A Turán-Bagaméri-Hyundai-Hankook kvartett indul az Ózd-Salgó ralin…

Igen, a tervezettől eltérően a páros ismét Hyundai R5-tel indul. Úgy olt, hogy idén ez csak kétszer lesz így, azonban mint ahogy a magyar bajnokságban, úgy a szlovákban is kitértek a szervezők a régió legnagyobb futam elől. A Barum rali időpontjában nem lenne ildomos sehol más versenyt rendezni, így viszont megint ütközik két ország naptára, és Friciék Fordja ismét Szlovákiában rajtol, így Lovász Pali segítsége újból jól jött a magyar bajnokságot vezető páros számára.

“Igen ez a legfontosabb hír, DE Palinak köszönhetően ismét az autójába ülhetünk, amiért nem vagyunk elég hálásak Lacival. Máshonnan is volt opciónk, de ők voltak az elsők, mindkét előző futamon profi kiszolgálást és munkát kaptunk tőlük, így igazából nem sokat gondolkodtam. Kis kémia van már azzal az autóval közöttünk. Murván maximálisan elégedett voltam elsőre a kocsival, de aszfalton maradt némi hiányérzet bennem Fehérváron, pedig az idők nem teljesen ezt mutatják, és Laci sem osztotta ezt a véleményt.” – kezdett bele beszélgetésünkbe ma délelőtt Frici.

“Nagyon nem izgulok, de a kellő bizsergés már megvan. Egyrészt a verseny előtt lesz egy teszt, ahol remélem rátalálunk a legjobb beállításra. Ehhez a Hyundai is biztosított segítséget, kipróbáljuk majd őket. Egy verseny előtt, így 7-8 nappal jön a kellemes érzés, hogy újból autóba ülhetek. Most ezt még tetézem azzal, hogy lassan indulok a Barumra, és megnézem élőben a versenyt. Kellően feltöltődve, utána már a mi futamunkra koncentrálok majd. Eddig a civil elfoglaltságaim sem adtak nagyon arra lehetőséget, hogy a gondolataim már Salgótarján környékén járjanak.” – folytatta a magyar bajnokság éllovasa.

“Ha visszaértem Csehországból kicsit belenézek korábbi belső felvételekbe. Ugyanolyan alaposan fel szeretnék készülni, ahogy eddig. Talán még soha nem értem a bajnokság utolsó harmadához úgy, hogy vezetem volna a tabellát. Éppen ezért, egy jó eredmény reményében megyek a futamra, nem szeretnék hibázni. Ez a helyzet pedig nem engedi a lazítást sem. De nem is számolgatok, nem is szokásom. Úgy vagyok vele, talán ezt követően az eredmény tudtában fogok először elgondolkodni, mi legyen a továbbiakban, de ehhez tudni kell majd jövő vasárnap a végeredményt.” – elmélkedik helyzetén Frici.

“Úgy gondolom a a futamon nagyon hangsúlyos szerepet kap majd a ceredi gyorsasági, Oda-vissza megyünk rajta. Technikája miatt egy remek pálya, és elég hosszú is. Bár úgy vélem a mezőny eleje viszonylag szoros időket fog rajta menni. Egyrészt azért ismerjük a szakaszt, hisz tesztekre is igénybe vehető pályáról beszélünk, tehát senki számára nem újdonság. Meggyőződésem, hogy mindenki nagyon fogja nyomni. Azért ahhoz hogy itthon az elején menjél, bizony vállalni kell a tempót.” – vallja Frici, egyben ismeri el a többiek képességeit is.

“Ford vagy Hyundai? És hogy viselkedik alattuk a Hankook. Nézd a helyzet az, hogy az autókon nagyon fontos a beállítás. Ez mindegy, hogy melyik típus, a beállításod fogja alapjaiban eldönteni, hogy viselkedik majd a gumi. De nem aggódom, a Hankook minden variációra kellő palettával rendelkezik, még vízen is. Úgyhogy ha esetleg esne sem esnék kétségbe. De kétségtelen egy olyan futamról beszélünk, ahol lehet a gumikkal is taktikázni. Meglátjuk milyen idő lesz, de nem gondolnám, hogy özönvíz fogadna majd minket.” – neveti el magát Frici.

Szabadjára engedtem Fricit, hogy indulhasson Csehországba, de mielőtt felvetet volna társát, Bagaméri Lászlót, gyorsan őt is feltárcsáztam. “Nem mérlegelünk még a futam előtt, meggyőződésem , hogy tövig nyomjuk majd a gázt. Nem fogunk tartalékolni, verseny közben úgyis meglátjuk, hogy alakul a futam. Az elképzelhető, hogy menet közben hozunk majd döntéseket, de előtte csak egy biztos, a maximális teljesítmény.” – kezdi határozottan Laci.

“Hogy ismét Hyundai? Örülök is, meg nem is. Frici nem volt maximálisan mindennel elégedett az aszfaltos futamon Fehérváron, de én ebben nem osztottam véleményét. Biztos vagyok benne, hogy ismét egy jól felkészített autót kapunk, de a beállításokat nekünk kell megtalálni. Időnk és lehetőségünk is lesz rá, úgyhogy rajtunk múlik, hogy tudunk a rajthoz állni. Muszáj lesz márpedig mindent jól kitalálni, egyrészt az ellenfelek miatt, másrészt, mert győzni szeretnénk.” – jelenti ki Bagaméri Laci minden köntörfalazás nélkül.

“Biztos vagyok benne, hogy szoros és látványos verseny lesz. Egy esetleges eső kicsit megváltoztatná az összképet, de erre most még nem tudom mennyi az esély. Nagyon várom a körgyorsot, és a városi szakaszt. Meggyőződésem tetszeni fog a nézőknek, akik remélem szép számmal jönnek majd ki. Remélem jó kis tűzijátékot tudunk nekik biztosítani, mert azért a magyar mezőny eleje egyáltalán nem lassú. Komolyan kell nyomni, de mi is azon leszünk.” – válunk ezzel el Lacival.

Neki is jó utat kívántam a Barum ralira, mint minden kilátogató honfitársunknak. Hogy aztán mind találkozzunk majd egy hét múlva Ózd és Salgótarján környékén. Ugye ti is ott lesztek?!

Kósa András Race1.net

A képeket köszönjük Csölle Dánielnek.

Post2