A Race1.net olvasói már korábban is, a szavazást megelőzően jelezték szerkesztőségünk felé, hogy szívesen olvasnának interjút Bathó Zolival. Nos, hétfői jelöltjeink között szerepelt a kilencvenes évek második felében a pályákon vitézkedő ralipilóta, és meg is nyerte a voksolást, így most megtudjuk “Mi lett vele”?
Zoli már értesült az eredményről, és rögtön kifejezte, nagyon örült az érdeklődésnek.“Igen, ismerősök szóltak, hogy figyeljek, van egy ilyen szavazás, és megmondom őszintén, nagyon jól esett, hogy így gondolnak még rám a raliszurkolók. Talán ez betudható annak is, hogy amikor már pilótaként versenyeztem, néha adtam a látványra is, nemcsak az óra ellen, hanem a nézőkért is autóztam. Végül is azért jöttek el, egy-egy versenyre, nem?…” – teszi fel Zoli indításként a költői kérdést. Aztán belevágunk a történelembe, mert ugyan nem volt túl hosszú pályafutása, de annál eseménydúsabb, és ennek már több, mint húsz éve…
Bathó Zoltán és Kosztolányi Tamás
“Ezt ne is mond, az idő legalább olyan gyorsan megy, mint annak idején azok az autók… Tényleg így visszagondolva, bő húsz éve az egész sztorinak, ahogy kezdődött. Sem a közvetlen környezetemben, de még a bővebb ismeretségi körömben sem volt senki, aki az autósporttal foglalkozott volna. Autószerelőként nekem volt az átlagnál nagyobb érdeklődésem a kocsik iránt, de úgy igazán, még autóversenyzőnek sem készültem akkoriban. Aztán belekezdtem egy Lada építésébe, amit roncsderbire szántam. Ehhez bukócsövet kerestem, és így kerültem Gerencsér Titihez. Ő akkor éppen Opellal ralizott, egy Kadettel. Ismerkedésünk erősebbé vált, majd barátok lettünk, sokat jártam hozzá. És szépen, napról napra, így kezdődött a ralisporthoz való kötődésem erősödése.” -idézi fel az 1993-as esztendő elejét Zoltán.
Gerencsér Titi és Bathó Zoltán
“Annyira szorossá vált a kapcsolat, hogy Titi megkérdezte, miért nem ralizunk…Nos, belementem, egyre jobban érdekelt. De akkor már megbeszéltük, hogy navigálok egy évet, és ha utána kapok vezetői licencet is, akkor már pilótaként fogom folytatni. Ebben megegyeztünk és a tettek mezejére léptünk” – eleveníti fel Zoli a megállapodást Gerencsérrel. “Titi a Kadettet egy Astrára akarta váltani, de én mondtam, hogy tán egy ütőképesebb autó kéne. Volt egy kis pénzmagom, és megvettem 1993-ban az ország első Ford Escort Cosworth autóját. Ebből építettünk egy ütőképes “N'” csoportos autót. Az a metál sötétzöld versenyautó volt. Ezzel mentünk együtt raliban, és én meg elkezdtem vele gyorsaságizni, ott már vezettem pályán és hegyen. Utóbbi dolog pont arra volt jó, hogy felmérjem, milyen érzékem van egy ilyen erős autó elkormányzására. És a célom is az volt vele, hogy az esetleges jó eredmények elérésével, hamarabb jutok vezető licenchez a rali egyben. Nem volt kedvem nekem a lépcsőfokokat végigjárni. Nem vonzottak a kisebb kategóriák, a gyengébb autók.” – meséli őszintén Zoli.
“Azért bevallom, amikor vezettem az autót, elég nagy falatnak éreztem az elején, de elboldogultam vele. Amire nagyon büszke vagyok, hogy az 1994-es Mecsek Hegyiversenyen esős körülmények között a Klink mögött, abszolút második lettem. Nyilván sokat segített az összkerék, de mégiscsak zöldfülűként ott voltam az elején, egy csomó ikont megelőzve. Emlékszem, amikor ott voltam fent a remeteréti célban, ahol várakoztunk egy-egy felfutás után, odajött érdeklődni Cserkúti József, meg Móczár Péter, és amikor megtudták az időmet, néztek nagy kerek szemekkel…” -idézi fel nevetve Zoli.“Pedig olyan zavart állapotban voltam a verseny elején, hogy mentem felfelé a szerpentinen, és tudod van az a hosszabb buszmegállós egyenes, ott jöttem rá, hogy mindkét sávot használhatom. Addig csak a sajátomban mentem felfelé. Na, ennyi közöm volt kezdőként a versenyekhez…” – nevetünk jókat Zolival. És ez valóban így volt, tanúsíthatom, hisz akkor a régióban vezető kereskedelmi rádióként harsogó Dráva Rádió a helyszínről közvetített, szerény személyem által… Szóval Zoli kezdeti lépéseit saját szememmel láttam, és interjút is készítettem vele. Most meg 2017-et írunk…
“Hagyjuk is ezeket az évszámokat, tavaly szeptemberben betöltöttem az ötvenet, amiről meg beszélünk olyan, mintha tegnap lett volna… Szóval a rali navigálás mellett én nyomtam a pályákon is, mint a Hungaroringen. A kocsival nem sokat csináltunk, alattam inkább egy raliautó volt, mint pályakocsi. Czizmadia Gábor bácsi árgus szemekkel figyelt a ringen is, mert tudta, hogy én a licencért hajtok. Látta, hogyan megyek, még ajánlottam is neki, üljön be, viszem egy kört, hogy bizonyíthassam, megérdemlem a licencet. Nem ült be, tiltakozott erősen, de megígérte, hogy az épület tetejéről külön figyelni fog. Negyedik lettem a bajnokságban, mert végül három versenyt fejeztem be, de amire vágytam, megkaptam. 1995-től ralizhattam az első osztályban.” – zárja le első évét Zoli, ahol a célt teljesítette.
“Nagy lendülettel nekivágtam a felkészülésnek, amelynek eleső lépcsőfoka volt, hogy vettem egy gyári Ford Escort Cosworth karosszériát, és magam építettem meg a kocsit. Én ezt imádtam csinálni, legalább annyira, mint a versenyzést. Ez lett az a sárga színű Escort, amivel elkezdtem a pályafutásomat a rali egyben. Az ECS Motorsportnál versenyeztem, és az ismert pályaautós klubtársam navigált először nekem, a Szigetvári Mátyás. Összesen két-három futamon indultunk együtt. Nem a navigálás volt élete vágya, és ő is inkább a saját versenyeire akart koncentrálni, így új társ után kellett néznem. Mivel újonc voltam a mezőnyben, nagyon nem volt még ismeretségi köröm, meg én is úgy voltam vele, ne egy idegen ember üljön be mellém. Így esett egy barátomra a választás.” – meséli Zoltán az indokokat, hogy aztán belevágjunk egy igen szórakoztató korszak felidézésébe.
“Kosztolányi Tamás barátomat kértem fel. Régóta ismertük egymást, barátságban voltunk és az üzleti életben is voltak közös dolgaink. Tamás egy métert nem ment még, teljesen civil emberként került mellém. Tehát a párosunk úgy állt fel, hogy Bathó 1 év tapasztalat, Kosztolányi 0, azaz 1+0= 1 év tapasztalat, az is igazából pályán. És ott ültünk egy baromi jó, és erős autóban. Persze hogy voltak hibái az elején, de nekem is. És nem is az volt a nagy baj, ha a gyorsaságin tévesztett egy kicsit, inkább az etapon voltak nagyobb problémák a kezdetek kezdetén”😜😬😂 – folytjuk röhögésbe a beszélgetést.
“Nem azt mondom, hogy a másik után mentünk, hogy odataláljunk, de elsőre kicsit akadozott a dolog. Első versenyem volt a Kosztolányi Tomival. Ahogy említettem, neki semmi tapasztalata nem volt, ezért felkészítettem, elmagyaráztam neki a navigálással kapcsolatban dolgokat.
Hogy bármi történik is, akár borulunk, de azt tudja mindig, hol járunk!
A tíz-tizenkettedik kanyarban hibáztam, fejtetőn álltunk meg, de egy darab néző nem volt ott.
😮 Kimásztam, de Tamás azt sem tudta, hogy kell kikapcsolni az övet. Benyúltam, és megnyomtam a gombot, mire ő fejre esett.
Közben megjött pár néző, és azzal a lendülettel talpra állították a kocsit, amitől Tamás meg újból fejre került.
😂😂 Ott kuporgott a lábtámasznál…
Annyira röhögtünk a nézőkkel, hogy alig tudtam visszaülni…
De ő is, viszont az ujja az itineren ugyanott volt, ahol elestünk, azt nem vette el onnan!” 
– meséli az első éles kilométereket Zoli, miközben a könnyeinket törölgetjük. Az kétségtelen, hogy egy vidám páros voltak.
“Bele kellett tanulnunk, de azért azt is mondhatom, hogy sikerült is. Már az első évünkben két alkalommal másodikok lettünk “N” abszolútban. Igaz a többin kiestünk, de nem esések miatt, műszaki okok is voltak…De nagyon élveztük a versenyzést, egyre jobb mezőny lett az “N” csoportban, egyre több összkerekes autó érkezett. Az 1996-os esztendőben kifejezetten színvonalas volt a küzdelem a kategóriában, és több jó eredményt is sikerült hoznunk. Az év végén pedig a csoportban abszolút harmadik helyezést szereztünk. Tehát két év ralizás után nem gondolnám, hogy ez egy rossz eredmény volt, hisz voltak ellenfelek bőven” – említi reálisan az akkor elért eredményük értékét Zoli. És persze evés közben jön meg az étvágy…
“Igen, még erősebb autóra vágytunk. Az anyagi lehetőségek megengedték akkor, hogy még egyet lépjünk, és a legjobb kategóriában szerepeljünk. Sok dilemmát nem okozott, hogy milyen autóra essék a választás. Ugyanis amikor Ranga Laci meghozta az első Subarut, és ott sétálgattam körülötte, egyből szerelmes lettem belé, főleg a hangjába. Nem volt kérdés, ha tudunk váltani, milyen típusú kocsi lesz az első, amit megpróbálunk megszerezni.” -érzékelteti a meglátni és megszeretni tipikus esetét Bathó.
“Össze is jött az üzlet, vásároltunk egy Gr”A”-s Subarut. A különlegessége az volt, hogy ez volt az első autó a Prodrive-nál is, a 001-es alvázszámú kocsi, ez volt ebből a típusból Colin McRae első kocsija. Azóta is bánom mai fejjel, hogy később megváltam tőle, egy vagyont érne a mai piaci értéke…” – nosztalgiázik kicsit Zoli. Bizony ez így van. Akik böngésznek eladó versenyautókat tömörítő weboldalakat, láthatják, egy-egy kiváló állapotú kilencvenes évekbeli egyedi példány, bármely típusból 150-200 ezer eurós árat képviselnek…
“Ez igazi versenygép volt. Amíg a Ford Escorttal amolyan lendületautózást tudtál csinálni, és ha nem találtad el a kanyarívet elsőre, addig mindig kalandba kerültél vele, nem volt nagy korrigálási lehetőséged. A Subaru ereje, építése lehetővé tette, hogy akár fordulás közben is tudjál módosítani, variálni. Csak forgatni kellett a kormányt, adagolni a gázt, meg néha húzogatni a kéziféket…Mindig örömmel ültem bele, nem úgy a Fordba. Szerettem azt is persze, de ott állandóan volt rajtlázam, meg hasmenésem, komolyan…” – osztja meg a Race1.net olvasóival titkait Zoli. További részletekbe nem bonyolódtunk…😂
“A Subarunál meg semmi. Imádtam, annyira vártam vele a versenyeket. Tudtam kezelni a kocsit, a hajtásrendszere, meg a kormányáttétele olyan volt, hogy lehetett tenni-venni a kocsit, és közben igen erősen haladni is. Nagyon nagy kalandjaink nem voltak vele Kosztolányi Tomival, mármint hibák, de emlékezetes alakítások igen. Tudom mire gondolsz, hát valóban az a pesti prólog az igen viccesre sikeredett, utólag mi is rengeteget röhögünk még rajta. Ha együtt a csapat kis buliból kifolyólag, akkor az említett első borulásunk, meg ezek a sztorik a Subaruval, mindig előjönnek, és jókat nevetünk az biztos, van min…” – ismeri el Zoli a klasszikussá vált videók tényét. Nem maradhat ki ebből a cikkből a legismertebb, ezt nem lehet megunni… Tessék.
😜😂😜😂
“Úgy gondolom nem volt rossz eredmény, hogy év végén abszolút negyedikek lettünk a bajnokságban és az utolsó futamon a Mecsek ralin Szeleczky Tomi és Ranga Laci előtt győzni tudtunk. Az egy nagy élmény volt. Laci ott búcsúzott a hazai közönségtől… Mindketten Subaruval mentünk. Akkor nagyon reméltem, hogy a következő évben még jobb eredményeket tudunk elérni, de sajnos nem így lett…” – vált mindjárt nagy győzelme után szomorúbbra Zoli.
“Az anyagi dolgok nem teljesen úgy alakultak 1998-ra, mint azt akkor reméltük. Maradt a Subaru, de csak versenyeztetni tudtuk egy átlagos színvonalon. Használt gumikkal mentünk, amit Ranga Lacitól vettünk rendszeresen. Ugyanis a kocsi fenntartása, szervizelése egy vagyon volt a Prodrive-nál. A főbb darabokat rendszeresen, a megadott paraméterek mellett vinnünk kellett Angliába, és ott a munkadíjak az egekbe szöktek. Az évet így is végigcsináltuk, de mondom nem úgy sikerült, ahogy terveztem” – meséli Zoli, kicsit csalódottan még most is. “Az éves értékelésben abszolút ötödikek lettünk, pedig én ennél sokkal többre vágytam. A kisebb anyagi keret miatt, csak három versenyt tudtunk befejezni. Pécsett például a váltó állt meg a kocsiban, de én is hibáztam, hisz Kassán meg összetörtem a Subarut. Ez sok jót nem vetített előre.” – érkezünk egy nagyon fontos dátumhoz a kronológia feldolgozásban.
“Igen, én eldöntöttem valamit magamban. Mindenképpen szerettem volna egy WRC-be ülni 1999-ben. Azt mondtam magamnak, ha ez nem sikerül, bármennyire is fáj, de abbahagyom. Dolgoztunk ezerrel a projekten, de nem sikerült összehozni. Megmozgattam mindent, de nem állt össze az anyagi keret. És, ahogy már az elején mondtam, én mindig maximalista voltam, azaz akkor vállaltam be dolgokat, ha tudtam, minden megvan hozzá. Tanultam az 1998-as esztendőből, és azért meg nem mentem tovább, hogy visszalépjek kategóriát. Megtehettem volna, de az nem vonzott. Számomra egyértelműen a kihívást egy WRC jelentette volna, de az már csak álom maradt, így meghoztam a döntést, és abbahagytam.” – közli most is szárazan a tényeket Bathó Zoli.
Zoli amilyen hirtelen robbant be a rali mezőnyébe, öt év után olyan gyorsan is távozott. A szurkolók mégis megőrizték emlékezetükbe, és nemcsak a mi szavazásunk bizonyíték erre. “Mindig éreztem a szurkolók szeretetét és igyekeztem is a magam módján erre reagálni. A versenyek előtti prólógon, amik többnyire időeredményeit tekintve nem tartoztak az értékelésbe, a közönségnek autóztam. De pl. a 1995-ös Budapest rali Népligetben tartott szakaszán, egészen a mezőny elején végeztem az “N”-es Forddal. Kifejezetten a nézőknek szerettem volna örömet okozni, és ez sikerült is. Úgy gondolom ezek a momentumok azok, amiért még ilyen sokan emlékeznek rám” – mondja jólesően Zoli.
“Így maradt abba a versenyzésem, de a szeretett sportommal igen aktívan maradtam kapcsolatban. Versenyautókat kezdtem építeni, ez nagyon kitöltötte az időmet, és örömmel is csináltam. Az első versenygépet 1999-re össze is raktam, ez egy Skoda Felicia Kit Car volt. Bárdos Krisztián ment vele két évet.” – kezdünk az új életébe, foglalkozásába Bathó Zolinak.
“Utána teljesen a nulláról építettem egy VW Golf Kit Cart. Na, itt már voltak benne sajátságos újítások is. Úgy csináltam meg ezen a kocsin mindent, hogy az összes dolgot egy 17-es kulccsal lehetett kezelni. Ez arra volt jó, hogy amikor verseny közben kellett akár a futóművet módosítani, ez másoknál eltartott 30-40 percig, az nálunk húsz volt maximum. És időben elkészült így minden munkafázis, nem kellett kapkodni.”
“Talán emlékeztek rá. Szabó Gergő hajtotta a kocsit, és nem ment vele gyengén. Szerintem egy jól sikerült darab volt, büszke voltam arra az autóra, jól szólt.” – árulja le Zoli nem kis büszkeséggel.
“Utána váltottunk a Skoda Octavia WRC-re. Az egy brutális autó volt. A motort kivéve mindent én csináltam rajta. Difit, váltót és amit lehetett. Ez sem volt egy olcsó darab akkoriban, de nagyon jó autónak tartottam. Ugyan nem versenyeztem már, de nyilván minden olyan autóval én is mentem, ami ott volt a kezem alatt, vagyis mégiscsak kipróbálhattam egy WRC-t, később meg még többet is…” – vallja be Zoli, nem kicsi nosztalgiával a hangjában.
“Gergő jól ment a kocsival, igaz nekünk is adott munkát vezetési stílusából fakadóan, de nagyon bírta ez a típus a gyűrődést. Azért ezt a csehek összerakták, tudtak valamit. Igazából csak akkor esett le az állam, amikor jártam párszor náluk, és hát hogy is mondjam, nem a legideálisabb környezetben születtek ezek a remek kocsik, mégis ott voltak velük a világ élvonalában, és vannak azóta is ezzel a márkával. De azért, amit még ezek után láttam, meg előtte a Subaru révén a Prodrive-nál, azért attól jócskán elmaradtak” – mesél külföldi tapasztalatairól Zoli.
“Továbbra is Gergőnek építettem autót. A következő egy Ford Focus WRC volt. 2004-ben még úgy ment vele, ahogy vettük. Esett, kelt, volt hogy kigyulladt a kocsi, de szerencsére nem égett lett. Technikai problémák is voltak vele, így év végén szétszedtem. Egész pontosan az M-Sportnál kaptam egy kocsiállást, és ott szedtem szét és építettem teljesen újjá ezt a ’02-es autót…” – meséli a nem mindennapi lehetőséget Zoli.
“Nagyon jó fejek voltak a csapatnál. Készségesek, még tanfolyamokat is szerveztek, hogy tanuljunk el ezt-azt tőlük. Én éltem is a lehetőséggel, nézegettem rendesen jobbra-balra…A váltó minden részét alaposan megtanultam tőlük. Ezeknek a dolgoknak később nagy hasznát vettem. Gergő 2006-ig taposta a Focusnak nálam.” -osztja meg velünk büszkén Zoli.
“Utána váltás következett. No, nem a kocsi típusában, hanem úgy alakult, hogy Benik Balázs autóját csináltam. Egy beugrás alkalmával nagyon meg volt elégedve a munkámmal, és felkért, ezentúl készítsem fel én a kocsiját. Nagyon büszke vagyok arra a mai napig, hogy Benik Balázs azzal a kocsival lett akkor abszolút bajnok, amit én készítettem fel, és az én kezem munkája is benne van a bajnok kocsiban. Ez a ’03-as típus sokkal fejlettebb és ütőképesebb volt, mint amivel a Gergő ment. Balázs 2008-ig használta, mert ugye utána jött az a meggondolatlan határozat, hogy a WRC-k nem indulhatnak a bajnokságban.” – nyilvánítja ki most is nemtetszését Bathó Zoli.
“Ez miatt az autó eladásra is került. Lett volna lehetőségem másnak kisebb kaliberű kocsit csinálni, felkészíteni, de nem volt ahhoz kedvem, nem tartottam kihívásnak. Aztán egy év múlva megint nekiduráltam magam, és összeraktam egy Mitsubishi R4 EVO X-es autót. Nagyon profi kis kocsi lett. Alkalmanként kiadtam, Hideg Krisztián is ment vele pár versenyt. De az autó nem volt folyamatosan kihasználva. Én aprópénzért nem adtam oda, meg olyan feltételekkel, amiből csak baj lehetett volna. Így aztán itt állt egy darabig, majd 2013-ban Bútor Robi megvásárolta. Gyakorlatilag azt mondhatom, hogy ezzel az autóépítéses karrieremnek is vége lett” – meséli a tényeket Zoli.
Az utolsó versenyeken így nézett ki Bathó Zoli autója…
“Manapság annyit csinálok, hogy az MML Sportnak vagyok a beszállítója. A Mitsubishi R4-es autók futóművét csinálom. Csak ugye ezek a versenyautók sem mehetnek minden bajnokságban, éppen ezért a megrendelések száma sem tömeges. Főleg Amerikában, és Afrikában futnak ezek az autók, és pár nyílt bajnokságban itt Európában. Sajnos máshol korlátozták a szereplésüket. De amikor szólnak, csináljuk, van raktáron is pár darab, mert ez egy saját fejlesztésemen alapul, ami nagyon megtetszett az MML-nek, és azóta tőlem kérik, ha szükség van rá.” – tudjuk meg a jogosan büszke Bathó Zolitól.
Záráskánt a következő kérdéskör kikerülhetetlen, noha versenykörülmények között lassan húsz éve nem ment.“Visszatérés? Őszinte leszek. Tudom menyibe kerül most egy R5-ös szezon és erre összerakni a keretet, részemről nem nagyon lehetséges. Ez tény. De az is, hogy ha azt mondom nem vágyom vissza, az sem lenne igaz. Reálisan azt látom most, ha a Historic kategóriában lehet már menni WRC-vel, az elképzelhető, hogy ott még láthattok majd. Bizsereg a tenyerem, de minden a pénztől függ. Mindenesetre nagyon jól esett ez az érdeklődés, és hátha pont egy WRC-vel tudom majd ismét meghálálni, hogy kíváncsiak voltatok rám!” – mondja igen őszintén Zoli. Mi mindenesetre résen leszünk, és ha körvonalazódik valami a Race1.net biztos beszámol róla. Nem is tehetünk mást egy olyan pilótával kapcsolatban, akire rengeteg olvasónk volt kíváncsi, hogy “Mi lett vele?”.
Reméljük, látjuk még rajtolni Bathó Zoltánt…
Kósa András Race1.net
Külön köszönöm ismét a munkát Pacsuta Attilának.
A külön nem jelölt képek Peták Tibor albumából valók.
