Bacsa, Hanyik: Erre vágytunk a legjobban…

Egy nagy álom válik valóra hétvégén az alföldi páros számára. A magyar rali egyik szentélyében, a Mecsekben versenyezhetnek először életükben, amióta egy kettőst alkotnak. Bacsa Tamás tavaly ugyan indult navigátorként Kronome Ákos mellett, de Hanyik Gergely egy baranyai MARB futamon való szervizelésen kívül közelebbi kapcsolatba még nem került mecseki ralival.

“Nagyon sok rali1-es és rali2-es futamon voltam már szervizelni, segíteni, de mindig arra vágytam hogy versenyautót vezethessek a Mecseken. Alföldi emberként, csak akkor láttam hegyet, ha elutaztam valahova. Kezdő koromban nem adatott meg az mint a nógrádi, miskolci, vagy éppen baranyai srácoknak, hogy felugrottak a közeli szerpentinre és gyakoroltak. Ennek ellenére szeretném megmutatni a rali egyik szent helyén, hogy kitartással, akarattal és alázattal talán én is boldogulok valahogy Gergellyel, aki szintén alföldi…” – kezdte eltökélten Tamás.

“Szlalom és sprint futamok után elmondhatom már idén, hogy két rali2-es versenyen túl vagyunk. Az elsőn Egerben motorhiba miatt kiestünk, de Fehérvárom már győzni tudtunk a Lada kupában, és abszolút hetedik helyünkkel is elégedettek voltunk a kereklámpás Ladánkkal. Szerencsénk is volt, egy fékhibán kívül nekünk más gondunk nem volt, de erős ellenfeleink közül többen pórul jártak. De ez a rali…” – foglalja össze korrekten Tamás idei eredményeiket.

“Az autó rendben, teljes átvizsgálása megvolt, ma reggel megtörtént a futómű beállítás és lassan pattan fel a trélerre. Holnap délben már szeretnénk ott lenni, itinert átvenni és irány a pálya. Sokat videóztam eddig, alig várom már, hogy élőben is ott lehessek. Sok segítséget is kaptam, tanácsot. Szauer Gergő barátom nagyon készséges volt, sőt holnaptól ránk is szakít időt, de már nem telefonon… Legszívesebben előretekerném az órát, annyira mennék már oda…” – könyörög szinte Tamás.

“Nem sok a 37 nevező, néztem én is, de annál tömörebb, és színvonalasabb a mezőny. Ennyi nyugati típusú kocsit… Könnyű dolgunk nem lesz, de ez van, a mi így is a céljaink elérésért küzdünk majd. A Ladások között is borzasztóan jó kezű srácok vannak, és többségük nem most tapogatózik a Mecseken először. De szeretnénk a bevállalós részeken a topon lenni, akkor talán pariban leszünk pár párossal, de tudomásul kell venni, lesznek olyan részek is, ahol egyértelmű fölényben vannak az erősebb nyugati típusok, meghajtástól függetlenül. De a “dollárzöld” kész a kihívásra…” – neveti el magát Tamás, aki ma szembesült korábbi bejegyzésemmel, ahol a kocsi a Speedy Gonzales nevet kapta…

“Az eddigi távokhoz képest nagyon kemény lesz ez a közel 120 km, de készen állok arra, hogy helytálljak. A pályák nekem fantasztikusak, valószínű nagy meleg lesz, úgyhogy minden más körülményt is legyőzve maximális koncentráció és kondi kell. Prígyeni “TISZÁK” Péter tanácsa mindig a fülemben lesz “Egyben és épségben autó és mi a célba!” Számolgatni majd ott kell, ha vége, és mindenki befutott, reméljük mi is köztük leszünk, de mondom , ahhoz itt nagyon a topon kell majd lenni.” – hajtogatja Tamás.

“Nagyon fontos lesz a gumi, hisz aránylag hosszabbak a gyorsaságik, nem is olyan jó minőségűek, és elvileg forróság lesz. Nos, én maximálisan megbízok a Hankookban, nekem nagyon bejött, és büszkék vagyunk arra, hogy most már ők is figyelnek, és támogatnak minket. Biztos kapok tanácsot, amit felhasználhatok, mindenesetre a taktikám része, hogy vigyázok az abroncsokra, és csak ott nem kímélem őket, ahol erre szükség lesz. Segítségemre lesznek, hogy “Időben OTT legyek!” – meséli büszkén Tamás.

Aztán a navigátorral Hanyik Gergellyel folytatom, aki teljes mértékben első bálozó lesz a Mecseken. “Ez így van, de erre vártam a legjobban. Videón nézegetve elképesztő élmények várnak ránk. De ahhoz, hogy ismeretlenként jól menjünk, alapos, és hibátlan itiner kell. Precíz vezetés, lendület, kell a Ladának itt, hogy végig tempót tudjunk diktálni. De azon leszünk, hogy ez így legyen, és így készülünk holnaptól. Valaki azt mondta a környezetünkből, “ha megszeretjük a pályát, ő is megszeret minket!” Na, mi ezt szeretnénk kiérdemelni.” – kezdi határozottan Gergely az interjút.

“Jó eredményt szeretnénk elérni, hisz értékesek lehetnek azok a pontok, amelyeket itt másfélszer még fel is szoroznak. A ponttáblázatban jelentősen mutatkoznának, nekem ez is a szemem előtt lebeg. Lada kupában dobogón szeretnénk végezni, ami már nagy kihívás a nevezést látva. Nagyon ügyes ellenfeleink lesznek. A nagy abszolútban ezen a gyors pályákon rendezett futamon egy top10-es helyezés már jónak mondható majd, de hangsúlyozom, nekünk ez ennyire a rali2-es pályafutásunk elején nagy megtiszteltetés, ennyi jó képességű R2-es pilóta ellen menni. – ismeri el Gergely a mezőny nívóját.

“Ez lesz a harmadik futamunk pályafutásunk során, de annyi szeretetet és segítséget kapunk, hogy muszáj ennek megfelelni. Azért a mi kis apró büdzsénken sokat nyom, hogy a Hankook mögénk állt, és remélem méltón tudjuk majd képviselni a márkát. Azon kívül felsorolni is nehéz ki milyen aprósággal segít, ami nekünk óriási öröm, és hozzásegített ahhoz, hogy holnap hajnalban útnak induljunk Komló felé… “ – fejezte be pakolás közben Hanyik Gergely.

A holnapi találkozásig megköszönöm én azoknak, akik a lehetőségeikhez képest komolyan segítik a tehetséges párost. A Hankook Racing Tiresnek, aki fantáziát lát a ladás párosban, Nagy köszönet az édesapának Bacsa Kálmánnak valamint az összes barátnak, csapattagnak a segítő egyben önzetlen munkája miatt, mert nélkülük ez nem jöhetne létre egyben a támogatók kitartó segítségét: Optimit Hungária Kft, Precedent, Tiszák Kft, Lisztes Trans Kft, Balog és Fia Gumiszerviz, Szalma Autófényezés és Autókozmetika, Kalmár Norbert.

 

Kósa András Race1.net

A képek a Bacsa Rally Team albumából valók, készítőiknek köszönjük a munkát!

Post2