A 46-os rajtszámmal biztosan senki nem indul az ERC következő állomásán. Klausz Kristóf és Csányi Botond végül kihagyja a cseh futamot. Botondnak még pihenésre van szüksége, és ez egy bölcs döntés, mindenki számára megnyugtató. A srácok megbeszélték, és most Klausz Kristóf első kézből tájékoztatta a Race1.net olvasóit.
“Botinak még pihennie kell. Bíztunk benne, hogy indulhatunk, de végül így alakult. Ez most a fontos, hogy teljesen rendben legyen, mert van még dolgunk bőven.” – kezdi Kristóf a részletekkel. “Én igazából mentem volna, de mikor biztosra megtudtam, hogy Botinak még regenerálódnia kell, akkor már csak kapkodva tudtam volna ideiglenes társ után nézni, aminek így nem sok értelme lett volna. Én továbbra is Botonddal képzelem el a jövőt, így megvárom, még teljesen fitt lesz.” – nyilatkozik társával és a kialakult helyzettel kapcsolatban szimpatikusan Kristóf.
“Hogy ez a cseh futam kiesett a naptárból, én viszont nagyon nem szeretnék a ritmusból. Így valószínű, hogy a Budapest ralin indulok. Remélem már Botonddal, de ha nem, akkor addig helyettesíti még valaki.” -tájékoztat Klausz Kristóf. “Mert utána sorban jönnek még a külföldi versenyek. Azaz az olasz és lett ERC futamon biztosan megyünk, és az osztrák bajnokságban is minden hátralévő versenyen. Most volt időm így gondolkodni és hoztam pár fontos döntés, de már a 2018-as esztendővel kapcsolatban” – kelti fel érdeklődésemet Kristóf. Kértem ossza meg elsőként a Race1.net olvasóival.
“Jövőre az összes ERC futamon, ahol a junior mezőnynek is versenye lesz, indulni fogunk. Tehát az Azori-szigeteken kezdünk. Ugye a junior kategóriának idén is hat futama van, gondolom jövőre is így lesz. Most a görög és a ciprusi futam nem volt a programban. Emellett pedig az osztrák bajnokságban is teljes szezont szeretnék ismét futni a 2WD csoportban.” – vetíti előre Kristóf a nem gyenge programot. “Igen, lesz verseny bőven. Azon gondolkodtam, hogy még egy évet biztosan az R2-es autóval szeretnék menni. Van még mit kihozni belőle, azaz kategóriát váltani csak 2019-re tervezek. Akkor van értelme, ha itt még megyek egy évet, hogy tovább fejlődjek. A külföldi erőpróbák pedig ebben biztosan segítenek majd…” – fejezzük be a spontán interjút Klausz Kristóffal, aki külön köszöni a lengyel futam után kapott sok biztató üzenetet a Race1.net olvasóinak.
Botondnak meg minél előbbi, de teljes megerősödést kívánunk!
Fotó: Csányi Botond, MGR Images