Indul cikksorozatunk a “Mi lett vele?”. A Race1.net olvasóinak szavazata alapján az első részben Simor Gyulát kerestem fel. A pécsi ralilegendát, bár ez így nem teljesen igaz, mert a motorozásban és a hegyiversenyzésben is alkotott maradandót… Éppen ezért volt akkora kedvenc a szurkolók körében. És még most is sokan kíváncsiak rá, a szavazatok mennyiségéből egyértelműen látszott. Pedig pályafutását már erős harminc éve befejezte, de az autósportnak abszolút nem fordított hátat. Sőt…
Ahogy már beharangozónkban említettem, személyesen kerestem fel otthonában a népszerű bajnokot. Ehhez nem kellett mást tennem, mint nyakamba venni Pécsett a Makár dombot. Ugyanis Simor Gyula gyönyörű helyen lakik, szeme elé tárul az egész város. A régi pincéjéből egy egyre nagyobb családi ház nőtte ki magát, fokozatosan bővítve, szépítve. Mert Gyuszi papa mindig az a tipikus örökmozgó ember volt, megülni egy pillanatra sem tudott… Az egész rezidencia a saját kezének munkáját dicséri. A ház körüli területen, sorban állnak a szőlőtőkék, és gyümölcsfák, nem véletlenül…A bajnok szabadidejét, hasznosan töltötte mindig, erről tanúskodik a pince tartalma. Sorban állnak a címkézett üvegek, bennük bor és pálinka…
Az utolsó 50 méteres bekötőúton haladva, magam is nosztalgiáztam, hisz kicsit hazamentem. Változott a táj, a szomszéd épületek, amióta itt jártam, de egy mosoly semmit sem… A négy kutya jelezte, itt valaki érkezik, és Gyuszi papa már kandikált is ki… a pince ajtaján… “Na, gyere már Maci Laci” – bökte oda pár méterről, teli mosollyal. Aztán már a nagy ölelés következett, hisz a mi viszonyunk kiváló, egykori apósommal… Tizenkét évig voltam a család tagja.
A VW 1600 TL Coupé, Matosi Mihály és Simor Gyula
“Itt jó lesz, jó hűvös van. Menjünk ide a pincébe…” – persze nem véletlenül.
Nem mozgunk idegenül kettesben ebben a helységben. Látom nem tétlenkedsz, dicsérem meg a falon, polcokon látható több száz, profi címkével ellátott üveg láttán…“Nehezen bírom már. Látod, egyszerűen mankó nélkül nem tudok mozogni. Tudod, fájlaltam évekig a térdeimet, amikor elszántam magam a beavatkozásra. A jobb lábamban kitűnően sikerült, semmi bajom vele, de a bal az rosszul sült el. Valami új módszerrel akartak segíteni, de sem a térdem, sem a csípőm nem fogadta jól, és most ez így nagyon hátráltat a mozgásban. Pedig lenne mit tenni, kint a gyönyörű szőlő, gyümölcsfák” – utalva arra, hogy semmi nem változott az utóbbi 10-15 évben sem.
Az első állami Zsigulival hegyen, Visegrádon.
Már sorolja is a polcokon látható üvegek évjáratát, fajtáit. Aztán elmeséli legnagyobb veszteségét tavalyról, amikor is egy 45 literes üveg szétrobbant, benne a hat éves színtiszta pálinkával. Ezt annyira részletesen taglalta, hogy már nevetésbe fordult a dolog, rögtön az elején. Úgy elemezte utólag is, a ki nem derített okát, mintha egy WRC-t dobott volna el… Mondtam hagyja már abba, mert lefordulok a székről, és térjünk a pályafutására, mert van miről bőven beszélni. “Csak nem gondolod, hogy ebbe szárazon kezdünk bele? Na, ezt kóstold meg, ez 5 éves, ez meg tavalyi fehér…” – kerül elém egy kisebb, meg egy 3 decis pohár. Gyorsan teszek két alibi kifogást, hogy évek óta nem fogyasztok alkoholt, és egyébként is alig múlt tíz óra… Mire ő, az elsőt meg sem hallva, csak annyit mondott, nem kérdezte mennyi idő van… Így a poharak sűrű egymásutánban összekoccantak, és nem bírtam ki, hogy távol-keletivé vált arccal, ne dicsérjem meg a “Makári rettenetest”… Határozottan érzem a fejlődést, de gondolom a rengeteg serleg, ami itt van, továbbra is inkább a sport, mint a borászati pályafutásod elismerése, bököm oda…
“Elmész te a fenébe…Addig nem mész innen, még meg nem szereted ismét! Hát nem érzed milyen tiszta mindegyik… Jön már a zamata is, nem? Csak elszoktál tőle, veled van a baj. Tessék itt vannak az oklevelek, látod.” – és mutat a falra, ahol valóban sorban ott vannak a dokumentumok. “És melyiket kaptad azóta, amióta nem voltam itt?” – dobom vissza a labdát. “Mert ezeket, mintha láttam volna már…” – törünk ki ismét a nevetésben. A tényekhez persze hozzátartozik, kiváló hely szőlőtermesztésre a makári domb, telibe kapja a fürtöket a mediterrán várost sütő déli napfény. Ha meg borult az idő, egy évben a vártnál többet, megoldják az üzletláncok akciós kristálycukrai, napi mosolyt csalva az arcokra, a vásárlás, meg a fogyasztást követően is…
Szóval hamar belaktuk ismét az interjú helyét, a négy kutya is felemelt füllel követte a szokatlan hangokat a pince irányából, majd konstatálva a gazdi jó kedvét, álomra szenderültek, mi meg belevágtunk abba, amiért jöttem. És rögtön egy csemegével kezd Gyuszi papa, amiről nem is tudtam. De már most ígérem a Race1.net olvasóinak, hogy a felfedett titokról, bővebben is olvashatnak nemsokára itt nálunk.
“Képzeld a régi társakkal minden második kedden találkozunk. Pontban délelőtt fél tízkor van a gyülekező Sági Bandi “Bambusz” nevezetű vendéglátó helyén. Ez gyakorlatilag az egykori Pécsi Volánhoz kötődő társak klubja, és bizony minden alkalommal, közel harmincan vagyunk. Ilyenkor ebéddel egybekötött megbeszélés van, hisz nagyon aktív a csoport. Különböző kirándulásokat szervezünk, így jutottunk el Kecelre, ahol hadi dolgokat bemutató kiállítást tekintettünk meg, vagy éppen most megy a csapat egy része Győrbe az Audi gyárba. De ami ennél is fontosabb, az a közös versenynézések…” – árulja el Gyuszi papa. Ezzel teljesen meglepve a cikk szerzőjét is. Ugyanis a Race1.net olvasói által hiányolt egykori versenyzők sokasága található meg a klubban. Bálint Árpádtól, Mahler Józsefig, vagy Kiss Istvántól Selmeczi Gyuriig, vagy Donáczi Gyuritól Nagy B. Jenőig, Perjés Lacin ( a vezető most is…) Keszler Matyiig, és sorolhatnám, de ahogy ígértem, egy nagy cikk keretében beszámolunk a klub életéről.
Donáczi Gyuri a kiépített “bázison” most a Baranya kupán, a Béta aknai buszfordulóban fotó: györgy donáczi facebook
“Az év elején a Budapesti Volán egykori tagjainak vendégei voltunk, egy pesti szállodában. Nagyon kitettek magukért, szuper program volt ez is, ahová eljöttek a helyi “zsiványok”, szóval volt nosztalgiázás bőven, de kevés olyan nóta van, ami ott nem hangzott volna el… Kiváló összejövetelt szervezetek, és persze majd a Mecsek rali alatt jön a visszavágó…”– már vetíti is előre a következő eseményt Simor Gyula, de nem tud elmenni a legutóbbi mellett. ” A Baranya kupán is teljes kitelepülést hajtottunk végre… Értsd szó szerint, sátrakkal, konyhával, Donáczi hi-fi tornyával leptük el a vasasi gyorsot. Amíg nem jött a mezőny, lecsó készült bográcsban, a meleg miatt bőven volt folyadék, erre külön figyeltünk… Később Donáczi Gyuri tartott tánc és nótabemutatót, de amikor jöttek az előfutók, már síri csönd volt…Akkor csak az autók hangját hallgatva élvezkedtünk, aztán ahogy elment az utolsó, minden kezdődött elölről a második kör előtt…Ugye az estébe torkollott a verseny, többen utána hazamentünk. Vagyis mentünk volna…
A klub tagjai. Ülve, balról a második Simor Gyula, a fránya mankókkal… fotó:mecsekrallye.hu
“Mi akik a környéken versenyeztük évtizedekig, nem találtunk haza a sötétben. Annyira megváltozott a táj, az úthálózat, hogy én hosszú bolyongás, mintegy 1-2 óra múlva találtam valami világosat, és végre a vasasi művelődési házat. Na, akkor tudtam Vasas II-ön vagyok, mert a kultúrház az legalább ugyanolyan most is…De Sági Bandi aki korábban indult el, saját bevallása szerint 3 órát bolyongott az erdőben, ráadásul valami sáros helyre tévedt, mert a kocsija olyan volt, mintha a somogybabodi terepralis fesztiválon vett volna részt… Elvileg másnap reggel hatkor lett volna találkozó, de tudtommal, nem teljesen jött össze. Ugyan Donáczi Gyuri este még a sátorba ment aludni, de reggel még azt sem vette észre, hogy simán lebontották a feje fölül… Úgyhogy kissé foghíjas volt a létszám a második napra, de csak kizárólag azért, mert már öregek vagyunk…” – nevetünk nagyokat a sztorikon.
Aztán terelem a szót, most már az ő pályafutására. Hisz ezért szavaztak rá a Race1.net olvasói. Mire ő visszakérdez, hogy milyen szavazásról is van szó. Nos, elmondtam, hogy új cikksorozat indul az oldalon, és az első körben Simor Gyulára voksoltak jelentős többséggel, a másik, általa is nagyra becsült három sportolóval szemben. És ekkor Gyuszi papa teljesen váratlanul, elérzékenyült, de nagyon… Nagyon aranyos volt, ez a kőkemény bajnok… Láthatóan nagyon jól estek neki a Race1.net olvasóinak szavazatai. Majd ő lepett meg rögtön. Egy mappát kapott elő, amiben lefűzve, kiváló, színes fénymásolatban ott voltak a “Ralibajnokaink” cikksorozat fejezetei. Az internet világában cseppet sem járatos Gyuszi most az én szemeimet homályosította el, majd odabökve ennyit mondott.“Követlek ám!” Aztán javaslatára, a szemüregünkben bekövetkező folyadékveszteséget azonnal pótoltuk, és felvéve kínai pókerarcomat – utóhatásként, meg még kicsit megrázva magunkat –, valóban belekezdtünk pályafutásába.
“Motoroztam vadul fiatal koromban. Még nem voltam igazolt sportoló, amikor már a címlapra kerültem, a helyi disznókkal… Még egy baranyai faluban, Bogádmindszenten laktam, amikor az egyik szokásos hétvégi bálból tartottam haza vasárnap hajnalban. Már világos volt, én meg bravúrkodni akartam a lányoknak, aminek a vége az lett, hogy egyet éppen el nem ütve, akkorát pereceltem a murvás, kavicsos úton, ami szépen leszedte rólam a bőrt, szinte mindenhol…Kórház lett belőle. Másnap ültem a buszmegállóban, mint egy múmia, szinte az egész testem betekerve a gézzel. Jön a buszvezető barátom, aki mutatja az aznapi Dunántúli Naplót. “Fekete szombat az Ormánságban” címmel. Ahol szépen taglalták az én balesetem, meg még két másikat a környéken. Egy újabb hőst, és egy hülyét, aki az oldalkocsis motorral hozta haza a vásárból, a frissen vásárolt malacokat, és beborult velük az árokba. Na, így kerültem a címlapra a röfögő disznókkal, akiknek semmi bajuk nem lett, nem úgy a három motorosnak…” 
– meséli az 1959-es történetet Simor Gyuszi.
Aztán két év múlva az ügyességet már igazoltan lehetett fitogtatni, hisz MHSZ-nél hivatalosan is motorversenyző lett. Akkor motokrosszozott a mi Gyulánk, nem kis attrakciót bemutatva a hálás bólyi közönségnek. “Egy ünnepség keretében volt a bemutató. Ott volt Bóly apraja, nagyja amikor is a műsor keretében az egyik mutatvány volt egy baromi nagy ugratás a krosszmotorral. Nagyon kiépített pálya nem volt, ezért ugratónak a marháknak épített rámpát használtuk, amin fel, majd besétáltak a teherautók platójára. Végül is az alkalomhoz illően is öltöztem, mert bőrruhában voltam, és térdig érő marhabőr csizmában. Na, hát én ezen a rámpán mentem fel. Nem kicsi sebességgel, amit nagyon elmértem. Szálltam, szálltam, és már a levegőben éreztem, hogy ebből gáz lesz… Elkezdtem kalimpálni, mert az egyensúllyal is bajban voltam már, de a nézők őrjöngtek, mert azt hitték ez is a mutatvány része, pedig én akkor már csak az életemért küzdöttem, egy elfogadható leszállással.
Na, ez az ami nem jött össze, ugyan kerékre érkeztem, de már a vízszintes részre nem az alkalmi domb aljára, amit odalapátoltak. Azt bőven túlugrottam, és akkorát nyekkentem, amely becsapódás visszarugózása után el is szálltam, mint a győzelmi zászló… A lábam aláfordult, de ugye a “marhacsizma” tartott, ezért aztán térdben szakított el… Borzasztó nagyot estem, a mentő robogott velem Pécsre. A ruha, meg a csizma is ráment az egészre, mert úgy vágták le rólam a kórházban.” – meséli most már vihogva az ugratás nagymestere.
Ez így önmagában nem volt elég, ezért a krosszozással párhuzamosan Simor Gyula a gyorsasági szakágban is elkezdte húzni a gázt. Bálint Árpád, pécsi kiválóság Norton gépét örökölte meg 1965-ben. “Jó motor volt nagyon, csak kicsit nehéz, olyan két és fél mázsa. Később Yamahával is mentem, ami már legalább száz kilóval könnyebb volt. Aztán a Pécsi Dózsa színeiben már egy Kawasaki 350-sel versenyezhettem. Nagyon gyors gépek voltak. Gondolj bele, 1965-66 körül vagyunk, nézd meg milyen bukósisakkal. Ezzel a bádog tökfedővel mentünk, miközben a motor vége 217 km/h óra volt, erre pontosan emlékszem. Nagyon esni nem kellett volna vele, mert sokat nem védtek az akkori védőszerelések, és azon kívül nézd, milyen pályákon mentünk” – mutatja a képeken Gyuszi papa.
“A Népligetben Budapesten volt az egyik legismertebb pálya, de versenyeztünk Sopron mellett a Lővérekben is. Itt volt az egyik legszörnyűbb hétvége. Ketten is meghaltak a futamon, köztük a helyi szakosztályvezető. Ő is hibázott, megdobta a padka, és kilőtte, fejjel az akácosba, esélye sem volt… Veszélyes szakág volt nagyon a gyorsasági, de büszke vagyok az elért eredményeimre, hisz a jóval előnyösebb feltételek mellett versenyző pestiek mellett, szinte mindig ott állhattam a dobogón, csak Drapál János és Szabó II. László volt előttem.” – említi Gyula a jól csengő neveket.
“Ajkára mentem egy motokrossz versenyre. Ez 1968-ban volt, és egy IFA Framo kisteherautóval zötykölődtünk ketten. Baromi unalmas volt, a motor háromszor eldűlt a platón, Istenem, de untam! Mire odaértünk, nagyon fáradt voltam, és kezdődött a verseny. Kétszer is elestem, már alig bírtam a kimerültségtől tartani a motort. Már azt hittem végem, mire bemutatták, hogy még egy kör. Mondtam magamban, ha ezt a kört még kibírom esés nélkül, abbahagyom. Kibírtam, az utolsó fordulón állva maradtam. Hazajöttünk hasonló tempóban, mint ahogy mentünk és mondtam, ennek most itt vége!”
“Nem sok kellett, hogy megint keressenek a Pécsi Dózsától. Mondták menjek le a klubba. Mondom, már megint minek, amikor abbahagytam. Csak jöjjek, üzenték. Lementem, bevittek a műhelybe és ott állt egy új hófehér Yamaha 360-as…Gyönyörű volt. Csak annyit mondtak, hogy üljek vissza rá… Nem mondtam azonnal semmit, lejártam, letörölgettem napokig a motort, majd válaszoltam, hogy nem… Nem ülök többet motorra versenyzőként” – meséli a kemény és határozott lépést Gyula, és akkor még nem is tudta, ezzel a döntéssel mekkora örömet szerez majd az autósport szurkolóinak…
“Így indult a négykerekes karrierem. 1969-ben kezdtem egy Skoda MB 1000-sel. Ügyességi versenyeken indultam, mint mindenki más a kezdetek kezdetén. Aztán 1972-ben, ahogy a Pécsi Volán klub megalakult, én már a túra bajnokságban indultam Matosi Mihály navigátorommal egy VW 1600 TL Coupéval. Nem ment rosszul, azonnal feljutottunk az első osztályba.” – mondja büszkén Gyula a sikeres évet felidézvén.
“A Volán az 1973-as esztendőre egy Polski Fiatot biztosított számomra, egy lavorban… Ugyanis Bálint Árpi navigátora, Föster István hegyizett vele, és Visegrádon ripityára törte, de nagyon. Nekem akkor már 7-8 éve megvolt Pécsett az Alkotmány utcai műhelyem, ahová bekerült a kocsi, és egy gyönyörű versenyautót építettünk belőle. Amikor a kocsi elkészült Varga Tibi ült be mellém. Sokat tréningeztünk a kocsival, főleg István akna felé.” – már készíti elő a sztorit Gyuszi papa.
“Eljött a Mecsek rali ideje, és ez az általunk begyakorolt szakasz is benne volt. Na, én újoncként átküldtem rajta a Polskit. Nem volt egy rövid szakasz, de Ferjáncz mögött voltam az abszolút második helyen. Emlékszem Tarr Andrásra, ő egy pesti srác volt szintén Polskival ment már a mezőny elején, de én utolértem a gyorsasági végére…Donáczi Gyuri jött még jól a Fiat 128 Coupéval, csak Gyurinak eltört a váltója, sajnos… De én sem örülhettem sokáig.” – fokozza tovább az első versenyes Simor Gyula. “Megyünk az etapon Vasason, egyszer csak kormányozhatatlanná vált a kocsi, becsúsztunk egy árokba, neki egy bejárati hídnak, és szinte oldalára dőlve állt meg a kocsi, első szélvédő az ütközéstől el is repült… Közvetlen a buszmegállónál, ahol volt vagy húsz ember…Ahogy megálltunk, valami hihetetlenül elkezdett sivítani, valaki elordította magát a megállóban a “szakértők” közül, hogy fel fog robbanni a kocsi. Vargával mi is olyan gyorsan távoztunk az első szélvédő helyén, mint a megállóból az emberek…Kiderült, csak a defektet kapott gumi szállt el, és egyébként meg a gömbfej hibája miatt estünk el…etapon. Teljesen magam alá kerültem…” – idézi fel a berobbanását (az élvonalba), és majdnem felrobbanását…
“A lelki betegségem mellett tényleg valami nyavalyát összeszedtem, mert emlékszem, otthon feküdtem az Alkotmány utcában. A nyitott ablakon benéz a navigátorom a Varga Tibi, és azt mondja, ettől tuti meggyógyulsz. És hozzám vág egy slusszkulcsot. Nézem mi ez? Gyere ki, mondja. És képzeld, majd leültem, ott állt egy vadonatúj 1200-as Zsiguli a Volánból küldték. Tudod mekkora dolog volt ez akkor? Csak a Bálint Árpinak volt itt…” – érzékelteti az óriási megtiszteltetést, és bizalmat Simor, de nem kéne neki… Ugyanis úgy elsírta magát most is, hogy ez bőven áthozta azt a 44 évvel ezelőtti érzést. De aranyos volt…
“Nálam készítettük fel a versenyre ezt a gépet is. Bálint Árpi adta a tanácsokat. És ezzel az új autóval indultunk 1974-től a széria kategóriában. Olyan ellenfelek voltak ott, mint Bálint Árpi, Donáczi Gyuri, Hideg János, Antalffy Karcsi, Dudás “Kiskokó” és ha jól emlékszem a Gündisch Guszti is. Na mondom lesz itt lendület autózás…” – neveti ismét el magát a Bajnok.
“Ott állunk a ’74-es Mecsek rali utolsó gyorsaságijának rajtjában. Árpádtető – Camping. Vezetett a Bálint Árpi, én voltam a második 8 másodperc hátránnyal, harmadik a Donáczi Gyuri, mögöttem. Odajön egy nő a Gyurihoz, és ott rikácsolt neki, hogy ki vagy te, hogy egy Simor is elver? Ott hisztizett neki, kiderült, hogy az asszonya…Hú, de felhúzott engem. Na mondom, most meglátod ki az a Simor Gyula.
A Zsigulin voltak életem első nyugati gumijai a Pirelli Firestone Cavallo 200-as. Úgy leküldtem a kocsit, a Camping felé, már csak lebegtünk lefelé, szegény Tibi néha a kesztyűtartóban volt. Itt rikácsol nekem egy nő, csak ez járt a fejemben.
Na, aztán még Bálint Árpinál sem vágódott be, mert miatta tízet kapott tőlem, és megnyertem a versenyt. Lent a nagy postánál volt a gyűjtő, ott nézegették a Tibi kezében a menetlevelet, nem hitték el az időmet…” – meséli teli vigyorral Gyula, hogy néha hogyan is tudtak rá hatni a nők…
Tanakodás a pécsi nagy postánál. Bálint Árpád nézi Varga Tibor menetlevelét, jobbra Simor Gyula nevet magában
“Tibivel még az Orosz tél ralira is kijutottunk együtt. Soha nem felejtem el. Iszonyú idő volt, mínusz 35 fok, vízszintesen esett a hó. Tibit elküldtük egy kiló kenyérért. Szegény mire talált, meg visszaért a szállásra elfeketedett a keze…Mit melengettük neki, nehogy baja legyen. Még az oroszokra visszatérünk…”
Tibor soha nem félt melletted, vetem fel…“Azt mondta nem, de idővel észrevettem, hogy mindig van bent eldugva egy kis üveg. Mondom mi a fene ez, azt rajta kaptam, hogy húz belőle néha a gyorsok előtt. Hát pálinka volt benne… “ – meséli még most is meglepve Simor. Nem örült neki annyira. “Miskolcra mentünk egy versenyre. Iszonyú nagy köd ereszkedett le az egyik gyorsaságira. Na, mondom eljött az én időm, Tibikém, csak diktálj szépen. Hét vagy, nyolc autót előztünk meg a gyorson. Megyünk a követkeőre. Mondom neki számolgass, mert most sokat jöttünk előre. Azt mondja, nyugi, nyugi… Hát, nem bevitt 5 perccel előbb a következő időellenőrzőre… A semmiért kockáztattunk. Szegény ki is szállt mellőlem. Ugyanekkor hagyta abba Bálint Árpi is, és az ő navigátora volt a Pánics “Charlie” Zoli, aki beült így mellém” – érünk a klasszikus Simor-Pánics kettős történetéhez. Itt is elakad a torka, hisz a néhai Charlie nemcsak a barátja, navigátora volt, hanem a veje is… Ölelünk innen is Charlie!
Pánics “Charlie” Zoltán és Simor Gyula a rengeteg díjból átvesz éppen egyet…
“Charlieval is voltunk az oroszoknál. Mentünk a válogatottal, Ferjáncz Attilával, Hideg Janival, Kiskokóval, Nagykokóval… Mi vittük utánfutón a “főnök” kocsiját is, mert ő ugye repülővel jött a szentem… A frankó jeges úton, össze-vissza járt a Renault alatt az utánfutó, és majdnem beestek vele a srácok az árokba. Na mondom, ennek fele sem tréfa, levettük az utánfutóról és én vittem Moszkváig lábon Attila kocsiját. Megyünk szépen konvojban a széles, de jeges úton, úgy 80-90-nel, erre megelőzött egy IFA… Mondom mi van?” – nevetve meséli Gyula a helyi viszonyokat.
“De nemcsak ezért volt életveszélyes a közlekedés ilyenkor. Nagyon messze, úgy 2-300 kilométerenként voltak benzinkutak. Nos sokan, ha kifogyott idő előtt az üzemanyag és lerobbantak, hogy ne fagyjanak meg, azt égették el, amire a legkevésbé volt szükség. Például az utánfutót, vagy a gumijait. Mi meg nem tudtuk, mi a fenének égeti mindenki el az utánfutót, akkor miért hozta el? Hát ezért…” – osztja meg velünk Gyula a felfoghatatlan akkori körülményeket.
“Hatszor voltam az Orosz tél ralin. Egyre jobban beletanultunk, mit kell kivinni.A Kiskokónak volt a legtöbb esze, ő a feleségének a használt, levetett ruháit hozta el egy bőröndben, és a fél Szovjetuniót megvette belőle… Charlie vett 250 db, egy darabos golyó rágógumit, azt a jó cukrosat, emlékszel… Annyi pénzt kaptunk érte, hogy kimentünk pár száz rubellel, vásároltunk is, és négyezer maradt még…Bementünk azért a GUM áruházba, de nem volt semmi. Abban a fél falu nagyságú üzletházban, egy fajta ruha, és egyfajta csizma volt tízezer…Semmi más!” – eleveníti fel a élményeit Simor papa.
“Az utolsó szereplésünk egyike előtt, itthon Komlón a Carbonnál vettem farmereket, prémes csizmákat. Már ismertek minket a határőrök, tisztek az oroszoknál. Eljöttek Moszkvából a határra azért, hogy ők kapják a farmert! Onnan úgy kísértek minket a fővárosig, hogy katonai autó, egy versenyautó, és ez a sorminta volt egészen a szervizes autóig. Ott álltunk meg, ahol ők mondták, és akkor, amikor ők akarták… Szóval beértünk a cuccal a szállodába, elfoglaltuk a szállást. Este farmerben, csizmában lementem a bárba. Azonnal elkaptak, lehúzták a lábamról a csizmát, átraktak a bárpulton, ott meg lehúzták rólam a farmert… Kifizették, csak veszekedtek érte, hogy kié legyen…” – idézi fel nekünk Gyula.“Ez megvolt, gyorsan felmentem a szobába, és húztam új nadrágot, meg új csizmát, ezek meg néztek, mikor leértem a lépcsőn, ugyanúgy elkaptak… Ezt eljátszottam este vagy négyszer, és én voltam a leggazdagabb ember a szállodában…De kicsit elszámoltam magam, mert az utolsó csizmát is eladtam, így tornacipőben jöttem haza…” – csapkodja most is a homlokát Gyuszi.
“De a legintimebb sztori az volt, hogy megyek be a szállodai szobámba, és négy szobalány van bent. Hát ezek nem felhúzták a ruháimat… Még a versenyoverálomat is…Mondom nem eladó, de ők ott bizonygatták, hogy mindent megvesznek, még azt is… Dehogy veszitek, miben versenyezzek, alsónadrágban,? Szinte közelharcot vívtam a saját ruháimért, miközben négy szobalányt vetkőztettem a szobámban…” – borulunk az asztalra a pincében, de nem a “Rettenetestől”, hanem a röhögéstől… Aztán mondja még, hogy a mini tévéktől, a szerszámokig, az usanka sapkáig bezárólag tele voltak a kocsik hazafelé…
Rajd Polski, 1977.
“Na, hogy ne csak a cserekereskedelemről beszéljünk, volt ott egy szép jelenet Ferjáncz Attilával, ami azért megpecsételte örökre a barátságunk. Mindig engem vitt magával tréningezni, az oroszoknál. A válogatott többi tagja együtt, meg mi ketten külön. Akkor navigált nekem Ranga Lacika. Megyünk egy hosszú, olyan semmilyen egyenes gyorson. Egyet, kettőt, hármat…Mondom Ferdinek, mi a fenét búgócsigázunk ezen itt, mínusz 20-30 fokban nyílegyenes úton… Azt mondja, akkor menjünk egyet most “félrohadtan…” Úgy is volt. Hát a jégbordák miatt a kocsi egy métert nem ment egyenesen, táncoltunk a tempónál, mint a fészkes fene, a végén mondja a Ferdi, na ezért…” – meséli Simor Gyula.
Ranga Laci navigál az NDK-ban, egy BBK kupán Simor Gyulának.
“Eljött a verseny napja. Mi rajtoltunk Ferjáncz Attiláék mögött, konkrétan ezen a gyorson. Nyomom neki, jól szólt a Gr2-es Lada, egyszer csak Ranga Lacika üvölt, ez nem a Tandari Jancsi? Éppen mászott ki az árokból, a kocsi nem is látszott. Satufék, már amennyire itt lehetett. Túl is csúsztam, tolatás vissza, mert tényleg Tandari volt. Attila még akkor mászott ki a 5-6 méter mély, teli havas árokból. Na, gyorsan kötél elő, a sperrdifis Lada úgy kihúzta a Renault 5-öst, aminek nem sok baja volt, üzemképes volt az állapota. Úgy röhögtem, a három penészvirág a derékig érő hóban, húzták, vonták a menő kocsit, Attila, Tandari és Lacika. A célban ezen röhögtünk, Attila hálálkodott, mondtam neki jó húsban vagy, de ha itt nem állok meg, megfagytál volna…Látod mire jó egy Lada?…” – osztja meg velünk az élményt Simor Gyula. Majd mondja, hogy addig sem volt rossz a viszonya Ferdivel, de utána ebből sírig tartó barátság lett. Az Örökös Bajnok mindig elismerte a pécsi “Nagytalpú Gyula” képességeit. Meg is könnyezi nemrég távozott barátját Gyuszi…
Hogy ért véget a klasszikus Simor-Pánics páros, vetem fel Gyuszinak, mert erre azért sokan kíváncsiak lesznek. “Úgy 1982-öt írhatunk, amikor szóltak az OTSH-ból, hogy van 17 ezer dollár ránk, és mehetünk Svájcba egy 320i BMW-ért… Az lett volna az első nyugati versenyautóm. Már nagy lázban voltunk, amikor leszólnak, hogy baj van, mert Kiss Dezső BMW Osellájában tönkrement a motor, és az fontosabb most, hogy rendbe tegyék, és tőlem visszavonták pénzt… Erre Charlie annyira berágott, hogy velünk a válogatott élversenyzőivel ezt megteszik, akkor mit fognak még ezután… És azt mondta, ebből neki elég, és kiszállt végleg! Ekkor ült be mellém a Gál István, a “Kisgál”. Isten nyugosztalja őt is!”– fedi fel az igazi okot Simor Gyula, és láthatóan most is bosszantja az akkor történtek. Azt mondja, hogy ha azt a BMW-t kiautózhatta volna, bőven elég lett volna arra, hogy ledolgozza azt a hátrányt, ami akkor a nyugati típusú és szocialista gyártmányok között volt. Rengeteg abszolút dobogós helyezése van, de egy így örökre hiányzik neki… 
Majd inkább egy vidámabb és szerencsés sztorit idéz fel.
Ez már a bivaly “Homan-Lada” Farkasgyepűn a “Kisgállal”
“Ez a Kisgállal volt. Farkasgyepű – Bakonybél a gyorsasági. Pista elég lassú beszédű srác volt. Charlie tanítgatta is, hogyan kell nekem diktálni. Na mindegy, itt is elkésett, én úgy két kanyarral előbb jártam, amikor a jobb hátuljával becsúsztunk az árokba. Semmi törés, csak nem tudtunk kijönni… Pont egy átjáró útnál. Néző se nagyon. Kiszállunk, vakarom a fejem, erre valami nagy robajt hallok, ami erősödik. Mi a jó fene ez? Öregem, ahol állunk, a bekötő útról szembe irányba tovább három tank áthajtott simán a gyorsaságin keresztbe…Mire jött a következő autó, ezek már sehol nem voltak… Ugye ott voltak nem messze az oroszok egy bázison… Mi meg a Kisgállal egymásra néztünk, és megdörgöltük a szemünket…” – meséli a hihetetlen történetet Gyula, majd nevetve mondja, hogy azért odaszólt Pistának, látod ha még lassabban diktálsz, alattuk lennénk már… Az én tempómnak köszönhetően élünk!
Soha nem lenne vége ennek a beszélgetésnek, ha mindent megpróbálnák felidézni. De két téma még terítékre kerül. Az egyik a hegyiversenyes pályafutás, mert itt is igen eredményes volt. Ment mindenféle kocsival, de a leggyorsabb a Zejda Zolitól megörökölt NSU Spyder volt. “A parádi futamon történt, hogy Cserkúti Öcsinek már éppen megjött a legújabb 300 lerős BMWje, egyértelmű esélyes volt, de ott voltak a többiek is. Hallottam fél füllel, hogy mondták, mit akar itt az öreg ralis, ezzel a sz..ral… Na, első futam, kellően bepöccenve a hallottaktól, második helyen értem fel Öcsi mögött. Akkor már csendesedett a nép. Másodikra már egált mentünk, hirtelen több szurkolóm lett… Na, harmadikra beleadtam apait, anyait. Éreztem, hogy jól megy alattam a gép. Gyors volt, fordulékony, de az egyenesekben nem akart pályán maradni… Lehet nem ehhez a légellenálláshoz szokott… Elfordulom a cél balost a pályán és megáll a kocsi. A célvonal előtt 50 méterre felrobbant a motor… Így Cserkuti nyert, a saját motorja ellen, ugyanis ő csinálta…” – neveti el magát most már ezen is.
És az utolsó téma, ami megkerülhetetlen kettőnk között. Volt apósommal… 1992-öt írunk. Nagyobbik lánya, Judit kitartó kedveskedése, figyelmessége ellen nem volt mit tennem, és bekerültem a családba. Megnyugtatok mindenkit, jól döntött… Ennek is volt köszönhető, hogy az 1992-es Mecsek ralival kapcsolatban, jött egy páratlan, azaz páros lehetőség… A szervezők, élen Jelen Pistával, kitalálták, hogy az előfutók szerepét megoldják egy Old Boys kupával. Nagy hiba volt…nekik! Olyan nevek indultak a legdögösebb, különböző utcai modellekkel, mint Bálint Árpád, néhai Gulyás Imre (Isten nyugosztalja őt is!) Nagy B. Jenővel, Mischl Gyuri, ha jól emlékszem Berki Tamással, és a többiek… Mindenki szervezkedett, hogy a legjobb autóhoz jusson, de Gyuszi papának még nem volt semmije. Ekkor jött a régi jó haver, “Minden lében, de áldott jó szívű” Nagykokó segítsége, aki felhívta Gyuszi papát. “Na ide figyelj te Falusi! Olyan kocsit szereztem neked, hogy betojsz. De ha kinyomod a szemét én megöllek, mert én tartom a hátam érte. Ismerlek te féleszű, érted amit mondok? Kapsz egy Nissan csúcsmodellt.!” – rekonstruáljuk nevetve a beszélgetést. Ennek apropóján gyorsan tárcsáztuk is a Balatonon “lógató” Nagykokót és a két haver beszélt pár percet egymással, és rögzítették a találkozás tényét az idei Mecsek rali alatt. A telefon után Simor Gyula büszkén mutatta az MNASZ VIP. Legend kártyáját és parkoló tábláját, amit Nagykokótól kapott, mint ötletgazdától.
Balról Kovács László “Nagykoko”, Charlie és Simor Gyuszi
Visszatérve a versenyre, mert ez az lett a javából. Ugyanis a résztvevők az Old Boys kupáért rendes versenyt vívtak, időméréssel. Na ez az a hiba, amire utaltam Jelen Pistinél…Mivel már akkor túl voltam vezetés és navigálás szempontjából pár futamon, utóbbi tevékenységem a több, mint húsz bajnoki elsőséget szerzett Gündisch Gusztáv mellett teljesedett ki, az a megtiszteltetés ért, hogy velem szállt harcba a kupáért Simor Gyula. Most ezt a történetet nem fogom tudatosan túlszínezni, cifrázni, mert erre nincs szükség. Egyszerűen fogadjátok el, hogy azt fogom leírni, ahogy és ami történt…
Kis csalódással indult a történet, mert mi legbelül a Nissan Sunny GTR kocsit vártuk, jött is a gép, csak a Nissan vezér saját maga…Azt csak bemutatta, és örömmel átadták nekünk Nagykokóval a Primera GT kulcsát. Egy 2000-es 150 lőerős modellről beszélünk. Gyuszi papa megsimogatta, és azt mondta“Jól van, ez is jó, hát akkor ebből hozzuk ki a maximumot…” Most is azon röhögünk, amilyen képet vágott Nagykoko a Nissan vezér mellett…És tényleg, rosszul indult a dolog. Tréningezés miatt jött értem a Papa, és parkolás közben, valami incidens történt közte és egy dáciás hölgy között. A kontakt egész pontosan a két autó között zajlott, pontosítok…
Az eredmény egy lógó, leszakadt Nissan lökhárító…Ahelyett, hogy pályát mentünk volna felírni, a kertek alatt jutottunk fel a makári ház műhelyébe, ahol a nagy szögelés indult. Gyula aranykezű volt mindig, most is és fél napos munka után összerakta a kocsit. Így igazán vidáman és felszabadultan mentünk ki a pályára, ahol az összes leendő ellenfél ott kolbászolt már…Jött a cinkelés, hogy a Simornak ekkora a képe, hogy csak a végére jön ki pályát nézni… Soha nem felejtem, csak annyit mondott nekem: “Nyugi leverjük őket…”
A szerző és az após… és a Nissan Priméra 2.0 GT
Nem keveset tréningeztünk, és Papa nagyon kezdte dicsérni az autót. Azt mondta, meglátod ez egy álom, mert te nem is tudod milyen volt az első Ladákkal versenyezni, még a műbőr üléssel…Eljött az első nap, első gyorsasági. Hetvehely – Nyárásvölgy. Csak annyit mondanék minden olvasónak, legyen az szurkoló, vagy versenyző, hogy 1992-ben egyetlen lassító sem volt még a mecseki pályákon. Elrajtoltunk lent a híd előtt, és valóban a kocsi meglepően jó volt. Felfelé jött az első “bal 2, végén kicsit beszűkül” és akkor éreztem, hogy ez nem előfutás, ez komoly verseny. Felértünk a fennsíkos részre, és padlógáz a bakonyai erdészház felé...Éreztem, hogy nagyon lebeg az autó, és akkor átnéztem…Nem az a lényeg, hogy 210-et mutatott az óra, mert nem az érdekelt. Azt láttam, hogy behajlított térdekkel ott ül egy ember, üveges szemekkel koncentrálva, fogja kormányt tíz óra tíz percben… Azt a képet láttam, ami ott van az “Autóversenyzők” című filmben amikor belső kamerán mutatják Gyulát. Sok idő nem volt álmélkodni, de ez a kép most is bennem van. Ott bent akkor egy másik ember volt, mint mindig. A cél előtt már egyik márkatársunk, egy hölgypáros fejre rakta az üvegtetős autót… csak attól féltünk nehogy lefújják a kupát.
Hogy milyenek volta ezek az “öregek” ott akkor? Nos, erre jó példa, hogy a Komlói úti etapon lefelé jöttünk konvojban, és az egész mezőny megállt Mischl Gyurinál egy kávéra. Az ökörködés sokba került, de erre akkor nem gondoltunk. Ugyanis nem néztük az órát. Ott voltunk Gyurinál, és a következő gyors az Orfű elágazás – Abaliget – Magyarhertelend volt. Atya-világ, hogy érünk oda, és most nem részletezem, de külön gyorsaságit produkálva értünk le, csak mi, sőt késtünk is. Igen ám, de a Ranga -Büki párost nem engedték elrajtolni, mert nem volt előfutó autó, ugyanis, mi töltöttük be ezzel a kupával a szerepet. Ahogy oda beestünk, csak annyi idő volt, hogy kiadtam a menetlevelet, és rajt…“Gyula …szd meg nyomjad, rád vár a mezőny! Szólt az utasítás” -mert amíg mi át nem értünk, Rangát nem engedték el. Na, ezt nem kellett volna mondani…
Aki ismeri ezt a pályát, az tudja, ez lassító nélkül nem piskóta, főleg ahogy ereszkedsz a tó felé Abaliget irányából. Megígértem, nem színezem, csak azt mondom kemény volt…A zabszem a fe….ben. Nagyon elszántan ment a Papa. Már az orfűi gáton is áthaladva, a hertelendi szakaszon mentünk, mikor mondja, furcsa a fék… De nyomta tovább, gumik, mint a rágógumi, fordulatszám mutató folyamatosan jobbra hajlott… Megyünk lefelé a kanyarokban, pár száz méter a célig, mikor mondja, ez nem jó…“De mi?”- nem értettem… De mint a marhák megyünk tovább.
És az utolsó nagy balosra ráfordul, és mondja nincs fék…Elfordította az első kerekes autót, a hátulja jött előre a jobb vállam mellett, de Papa csak állt a gázon. A kanyar után volt a cél, és elég közel rakták oda a beírót, ahonnan mindent lehetett látni. Mi nem tudtuk, hogy ott van Jelen Pista, a Nissan főnök, Nagykokó…Viszont azt látták, amit én belül éreztem, hogy a hátulja már inkább előrébb van… A stopban füstölgött az autó, mert a fék átforrósodott, és ettől ez a széria cucc nem is fogott már… Mindenki őrjöngött… A nézők a látványért, Jelen a késésért, az eltűnt és megőrült Old Boyokért, Nagykokó meg a kocsiért… Mindenki jól járt… Főleg én…
Az időeredményt ne kérdezzétek, mert senki nem hinné el, elég annyi, hogy akik ott voltak a stopban, mit mondtak. Nagyon elől volt, jobban mint gondolnátok… A kupát megnyertük, de nekem ez más élmény volt. Este sokat nem beszéltünk róla, ők, az öregek elmentek mulatni, én meg haza. Végül is otthon is egy Simor várt…
Hideg Jánossal egy közös jelenet a filmben. Látszik a “Homan-Lada” van kicsit előrébb…
Ezzel az egésszel annyit akartam mondani, azon kívül, hogy ezt most, mi is nevetve felidéztük a pincében, hogy állíthatom, maradandó élmény volt. Nem a hősködés, nem az…Hanem az, hogy ez a néha bohém, de csupaszív ember, egyet biztos komolyan vett az életben és az a versenyzés volt. Mindegy milyen. Motor, rali, hegyi, vagy éppen ez az Old Boys kupa. Ha elhangzott, hogy “verseny”, akkor egy másik Simor Gyula volt ott. Egy ösztönösen gyors, de menet közben gondolkodó, és a határait feszegető, zseniális pilóta. Közkívánatra róla szólt ez a cikk.
Gyula 78 éves, van Judit után még egy lánya, a most 24 éves Kitti, és együtt élnek hármasban a feleségével Judittal. Nemrég eladta a legendás Simor műhelyt a pécsi Alkotmány utcában, ahol korábban a Kipufogó klinikát üzemeltette, amíg bírta. A rosszul sikerült, két évvel ezelőtti lábműtét, kicsit elkeseríti, mert korlátozza az örökmozgó embert. De élteti a jó társaság, a sok sztori, és örömmel megy minden összejövetelre a régi haverokkal. Átölelem, mert mennem kell. Persze ürítünk még, először a szemünknél, aztán pótoljuk a pohárból… De jó nap volt! Remélem elolvasva ti is annyira élvezitek majd, mint mi ott ketten…
További jó egészséget Gyuszi papa!
Kósa András Race1.net
A külön nem jelölt képek Simor Gyula tulajdonát képezik.
