Balatonyi-Borsos: A gebék is táltossá válnak alattuk…

Az idei Mecsek ralin lesznek nosztalgikus pillanatok. Ezek közül kétségtelenül kiemelkedik a Balatonyi Árpád, Borsos Péter páros újabb színre lépése. A baranyai srácok 1995-ben lettek bajnokok együtt az A/5-ös kategóriában egy 1300-as Ladával. Olyan mezőnyben, ahol csak nekik, közvetlenül 15-20 ellenfelük volt. És most újra együtt egy hazai versenyen indulnak. Árpinak talán még különlegesebb ez, egy picivel, hisz 51 évesen áll rajthoz az 51. Mecsek ralin.🙄 (erre Árpi kért meg, hogy írjam le…😍)

Árpi, ha jól számolom, akkor pont 50 voltál a tavalyi jubileumi 50. Mecsek ralin, mondom a barátomnak, mert annyira kihangsúlyozta ezt.“Jó, jó így van… Csak olyan jól hangzott ez akkor, meg most is…”😂 – röhögünk tovább ebben egyetértve…“Szóval tavaly is mentem ebben a classic csoportban. Mikor megtudtam, hogy idén is lesz, egyből azon gondolkodtam, hogy a régi navigátorok közül kivel kéne egy örömautózást csapni. Nos, a bajnoktársamat Borsos Petit kértem meg. Kicsit vacillált, a fene tudja miért, de végül belement. Lehet, utólag fogom megtudni, vagy közben, hogy miért…” – mulatunk jól Peti távollétében.

“Ahogy találkoztunk, már jó volt a hangulat, csak egymásra kellett néznünk. Egyből jöttek elő a régi poénok, de most is lesznek, abban biztos vagyok. De ne értsetek félre, mi ezt nagyon komolyan vesszük. Úgy fogunk menni, ahogy tudunk. Nagyon az elején szeretnénk haladni, ezért meg is teszünk mindent. Megyünk szerdán szépen felírni a pályákat, most mindent félre teszünk, és csak ennek szenteljük az időnket vasárnap délutánig.” – fogadkozik most már komolyan Árpi.

“Az autó is már olyan 90%-os állapotban van. Az enyém még az a klasszikus VFTS, igaz most már nekem is elektromos szervokormányom van, az már kellett ebben a korban.😂😅 De minden más olyan, mint évekkel ezelőtt. Alaposan átnézzük és felkészítjük a paripát, hogy a versenyen csak tankolni keljen, és legyen időnk a szervizponton a poénokra, a csapattagokra…” – indokolja a felkészülés alaposságát Árpi.

“Nagyon el vagyunk eresztve, a gumijainkban már két Mecsek rali van, talán ezt még kibírják. Ha száraz lesz az idő, akkor mindenképpen, ha esne, akkor meg majd kitalálunk valamit.🤔😬 Ha nagyon fogynak, akkor még valamit hátra feldobunk, majd meglátjuk menet közben. Feltett szándékunk, hogy szombaton is szerepeljünk.” – nevet Árpi.

“Ugye mi a Historic mezőny végén megyünk pénteken a pályákon, miközben az ORB és ORC versenyzők a prológon nyomják a Plázánál. Ez van, ezzel nincs mit tenni, de szombaton már pont az ORB mezőny orra előtt megyünk, így örömünkre autózhatunk a szurkolók szeme láttára mi is. Na, ez az amit nagyon várok. Csak jussunk el odáig, mert aki beesik pénteken, annak a fene sem tud segíteni, mert biztos mindenki a városban lesz.” – vakarja a fejét Árpi.

“Peti jó karban van, úgyhogy bírni fogjuk. Állítólag keményen készül fizikálisan, minimum annyira, mint én lelkileg…😂💪 A kocsi úgy 150 lóerős lehet. Nem mondom, hogy olyan ideális a lóerő/súly elosztás, mint 20 éve, most kicsit megterhelőbb a helyzet, de remélem azért kívülről erősnek látszanak majd azok a lovak, és nem gebéknek…😜😂. És nem lehelik ki idő előtt a lelküket. Úgyhogy mondom a lelki tréning az én feladatom.” – hagyjuk abba Árpival a nevetgélést.

És folytatjuk a két nap gondolkodást kérő Borsos Petivel. “Igen, gondolkodtam rajta. Ugyanis dolgozhattam volna a versenyen, volt felkérésem is. Ezért aztán a családdal is megbeszéltem. A lányom döntött a pénzkeresés mellett, ő annak elsőre jobban örült volna, de a többség támogatott az indulásban, így azóta már a lányom a főszurkolóm.” – meséli nevetve Péter. “Biztos vagyok benne, hogy jó buli lesz. Szerencsés az is, hogy itthon megyünk, azért ismerjük a pályák jelentős részét. Így, szó szerint, vállvetve ülve a kocsiban nekivágunk ennek a kalandnak. Talán a belső kamera még kilát közöttünk, azt ennyi…” – nevetünk tovább.

“De azt meg kell mondanom őszintén, most így a felkészülés közepette, hogy igen ez most buli, és vállaltam, de gy évet már biztosan nem csinálnék végig. A másik, hogy a helyzet az, most látva így belülről, hogy a körítés is kicsit megváltozott. Nem a nosztalgia tört ki belőlem, hogy mi volt húsz évvel ezelőtt a pályák mentén, hanem az, hogy járom a világot versenyről versenyre, és amit itthon látok, az bizony kicsit lehangoló.” – vált komolyra Borsos Péter.

“A körítéssel van a bajom. Meg tudod, ahogy kezelik ezt a kategóriát, vagy csoportot, nem is tudom hogy mondjam. Attól mert mi nem R5-sel megyünk, attól még mi is autóversenyzők vagyunk. Talán ennek szellemében lehetne figyelmesebben is összeállítani dolgokat. Na, mindegy a lehetőségnek így is örülök, csak remélem a szombat majd mindenért kárpótol majd minket.” – fejti ki véleményét Peti.

“Boldogabb lettem volna, ha egy klasszikus Camping – Árpádtetőt nekünk szombaton kell nézők előtt teljesíteni, nem pedig pénteken…De nézzük a jó oldalát. A kocsiban már ültem az ülés miatt, de még úgy igazán nem kapott el a hév. De ha beindítjuk, egészen biztos előjönnek a régi érzések. Szeretnénk a dobogón állni ebben a csoportban. És ehhez komoly tempót szándékozunk produkálni. A családtagjaink, barátaink jönnek szurkolni, így nem vallhatunk szégyent…”– hagyjuk zárszónak Peti fogadkozását.

Tehát, ahogy említettem, egy újabb időutazás tanúi lehetünk a Mecsek ralin, Balatonyi Árpád és Borsos Péter által. Poénkodnak, poénkodnak a srácok, de már látszott a tűz a szemükben. Mint nekünk annak idején az XXL teniszversenyen… Igaz ott a párosok alapszabálya az volt, hogy ketten együtt minimum 100 éveseknek és kétszáz kiló felettieknek  kellett lenniük. Srácok a Mecsek rali után ott is indulhattok…😂😂😍😍

Ölelés.😍😍😍

Kósa András Race1.net

 

 

 

Post2