Elfogult vagyok, nem tagadhatom. Úgy gondolom, hogy a Szauer Gergő, Rácz László páros mellett, ők azok akik, ha a lehetőségek adottak lesznek, még sokszor megdobogtatják a raliszurkolók szívét. Bacsa Tamás és Hanyik Gergely autózásában ott a precizitás, gyorsaság, határozottság, no és az elszántság az alázattal. Csak, mint minden tehetséges autóversenyzőnél, érvényesül Murphy törvénye, azaz a jó nagy, de üres pénztárca… Édes Murphy barátom, kicsit sűrűbben kéne olvasni a Race1.net oldalát…
“Egerben sem voltunk jóban vele… Végre indulhattunk életünk első rali2-es versenyén, sikerült abszolút második időt is autózni, egy új közegben, de az ötödik gyorsaságin megállt a motor… Nem volt könnyű feldolgozni, de hogy elvonjuk a figyelmünket, kiszurkoltuk a győzelmet Szauer Gergő barátoméknak.” – emlékezik vissza a márciusi futamra Tamás.
Zveřejnil(a) Bacsa Rally Team dne 7. červen 2018
“De egyrészt Gergőék, másrészt az addig nyújtott saját teljesítményünkből erőt merítettünk, és újból nekiálltunk mindennek. Szétszedtük az autót, megállapítottuk a hibát, és Kronome Ákossal elkezdtük újjáépíteni a motort. Így kimaradt Miskolc, és Szombathely, de Fehérvárra már összeállt minden, úgyhogy indulunk. Pénteken utazunk a helyszínre, addig még apróbb teendők vannak a műhelyben.” – meséli Tamás.
“Annyira várom már a futamot. Tudod, ez már teljesen más, mint a sprintfutamok. Jóval hosszabbak a pályák, több improvizáció is kell. Itt is szombaton háromszor mehetünk a pályán, ennyi lehetősége alatt kell egy szinte tökéletes itinert készíteni. Sok felhordásra számítok majd, és nem is biztos, hogy az elején még tiszta lesz a pálya. Nekem nagyon bejönnek az ilyen stílusú pályák, ugyan eddig csak Ákosnak navigálva volt részem benne, de most végre vezethetek is ott.” – mondja teljes izgalomban Tamás.
“Minél jobb eredményt szeretnénk elérni. De a célba érkezés a legfőbb szempont. Nagyon hiányzik egy ilyen élmény is már. De ettől függetlenül nyomni fogjuk, hisz versenyezni megyünk. Mentem most pár karikát a kocsival itthon, és meg vagyok elégedve azzal, amit tapasztaltam. Az autó most már hatsebességes. Úgy gondolom, ez segíti majd a tempónkat, de minden Fehérváron derül majd ki.” – mondja a tényeket Tamás.
A csapat másik fele, azaz Hanyik Gergely most még otthon, azaz Nyíregyházán tartózkodik. De leugrott Berettyóújfaluba, mikor elkészült a motor. Egyébként is a két lakhely közötti távolság nem akadály abban, hogy alaposan kivegye ő is a részét a munkából. “Az első tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy alulról is jobban megy már a motor. Ez kell a lassítókból való kigyorsításoknál, ebben korábban hátrányban voltunk az R2-es autókkal szemben. Talán most itt is tudunk előrébb lépni, szükség lesz rá.” – kezdi Gergely.
“A hatodik fokozatot Tamás édesapjának, Bacsa Kálmánnak köszönhetjük. Hozhat a konyhára pár plusz kilométer/órát, erre pedig Fehérváron szükség lesz. Ahogy eddig videón elemezgettük a pályákat, kell a tempó. Belső kamerás felvételeket kutattunk fel, azokat néztük. Mert ugye nekünk itt, mint minden rali2-es helyszínen, minden új. Érdekes lesz a szombati pályabejárás. Nagyon oda kell figyelnünk, háromból kell összerakni a végleges itinert.” – mondja Gergely.
“Mi kanyarerősségre írjuk az igét, tehát úgy gondolom, hogy most hatsebességes lett az autó, nem sokat változtatunk a módszerünkön. Mindenképpen úgy kell dolgozni a versenyen, hogy célba érjünk. A P12-es kategóriában, és a Lada kupában is dobogóra szeretnénk állni. De a legfőbb cél, egy egészséges, határozott, műszaki hibáktól mentes verseny.” – fejezzük be Gergellyel.
A páros szereplését segítik: Optimit Kft, Precedent Fogászat, Tiszák Kft, Lisztes Trans, Inter Plant, Balogh és Fia Kft, Kovács Szinter, Nyír-Zászló Bt. és a Race1.net
Kósa András Race1.net