami önmagában még nem lenne akkora probléma. Mivel ez így csak egy szakasznak számít, és nincs szuperrali, be kell szerintem osztani a napot. Ezért úgy gondolom, nem biztos, hogy az egész napos padló gáz lesz a nyerő. Elég egy kisebb hiba, és a szabályok nem engednek már korrigálni, visszaállni. Én éppen ezért a taktikus, megfontolt versenyzést fogom választani, és szombat estére úgyis kiderül, hova lesz elég.” – vélekedik Dián Attila.

“Én Eger óta nem ültem az autóban. Majd bepótolom Miskolcon, lesz rá bőven lehetőségem szombaton, szinte ki sem szállunk belőle egész nap. Kora reggeltől késő estig fog tartani és szerintem ez mindenkit próbára tesz majd. Ugyanúgy versenyzőt, mint technikát, de sportbírókon a szurkolókon át mindenkit. Remélem minden rendben lezajlik, szombat este én is ott szeretnék lenni Papp Györggyel a DVTK stadionnál a célceremónián.” – tűzte ki a célt célnak Attila…

“Ezek az N-es autók, amivel mi is megyünk a Production kupában, sem bírnak ki mindent, tehát a technikát is be kell osztani. Márpedig ezek a pályák igénybe veszik őket. A minőségük nem rosszak, de a sok gyorsítás és fékezés és kettő hosszúsága is, azért majd megizzasztja a Mitsubishit is. Arról nem is beszélve, ha valóban változékony lesz az idő. Na, ha bejön az, hogy hol vízen, hol szárazon kell majd menni, az még színesíti majd a táncot, ami alapból sem lenne unalmas.” – neveti el magát Attila.

“De ez van, ezt kell szeretni. Én viszont nagyon szeretek versenyezni, élvezni minden pillanatát, ezért elfogadom, bármilyen is lesz. Szerintem a péntek esti salakpályázás is egy jó móka, de másnap a lovak közé kell csapni. Örülök, hogy vagyunk azért páran a kupában, jó kis mezőny van, azt hiszem most hat autó nevezett. Vétek lenne ezeket az autókat már nem engedni az ORB-ben, láthatja mindenki, még mindig lehet velük gyorsan menni. Én is gyűjtöm a kilométereket a tapasztalatot, és egyben élvezem is, ezért csinálom. Tényleg kedvem lelem ebben az egészben.” – folytatja tovább lelkesen Attila.

“Csapatunk a Rodeo Speed Car felkészülten várja a futamot. Most inkább Dudás Gergő autójára fókuszáltak jobban az elmúlt napokban, hogy az is teljesen rendben legyen és egy hibátlan futamot teljesítsen majd. Az enyém rendben volt, és remélem lesz is majd az egész futam alatt. Biztos, hogy érezni fogják az egész napos hajszát, de azon leszünk, hogy behozzuk a célba. Sajnálom, hogy a murvás szombathelyi futam utána elmarad, és júniusig szünet lesz. Hiányozni fog már most a versenyzés, de előtte remélem, boldogan indulunk majd haza Miskolcról.”– zárja rövid beszélgetésünket Dián Attila.

Kósa András Race1.net

fotók: Hajósi Hajóka Miklós

Post2