Még emésztgetjük az elmúlt négy nap finn élményeit, máris kapjuk majd az újabbakat a hétvégén Lengyelországból. Az ERC futamra Rzeszów város és környékén kerül sor. Négy magyar páros nevezett a futamra.
Ifj. Érdi Tiborékról már olvashattatok a futammal kapcsolatban, itt találjátok a cikket.
A Botka Rally Team részéről Szenner Zsoltitól kaptunk információkat.“Dávid ismét más navigátorral megy most. A lengyel futamon Mesterházi Márk lesz Dudu mellett. Mint tudjátok, Szeles Peti nem tudja vállalni a további versenyzést, és most Dávid azt a partnert keresi, akivel 2018-ban a teljes ERC szezont teljesíteni tudja. Erdélyben Ferencz Ramón kapott lehetőséget, most pedig Márk bizonyíthat.” – kezdte megosztani a bizalmas információt Zsolt a Race1.net olvasóival.
” Tehát a nevezési listán nem jól szerepel párosunk felállása. Elképzelhető, hogy még több navigátor kipróbálásra kerül, mire összeáll a 2018-as felállás, hisz azért az ő szerepük, főleg Dávid esetében, bizalmi állás…” -utalt Zsolt arra, hogy Dávid mindig 100%-ban az itinerre hagyatkozik, egy Eb futam esetében ez pedig hatványozódottan igaz, hisz a sok versenykilométer ellenére. csak két pályabejárás lehetséges.
“Itt most nem is lehet más a cél, mint biztonságosan célba érni, bár Dudu már alig várja, hogy egy jó kocsival nyomhassa ismét a mezőnyben. Az érzés a legfontosabb ezen a versenyen, hogy jól érezze magát a Skoda Fabia R5-ben, minden szempontból. Elutazás előtt volt egy rövid teszt, ők már kint vannak, a csapat többi része szerda hajnalban indul” -adta a tájékoztatást Zsolti. És megígérte a helyszínről ömlenek majd a képek a Race1.net olvasói számára.
A Klausz Kristóf, Csányi Botond páros az R2-es Peugeot 208-sal nevezett.Csányi Botondot, a baranyai navigátort, csomagolás közben értük utol, ma indulnak a futam helyszínére.