A vakondok földjén, avagy tényleg beteg a magyar rali?

Az utóbbi napokban, hetekben megfogalmazódott pár dolog a fejemben, gondoltam megosztom veletek. Tudom, hogy fáj az igazság, és nem lesz népszerű az, aki leírja, de ha a szőnyeg alá söpörjük, nem leszünk vele előrébb. Pedig előrébb kéne lépni, sok téren, nem is tartom rossznak az irányt, de néha kell menet közben is számot vetni. Ha elmulasztjuk, lehet késő amikor rájövünk, mégsem volt jó, amerre addig tartottunk… Mert valljuk be, azért még mindig nagyon sokan szeretnénk jó ralit itthon, és sikeres külföldi szerepléseket.

Nagyon szeretem ezt a sportot, a ralit, és a közel harminc év alatt megszoktam, ha a fejlődés érdekében leírom, elmondom néha a véleményem, azzal azt érem el, hogy céltáblát rakok a hátamra. Ezen aztán sokan lejátsszák életük darts bajnokságát, vagy késdobáló tudásukat fitogtatják, de úgy vagyok vele, ha eléri célját, és a végén a közönség is jól szórakozik, hát legyen. Pedig néha nem ártana kicsit mélyebben is elemezni.

Egy olyan sportágról beszélünk, ahol nem pár forint mozog sem a rendezők, sem az induló feleknél. Hogy mindkét oldal működjön, talpon maradjon, nem kevés energiát fektetnek bele. Azért, hogy versenyt rendezhessenek, és azért, hogy indulni tudjanak. Éppen ezért bántó az a sok negatív kritika, ami özönlik mindkét oldal nyakába. Pedig meggyőződésem, hogy a 4-5 éve tapasztalt mélyponton túl van a sportágunk, és igenis néha túl erősek a bírálatok. Mire gondolok pontosan? Nos, nézzük témakörönként.

Meglehetősen erősnek érzem, és tisztességtelennek a különböző kritikákat a közösségi oldalakon, és egyéb médiafelületeken a magyar mezőnnyel kapcsolatban. Rögtön az elején leszögezném, hogy álláspontom szerint, tisztelni kell azt aki elindul, egyáltalán el tud indulni. Annyi kritika ér versenyzőket azzal kapcsolatban, hogy minek indul, miért olyan autóval, és milyen teljesítményre képes. Ha megteheti, megteremtette, nincs jogunk ezt számon kérni rajta. És ha a versenyen csak arra képes, amit látunk tőle, az az ő dolga. Nagy valószínűséggel ő is mindent megtesz önmagához képest, és ha arra elég konkrétan, amit elér, akkor is tisztelni kell. Ő versenyző, ők a mezőny, és ha bántjuk, elüldözzük, még olyan létszám sem lesz, mint most van.

És téves az az álláspont, hogy nincs verseny, vagy nincsenek jó versenyek. Ugyanis valódi küzdelem van! Egyáltalán nem unalmasak a futamok, és mindig van géposztályonként 4-5 versenyző aki esélyes a végső győzelemre. Nézzük csak a legutóbbi fehérvári futamot. Az ORB-ben az abszolút győzelemért a második nap reggelén, még minimum öten voltak reálisan versenyben. Vinczéék, Velenczeiék, Turánék és Hadikék Baloghékkal. Az más kérdés, ki milyen hibát követett el, vagy lett műszaki gondja, de küzdelem volt, tehát verseny. Sokan megirigyelhetnék ezt a környező országokban. Ott is van mezőny, de nem ilyen szoros a küzdelem. Márpedig a versenyek sava borsát az egymás elleni vívás adja. Nálunk van, ezért nem értem a magyar mezőnnyel kapcsolatos sajnálkozást.

Tudom, hogy vannak olyan pilóták, akiket hiányoltok. Én is. A fiatalabb generációból a Ranga testvérek, vagy Szauer Gergő. Peti, ha indulni tud, egyből a dobogóért folyó harcban jeleskedik, mint tette Szombathelyen. És milyen jó, amikor Bútor Robi és Benik Balázs is beszáll még, vagy adja a Jó Isten, Kiss Feri is tartósan mutatni tudna még valamit, vagy tényleg isteni csoda lenne Turi Tomi felbukkanása ismét. De most foglalkozzunk azzal, ami biztos. Vincze Feri szárnyal ismét új navigátorával és a Skodával, Velenczei Ádám is túl a tavalyi krízisen balesete után, Turán Frici eszeveszettül jól megy a márkaváltás után is, Hadik Andris pedig kétséget kizáróan még mindig nagyon gyors és felveszi a kesztyűt a fiatalokkal.

Mégis keserű a szám íze, és nemcsak az igazságtalan bírálatok miatt. Mert nincs néző. A pályák mentén nincs érdeklődés, mert ez ami jelenleg van, nem nevezhető annak. És ez baj, nagy baj, aminek fel kell tárni az okát. Pedig az ORB mellett az ORC-ben is nagy küzdelem van. A Rongits, Gyarmati, Hevesi, Maricsek, Matics ötösből bárki nyerhet, de a többiek is esélyesek akár egy dobogóra. A Rali2-ben is szoros volt az első tíz küzdelme. tehát verseny van, néző nincs…

Nincs, és hogy ne légből kapott adataim legyenek, megnéztem, ami az oldalunkon is látható, a Hevesi Pisti féle, abszolút negyedik időt hozó videóját, amit ugye az oroszlányi 18,4 kilométeren futott. Egy technikás, gyors, látványos pályán, ahol 220 (!!!)  nézőt számoltam össze a belső kamerás felvétel alapján! Értitek? 220 néző. Nem volt kis meló, de lehet ellenőrizni, de a tévedés max, +/- 10%. A lényeg az, hogy ez nevetségesen kevés. És lehet most azzal jönni a másikon annyian, meg ennyien, vagy a városi pályán ennyien voltak, ez minden szempontból nulla!!! És amíg ennek az okát nem találjuk meg, és nem javítunk rajta sok jóra ne számítsunk.

Ámíthatjuk ezzel, vagy azzal magunkat, de azt tudni kell, hogy ahonnan szeretett sportágunkra, versenyzőinkre pénzt szeretnénk, ott ezt bizony nézik, elemzik. Komolyan veszik, és számolnak. És nem tudunk hazudni, mert nem is lehet. És higgyétek el, így van, hisz tudjátok próbálok két páros ügyein segíteni, és magam tapasztalom az ide csábítandó támogatók válaszán, hozzáállásán, hogy ez jelen pillanatban nem elég. Pedig rengeteg embert érdekel a rali, de az okát meg kell találni annak, hogy a pályák mentén ez ismét látható legyen.

De, hogy ez jelen pillanatban így van, mindannyian hibásak vagyunk. Az MNASZ, mi újságírók, rendezők és szurkolók, mindannyian. És amíg ez így van, sok esélyünk nem lesz nagy tervek megvalósítására, mert nem tudunk egy kijelölt úton, egy célért összefogni. Pedig feladat van bőven, ötlet már annál kevesebb, kritika és áskálódás annál több. Ha én személy szerint valamivel előállók, kapok mindegyikből, ami addig jó, hogy ez esetleg nem tetszik mindenkinek, de van helyette más? Mert az tipikus magyar betegség, hogy senki nem tud egy épkézláb ötlettel előállni, de ha valami mégis előkerül, azt azonnal fikázni kell, mert ha mégis sikerülne, akkor az kemény kritika azokkal szemben, akik nem csinálnak semmit. Történik mindez annak ellenére, hogy közben a pályákon verseny van.

Sajnos meg kell mondanom, hogy amióta visszatértem és ezen a felületem írok a raliról, a raliért, látom az alapvető problémákat is. Nem kell nekem hinni kapásból, de azért 1990 óta láttam pár varjút karón ülni… Én úgy látom, hogy alapvető probléma van a médiával. Sem az MNASZ nem kezeli jól, sem a média, azaz mi a ralit. Rengeteg variáció van most már az internet adta lehetőségekkel, de nem tudunk vele élni igazán. Valahogy szétszórt az egész, és sem külön-külön, sem együttesen nem éri el azt a hatást, ami ebben az egészben rejlik. Hogy érthetőbb legyen, a következőről van szó.

Olvasván a rengeteg szurkolói kritikát, beszólásokat rendezők, versenyzők és az MNASZ irányába, egyértelmű, hogy a rossz kommunikáció miatt van ez. Egyrészt úgy alkotnak sokan véleményt valamiről, valakiről, hogy nem is tudja a részleteket, nem ismeri a versenyzőt, ezért automatikusan csak negatív jelzőkkel illeti. Hogy egy versenyen ez miért így van, ez az induló mit keres itt, milyen fakezű és folytathatnám. És nem a kritizálót kell ezért bántani, hanem azokat kell felrázni, akik a médiát nem megfelelően használják.

Rengetegen működtetnek a ralihoz szorosan kapcsolódó valamilyen médiumot televízióban, rádióban, és az interneten. Kérdezem én , ezek közül hány olyan van, ahol bemutatják folyamatosan, hosszabban a magyar mezőnyt, egy-egy versenyző búját, baját. Hogy tudjanak róla a szurkolók, és ezek alapján tudják megítélni. Szinte nincsenek személyes interjúk, ezáltal az alanyokról a szurkolóknak információjuk. Ezért tévesen ítélnek meg dolgokat, helyzeteket. Nem hozzuk közelebb az overálos srácokat a pálya szélén ugrálókhoz. Minden indulónak van pár komálósa az ismeretségi köréből, és ennyi, de hogyan lesznek igazi szurkolói, ha nem kap nagyobb nyilvánosságot. Nézzétek meg, a rali1-től, a másodosztályon keresztül a MARB és sprintfutamokon át mennyi induló, mennyi páros van. És ismerjük őket? Nagyobb részét? Egy fenét.

Egy-egy jól sikerült fotón, de sok személytelen videón keresztül ez nem fog megvalósulni. A mai világban az internet által fotelhez kötött raliszurkolókat ezekkel a módszerekkel nem hozzuk vissza a pálya szélére. Pedig anélkül nehéz lesz elhitetni, hogy milyen sokan vagyunk, akik szeretjük és valóban követjük ezt a sportot. És addig mindenki azt mond a rendezőről, a versenyzőről, a szövetségről amit hall, vagy csak simán tévesen következtet. Ebből aztán, jó magyar szokás szerint többnyire negatív megnyilvánulások lesznek, mert tudjuk, mi alapvetően epe betegek vagyunk…

Amikor év elején megfogalmaztam nyílt levelemet Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, sokat nevettetek, és hangosan számoltátok hány kerekem lehet a homlokom mögött. Leírtam, ha ide is jutna egy, más sportágakhoz képest kevéske összeg, micsoda eredményeket tudnánk elérni. És ez milyen mértékben mozgatná meg a szurkolókat, és látható lenne, milyen sokan vagyunk. Eltelt pont fél év. Az egyetlen, komolyabban támogatott versenyzőnk a MOL által, az elmúlt három hétben kétszer végezett az ERC-ben a dobogón. és mi történt? Felrobbant az internet, eltűntek az előítéletek, vele és a magyar ralival kapcsolatban, és lájk és hozzászólások ezreivel fejeztétek ki örömötöket. Pedig nem várta senki ezeket az eredményeket, mégis amikor megtörtént, ugye milyen jó volt magyarnak lenni?

Akkor kérdezem én, mikor tudjuk, mennyi tehetséges pilótánk van, és azon dolgoznánk, hogy ezek egy csoportját nemzetközi szinten indíthassuk, hozzanak dicsőséget, büszkeséget, boldogságot számunkra, akkor minek az ezzel kapcsolatos ötletek és tervekkel kapcsolatos rengeteg negatív komment és fröcsögés. Gúnyos röhögés és lesajnáló hozzáállás. El sem tudjátok képzelni, hogy ezzel mennyit ártotok egy-egy ilyen projektnek, mert ott ahol erről döntenek, bizony ezt figyelik. Nagy tévedésben vagytok, ha azt hiszitek, hogy nem. És itt a bizonyíték, ha mégis valakinek sikerül a kitörés, akkor mindenki hogy örül, és az epéseket is egyből meggyógyítja…

Van egy agyonszidott sportágunk, de amikor az aranylábúak Franciaországig meneteltek, akkor ötvenezer honfitársunk utazott önként utánuk… De mondok mást. Évtizedek óta temetve volt a magyar röplabda. Aztán 2-3 éve feltámadtak, főleg a lányok. Mennyien is vannak az itthoni válogatott találkozókon? Mennyien nézték hirtelen a tv-ben, amikor az Eb-re jutottak? Ugye, hogy tudunk a sikereknek együtt örülni? És ez lenne a raliban is, bődületes érdeklődés mellett. De kérdem én, az oda vezető utat, miért kell állandóan göröngyössé tenni, feltúrni mint a vakondokok, negatív kommentekkel, és konkrét áskálódó cselekedetekkel… Miért? Nem érzitek ennek a súlyát?

Képzeljétek azoknak a helyébe magatokat, akik mint döntéshozók azt mondják, ok foglalkozzunk ezzel az ötlettel behatóbban. És mit látnak, ha kis környezettanulmányt folytatnak?  Ezt… Így nehéz higgyétek el. Bemész valahová egy jó ötlettel, és mikor jössz ki, már akkor, az odavezető út már visszafelé tele van vakondtúrással. Másodszor, mikor mennél ugyanoda, olyan göröngyös a talaj, hogy alig tudsz visszamenni. A sok vakond előjön a semmiből, mert addig azt sem tudtad, hogy vannak, de rögtön felütik a fejüket és csak akadályoznak. Hogy ez mire jó, nem tudom.

És minden egyes komment, nyílt kigúnyolás, egy-egy vakondtúrás. Év elején írtam egy lehetőségről, ami szintén olyan, ami előzetesen némi tanulmányt, és várt hatásmodellezést kívánt. Ugye erről a cikkről és ötletről van szó. Nos, hogy egy ilyen megvalósuljon, nem kell olyan sok, mint gondolnátok. Azonban a sok nevetés, gúny, elmevizsgálatot kezdeményező felvetés, nem szolgálja a megvalósulás lehetőségét vizsgálók végső döntését. Miközben azok a “vakondokok” lennének az elsők, amikor lenne pár potyahely a gépen, és törnék össze érte magukat a repülőre vezető lépcsőn, akik mindenféle eszközzel göröngyössé tették az odavezető utat. Mert ilyenek vagyunk, de kérdem, miért?

Joggal tehetitek fel a kérdést, ha ilyen véleményt, és állásfoglalást engedek meg magamnak, mit tettem le az asztalra. Mint tudjátok, nemcsak írok a raliról, hanem próbálok párosokon segíteni, sőt más rendezvényekben is gondolkodtam. Ami a versenyzők menedzselését illeti, az hamar kiderült, hogy telitalálat mindkét kettős. Azonban az én elveim, és módszereim fehér hollónak számítanak a jelenlegi közegben, és nem tudtam kellőképpen beilleszkedni. De én ezt tudomásul vettem, és tisztelem továbbra is a másik felet. De ahelyett, hogy 3-4 ötletemmel szárnyaltunk volna, mint egy fehér holló, csak a repülésre koncentráltam, miközben nem figyeltem, hogy a lábam alatt egyre göröngyösebb a talaj, mert a vakondokok dolgoznak… Aki meg nem néz az orra elé, az könnyen elesik, de én ezt nem vártam meg, és felálltam. Megoldjuk másképpen, csak ehhez még kis idő kell…

Aztán itt volt egy ralishow kérdése. Ezzel kapcsolatban csak egy dolgot szeretnék tisztázni. A rendezvény ötlete tavaly október végén született az én fejemben. Miután egy erre alkalmas területet találtam. Bő egy hónap múlva két barátommal bejártuk. Gergővel és Petivel, és ők is megerősítettek abban, hogy ez bizony baromi jó lenne. Újabb két hónap agyalás után, hogy egy főszponzor nevét kapja a rendezvény, vagy valami más legyen, döntöttem és kerestem meg az ötlettel a két Ranga testvért. Hogy részemről, tiszteletből, lehetne az ismert elnevezés is. Így már ugye világos, hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás. Azonban a vakondokok nem alszanak, túl korán aktivizálták magukat tavasszal. Én pedig a család logikus döntését, teljes mértékben tiszteletben tartottam. Annál is inkább, hisz szeretem és tisztelem őket, közvetítőkre meg nincs szükség közöttünk, ez a szűk egy kilométer még gyalog is pár perc, hogy mi magunk mindent megbeszéljünk.

Ahhoz képest, hogy az egészen egymagam dolgoztam, ugyanitt ezen íróasztal mögött, ahol most is kopácsolok, hirtelen olyan “sokgazdás” lett a még meg sem valósult rendezvény. Érdekes… Ezek után más néven nem lett volna logikus erőltetni, hisz a névvel összeforrt az esemény, így illedelmesen elnézést kértem a négy megkeresett világsztártól, hogy esetleg más formában majd jövőre, és tettem ezt azon magyar Old Boyokkal is, akikkel már felvettem a kapcsolatot. Tényleg érdekes volt fél füllel hallgatni, hogy ezen én mekkorát kaszáltam volna… Erre csak azt tudom reagálni a mások zsebében remeklő matematikusoknak, hogy egy rendezvény sikeréért tenni is kell, a profit nem jön magától, sőt könnyen nagy bukta lehet belőle…

Ettől függetlenül sajnálom, mert a csapatverseny nagy durranás lenne, amíg nincs meg az első, nem is sejtik páran, ez milyen élvezetes és izgalmas lehetne. Az egy külön filing, ha egy első és másodosztályú ill. MARB kategóriás páros alkot egy csapatot. De majd egyszer… No, ennyit azokról a témákról, amelyek ügyében nem kevesen kerestetek meg.

Visszatérve az eredeti gondolatmenethez a magam részéről még a következőkre szeretnék pár megjegyzést tenni. Van a jelenlegi MNASZ és tagjai. Elnököstül, bizottsági vezetőkön, és tagokon keresztül. Folyamatos támadás éri őket. Van ami talán tényleg nem működik, és javítani kell, így vagyok én is a médiával és pár lebonyolítási dologgal kapcsolatban velük. DE! Egyet vegyünk már tudomásul. Soha olyan sportdiplomáciai magasságokban nem voltunk az FIA-nál, mint most vagyunk Oláh Gyárfás ottani megbecsülése által. Ezért felvetődik bennem az a kérdés, mi lenne, ha kicsit hagynánk is dolgozni. Őt és az egész csapatot. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne legyenek vitás kérdésekben párbeszédek, határozatok. De talán egy hosszabb távú munka alapján ítélkezzünk.

Azért gondolkodjunk józanul. Egy FIFA, FINA és mondjuk a FIA sem egy olyan nemzetközi szervezet, amely a befogadásáról híres. Elég öntörvényűen működő világméretű szövetségekről  beszélünk, ahol elfogadottnak lenni óriási munka. Viszont, ha bevesznek a csapatba, nagy lehetőségek nyílnak meg egy olyan helyen, ahol azért néha a politika és más területről származó illetékesek is megizzadnak. Nos itt van egy vezető, aki magyar. A mi elnökünk. Ha sűrűn akarnak itthon alátenni, uram bocsá megbuktatni, úgy józanul gondolkodva, erre ott Párizsban hogyan reagálnának? Szóval belegondol úgy mélyebben az a pár aktivista, aki ebben gondolkodik? Úgy gondolom, nem mérik fel kellőképpen a realitását, és következményit. Itt azért már magasságokról beszélünk, amit azért nehéz megugrani. Ezért azt javaslom, ne megugorni próbálják, hanem megbecsülni. Ettől függetlenül a nem működő, vagy problémás dolgokban dűlőre kell jutni, és ahhoz konzultálni kell. A támadás, és tárgyalás két külön fogalom…

Lehet mondani az MNASZ-ről ezt, vagy azt… Én, amíg tavaly nem kezdtem itt újra, nem ismertem sok embert személyesen a mostani felállásból. Ez nyilván azóta változott. De, ha keresem az Elnök urat, vagy a szakági bizottságból bárkit, mindig mindenki elérhető, visszahív, készséges és reagál bármilyen kérdésemre. Nem mondhatok mást, ez az igazság. És dolgoznak, és változtatnak, próbálnak újítani… Ok, most az idei pontszámítás nem teljesen logikus, ezt talán belátják ők is, de év végén kis módosításokkal lehet ezt pofozni, és áttekinthetőbbé tenni. De azt nem lehet mondani, hogy nem tesznek semmit. Csak megint a kommunikáció… Nem jut el minden azokhoz, akikért történik. Ezen javítani kell!

Szóval Kedves Ralibarátaim! Nincs itt akkora baj, csak rosszul kezeljük. Ez viszont hagyomány… El kéne jutni oda, hogy hagyni azokat kicsit dolgozni, akikben van ambíció, kitartás és kreativitás. Elég ha a másik tábor csak annyiban támogatja a különböző kezdeményezéseket, hogy kicsit hallgat, megvárja a megvalósulást és akkor bíráljon. Tudjátok a sűrű vakondtúrásokra is nehéz beállításokat találni… De ha ez mégis sikerül, és ezzel kisimítjuk az utat, az odavezető sikerekben veletek is osztozunk…

 

Kósa András Race1.net

Post2