Folytatjuk a navigátorokról szóló cikksorozatunkat. Csányi Botond elsőre Szabó Krisztián “Tian” számára adta át a stafétát, de a kapcsolat megszakadt, válaszok nem érkeztek. Így Boti Kecskeméti Balázs számára adta meg válaszadás lehetőségét.
1. Mennyire vagy elégedett az eddig elért eredményeiddel?
Elégedett vagyok amúgy, de van egy kis hiányérzetem. Persze nem nyerhet meg az ember mindent mindig, de egyszer közel álltunk ahhoz, hogy osztrák bajnokok legyünk, azonnal az első évünkben, csak célba kellett volna érnünk, de ez akkor nem jött össze.
Nagy szó lett volna, rögtön egy másik ország bajnokának lenni. No, de együtt sírtunk együtt nevettünk. Amikor versenyezni kezdtem, én is abszolút bajnok szerettem volna lenni, mint édesapám, mert az milyen jól hangzana. Apja is, meg fia is.
Ki tudja, még nem adtam fel…
2. Biztos, hogy mindig is navigátor szerettél volna lenni?
Alapvetően vezetni szerettem volna, első versenyem ’97-ben a Mikulás rali volt, ahol egy széria zsigulátorral mentem és abszolút bajnok navigátorral. Szegény, mit élhetett át, belegondolni is rossz.
No, de aztán annyi pénz nem volt, maradt a másik oldal, mindenki jobban járt, azt gondolom. De legalább azt belátom, hogy amit ők tudnak, azt én nem tudnám produkálni. Remélem, fordítva is igaz.
3. Van példaképed, ha igen, ki az, akire felnézel és inspirált téged is? És miért ismered el?
Az én példaképem az Édesapám, aki a kora egyik legjobb navigátora volt.
Nagyon tisztelem emiatt is. A hőskorban borzasztó nagy kihívás lehetett bármilyen verseny, még itthon is. Ugye, nem voltak szervizparkok, előre le kellett fixálni a szervizterveket, nem volt mobiltelefon, gps, nekik CB rádiójuk se nagyon, a versenyek éjjel zajlottak… Ráadásul sokszor BBK futamok voltak. Na, ott meg volt vagy 350-400 gyorsasági km vagy 15 féle gyorssal! Ez ma mind rém egyszerű nekünk…Akkoriban olyan furcsa volt, mindig azt mondta, hogy neki az utolsó gyors cél állomásánál vége a versenynek, legszívesebben onnan egyenesen hazamenne. Már megértem. Onnantól semmi fontos nem történik már, persze vannak, akik a felhajtást szeretik…
4. Mi volt az eddigi legnagyobb baklövésed és lett következménye?
Ezen sokat kell gondolkodnom. Szerintem nem sokat hibázok, büntetést még nem is kaptunk soha. Beesni se szoktunk nagyon miattam, hacsak nem olyan van, hogy pl. bejáráson “túldimenzionáltunk” egy-két kanyart és emiatt sajnos optimizmusunk nem lett kifizetődő. Kristóffal mentünk a jubileumi 50. Ypres ralin, ami egy hatalmas élmény, nagyon komoly verseny, nézőnek is, versenyzőnek meg pláne. Azt gondolná az ember, hogy egy sima egyenes-derékszög egyszerű derbi, pedig nagyon nem az! Szóval abban az évben 300 (!) gyorsasági km volt kijelölve, 11(!) különböző gyorsaságin, amiből nagyjából 9 jellege ugyanaz. De fogalmad sincs, hogy melyik jön, mert ERC miatt 2x lehetett bejárni. Akkoriban csináltam azt, hogy még itthon, videók alapján gyártottam egy alap itinert, úgy könnyebb volt azért az egész. Jól is álltunk, 60-an voltunk a 2WD-ben, 10. hely körül álltunk. Aztán már nagyon fáradtak voltunk másnap, és valami olyasmi következett, hogy bal derékszög a sövény mögé, én felnéztem, láttam a sövényt és mondtam, hogy itt-itt-itt… Kristóf beküldte kézivel és beálltunk egy garázs elé! Basszus, mert az egy másik sövény volt. Nem győztem elnézést kérni
5. Ki volt eddigi pályafutásod alatt a legjobb pilóta, akivel együtt tudtál dolgozni és miért őt emeled ki?
Sok jó pilótához volt szerencsém, a legközelebb a Kristóf áll hozzám, akivel végigturnéztuk fél Európát, többször is. Villámgyors a fiatalember. Hideg Krisztián gyerekkori barátom, Ő mindig teljesen tudatosan csinált mindent, abszolút képben volt mindig, hogy merre jár, ott mit fog és hogyan csinálni. Könnyű volt vele együtt menni és elég szórakoztató is. Hoffer Zsoltiban az tetszett, hogy Ó nagyon akarta ezt az egészet, akar versenyezni. Aki még nagyon-nagyon jó lett volna, ha többet tud menni, a Matók Ádám, Ő annyira higgadt volt, de közben villámgyors, hogy az ritkaság.
6. Osztod azt a véleményt, hogy a navigátoroknak is valami nem stimmel a homloka mögött, mint a kapusoknak a labdajátékokban ?
Ahogy a pilótáknak sem.
Persze, ha belegondolsz, hogy ülsz egy vasdobozban, szorongatsz egy füzetet, repkedsz a bukkanókon, suhansz a fák között és mégis az van, amit te akarsz! Hát nem csodálatos?
7. Mi az amivel elégedett vagy a ralisportunkban és mivel nem?
Magyarországon 2016-ban mentem utoljára, gondolom azóta se sok minden változott. Nyilván új utak azóta sem lettek. Sajnos, kevés a lehetőség új gyorsaságikra és ez nem segít. Azonban, kicsit jobban rálátva a dolgokra, több külföldi tapasztalattal, lehetne ezt gördülékenyebben is csinálni. Az adminisztratív mindig egy tortúra volt, máshol az itiner átvételkor megcsinálod azt is, és egy stresszel kevesebb… Sok az üresjárat, persze tudom az okát annak is, együtt megy a másod, harmadosztály, nekik is van bejárás, addig meg malmozik a rali1…
8. Melyik volt életed eddigi legnagyobb kihívással járó futama?
Több ilyen is volt. Az első a Rajd Polski volt Hoffer Zsoltival, ahol előtte egy hónapig esett az eső. Azt tudni kell, hogy ott a murva az valójában földes út. Úgy fel voltak ázva a pályák, hogy gyakorlatilag a fél mezőny a tréningen elakadt, mi vezettük ki őket a telefonálgatás után. Volt, ahol úgy írtuk a pályát, hogy párhuzamosan mentünk mellette a mezőn 30m-re. Volt olyan gyors, amin 1x lehetett végigmenni, na gondolhatod, milyen jó volt…. Hullottak az autók, mindenkinek sok gondja volt, végül 7-ek lettünk. Aztán az első Liepaja Ralink 2014-ben, igazi északi verseny volt, -17 fokban, viszont kevés hóval. Nem tudtuk még igazán, hogy hogyan mennek arra a dolgok, de egy ilyen igazi északi, havas versenyt mindenkinek ki kellene egyszer próbálni, hatalmas élmény a nagy szögesekkel.
Csucsu már volt ott előtte évben és úgy adta elő anno, hogy a legnagyobb hoki. Egyik kedvencem a Barum rali, ott aztán kiderül, hogy ki a kemény gyerek. A legnehezebb aszfaltos gyorsok, mindig sok induló. Komoly verseny. Volt egy másik kihívással teli is… Hideg Krisztiánnak volt egy VFTS-e , amivel kedvtelésből elindultunk az Árpádtető sprinten, nem kellett volna… Az utolsó gyorson fékhiba miatt a Tripammer fánál lefele elugrottunk 100 körül, egyenesen az erdőbe. Egy fát telibe kaptunk, aztán lecsúsztunk a törzsén. Az autó kigyulladt, az én oldalamon egy fatörzs miatt nem nyílt az ajtó, sietni kellett kifelé, kiszedni a tűzoltót stb…
Na, az esés engem érzékeny pontomon talált el és ezt jeleztem is a belső felvételen. Pár héttel később volt az IRC, mentünk mi is nézni, épp sétálunk befelé egy gyorson, amikor a népes közönségből odakiáltott a Kutya. Helló!!! Tököd jól van??? Persze, röhögött mindenki.
9. Melyik futam az, ahol mindenképpen indulni szeretnél egyszer pályafutásod alatt és miért?
A Montén nagyon szeretnék, elég összetettnek tűnik, nagy kihívás lehet. Ami még nagyon nagy élmény az az Észt rali, olyasmi, mint a Finn, oda szívesen visszatérnék!
10. Ezt a tíz kérdést melyik kollégádnak tegyük fel a következő részben a te kérésedre?
Kiss Andris barátom válaszaira lennék kíváncsi, hátha tud mesélni nekünk egy-két sztorit még, ami Tibi pajtásával közös kalandjaikon történt.
Kósa András Race1.net
A képeket Balázs küldte szerkesztőségünknek. Fotók: Soós Attila, Rallylens.com, MGR.hu, Rallyheart.hu,
Az “ööőőöö… Illetve… 😂😂😂 ” cikksorozat eddig megjelent részeit a riportalany nevére kattintva olvashatod.
| 1. rész | Ferencz Ramón |
| 2. rész | Mesterházi Márk |
| 3. rész | Kuti Péter |
| 4. rész | Németh Gergely |
| 5. rész | Istovics Gergő |
| 6. rész | Csökő Zoltán |
| 7. rész | Bán Viktor |
| 8. rész | Csányi Botond |
