E cikk egy olyan srácról szól, akit nagyon régóta ismerek. És irigylem is. No, nem azért amire férfitársaim majd elsőre gondolnak ha elolvassák az írást (ok,na jó, egy kicsit azért is…), hanem mert azt csinálhatja, amit szeret, és tud, és ráadásul ezektől még nagy élményekben is van része. Mert ezek azok, amiket most megosztunk nektek is! Király Gáborral beszélgettünk.
28-nak néz ki… ja bocsi, elírtam, annyi ideje a pályán
“Andris, ez a huszonnyolcadik szezonom, de ne ezzel kezd, mert azt hiszik öreg vagyok…” -kezdünk bele a számolgatásba Gáborral, és az ígéretet betartottam, a második bekezdésig…
De szép szerelem így hárman, mármint a Lada, Szasza a feleség, és Gábor
Egyébként nem az, hisz még az ötvenet sem érte el, tehát inkább korán kezdte a versenyzést. “Az lehet, de valóban élménydús időszak van mögöttem, és azt mondhatom megérte, mert ugyan nagy bajnok nem lettem, de rengeteg dobogós helyezés van mögöttem éves értékelésben, számtalan versenyen nyertem a Ladákkal. De talán az egyik, amire nagyon büszke vagyok, az például hegyiversenyen volt. Pécsett óriási hagyományai voltak ennek, több tízezres létszámmal. És sikerült nyernem Eb-futamot a kategóriában. Kis szerencsém volt, mert leesett az eső, és ez az én malmomra hajtotta a vizet. Így megvertem a későbbi Európa-bajnokot. Na, erre nagyon büszke vagyok” -idézi fel az ízig-vérig ladás versenyző.
Kapott már pár serleget a pályafutása alatt…
“És mostanában történtek olyan dolgok velem, amit kifejezetten annak köszönhetek, hogy hű maradtam a Ladához. Persze szerettem volna, én is nagyobb kocsikkal is menni, de a költségvetés soha nem bírt el egy nagyobb, nevesebb márkát. De mondom, most kezd kárpótolni az élet…” – folytatja Gábor, de mielőtt a nagy élményekbe kezdenénk, először a többi ladás érdekében is megemlíti, mi is az oka, hogy például idén nem lesz látható itthon.
Ezt Moszkvában kapták…
” Tavaly a Mecsek ralin nyertünk a kategóriában. Nos, az a győztes autó, amely évtizedekig jó volt, most az új MNASZ szabályok szerint szinte sehova nem az. Legalábbis Magyarországon, mert külföldön szinte mindenhol tudsz mostani állapotában is versenyezni. A Lada VFTS-kel a Historic autók között lehetett menni tavaly. Nos idén a “B” csoportos autók közé sorolták, de csak akkor, ha az üzemanyag csőrendszert kicseréled… Aztán katalizátor ki, most meg be az autóba, soroljam,?! Ez mindennel együtt, pár aprósággal, úgy 300 ezer forint. Nos, én ezt inkább elversenyzem, csak nem itthon. Dobálnak, sorolnak minket ide-oda, elfekvő raktárkészleteket próbálnak ránk sózni így… Aki ismeri a VFTS autót, tudja, itt nem is olyan egyszerű az üzemanyagellátás.” -legyint egyet Gábor. “Én személy szerint úgy döntöttem, még a kedvenc pécsi versenyemen sem indulok, hanem San Marinoban nyomjuk. Örömmel várnak minket, és mi megyünk is”- árulja a VFTS-t vezető pilóta.
Modellek egymás között, mármint ketten… Inessa Tushkanova a Király házaspárral, további információk a nyuszis magazinban…
“Hidd el, én is nagyon örülök, hogy ennyi R5-ös autó megy itthon, de ha a szabályrendszert nézzük, akkor a nemzeti bajnokságunkat nem lehet 15-20 párosra szűkíteni, úgy gondolom mi is létezünk, és megérdemelnénk a figyelmet és a logikus szabályokat” – folytatta határozottan Gábor. Majd evezünk tovább, és megígérjük innentől kezdve csak a pozitív élményekről, nagy sztorikról beszélünk, mert borzasztó kellemes élmények érték Gábort. Először is, a versenyzés szinte családi vállalkozássá alakult. Mert a navigátora nem más, mint csinos kedves kis felsége Alexandra, aki egyben három és fél éves kislányuk édesanyja.
Megérdemli… Ami munkát elvégzett a logisztikától a navigálásig…
“Hat éve ismertem meg gyermekem anyukáját, feleségemet, természetesen autós eseményen. De azon kívül, hogy személy szerint rá és kislányomra is nagyon büszke vagyok, arra még jobban, hogy el tudtam csábítani a modell és kifutók, szépségversenyek világából, az olajfoltos overálok világába… Ő megnyerte nem is olyan régen, a Baranya Szépe szépségversenyt, és hívták egy következő eseményre is. Az sajnos pont egybeesett a Mecsek ralival. Már kezdtem másik navigátor után nézni. Tudod melyik eseményt választotta? Na, látod, ez már nagy dolog, és azóta is együtt megyünk, és persze a kislányunkat mindenhova visszük magunkkal.”
Együtt Moszkva főterén
Mint legutóbb Moszkvába…“Látod, ez az egész dolog maga a csoda. Idén már másodszor indultunk a meghívásos moszkvai “Rally Masters Show” versenyen. A Lada hazájában. Még tavaly szörföztem az interneten, amikor a versennyel kapcsolatos kiírást megláttam, és meg is osztottam. Aztán napok múlva kaptam egy e-mail-t Klim Bayakovtól, aztán egy újabbat, meg egy harmadikat. Nem is nagyon foglalkoztam vele, de a többszöri megkeresés után kiderült, hogy a srác az egyik szervező, a megosztás után tájékozódott rólunk, és meghívott a versenyre. Először el sem akartam hinni, de amikor elküldte a feltételeket, majdnem eldobtam magam…” – meséli most hitetlenkedve Gábor úgy, hogy már kétszer indult, és már ott helyben meghívták a 2018-as eseményre is.
A Masters show díszvendége a pécsi Lada VFTS…
“Mikor a feleségem mindent szakszerűen lefordított, nem volt kérdés, hogy megyünk. Az egész csapat repülőjegyet. szállodai elhelyezést, ellátást kapott. Kivéve három ember… Nos, ők a legnagyobb hősök, hisz hárman az autót szállították, az oda-vissza közel 5000 kilométeres úton. Ők szegények a lett és orosz határon 18 órát várakoztak, pedig mindegyikünknek külön kódolt vízuma volt. Egyébként az útvonalban és tanácsokkal sokat segített Janó Feri a Zengő Motorsport népszerű kamionosa. Minket a repülőtéren Mercedes mikrobusszal “Király Racing Team” táblával vártak, és vittek a kiváló szállodába, ahol az összes nagynevű meghívott lakott. Komolyan, a lélegzetem is elállt” -meséli szinte levegővétel nélkül Gábor.
Jól ment megint a picike a szülőhazájában…
“Amíg nem kezdődött a hivatalos program, városnézéssel tölthettük az időt. Vittek mindenhova minket. Mindent megmutattak, amit Moszkvában meg lehet, és meg kell nézni. És mindezt a családommal, és leghűségesebb szerelőcsapatommal élhettem át, na ezért már hálás vagyok, hogy ladás lehetek, és vagyok is…” – jegyzi meghitten Gábor.
Városnézés a meghívottakkal, jobbról a második Ott Tanak öccse…
“Tudod ott vagy, ahol az Olimpiát rendezték, azon a területen volt a verseny, és ott van tizennégy ország meghívott versenyzői között a pécsi Király Gábor és Alexandra és csapata, akikért felvonták a magyar zászlót. El nem tudom mondani milyen érzés…” – folytatta meghatódottan a Lada VFTS kőkemény pilótája.
Ismét magyar zászló a moszkvai olimpiai faluban…
“Ott vagyunk egy mezőnyben és találkozunk Jevgenyij Novikovval, az oroszok Vb pilótájával, vagy Jari-Matti Latvala édesapjával, a friss Vb futamgyőztes Ott Tanak öccsével. Velünk volt az akkor az ERC-t vezető Aleksey Lukyanuk (utána szenvedett súlyos edzés balesetet a szerk.). Az egész eseményt élőben adta öt órán keresztül az egyik legnagyobb tv csatorna.” -nem győzi az élményeket átadni Gábor.
Jari-Matti Latvala apukája ezzel a Mitsubishivel indult…
” A versenyen végig egy észt sráccal vívtunk a második, harmadik helyért. Vezettünk előtte 2-3 másodperccel az esőben, majd az utolsó fordulót követően, ahogy száradt a pálya, elém került három tizeddel. Teljesen összeomlottam, csak ültem percekig a kormányra dőlve, és szólni nem bírtam. Aztán rájöttem, én hülye itt szomorkodom, egy ekkora eseményen, 14 autóból végül a harmadik lettem a legjobb ladások versenyén a Lada szülőhazájában. Aztán kikászálódtam a kocsiból és a második helyezett észt srácok a csapatukkal elkaptak és dobáltak a levegőbe. Elképesztő baráti hangulat és kedvesség volt mindenre a jellemző” – osztja meg velünk Gábor.
Gratulálunk!
“Ott a pódiumon már megkaptam a meghívást a jövő évre. Kis felségem már gyakorlottan szervez mindent. Ő felelt a komplett logisztikáért, és ez mellett még navigált is nekem kiválóan. Persze, hogy megyünk, nagyon nagy élmény komolyan.”– fejezte be a moszkvai élményeket Gábor. Majd rátérünk a jelenlegi “munkájára” is, hisz most az Eb futamokat járja.
A “család…” Idén Görögországban az Érdi Rallye Team-mel. Acropolis rali 2017.
“Igen így van. A civil foglakozásom szakács. Nos, most Érdi Tibiékkel járom az ERC futamokat és ott én felelek a csapat étkezésért. Nagyon jól érzem magam velük, egy nagy család az egész csapat. Azon kívül ott szokott lenni Borsos Peti (holnapi riportalanyunk – a szerk.) barátom is, aki baranyai, siklósi srác, csak éppen Al-Attiyah Nasser csapatának fő munkatársa. Így általa igen jóban vagyunk a világklasszis pilótával. Peti korábban megmutatta egyik nagy bukásunkat videón, amit Szombathelyen produkáltam, azóta Nasser csak “bolond magyar barátoknak” hív minket széles vigyorral, ha meglát minket…” – meséli nevetve Gábor.
Nasser jó srác… “az őrült magyar ladás sráccal…”
De ugye, nem kínáltad meg a katari klasszist még, a jó magyar rántott húsoddal? “Nem, nem evett nálunk még… Pedig Érdi Tibi bácsi, akit lehet, mindenkit vendégül lát, népszerű a konyhánk, de ez is jelzi, milyen jó a hangulat egy ilyen ERC futamon. Nagyon jó srácok és arcok vannak a mezőnyben. és a mi csapatunk tényleg egy nagy család. Ráadásul Tibi jól nyomja a Mitsubishinek. Legközelebb majd Lengyelországban állítom össze a menüt” – fejeztük be Király Gáborral ezt az élménydús beszélgetést.
képek:Király Gábor albuma, Pécsma.hu