Ifj. Érdi Tibor: Liepaja után Nyíregyházán is rajtolunk…

Kétszeres ERC2-es rali európa-bajnokunk Ifj. Érdi Tibor idei címvédése után az N-es Mitsubishiből, egyből egy vadonatúj Skoda Fabia R5-be ül. A versenyautó két hete megérkezett, sőt azóta már egy 150 kilométeres murvateszten megtörtént a barátkozás is. Nos, ebből kifolyólag kerestük Tibit, hogy élményeit megossza velünk, aztán ezen kívül még egy örömteli bejelentést is tett az interjú keretében.

“Régen vagy 8-9 éve ültem utoljára erősebb autóban anno. Azóta csak N-es kocsival mentem. Úgyhogy azok az érzséek, amiket a WRC autókkal szereztem, már kicsit megkoptak. Éppen ezért nagyon vártam a tesztet, de semmi lámpaláz, vagy izgalom nem volt rajtam. Csak egyszerűen vártam. Két éve ugyan mentem Mikulás ralin egy R5-ös autóval, de azért ez most mégiscsak más volt. És nem csalódtam, nagyon élveztem.”- kezdi mosolyogva Tibor.

“Minden percét és méterét élveztem, azért valljuk be sokkal könnyebb ezt a kocsit vezetni, mint egy N-es autót. Az, hogy a tempóm az elejére mire lesz elég, az természetesen más kérdés. De a Liepaja ralin egyértelműen a gyakorlás a cél. Egyébként is azt mondták a Skodánál, mire belakja valaki ezt a típust, ahhoz legalább 2 000 kilométert kell vele versenyeznie, ami ugye kb. 2 szezon. Azaz éppen két évnyi lemaradásom van a többiekkel szemben…” – nevet rajta Ifj. Érdi Tibor.

“Van elképzelésem róla, hogyan kell vele menni, de majd kiderül, ebből mit tudok most az elején megvalósítani. De úgy gondlom a feladat annál könnyebb, mintha egy ilyen autóból ülsz vissza egy N-es versenyautóba… Elég gyorsan megszoktam, amúgy. Jól éreztem magam a teszten, de ennyi nyilván nem elég. A másik dolog meg az, hogy ugyan murvás futóművel hoztuk el a gyárból, de a Liepaja rali pályái elég speciálisak, úgyhogy még bőven kell az autót arra a futamra hangolni. Szerdán már ott fogunk tesztelni.”- tájékoztat Tibike.

“Némi helyismeretem van már, hisz ez lesz ott a harmadik versenyem. De a Skodával az első. Valahogy úgy vagyok most vele, hogy első nap nem is akarom nézni nagyon az eredményeket, magamnak akarok autózni, összeszokni az R5-tel, aztán majd meglátjuk ez a felszabadult autózás mire lesz elég. Egyértelmű, hogy a versenyt karcmentesen kéne befejezni, és itthon tovább gyűjteni a teszt kilométereket.” – elmélkedik Tibor.

Erre a kijelentésére vetettem fel, hogy édesapja utalt korábban arra, hogy a Mikulás, de inkább a Szilveszter rali szóba jöhet itthoni bemutatkozás gyanánt. “Nos, nem várunk addig. Úgy döntöttünk, hogy elindulunk a kandidáló futamon Nyíregyházán. Úgyhogy ott találkozhatnak velünk a szurkolóink. De addig készülnöm kell majd oda is, hisz aszfalt szettet még csak most rendeltünk a kocsihoz, és Liepaja után azzal is szeretnék majd még tesztelni.” – zárjuk a rövid interjút Érdi Tibivel.

Még elmondja, hogy vasárnap repülnek, a szerelvény az autóval kedden érkezik a helyszínre, és szerdám már helyben következik egy teszt. Egy kalappal Tibikém…

Kósa András Race1.net

Fotók: Érdi Rallye Team, Cseh Gábor.

Post2