Hadikéknál is itt a tavasz

Hadik Andriséknál is beköszöntött a tavasz. A csapat az új Ford Fiesta R5 MKII-vel rajthoz áll tesztversenyként a horvát Kumrovec ralin. A 2018-as magyar abszolút bajnoknak ez lesz az idei első versenye, ebből az alkalomból kerestem ma a miskolci pilótát.

“Így van, először ülünk az autóba idén. A Kumrovec ralit egyértelműen tesztversenyként teljesítjük. Az új Forddal az első métereim a tavalyi nyíregyházi futamon megtörténtek. Sok tapasztalatot ott még nem tudtam szerezni vele. Egy biztos a korábbi autóhoz képest a motorja erősebb, jobban tetszik, de minden más területen  meg kell találnunk a beállításokat. Ehhez adatok és természetesen kilométerek kellenek. Ezért megyünk a hétvégén Horvátországba.” – kezdi Hadik Andris.

“Sikerült beállítás variációkat szerezni, de ettől még próbálom a saját utamat is járni. Meg kell találnom az összhangot majd a kocsival. Igazából a gyár segít, de nekem is találgatnom kell. Természetesen, ha kell, tudnak mérnököt is küldeni, aki mindenben segít. Most meglátjuk, hogy egyelőre mi hogyan boldogulunk vele. Azért ez Eger rali nincs már messze, viszont Kumrovec sem, így elindulunk ott. Meglátjuk, mire jutunk a technikás pályákon az autóval.” – fogalmaz Andris.

“Nekem az autó nagyon tetszik egyébként. Jó kocsinak tartom, úgy érzem, komoly potenciál van benne. Az már rajtunk múlik, hogy mit tudunk kihozni belőle. Rajta vagyunk, hogy minél előbb előcsalogassuk belőle azt, ami miatt a gyár kifejlesztette ezt az új modelt. Ehhez persze sok információ kell, és sok-sok közösen megtett kilométer. Természetesen számunkra az Eger rali, mint a magyar nyitófutam a fontos, addigra kell a lehetőségekhez képest készen állnunk majd. Tehát Egerbe Kumrovecen keresztül vezet az út.” – fejezzük be a rövid délután eszmecserét Hadik Andrissal.

Aztán elköszöntünk egy “viszontlátással”, hisz mi is elvileg ott leszünk a rajtnál több magyar párossal együtt, és a helyszínről küldjük majd a Race1.net oldalán az információkat.

Kósa András Race1.net

Post2